Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-01-26 / 5. szám

AHOGY ÓK LÁTJÁK A gyerekek kinn játszanak a kertben. Viháncolás. szalad­gálás — egyszer csak sírva fakad az egyik. Jajveszékel. ahogy a torkán kifér. Hirtelenében nem is tudom megállapí­tani, melyik. Szaladok ki a házból, látom, a kisebbik bőg keservesen. — Mi történt?! — Gergő megrúgott! — Nem rúgtam meg, csak Dávid a török! — védekezik rögtön a nagyobbik. — Ezt hogyan értsem ? — Gergő megrúgott, mert én vagyok a török. — Tehát mégis megrúgtad — venném kezelésbe Gergőt Hátrál, nézi. hova fusson, de közben hevesen magyarázza: — Igen. mert ő török, és... — És akkor meg kell rúgni? Micsoda dolog ez?! — Csak levívtam!... — A tévében is megrúgják a törökö­ket! — Dehogy rúgják! — De rúgják, láttam. Úgy megrúgják, hogy félbukfence­zik... Mindegy* nekiesik a falnak. Ide rúgnak neki... a hasukba... — Most már nem akar elfutni, érzi. hogy a fenyítést egy kis vita árán megússza; Dávid is elcsendesedik, szipog ugyan, de figyeli a bátyját — Dáviddal láttuk a tévében. Ugye. Dávid? Levivják őket — Nem a törököket! — száll vitába a kisebbik. De igen, azokat! — Csak a kapitányokat! Ugye, papa — szipog Dávid a törököket nem kell megrúgni, csak a kapitányokat — Egyáltalán____senkit sem kell megrúgni — mondom. — Ilyen butaságot ne játsszatok! Hogy találhattok ki ilyet? — Nem mi találtuk ki — néz fel rám Gergő. — Nem ? Hát akkor kicsoda ? — Hát most mondom! Az emberek! Az emberek rúgják egymást azt láttuk! Első nap az óvodában. Délután Gergő nagy hangon meséli, milyen jó játékok vannak, mit mondott az óvónéni, hogy telt el a nap. Dávid hallgat — És te? Hogy érezted magad? Ugye, jó ott? Nem szól. Kicsit felhúzza a vállát — Hát... — Na mondd csak, milyen volt? Megint egy kis csend. Aztán: — Kár. hogy gyerekek is vannak ott Dávid kérdezi: — Mama, az ugye nem ér semmit ha az embert fejbe vágják, és utána azt mondja: „Nem fájt köszönöm a lekvárt!" Hunyorogva jönnek ki a szobából. A tévét nézték. A méhek életét mutatta be a fám. Dávid azonnal közzé akarja tenni friss értesüléseit elmondja, mit láttak. — Bemásztak a legyek a virágba, és kiszedik a mézet — Nem a legyek — javítja ki Gergő. — A méhecskék. — Igen, a méhecskék — helyesbít Dávid. — És nem a mézet szedik ki. hanem a virágpor alól a nedvet abból lesz a méz, amit az embereknek eladnak. — Tudom, a virágpor alól a nedvet — bólogat türelmesen Dávid. - így akartam mondani, csak eltévesztettem. B kell nekik mondani, hogyan történik mindez Némi hasonlattal persze, a családi életbe helyezett példákkal. — Akkor a mama olyan mint a méhecske — szövi tovább a példákat Gergő mert szorgalmasan dolgozik. És elkezdik találgatni, már a méheket feledve, hogy ki milyen állatra hasonlít Sorra veszik a rokonokat ismerősö­ket Engem kifelejtenek. Végül Gergő, hogy hízelegjen, rám is sort kerít: — A papa meg olyan állat... aki ír! Dávid születésnapja közeleg. Egy-két nap, és Mama meg­csinálja a tortát a gyertyákkal. Ezt mindketten nagyon várják. Dávid égen-fö/dön kutat a Gergő tortájáról megmaradt kis, fehér gyertyákat keresi. — Hol vannak a kisgyertyák ? — Hát azok már nincsenek meg. — Miért nincsenek meg? — Valahova elkeveredtek. Bkeseredik, dühös — Akkor meg mi a fenének közeleg a születésnapom, ha nincsenek kisgyertyák?! Gergellyel megyek az utcán. Egy ismerősömmel találko­zom, örül, hogy lát megállít Farkaskutyáját járatta a fák körül, sétálgat ráér. Mi sietnénk, de nem térhetek ki. árad belőle a panasz: munkahelyén packáznak vele, ki akarják túrni a helyéről, már senki sem áll ki mellette — meg kell hallgatnom. Kissé hebrencs beszédű, nyála fröccsen a sza­vakkal; igyekszem hátrálni, de követ — csak a kutyája ül nyugton a járdán. Gergő egy kifli csücskét majszolja unottan, fogja a kezem, s felbámul a hatalmas emberre. — Papa — mondja egyszer csak —, miért nem szólsz neki, hogy közben ne köpködjön rád? Elvörösödöm megszorítom Gemő kezét hogy hallgasson. — Tessék? — kérdi a férfi, de szerencsére a saját hangjá­tól nem hallotta Gergőt — Semmi — mondom csak a kutyádat dicséri a gyerek. Hogy milyen szép kutya. — Ja? — És máris folytatja panaszait — Szeretne egy ilyen kutyát — nyögdécselem még mindig zavartan. — Vagy egy kisebbet Szóval egy fehér kutyát... — Érzem elönt a veríték, összevissza beszélek. De ismerősöm éppen csak bólogat, be nem áll a szája. Gergő nem érti. miért tussoltam el a dolgot Ó még természetesen gondolkodik, és viselkedik. Hogyan magyaráz­zam meg neki, hogy Hiedelemből sokféle kellemetlenséget kell elviselni? Gergő tervei: — Én. ha megnövök, részeg leszek. — Csak nem?! — Az lesz a foglalkozásom. — Várjunk csak. kisöreg, abból nem lehet megélni! — Hát akkor majd dolgozni fogok néha egy kicsit aztán Fotó: Z MINÁCOVÁ részegeskedem. Nagyon lassan fogok haladni a munkával, mert sokat fogok inni. Majd úgy dülöngélek. — Hát ez nem valami szép terv! — Nem szép. csak érdekes Nagyon érdekes, amikor a bácsik dülöngélnek. Dávid is mondta. Ki-ki a maga bilijén ül. alkalmatosságaikat egymás felé húzkodják a kövön. Gergő találta ki. — Nekem van Cascóm. Neked is van Cascód? — Nekem is — mondja Dávid. — Akkor ütközzünk össze! A tulipánhagymákat dugjuk földbe a fiúkkal. Tetszik nekik a munka. — Csak csináljátok — biztatom őket —, meg kell tanulni ezt is. — Bizony — helyesel Gergő. — Bizony, Dávid, tíz év múlva egyedül kell csinálnunk, mert ők nem lesznek itt — Na, az nem olyan biztos, hogy tíz év múlva már nem leszünk itt a mamával, de majd később... Itt fogtok élni a feleségeitekkel__ — Én csak egyedül leszek — mondja Gergő. — Hogyan ? Dávid ne lakjon itt? — Dávid itt lehet, de én nem nősülök meg. — Mi a csuda! Aztán miért nem ? — Hát... mert a feleségnek mindjárt gyerek kell. az meg zavarja az embert. — Ugyan miben ? — A munkában. Például a gépelésben. Már megint egy csata papírkarddal, képzelt pisztollyal. Üldözés, kiabálás — verekedés. És sírás Persze. Dávid marad alul. — Hányszor mondjam, hogy ne játsszatok ilyet?! Kis ideig csend. Aztán — hallom — Gergő sustorog az öccsével. Végül kezdenek megegyezni. Újabb háború. — Én ezredes vagyok, te meg a másik csapatban katona. — Én is ezredes vagyok f — Nem te, hanem én! Dávid akkor már inkább békét akar. — Nem is kell két csapat — mondja. — De igen, mert két csapat kell. hogy veszekedjünk. És nem is két csapat van, hanem sok csapat Minden országnak van csapata. — Jó. jó. jó! — csillapítja Dávid. — De ha minden ország csapata megszereti egymást és nem akarnak veszekedni, akkor meg minek legyenek csapatok ? Ugye, papa ? (nőio)

Next

/
Thumbnails
Contents