Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-10-19 / 43. szám
előtt is feltárhatják, végre meghallgatást nyernek. Csak itt kerülhetett sor olyan vallomásokra, mint a húszéves Mónikáé: „olyan boldog vagyok, hogy más is észrevette, mennyire szeretek valakit, és senki sem mondja, ugyan mit ér mindez, hiszen egyszer úgyis elmúlik. S hogy mennyire más ez a szerelem, igazán csak most jöttem rá, szavalás közben, mikor megborzongtam a saját szavaimtól, saját, ilyennek még sosem hallott hangomtól." Egy fiatalasszony, aki feltehetőleg eddig sem volt tájékozatlan háborús feszültségek, lebombázott városok „ügyében", hiszen erről naponta újabb képeket közvetít a televízió, elmondta, hogy csak most, a versek, a borzalmakat egyenesen a lélekhez közvetítő szavak hatása alatt értette meg a gyermekeit, barátait, önmagát fenyegető veszélyt, s ezen keresztül az emberiségért való felelősséget. A témaválasztás teljes egészében arról tanúskodott, hogy a nők érzik, ismerik, átélik korunk lényegét, társadalmi változásait. A versek, prózarészletek fájó, néhány évvel ezelőtt talán még kényesnek, elkendőznivalónak tartott problémákat érintettek. Olyanokat, mint az időskori szerelem, az elvált — gyermeke előtt befeketített, ártatlanságát bizonyítani nem tudó nő tépelődése, a falusi asszony helyzete, aki elhagyja durva, brutális férjét, az érdekházasságban vergődő nő kielégítetlensége. S mindez a békére való vágyakozás, az emberiség életét óvni akarás jegyében hagyta el a versenyzők ajkát. „Millióan vagyunk, s ebben rejlik a mi erőnk!" Ez volt az idei verseny jelszava, s aki eljött, tapasztalhatta, hogy nem minden esetben frázis az, amit már sokszor elmondtunk. Azok a tömeges rendezvények, klubestek, amelyeken eddig részt vettem, sokkal eredetibb, vagy legalábbis első látásra annak tűnő mottó feltüntetésével próbálták fémjelezni tevékenységüket, küldetésüket, de a várt eredmény sosem mutatkozott. Véleményem szerint ennek egyik oka a rendezés, szervezés hiányosságaiban keresendő. A fejetlenségekkel, bizonytalanságokkal szemben áll a Szólj költemény! mindenkit mindenről informáló, szállás, virág, kedves szó esetében senkiről sem elfeledkező, a szervezőktől sok munkát és türelmet igénylő, de nekik és a versenyzőknek, vendégeknek is állandó biztonságérzést adó rendezése. S ez nemcsak az én véleményem. Soóky Rózsa, az udvardi (Dvory nad Zitavou) alapiskola pionírvezetője, aki már negyedszer vett részt a versenyen, az első kategória magyar versmondóinak első helyezettje szerint a Szólj költemény! az egyik legjobban szervezett rendezvény, mely olyan tapasztalatokkal szolgál, amit a Jókai-napok rendezésénél fel kellene használni. „Szeretek ide jönni, s nemcsak azért, mert szavalni jó, hanem azért is, hogy ezen az otthonomtól távol eső vidéken is hallathassam a magyar szó szépségét. S amilyen örömmel teszem, olyan örömmel fogadják tőlem az itt lakó emberek." S talán épp ez a nyílt érdeklődés, a más nemzetek, más népek kultúrája, mindennapi gondjai és örömei iránt faló fogékonyság a másik oka a rendezvény sikerének. Itt nem történhet meg az, hogy órák hosszat beszélget az ember valakivel, másnap pedig — mintha szégyellené előző napi nyíltságát — épp a beszélgetőpartner az kerüli legjobban az újabb 1. „Lelkűket, gondolataikat végre a többiek előtt is feltárhatják" 2. A CSEMADOK KB különdíját Lunák Márta nyerte 3. Az eredményhirdetés ünnepélyes pillanatai találkozást, újabb beszélgetést. Itt nincs korkülönbség, különbség nő és férfi, zsűritag és versenyző, munkásnő és mérnöknő között, csak kölcsönös mosolyok, kedves érdeklődés, őszinte szavak vannak, s emberek mindenütt, olyanok, akiknek ereje valóban az emberségben, közvetlenségben rejlik. Miközben erről beszélgettem a magyar nemzetiségű lányokkal, asszonyokkal, felmerült egy probléma is. Igazán nem akartak ünneprontók lenni, s az én szándékom sem ez, de épp a versenyszínvonal emelésének érdekében mutattak rá arra, hogy az előző évekhez képest csökkent a magyar szavalatok, prózaelőadások színvonala. S hogy mi ennek az oka? Kevés a magyar versenyző, nincs lehetőség egészséges versengés kialakulására, s így a továbbfejlődés is a minimumra korlátozódik. Meg azután két éve nincsenek kerületi döntök, így a kiválasztás feltételeinek értéke és jogossága sem minden esetben megfelelő. Ezekre a döntőkre tehás szükség van és szükség lesz a jövőben is, s bármilyen elgondolás alapján kérdőjelezi meg valaki ezt a tényt, csak a versenynek, csak az eddig szépen ívelő színvonalnak árt vele. S hogy ilyen szavakkal búcsúzom attól, ami olyan szép, és valóban jó, amire a viszontlátás reményében tekintek most viszsza „Terítsük meg az ünnepi asztalt, s helyezzük el rajta a szót!" Ez a szó akár szép, akár kemény, de őszinte, és mindig igaz kell, hogy legyen. Hát ezért. Lampl Zsuzsanna 4. Soóky Rózsa Kányádi Sándor Fekete-piros c. versének színvonalas előadásával győzött 5. A (vas)tapsoló publikum 6. A helyi folklórcspport tánccal, dallal köszöntötte a közönséget ínö 5)