Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-11-15 / 47. szám

1918. november 16-án kezdődött a magyar ősziró­zsás forradalom November 17© a nemzetközi diák­nap. 1883. november 18-én nyitották meg Prágában a Nemzeti Színhá­zat November 20-a a tanítók világnap­ja 125 éve. 1858. november 20-án született Selma Langertöf, No­­bel-díjas svéd írónő 1883. november Tíz kortárs szlovák író tizenhat elbe­szélését tartalmazza ez a jói sikerült válogatás. Különböző alkatú írók. több­nyire más-más szemléletű, hangvételű novellái, elbeszélései kerültek egymás mellé, ám mégis sok a rokon vonás közöttük. Valamennyien a hetvenes évek elején kezdtek rendszeresen publikálni, s mára szinte mindannyian meghatározó egyéniségei a kortárs szlovák irodalom­nak. A szlovák kisepika elsősorban nekik köszönheti megújulását, korszerűsödé­sét, újszerű szemléletét, világlátását. Ök azok, akik szakítottak a leíró prózával, s igyekeznek lélektanilag és művészileg egyaránt plasztikus képet rajzolni arról a mikrovilágról, amely számunkra — cseh­szlovákiai magyarok számára — sem is­meretlen. Az Írások hősei egytől egyig kisemberek, akik megejtő konoksággal ragaszkodnak meggyőződésükhöz, ér­tékrendszerükhöz (Duáan Mitana öreg­asszonya az Ördögtríllában, Július Balco hőse a Hegedű című elbeszélésben), visszapergetik életútjukat (Lubos Jurik: A temetöőr) vagy megpróbálnak máskép­pen élni, szembeszállni a civilizáció, a társas együttlét megannyi léleknyomoritó jelenségével (Jozef Puákás: Az igazmon­dó hal), s ez a szüntelen útkeresés, ön­vizsgálat tiszteletet érdemel, habár nem­egyszer úgy tetszik, hogy a küzdő, bizva­­bízó ember mindössze szürke pont a tájban (Ivan Habaj). Rokonszenves és figyelemre méltó vo­násnak tartom a fiatal írók történelem­­szemléletét. Tárgyilagosan ábrázolják a múltat, a félmúltat, többek között a szlo­vák-magyar együttélés több évszázados tényét. Olga Feldeková például groteszk képekben mutatja be azt.’ hogy milyen nyomot hagyott a magyarosítás, majd a reszlovakizáció néhány feltörekvő ember­ben (Költözködés helyben), s több írás is tanúsítja: az együttélésnek a kölcsönös kapcsolatoknak a múltban nem csupán, s nem elsősorban negatívumai voltak. Bába Iván és Kiss Gy. Csaba, a kötet két válogatója jó munkát végzett. Olyan anyagot gyűjtöttek csokorba, amely mind az olvasók, mind a szakemberek számára jellemző képet fest a kortárs szlovák irodalomról, a fiatal írók erényeiről, útke­reséséről. Míves munkák a fordítások is, melyek közül kiemelkedik Tözsér Árpád teljesítménye, aki Karol Horák Nyelvtan - folyam cimű prózáját ültette át magyarra. (Modem könyvtár, Budapest, 1983) Szilvássy József 21 -én született StervezT "a Temetők népművészete repülés egyik magyarországi A temetők sok mindent elárulnak, úttörője. nemcsak a flottakról, az élőkről is, akik megbecsülésük jeléül anyagi formában is őrzik szeretteik emlékét. Ennek meg­nyilvánulása koronként, népenként igen változó, abban viszont megegyezik, hogy a temetők őrzik a legtávolabbi tradíciók emlékét, mert egy örökké megismétlődő és megváltoztathatatlan tényt rögzítenek amelynek csak magya­rázata és anyagi háttere különbözik. A temetkezés és sírjelölés a magyar etni­kumban a vallási előírások és szertartá­sok ellenére a kereszténység előtti hi­edelmek világába vezet minket, külö­nösen a nem kereszt alakú sírjelöléssel, (nőis) a fejfákkal. A paraszti, kultúra szerves részeként évszázadokon keresztül olyan jellegzetességekkel maradtak fenn napjainkig az ősi elemek, hogy bátran kijelenthetjük, ez is elegendő lenne a rokon népekkel való kapcsolat bizonyítására. Sem királyi parancsok, sem egyházi tiltások nem tudták meg­törni ezt a folytonosságot, talán épp a halottak szelleméhez való ragaszkodás ereje miatt. A temető persze sokféle módon utal az élők közösségének kul­túrájára : díszítőelemeivel, rendezettsé­gével. megoszlásával, konfesszionális viszonyával stb. Egy-egy fajta bonyolult kifejező értéke felirat nélkül is számot adhat az elhunyt családi hovatartozá­sáról, neméről, koráról, foglalkozásáról, anyagi helyzetéről, a halál neméről, re­gionális kapcsolatáról. Kunt Ernő, aki az aggteleki karszt temetőiről és a népi temetők jelrendszeréről már jelentős tanulmányokat tett közzé, most egy újabb átfogó képet tár elénk. A tájegy­ségenként változó jeltípusok felsora­koztatásával és a szokásrendi háttér összegezésével széleskörű áttekintést kínál, és különösen gazdag képanyagá­val segíti azokat, akik ezzel a területtel foglalkozni kívánnak saját környezetük­ben, de azoknak is jó példával szolgál, akik szeretteik emlékét ízléses, jelleg­zetes és emberhez méltó szerénység­gel akarják őrizni. (Corvina, 1983) M. Molnár László Szovjet filmek fesztiválja II. Esemény a 36—80-as négyzetben a cime Mihail Tumanisvili rendező film­jének, amely a katasztrófa- és kaland­filmek szellemében azzal a gondolattal „játszik", hogy mi lenne, ha ... Mi lenne ha nem tudni mi okból meghibá­sodna egy atomreaktor, ha ez az atom­reaktor egy tengeralattjárón lenne, ha komputerébe is hiba csúszna, s az ellenségre irányítaná atomtöltetű raké­táit. Jevgenyij Mesziacev írta a szöveg­könyvet, aki nem először vett kézbe katonai-hadászati témát. Nem nehéz kitalálni a mai haditechnika észbontó fejlettségét elénk táró film kapcsán, hogy az ábrázolt fikció karnyújtásnyira van tölünk. Vajon az embernek, aki megérte a hatvan esztendőt, és bizonyos családi kötelékek kötik, joga van-e új életet kezdeni, és egyáltalán önmaga sorsa felől dönteni ? Hogy a válasz nem olyan egyszerű, mint amilyennek az első pil­lanatban látszik, azt Jurij Jegorov Apák és nagyapák című filmje a derű, az optimizmus hangján magyarázza. Klasszikus háborús film a Parancs: átlépni a határt! cimű. Nem panasz­kodhatunk a háborús filmek hiányára, az itt említettnek azonban előnyére válik, hogy kevésbé ismert és még ke­vésbé elcsépelt témát dolgoz fel. A második világháborúnak azt a szaka­szát, amikor a szovjet hadsereg a szö­vetségesekkel való megegyezések ér­telmében megtámadta Japánt és így jelentősen hozzájárult a háború befeje­zéséhez a Csendes-óceán térségében. A filmet Jurij Ivancsuk rendezte. A második világháború befejeztével sok asszony hiába várta vissza férjét. De nemcsak a háború veheti el valaki­nek a házastársát. Egy azonban biztos: így is, úgy is a magára maradt asszony­nak egyedül, önerejéből kell megsze­reznie gyermekei és maga számára a mindennapi kenyeret. A nők új generá­ciója cseperedik fel, amely már nem tartja korlátlan urának a férjét. Régi hiedelmek csapnak össze új nézetek­kel, és 1946 őszén már nem új fogalom az emancipáció a Szovjetunióban. Ali Hamrajev rendező Triptichon című filmjének három asszony a főszereplő­je. Szerepel még a filmszemlén Alek­­szander Sztefanovics Lélek című alko­tása, amelyet már a nyári filmszemlén is láthattak a nézők, s egy reflektor­­fényben tündöklő, befutott és közked­velt énekesnő sorsáról szól, valamint még egy, amely a belgiumi orosz emig­rációról szól, s a két világháború között játszódik. Főszereplője egy volt cári generális lánya, aki részt vesz az antifa­siszta ellenállásban. A filmet Valahol sírnak címmel Edmond Keoszajan ren­dezte (Képünkön). Friedrich Magda hetjük a forradalom tükrének. Abból indult ki Lenin, hogy „a mi forradal­munk rendkívül bonyolult jelenség" és „ha igazán nagy művésszel van dolgunk, a forradalomnak legalább egyik-másik lényeges oldalát tükröz­nie kellett alkotásaiban". Mint ahogy tükrözte is. A cikk megjelenésének évfordulója alkalmából erről szól Konsztantyin Lo­­munov Lenin és Tolsztoj című dolgo­zata a Szovjet Irodalom októberi szá­mában. Bodnár Gyula SZÍNHÁZ A ma színháza '83 Ostravában tizedik alkalommal ren­dezték meg a hivatásos színházak or­szágos seregszemléjét. A hivatalos programban bemutatkozó tizenhat tár­sulat közül tizenkettő cseh és négy szlovák együttes volt. A fesztiválra vá­logató népes zsűri szempontjait első­sorban a cseh színház és a tavaly megrendezésre került orosz és szovjet dráma fesztiváljának eszmeisége hatá­rozta riieg. Természetesen mindez nem jelentette azt, hogy az Ostravában lá­tott produkciók alkalmi jellegűek len­nének. Lenin és Tolsztoj Köztudomású, Lenin figyelmét még a legjelentéktelenebbnek tetsző jelensé­gek sem kerülték el. Hogyne foglalko­zott volna hát az egyik legnagyobbal, Tolsztojjal, a tizenkilencedik század­nak, egyben korának is eme páratlan formátumú művészével? Sőt, többet, mint bármely más hazai vagy külföldi íróval. Lenin felolvasásokat tartott Tolsztojról, cikkek sorát publikálta róla, olykor vitatkozva is magával az íróval, máskor meg elítélve például azokat, akik a tolsztoji művészet „eszmei tar­talmát valamiféle vallási moralizá­­lásra, elvont keresztény - anarchiz­musra vezették vissza". A cikkek közül évfordulója van az egyiknek: hetvenöt évvel ezelőtt jelent meg a Lev Tolsztoj mint az orosz forradalom tükre című írás. melyben Lenin azt bizonyítja be „sokoldalú és dialektikus" (Lunacsarszkij) megközelí­tésben, hogy Tolsztoj aki ugyan „elutasította a nép szabadságáért ví­vott harc fegyveres formáját", de, a sok millió föld nélküli orosz parasztra gondolva, elismerte a forradalmat, megjósolta győzelmét, előre megérezte történelmi jelentőségét, és végül örült, hogy élhetett még a forradalom idején (az 1905—07-es évekről van szó ter­mészetesen — B. Gy.) — miért nevez­Együttesek említése nélkül is el­mondható, hogy a cseh és a szlovák színházak többsége értőbben, invenci­­ózusabban nyúl a klasszikus drámák­hoz, mint a kortárs szerzők műveihez. Az egyértelmű közönség- és szakmai sikert arató társulatok Gogol, Gorkij, a Mrstík-fivérek és Capek drámáit ját­szották, vagy az oly sokat vitatott „szerzői színház" műfajában rendezői, illetve kollektív alkotásokat mutattak be. A bábszínházak és a gyermekeknek játszó társulatok jelenléte is bizonyítot­ta, hogy mennyire fontos szerepet tu­lajdonítanak a seregszemle szervezői és társadalmi védnökei a jövő közönsé­ge nevelésének. A látott produkciók közül aligha lehet objektivitásra hivatkozva bármelyiket is kiemelni. Egyéni szempontok alapján feltétel nélkül négy előadást emelnék ki. A prágai Cinohemí klub Gogol Ha­miskártyások (felvételünkön) című ko­médiáját játszotta. A martini SZNF Színház Gorkij Barbárokját, a Szlovák Nemzeti Színház pedig a Mrstik-fivérek Marisa című drámájával aratott sikert. Az ún. szerzői színházak közül a prágai Studio V (Hasek életét felidéző játéka) és a tmavai Gyermek- és Ifjúsági Szín­ház (egy klasszikus bohócjáték) előadá­sát fogadta osztatlan siker. A felsorolt produkciók mindegyikében meghatáro­zó helyet kapott a színész, aki a rende-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents