Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-09-28 / 40. szám

A feljegyzések szerint Búcson (Búc) utoljára az 1 790-es években avattak iskolát, azóta toldozták-foldozták az épületeket, lakóházakat alakítottak át, hogy a növekvő faluval együtt gyarapodó iskolások irni-olvasni-számolni tanulhassanak. Élnek még a faluban olyan idős emberek, akik emlegetik: unokáik ugyanabban az épületben tanulták a betűvetést, ahol száztíz éve a dédszülök hallgatták a rektor szavait. Nem csoda hát, hogy idén, szeptember elsején ők is eljöttek a tanévnyitóra, mely egyben iskolaavató ünnepély volt.

Várva várt, régen várt iskolaavató. Mert 1963- ban már elkészült egyszer a falu iskolájának tervezete, a költségvetés is megvolt rá, de akkor — hirtelen — egy másik község kapta meg... A tanítók, a búcsi elöljárók azonban azóta sem tettek le arról, hogy nekik is legyen új, rendes iskolájuk. 1979 novemberében aztán elkezdődhetett az építkezés, a választási program részeként, a nemzeti bizottság beruházásával. Úgy tervezték, tizennégy hónap alatt elkészül az iskola, ám módosításokra került sor, így az átadás időpontja eltolódott. De megérte: az ötosztályosra tervezett iskola nyolcosztályos, s van benne tanterem a tizenkét gyermeknek fenntartott 1 —4-es szlovák tannyelvű alapiskolának is. A százhatvan tanuló pedig, aki a magyar tannyelvű osztályokba jár, végre egy fedél alá került, világos, egészséges, szép tantermekbe, tágas udvarú, biztonságos környezetbe, ráadásul tornatermet is kaptak, amit ezidáig csak hírből ismerhettek.

Török István igazgató huszonöt éve jött a faluba. „Menyecskének", ahogy a búcsiak tréfásan mondják. Nem kevés gonddal, nehézséggel kellett megküzdenie a negyed század alatt, de olyan kollektívát sikerült összekovácsolnia, amely távlatot nyújt az iskolának. Volt tanítványainak gyermekei járnak már a keze alá, s talán az iskolának is része van abban, hogy a falu összetartó, ha tenni kell, egyszerre mozdul mindenki.

— Bizonytalan volt, hogy lesz-e szeptember elsején iskolaavatás — mondja Török István. — \Csak augusztus 27-én vettük át a kulcsokat, akkor láttuk először új munkahelyünket. Bizony, nem volt szívderítő a látvány, a kőművesek után rengeteg munka akadt még ... De egyként jöttek a szülök, a nagyszülők, azok is, akiknek talán már az unokájuk is felnőtt. Szombaton, vasárnap takarítottunk, tisztogattunk, villanyszerelők is jöttek ... És sokan kértek szabadságot hétfőre vagy keddre, hogy az udvart, a környéket is rendbe tegyék. Fű még nem zöldell az udvaron, de a földmunkák elkészültek, a tél beálltáig már zsendülhet a pázsit.

És tovább zsendülhet a hit is a falu lakosságában, hogy érdemes dolgozni, kitartani, megküzdeni azért, amit nagyon akarnak. Hogy érdemes kilincselni, érvelni, elmenni akár a legfelsőbb szervekig igazuk biztos tudatában, mert az iskola falvainkban olyan alap, olyan fontos valami, mint a mindennapi kenyér. Amikor még öt különböző helyen folyt a tanítás, vizes, egészségtelen épületekben, gyakran esett szó a központosításról. Hogy jobb lenne a gyermekeknek, ha valamely szomszédos község tágas, új iskolájába járnának be naponta. De a falu nem adta az iskolát. Bízott benne, bízott a tanítókban. Az érvényesülésről szóló leckét itt így mondták fel: itt szereztem tudásom alapjait én is, innen jutottam el a képességeimnek megfelelő helyre, azt akarom hát, hogy

V

(női 2.

a gyermekem is kiteljesítse énjét, a lehető legtöbbet tanulja meg. És ez hozott vissza sokakat a faluba a főiskola elvégzése után is. Kit tanítani, kit a szövetkezetbe a javakat gyarapítani. S talán ezért nem költözött el a járási székhelyre a tehetséges és tettrekész népművelő-óvónő házaspár, bármennyire hívták is őket.

Persze, a fiatalabbak közül azért többen elmennek, de ők is visáíajámak, s tatarozzák, bővítik a pincesor épületeit, hogy a hétvégeket, a szabadságot otthon tölthessék. Olyankor összeülnek egy-egy tányér gyulyás mellé, s meghányják-vetik napi dolgaikat.

— És segítjük egymást, az egyik tömegszervezet a másikat, a szövetkezet az iskolát, az iskola a szövetkezetét, s ha valamelyik szervnek, szervezetnek gondja van, együtt igyekszünk megoldani azt. Hisz mindannyiunk érdeke, a falu jövője múlik rajta. ’

A falu jövője? Nem tudják még az elöljárók sem, hogy 1983-tól a környék mely települése lesz a központ. Két „szomszédvárat" is emlegetnek, ám közben maguk dolgoznak, tervezik, hogy nemsokára elkészül a helyi nemzeti bizottság új épülete. S mondják: a hatvanötös árvíz rossz is volt, meg jó is. Dunamocsot (Moca) elöntötte, mostanra korszerű, új házakkal, új középületekkel bíró falu lett belőle, ez a közigazgatási átszervezésnél döntö. Bátorkeszi (Vojnice) is jobban kiépült, mint Búcs. De azért folyik a munka: néhány éve adták át az új kétosztályos óvodát, igaz, az udvar, a játszótér még várat magára, de a jövő évben el kell készülnie. Közel vannak a tóhoz, szeretnének fürdőmedencét is, olyat, hogy az iskolások is használhassák. Cserébe néha az óvodások is megkapnák a tornatermet... Tervek vannak hát bőven. Meg apróbb-nagyobb bosszúságok is.

Talán ezekre gondolt az iskola tervezőgárdájának vezetője, a nyitrai (Nitra) Épterv képviselője. Szabó mérnök, amikor azt mondta, majd egy év üzemelés után dönt, hogy jó munkát végeztek-e. Ha minden igényt kielégít az iskola és átlaga sem fog romlani.

— Mi terveztük az óvodát is, igaz, típustervként, de kikivánkozik belőlem, hogy szívesebben végzek ilyen munkát, mint hatalmas lakótelepek tervezését, átadását. Falun az emberek jobban tudnak örülni az újnak, jobban észreveszik, megbecsülik a munkámat, tudják, hogy én voltam a tervező. Persze, azt is tudják aztán, kit kell szidni. .. De a munkánkban mindig serkentőleg hat az ilyen személyes kapcsolat.

S már tudja azt is, hogy a két tantermes falusi óvodák típusterve nem a legszerencsésebb. Eleve arra kényszeríti az óvónőket, hogy két vegyes korcsoporttal dolgozzanak. Nem oszthatják be a gyermekeket négy-, öt- és hatéves korig terjedő csoportokba, ideálisabb lenne hát háromosztályos óvodákat építeni. Mert fontos, hogy a tervezők olyan épületeket készítsenek megrendelőiknek, amelyekben fölösleges bosszankodások nélkül lehet élni, dolgozni. Ennek szellemében épülhetett fel Búcson a teljes szervezettségű alapiskola, az ötosztályos, alsótagozatos költségvetése árán, tehát kerek ötmillió koronáért.

Az a többlet, amely a munkálatok megkezdése óta eltelt három évben beleépült, az emberi tényező függvénye. Elsősorban a közös érdekeket és jogos igényeket szem előtt tartó emberi-társadalmi összefogásé.