Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-11-29 / 49. szám
— A felégetett falvak intenek — Ez a nap, november 19-e, a kelet-szlovákiai kisközségben. Tokajikban, a kegyelet napja. Egy-két órára szünetel minden munka, az egyosztályos falusi iskolában a tanítás, egy lelket sem találnánk a házakban. Mindenki felölti az ünneplőt, a megfáradt özvegyek és anyák megigazítják fekete kendőjüket, és lassan elindulnak az emlékmű felé. A kettős sorban vonuló gyerekek nyitják a kis menetet, utánuk a falu vezetői, majd a svidníki járás vezetőségének és társadalmi szervezeteinek képviselői, a falu lakossága halad. A gyerekek verset mondanak, valaki néhány keresetlen szóval megemlékezik a tokajíki tragédiáról, aztán elhelyezik az emlékmű lábánál a kegyeletteljes megemlékezés és tisztelet koszorúit, megindultan és csendben néhány szót váltanak, mielőtt elbúcsúznának és szétszélednének. A perc elmúlt, az élet megy tovább. Csak az özvegyek és anyák néznek vissza-vissza könnyes szemmel, a domboldal alig néhány négyzetméternyi szimbolikus temetőjének tömegsírjában lelkűkből lelkedzett fiaik és a férjük, az apák nyugosznak. Az, ami másoknak, a fiatalabbaknak emlék és emlékeztető intés, történelmi tanulság, nekik soha sem múló gyász és fájdalom és élő valóság, múlhatatlan és erőteljes voltát úgy szoktuk jellemezni: olyan, mintha csak tegnap történt volna ... Mintha csak tegnap történt volna. Azon a régi november tizenkilencedikén, éppen vasárnap, Tokajik véres vasárnapján, ahogy errefelé az idősek emlegetik, a németek észrevétlenül körülzárták a települést, néhány SS-katona bejött a faluba, és összeszedték a férfiakat, huszonnyolc házból harmincnégyet, itt az apát, ott a fiút, máshol mindkettőt. Elvitték, a templomkertben sorba állították és bevezényelték őket az erdőbe. Itt felolvasták a „hadbíróság" egymondatos „ítéletét": mert a partizánokat segítik, golyó általi halál... Az ítélet azonnal végrehajtandó. Aláírás: dr. Jozef Tiso. Aztán balra át-ot vezényeltek, s a harmincnégy férfi szembe nézett a géppuskákkal. Háromszor dördültek el a fegyverek. A mészárlást csak ketten élték túl, mert őket is halottnak hitték. S a fasiszták még aznap evakuálás címén kiűzték az asszonyokat és a gyermekeket, és felégették a falut. Ez az idei koszorúzási ünnepség Tokajikban más volt, mint az eddigiek. Más lett a világ, vészterhesebb. Mindennapi gondjainkat egy másik, egyetemesebb jellegű gond súlyosbítja: az aggódás gyermekeink jövőjéért, a világ sorsáért, s ez az aggódás tettekre sarkall. A tokajíki nők ezért fogalmazták meg s indították útjára a többi járásokba, felégetett falvakba békefelhívásukat. Az emlékmű megkoszorúzása után a résztvevők az iskolában gyűltek össze. A zsúfolásig megtelt tanteremben Peter Stropkovsky, a Tokajíki Helyi Nemzeti Bizottság elnöke üdvözölte a járási pártszervezet, nemzeti bizottság, a Nemzeti Front tömegszervezetei járási bizottságainak küldöttségét, a sajtó képviselőit és a falu lakosságát. A nagygyűlésen Andrej Stropkovsky, a tokajíki tragédia ma már egyetlen túlélője és az özvegyek nevében az idős Anna Panová is szót kért. Az életet óvni minden ember kötelessége! — mondták mind a ketten. A tokajíki nők békefelhívásukat egy krónika első lapjaira írták. Ez a bőrbe kötött könyv vándorol majd stafétaként járásról járásra az egykor felégetett falvakba. De nemcsak ez, hanem a tokajíki gyerekek rajzainak gyűjteménye is, amelynek azt a címet adták, hogy „Ez a mi otthonunk". A staféta jövőre a három nemzedék találkozójára, a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulójának ünnepségeire ér majd Bratislavába. A felégetett falvak intenek. És nemcsak nálunk' LÁNG ÉVA A TOKAJÍKI NŐK FELHÍVÁSA Mi, tokajíki nők, és velünk együtt községünk minden lakója, aki ezen a béketalálkozón jelen van, a legerélyesebben tiltakozunk az Egyesült Államok terjeszkedő politikája ellen, mert ez a politika az egész emberiséget egy atomkatasztrófa közelébe sodoija. Háborúellenes tiltakozásunk annál is határozottabb, mivel fájdalmunkban gyökeredzik. amelyet községünk harminckét férfiénak elvesztése felett még ma is érzünk: 1944. november 19-én a fasiszták brutálisan megölték őket. Ezekre az ártatlan áldozatainkra gondolunk ma. de nemcsak rájuk, hanem kilencvennégy szlovákiai község lakóinak a szenvedéseire is, akiknek otthonát a fasiszták kíméletlenül feldúlták, faluját felégették. Még ma is összeszorul a szivünk, ha KaliSte. Báláié, Kfak. Ostry Grúfi, Telgart és a többi falu sorsára gondolunk. Örök vád ez a fasiszta önkény ellen, de egyben intés és felhívás az egész emberiségnek: nem felejthetünk, és sohasem szabad megengednünk, hogy még borzalmasabb módon pusztuljanak emberéletek, mint akkor, negyven évvel ezelőtt... A Tokajec hullámai még ma is azt zúgják, a fenyvesek még ma is arról susognak, aminek akkor, azon a sorsdöntő napon tanúi voltak. Ezért kérdezzük az új háborús uszitóktól: Kit fog elkerülni a halál ? Ki kinek mond majd jó napot? Ki fog élni majd gyönyörű bolygónkon? A mi leghőbb vágyunk békében élni és dolgozni, örülni minden napnak, felvirágoztatni és ápolni a nemzetek berátságát. hogy az emberek igazi testvériségben éljenek, hogy ember embernek támasza legyen, hogy mindannyian gyarapítsuk az ember elméjének és két kezének művét, a magunk és eljövendő nemzedékek javára. A mai nap számunkra, éppen úgy, mint szocialista hazánk valamennyi polgára számára, a béke boldog napja. Ezen a nyugodalmas, békés napon azokhoz a falvakhoz és községekhez szólunk, amelyek leginkább megszenvedték a háború borzalmait, s köztük is elsősorban a nőkhöz intézzük szavunkat. Csatlakozzatok felhívásunkhoz: a Felégetett Falvak Intenek! Azért, hogy háborúellenes tiltakozásunkkal, a világ haladó erőivel egységben felrázzuk a közönyöseket, azokat, akik határtalan nyerészkedésükben és hatalomvágyukban az emberiséget egy atomháborúban akaiják feláldozni. Azokon a helyeken, amelyekre mindenkor tisztelettel és kegyelettel térünk vissza, kezünk nyomán nőjenek új ligetek, cserjések, és virágozzon negyven rózsa, negyven szabad, békés évünk jelképeként Ez a kezdeményezésünk legyen bizonyítéka annak, hogy az életei állítjuk a halállal szembe, hogy harcunk a békéért maga a szocializmusért végzett becsületes munkánk, kommunista pártunk politikájának megvalósítása, a Szovjetunió és a többi szocialista ország békepolitikájának cselekvő támogatása. A felperzselt Föld nem lehetne többé emberek otthona! Otthonaink boldogságáért — a békének kell győznie! Tokajik, 1983. november 18. A tokajiki nők és a béketalálkozó résztvevői (nŐ3)
