Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-08-24 / 35. szám
BARABÁS TIBOR----------------------Rákóczi hadnagya Az egész sor egyszerre mozdul, szinte egyszerre lép egyet, mint a gyakorlatozáson. Botytyán szívből, büszkén, rejtve mosolyog. Bajszát pödörgeti. bólint, és derülten Így folytatja. — Csak a Pozsony-vidékiek lépjenek elő. Heten válnak ki a sorból, köztük Bornemiszsza is. Bottyán most sorra veszi őket, ilyen vizsgáztatásokkal oktatta a katonanépet. Az elsőhöz fordul, egy köpcös, de láthatóan nagy erejű legényhez. — Te miért mennél, fiam? — Mert küld a kötelesség! — feleli az dörgő medvehangon. — Hát te? — fordul a másodikhoz Bottyán. — A labancnak nálam nagy az adóssága, és ott fizetek neki. generális uram, ahol tudok! Szinte kipattan a sorból Bornemissza János, kis híja, és elkiáltja magát. De nem lett volna Bottyán Vak Bottyán, ha nem olvasott volna ki valamit a nyílt arcból, a legény feltűnő izgalmából. — Hát, te fiam. te miért vállalnád a portyát? Bornemisszából reménykedve tör ki a válasz. — Az országért, generális úr, no meg... engedelmével: a szerelemért. Bottyán merész, árkolt és kemény arcán szelídebb mosoly játszik. Faggathatná Jánost a részletek felől, de minek, úgy ismeri ezt a legényt, mint ifjúkori magamagát. — Hát akkor, fiam, neked két okod is van a dicsőségszerzésre. Vezesse hát a portyát Bornemissza János, mert arra termett. . . Szedd össze. fiam. a legényeidet, azután neki a Vágnak, neki a kutyáknak! Ebben a szent minutumban csak egy ember volt boldogabb Bornemissza Jánosnál Nyitra* várában; maga Vak Bottyán. Mert nincs nagyobb öröme az apának, mint amikor látja, hogy nem szakad el a lánc, nincs vége a sornak, méltó fiák lépnek a nyomdokába. Inczédi Ferenc ezereskapitány már ismert, fegyverekkel rakott szobájában ott áll a máriaüveges ablak előtt. A lemenő nap színes alakzatokat vet a kőpadlóra, megnövelve és ferdítve az ablakra festett hadiképet. Inczédi nem habozik, csak alaposan megfontolja most minden szavát, minden elhatározását. Háta mögött, illő távolságban az asztal mögött áll Suhajda István és Kamud Demeter. Inczédi most hirtelen sarkon fordul. Kamuti részegeskedésről és tobzódó szenvedélyről árulkodó ábrázatát nézi. Kamuti elszántan, rezzenés nélkül állja az ezereskapitány gyanakvó, veséig ható vizsgálódását. — Őt választottad? — kérdezi Inczédi ezredes Suhajdától. — Igenis, nagyságos uram. Mivelhogy igen jó cimborám. Inczédi az asztalhoz megy. felemeli a boros-. kancsót — nem a poharába tölt —, és nagyot húz belőle. Őszes bajszáról törölgeti a borcseppeket. és eléjük álL Halkan de nagy nyomatékkai ejti a szót: — Suhajda fiam. ismertem az apádat, a nagyapádat. Híven szolgálták az apámat, a nagyapámat. Te magad is jobb kezem voltál... Itt az alkalom, hogy több legyél náluk. Csak nem akarsz te is örökös jobbágy maradni? Legrégibb álmát villantották fel Suhajda előtt. — Szabadulhatnék, ezereskapitány uram? Inczédi érzi, látja, hogy ez bekapta a horgot. Most már testközelben áll egykori hajdújának a fia előtt. — Szabadulhatsz, de még házat, telket is nyerhetsz. . . — Házat, telket... akkor enyém lenne ... — és Suhajda majdnem kimondta Anna nevét, de valami megállította. — Tiéd lenne, csakis a tiéd, mert a lyány is odahúz, ahol a föld. ahol a jómód ... — Kamuü Demeter rég elitta az eszét. Olyan, mint az állat, ha vérszagot érez, öldököl, ha aranyat csillantanak meg előtte, vadálattá válik. Inczédi ezereskapitány halkabbra fogja a szót, mintha még a falaktól is félne; — Nem nagy ára vagyon. Ma este portyára mentek Bornemissza csapatával. A portya során sok minden adódik, és vagy te. vagy Kamuti leszakadtok .. . Könnyű a lecke, hisz labanc földön jártok és közel a célhoz. Rám hallgassatok... Hogy mit mondott ezek után Inczédi Ferenc, az maradjon még titok. Örömmel és szorongással ért Bornemissza János a laktanyaszállásra, derék csapatához. Szabó Jóskát és a rétheieket* közrefogták a sorbeliek, de amikor János belépett, zavar támadt és egyszerre elhallgattak. János megölelte Jóskát, és kivezette a templomtérre. Nem látta a várat. A mozgalmas élet egyetlen képe. egyetlen hangja sem jutott el hozzá. — Mi van Annával? Beszélj el mindent, bármi légyen véle! — És Szabó Jóska lassan, keresgélve a szót, elmondta, mi történt. Rövid volt a beszéd, János mégis a pokolnak egy hosszú folyosóját járta be ezalatt. Rettegett a lányért, vele kínlódta át minden szenvedését, és marta, gyötörte őt a lekötözött tehetetlenség. Hogy szabadítsa ki, miképpen váltsa be adott ígéretét? Nem gondolt most arra. hogy bárki előtt büszkélkedhetne ilyen szeretővel, csak gond és segíteni akarás töltötte el. — Jóskám! Most Balogh István ezredes uramhoz megyek. Ti beöltöztök, beálltok, de vélem nem jöhettek. Erre az útra csak próbákat kiállt harcost vihetek ... Ez a generális parancsa. így történt. János előbb rendbe tette Jóskáék ügyét, elvezette Jóskát a számvevőhöz is, azután egymagában visszatért a kaszárnyaterembe. A legények kockát vetettek, rövid pipából a fekete gerendázatot füstölték, bűzlött a minden ajtócsapódásra meglengő olajos lámpás. amikor belépett. Az úton már mindent meggondolt. A csapat is tudta már, hogy a portya még az este útnak indul. János a szoba közepére állott, és visszavonhatatlanul sorolta a neveket. — Összesen velem együtt tizennégyen, nyomban nyergelünk. Irány a Vág és Pozsony*. — Csak Pozsony? Hát Bécs? — kiált fel valaki, tréfásat rikkantva. Bornemissza most nem ismer tréfát. — Velem jön: Fekete Mihály. Misik Janó, Végh János, Rácz Miska, Szenczi-Lányi János. Mészáros Mátyás, Karácsony Ferenc, Suhajda István, Süttöri, és így sorolta tizenháromig, amikor Suhajda közbevetette magát: — Kamuti is jöjjön! Verekedésben nincs nála keményebb! Bornemissza jól ismerte Kamuti keménységét, csakhogy ő ezt másképp nevezte, és sosem állhatta, de nem akart viszályt, civódást már az indulásnál. Helybenhagyta. — Jó, legyen, jöjjön, Kamuti Döme is ... Felnyergeltek. Kenyérről, szalonnáról, teli kulacsokról gondoskodtak, s amikor feljött a hold, átnyargaltak a kapun ... A bajtársak régi babonából csak tréfával búcsúztak. (folytatjuk) *Nitra, * Váh. * Bratislava (női 8) E hónap 25-én köszöntjük Erich Honeckert, az NDK államfőjét, a Német Egyesült Munkáspárt első titkárát 70. születésnapján. Juraj Brtka szlovák pedagógust ugyancsak ezen a napon köszöntjük 70. születésnapja alkalmából. Száz évvel ezelőtt, 1882. augusztus 26-án született James Franck német fizikus. 1632. augusztus 29-én, 350 éve született John Locke angol filozófus. Maurice Maeterlinck belga költő és drámaíró 120 évvel ezelőtt, 1862. augusztus 29-én született. FOLYÓIRAT SZíFMáZ A nemzetközi tekintélyű, Budapesten megjelenő SZÍNHÁZ című folyóirat idei júliusi számában Nánay István „Csehek— szlovákok—magyarok" címmel hat cseh, négy szlovák és hat szlovákiai magyar produkcióról közöl kritikát. „Minden évben megrendezik Csehszlovákiában a Fiatal színházak fesztiválját, az egyik esztendőben a csehországi Ceskó Budéjovicében, a másikban a szlovákiai Eperjesen (Preáov). Én a legutóbbi eperjesi fesztiválon vettem részt" — közli írása első részében, amelyben az egész tanulmányra jellemző szigorú hangon szól a szemlén látott produkcióról, részletesebb elemzését az általa „minden tekintetben kiemelkedő" Banská Bystrica-i bábszínház Gozzi: Szan/askirály-ának, és a Hradec Krátové-i színház Voltaire: Candide-jának előadásáról nyújtva. írása második részét így kezdi: „Az eperjesi fesztiválon nem szerepelt nemzetiségi színház." S hogy miért nem, annak okát szervezésileg a tájolásban és a művészképzésben, művészileg a beszűkülésben, a két szlovákiai magyar társulat szerény képességében látja. „Ha a színház nem fogalmazza meg a közösség problémáit, ha nem válaszol a nézők kérdéseire, elveszti élő színház voltát", írja tanulmánya e fejezetében, amelyben a MATESZ komáromi (Komámo) társulatának két előadását elemzi. A Szűcs János vendégként rendezte Osztrovszkij: A négylábú is botlik, és a Konrád József rendezte Sztratiev-darab, a Velúrzakó kapcsán elsősorban a rendezői fogyatékosságokat kifogásolja, másodsorban a színészi alakítások különböző színvonalát. Mindkét esetben dicséri a díszlettervezőt, Platzner Tibort. Nánay dolgozatának Egy élő színház körvonalai című fejezetét az alábbi megállapítással vezeti be: „A kassai (Koáice) Thália Színpad munkáját a legutóbbi időkig — amikor is Gágyor Péter személyében önálló rendezőt. Szigeti László személyében dramaturgot kapott a társulat — ugyanazok a vonások jellemezték, mint a komáromiét. Az elmúlt két évben azonban néhány sajátos hangvételű, a közösségi munkán alapuló. erősen gondolati, ugyancsak a színházi kifejezési eszközök komplexitására épülő előadás született Kassán." A Daniela Kapltánová rendezte Tajovsky-darabról, a Zavaros örökségről Nánaynak az a véleménye, hogy nem volt kellőképpen aktualizálva, ám a darabot ízléssel, a túlzásokat elkerülve elevenítik meg. A Gágyor—Szigeti alkotópáros három munkájáról — Örkény István Kulcskeresők-jéről, Gágyor Péter Szélkötő Kalamonájáról és Kocsis István Bolyai János estéjéről — írva megállapítja, hogy bennük az élő színház megteremtésének törekvése körvonalazódik. A három nemzet egymás jobb megismerése szellemében, a közeledést hangsúlyozva, a további biztató eredmények elérésének esélyeit növelendő, ekként fejezi be megszívlelendő tanulmányát: „A (művészi) versenynek az esélyeit nagyban növelhetné, ha a kassai és a komáromi társulat ténylegesen önálló művészi műhely lenne, ha a magyarországi színházi élet nagyobb figyelmet fordítana a szlovákiai magyar színházak munkájára (...), s ha a cseh és a szlovák színházak is felismernék a magyar művészi alkotóműhelyek vagy azok csíráinak létét. Hiszen mindkét ország színházi kultúráját gazdagítanák a szlovákiai magyar színházak." —il— FILM Luigi lyiagni egyike a „legolaszabb" rendezőknek, s ezt tudatosan, vagy öntudatlanul bele is szövi alkotásaiba. Ez jutott eszembe, amikor néhány évvel ezelőtt a Tosca (Sardou és Puccini operájának adaptációja Monica Vittivel és Vittorio Gasmannal) futott a mozikban, és most, A pápa és a király nevében című filmje láttán. A múlt században játszódik, az „örök várost" ekkor a pápa egyházi és világi hatalma bástyázta körül. Az előtérben azonban monsignore Colombo áll, a pápai bíró, személyes drámájával és fontos irodájával, valamint három fiatal forradalmár, akik a pápai törvényszék elé kerültek. Csakhamar kitudódik a filmben, hogy egyikük Don Colombo törvénytelen fia, Cesarino. És noha sok közös vonás nincs az apában és fiúban — legkevésbé politikai és világnézeti felfogásukban —, az apa megérti a 19 éves ifjú lázadását, megmenti, rejtegeti, sőt két társának is segíteni próbál. Azonban az ő hatalma is véges, a halálos ítéleten mit sem tud változtatni. A film végén megtudjuk, hogy a két társ, Monti és Tognetti kivégzése volt az utolsó ítélet, amit az egyház világi hatalmánál fogva véghezvitt. Három évvel később pedig az egyesült Itália hadserege elfoglalta Rómát. —fm—
