Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-10-12 / 42. szám

BARABÁS TIBOR Rákóczi hadnagya — Higgy nekem, Anna. Megholt. Ha nem hiszed, itt van a bizonyság, itt a jegyken­dőd ... A kendőd... Mikor Anna meglátja a kendőjét, egyszerre kételkedni kezd. Furcsa a lélek logikája. Ami­től Suhajda azt remélte, hogy célhoz ér, még messzebbre taszította tőle Annát. Anna kikap­ja Suhajda kezéből a kendőt. Mellére szorítja, és egyszerre mintha János mellén dobogna a szíve. Gyanakvó lesz Anna, és mereven néz az alakoskodó Suhajdára. — Hogy került ez kendhez? — Amikor megholt, magamhoz vettem ... — és ezekkel a szavakkal egy vadgesztenyefa öreg törzséhez szorítaná ölelő, erős kaijaival Annát, és arcába lihegi, suttogja lázas vallo­mását : — Nem látod, Anna, gyötrődöm érted, el­­epedek utánad . . . Hallgass rám. Nem érted? Vége ennek az egész kuruc komédiának, Rá­kóczinak, Jánosnak. Vége az egész mindenség­­nek, támad a német... fgy állunk hát! — gondolja Anna, de hallgat még: hadd beszéljen csak ez az ember, valljon ki mindent, amit tud, amire gondol... — Támad a német, vége Rákóczinak? — kérdezi Anna, és Suhajda nem látja szép kék szemében a gyűlölet apró. cikázó villámlásait. — Vége, ha mondom, hát kiadta volna inczédi úr a támadás híreit a németeknek, ha nem lenne bizonyos a végük? És tudd meg, Anna, én is leszek olyan ügyes, mint a gaz­dám ... A leveléért, amit elhoztam nékik, strázsamesterré tesznek. Egy szavamra kiadtak a tömlöcbő!. . . Mátkámnak mondtalak, édes szentem ... — és a vágytól mámoros, elborult szeme csak a lány formáit látja, a szemét nem, a lelkét nem. Átöleli Annát, magához szorítja, de a lány undorodva ellöki, eltaszítja magától a férfit, és belevág Suhajda arcába. — Hazug! Hazug! Ügy igaz János halála, mint Rákóczi vége. Eleressz ... Nyomorult! Suhajda megtántorodik. Nem az ütéstől, inkább a csalódástól és a feltámadó iszonyú haragtól. Utána vetné magát Annának, hogy ledöntse, hogy erőszakot tegyen rajta, vagy hogy megfojtsa, de mégis megáll, utána néz konok, vad haraggal, és így biztatja magát: — Visszahurcoltatlak. Ott pusztulsz majd a pincében, ott. ahonnan kihoztalak ... Anna fut. Rebben, lobog a haja, lépéseitől megloccsan a kacsaúsztató, amin átgázol.. . Tudja, hogy nincs még vége az ö megpróbálta­tásának, s hogy ezzel az ökölcsapással csak meghosszabbította. Fut. végig a soron. Aki kinéz, azt hiheti, kiszabadult ugyan Bíró Anna a labancok kezéből, de a sok kíntól meghábo­­rodott. Talál-e otthon valakit? Anyja biztos a földön van, kapálja a krumplit, irtja a gazt. de ahogy közeledik az udvarukhoz, zajt hall, kalapálást vagy hasonlót. Matyi farag balta­nyelet, újat, a régi beletörött.. . Amíg faragja, éppen Annára gondol. Mit tehet Annáért Bornemissza János, onnan, a ménkő mesz­­sziségből? Neki kellene valamit kifundálni, valami okosat, ravaszat... És akkor, amidőn már sorra vett és elvetett minden kalandos tervet, nyílik, csikordul a kerti kapu. és előtte áll Anna. Nem álom, mert átkarolja öt a maga valóságában. Matyi kemény gyerek, olyan, mint a baltanyél, nem hajlik, csak törik. Az álmai, a tervei azok gyerekálmok, de a jelle­mét kikovácsolta már a nyomorúság, a korai munka és a sok látott szenvedés. Anna a ház mögé vonja Matyit, és gyorsan beszél, mint akit kergetnek. — Matyi! Matyikám! Itt az idő. Most már csak te juthatsz át ezen a sáskahadon. El kell Cnőis) jutnod Nyitrára*, mindenáron. Matyikám. jól figyelj. Most menj. egy minutát se válj. Matyi izgalmában lyukas kis sapkájába dugta az ujját, és azon forgatja, pörgeti, így tágítja a lyukat. — Jánosnak üzensz? — kérdezi morogva. — Jánosnak csak annyit, hogy üdvözlöm, várom, ha látod, azt is megmondd neki. hogy ő az én mindenem. — Hát én? — kérdezi mérgesen Matyi. — Én semmid se vagyok néked, az öcséd az mán semmi?... — Ne így vedd, Matyikám, ezt így mond­ják, ahogy mondottam. Ne dohogj, nem neki szól a legfőbb... hanem Bottyán generális­nak. A németek azt beszélik, hogy most ő a nyitrai várúr. Mondd meg neki. hogy áruló van köztük, Inczédi ezredes úr... Mondd meg azt is, hogy a támadás hírét kiadta az itteni labancnak. Egy szökött embere útján ... — Ki volt az a gaz, az a gonosz? — kérdezi, és pirosra gyullad Matyi arca. — Suhajda! Itt van. Ő hozta Inczédi úrtól az üzenetet.. . Eriggy, Matyi, kenyeret teszek a zsákodba, és ha az időmből még telik, bevárom édesanyánkat — mondja Anna ismét szomorúan, lenyelve a sóhajt, nehogy Matyi kedvét elvegye az úttól... A maga bajával most keveset gondol, csak Matyival. Mi lesz a fiúval, egyetlen öccsével... Matyi éjfél előtt semmiképp sem juthat ki a faluból. De a holdtöltekor már ott lapult a 'töltésfordulónál, az erdöszélen. Közelgett az őr. Matyi, mint a mókus mászott fel egy öreg tölgy ágai közé. Követ illesztett a parittyájába, előrehajolt, leste az őrszemet. Először érezte Matyi a katonák izgalmát... Ha ő most nem talál, akkor öt találják ... De nem oktalanul nevezték őt a faluban Parittyás Matyinak .. . Az őrszem álmosan közelgett, nagyot ásított, akkor találta homlokán Matyi köve. de úgy. hogy a fa alá dőlt. Matyi várt. Látta, hogy nem mozdul. Óvatosan lemászott a fáról, elvette a pisztolyát, és betette a kenyereszsákba... Nézi a labancot. Ráhajol. . . lélegzik. — Nem holtál meg, no, itt egyen a fene! ... — morogja Matyi, azzal legurul a töltésről, átiramlik az irtáson, a rönkökkel, gyökerekkel teli sávon, és beveti magát a sötét erdőbe... Nem lőtt utána senki! Mire a leparittyázott őrszemet megtalálják, ő már messzi jár. IV. fejezet Bornemissza János még mindig ott türel­metlenkedett a fejedelem előszobájában. Mi­ért nem eresztik már be? Felkötött bal karja is sajogni kezdett, jobb kezében Bottyán levelét szorongatta. Starhemberg és őrzői egy ablak­mélyedés selyemfüggönye mögé húzódtak. A rabnak jobb volt így, az őröknek meg mind­egy-Beniczky Gáspár, a fejedelem szekretáriusa Des Alleurs-höz* fordul, és méltóságos főhaj­tással így szól: — Excellenciád türelmét kérjük, a fejede­lem őfelsége nyomban fogadja. Des Alleurs elmosolyodik Beniczky hajdú­sági franciás beszédén és bólint, Beniczky Gáspár ezután a litván marsallhoz lép. de Bornemissza elébe ugrik. (folytatjuk) * Nitra. * Dezallőr r. ÉVFORDULÓK Négyszázkilencven évvel ezelőtt, 1492. ok­tóber 12-én fedezte föl Kolumbusz Kristóf Amerikát. 1932. október 12-én, ötven éve szüntette be a rendőrség a Szovjetunió Barátai Szö­vetségének működését Csehszlovákiában. Vladimir Drappá szlovák festő, érdemes művészt október 13-án köszöntjük 75. születésnapján. Október 14-én az 1918-as csehországi általános sztrájkra emlékezünk. 1582. október 15-én igazították át a Juli­­án-naptárt Gergely-naptárra (október 4. után október 15-ét írtak). Alpári Gyula magyar kommunista politikus születésének 100. évfordulójára október napra kész, mert a jövő tervezett!. ■ -) Hol­napra kész az egész világ." Ami van. És ami — ha nem leszünk „észnél" — várha­tó. Ettől kezdve bizonyos fajta intimitásba megy át a lemez. Csupán az Ajánlás hor­doz közösségi problémát. A természet már-már elviselhetetlen birtokbavétele el­len. A Szólj, kedvesem és a Csillagvirág kifejezetten lírai dal. A Vendégek a lemez A oldalának utolsó száma a hívatlan láto­gatókról mesél olyan dolgokat, amiket mindannyian sejtünk, tudunk. Az új benne annyi, hogy így még nem beszélt róluk senki. Koncz Zsuzsa mindig mond valamit. S ahogy mondja, arra is érdemes odafi-9yelm Kiss Péntek József SZÍNHÁZ 16-án emlékezünk. A kinematográfia francia feltalálója Augus­te Lumiere 120 éve, 1862. október 19-én született. Umberto Boccioni olasz festő és szob­rász, az olasz futurizmus kiemelkedő alakja születésének 100. évfordulójára október 19-én emlékezünk. A MATESZ MŰSORA október 14.: Pered (Tesedíkovo) — A pe­­leskei nótárius (19.30) október 15.: Farkasd (Vlőany) — A peles­­kei nótárius (19.30) október 16.: Bátorkeszí (Vojnice) — A peleskei nótárius (19.30) október 17.: Dunamocs (Moőa) — A pe­leskei nótárius (19.30) A THÁLIA MŰSORA október 14.: Kassa (Kosice) — Áldozat (19.30) Menetrend (Koncz Zsuzsa 13. nagylemeze) október 16.: Reste (Reéica) — Áldozat (19.00) Koncz Zsuzsa a magyar popzenei élet azon személyisége, akinek pályája — „el­hanyagolhatóan" apró hullámvölgyeket nem számítva bizto­san ívelt fölfelé. Ezzel a nagylemezzel felért a csúcsra. A Liszt-dí­jas énekesnő 1981- ben az év előadója volt. Méltán. Nincs még egy előadóművé­sze a pop-műfajnak, aki annyit tett volna a költészet minél szélesebb körű megismer­tetéséért, mint éppen ő. Két verslemezén a magyar és a világlíra gyöngyszemei csillan­nak fel. Koncz sohasem adta olcsón a tehetségét, hanem személyiségét és tudá­sa legjavát nyújtva mindig egy bizonyos ízléshatáron sikerült maradnia. Már a tize­dik nagylemez biztosan tudatta velünk, hogy mit akar. s hogyan. E szándék megva­lósulásához persze olyan szerzőkre volt és van szüksége, mint Szörényi Levente, Tolcsvay László, Bródy János. Olyan remek zenekarra, mint a Fonográf. Csak tudatos csoportmunka eredményezhetett olyan le­mezt, mint a MENETREND. A lemez tartal­mának rövid elemzését hadd kezdjem a B-oldallal. (Számomra itt kezdődik a lemez.) A vurstli 5’58" szívet dobogtató báj; ugyanakkor keserű aktualitás. Han­gszerelve öt akusztikus gitárra, szájharmo­nikára (Tolcsvay már virtuóz), basszusgitár­ra, dobra, vokálra, vonószenekarra, cseles­tára és Koncz Zsuzsára. Az Amerika biztos „sláger. Szárnyaló dallam, megint a keser­nyés-nosztalgikus romantika. A tanulság pedig: ha elhagyod a hazád, ahogyan azt Áron bácsi tette, nem marad belőled más, csak egy emlék. Amíg van, aki őrizze. Az A-oldal lényegében a B-oldalon „közölt" történelmi folyamat folytatása. Innen az én megfordított sorrendem. A Holnapra kész a lemez egyik legjobb dala. Szövegét tekint­ve biztosan. „Holnapra kész az új megol­dási. ..) Holnapra kész a számítás/ Hol­október 17.: Nagyráska (Vet Raskovce) — Áldozat (19.00) október 19.: Fülek (Firakovo) — Áldozat (19.00) október 20.: Rapp (Rapovce) — Áldozat (19.00) Nyári verse­nyünk 11. fordu­lójának helyes megfejtése: A Nobel-díj. Nyertesek: Ber­­náth Istvánné, Gele (Holice), Ko­csis Zsuzsanna, Bodrogszerdahely (Streda nad Bodrogom), Húsvéti Piroska Vágsellye (Sala). A 12. forduló megfejtése: Madách Imre: Az ember tragédiája. Nyertesek: Zachar Éva, Tornaija (Safari­­kovo), Nagy Gizella, Dunaszerdahely (Dun. Streda), Bielokostolsky Józsefné, Handlo­­vá. Azok között a versenyzőink között, akik mind a 12 forduló kérdését helyesen fej­tették meg, három jutalmat sorsoltunk ki. A szerencse a következő játékosoknak ked­vezett: Böszörményi Erzsébet, Dunamoé (Moca), Csányi Valéria, Losonc (Luöenec), Isii Ibolya, Kisgéres (Maly Horeá). Gratulálunk valamennyi nyertesnek, a nyereményeket postán küldjük el. Nyári játékunk reméljük minden versenyzőnknek hasznos és érdekes volt, ahogy azt Győri Mária nagymegyeri (Calovo) olvasónk írta: „Nekem nagyon tetszett ez a tizenkét for­dulós verseny. Tanított, nevelt, szórakozta­tott. Remélem a jövőben is közölnek ehhez hasonló versenyeket..." Ha olvasóink így kívánják, szívesen te­szünk eleget kérésüknek.

Next

/
Thumbnails
Contents