Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-08-24 / 35. szám
íj gondok Nagy László felvételei faluban, sokszor sorra kerül egy-egy ember, család. Tüzoltószertárt, halottasházat építettünk, Kalondán üzletházat vendéglővel, most készül nálunk a sportpályán az öltöző, mind Z-akcióban ... Ezt is ám jó időben kellene csinálni! De hogyan? Cukorrépát, dohányt kapálnak az emberek, kertjük is van, meg autójuk, utazni is akarnak, s arra is a hétvége a jó. Mintha a népek is beleuntak volna a „csináld magad"-ba ... Bár az öltöző határidő előtt elkészül. Persze megértem én a falut is, de hát ott munkál bennem, hogy még ebben a választási időszakban fel kell építenünk a háromosztályos óvodát meg a négyosztályos iskolát végre, amely már igy is két vagy három választási időszakot csúszott! Idén elmaradt néhány utca portalanítása, aszfaltozása, mert minden erő Losoncra — az ejtőernyős világbajnokságra készülő járási székhelyre — összpontosult. Ezt a hátrányt is be kell hozniuk a rappiaknak. S van még más adósság is. Mucsin és Rapp között jelölték ki a város szemétgyűjtő telepének helyét, így a falut is bekapcsolták a kommunális szemételszállításba. A lakók már be is fizették a „kukadijat", de nem készült el a telephez vezető út, a rappiak tehát úgy „szemetelnek" , mint eddig. — Újabban megint a sáncokban folyik a szennyvíz, még bűzlik is, végig a falun. Ezen csak a hathatós ellenőrzés segítene. Aki nem tartja be az előírásokat, azt meg kell büntetni. Mert hiába járnak elöl jó példával néhányan, kárba vész az ő munkájuk is. Fájd Zoltán jogosan háborog, mert Rappon a víz nagyon érzékeny pontja mindenkinek. A kutak kilencven százaléka ihatatlan vizet ad. A talajvíz szintje egyre csökken, szennyvízzel fertőzni megengedhetetlen, mert a jó forrású kutakra mindenkinek vigyáznia kell, hiszen vízvezeték-hálózat még nincs. Losonc és Mikusovce között novemberben helyezik üzembe azt az öt nagy kutat, amely a járási székhelyet fogja ellátni ivóvízzel, az előrejelzések szerint a rappi kutak fele ennek következtében kiszárad. Sok kutat elvitt az Ipoly szabályozása is. A lakosság segítsége nélkül a közműhálózat sem készülhet el belátható időn belül. A Galsa—Fülek—Terbelét (Holisa—Fifakovo—Terbefovce) vezetékre kellene rákötni a falut még idén és jövőre. Hogy sikerül-e? Ottjártunkkor nyomát sem láttuk még ilyen jellegű földmunkának. — Csak meglesz, hiszen az ivóvizünkről van szó! Igaz, Losonc most mindenben előnyt élvezett, de rá is fért! A felszabadulás óta nem kapott még ennyi pénzt fejlesztésre, s nem változott olyan ütemben, mint az elmúlt esztendőben. Ám mi is bizakodunk, hogy a világbajnokság után a vízgondunk megoldása lesz a legfontosabb, s hogy minden támogatást megkapunk hozzá. Igaz, szerettük volna szebbé tenni a falut, főleg a fő utcát, már mostanra, hogy az ide vetődő külföldiek előtt se kelljen szégyenkeznünk ... De a szándékaink, az elképzeléseink nem mindig találnak megértésre. Fel kellett volna vásárolnunk ezeket a régi házakat, helyükre építeni az új negyedet, a sorházakat, ügyelve a faluképre. Talán a jövő évtől kezdve megváltozik ez is, több beleszólásunk lesz abba, mit és hogyan építsünk, hol, mit fejlesszünk, mert központi faluként építésügyi osztályunk is lesz. Rappon a lakosság mintegy 31 százaléka cigány. Amikor felszámolták a pérót, a cigányok a faluban kaptak • lakást, éppen az említett régi házakban, amelyekhez olcsón jutottak hozzá. Persze, sokan építettek közülük, mert a többségük rendesen dolgozik, jól él, szépen öltözik, s még autójuk is van. De az a tíz-tizenöt család, amely nehezebben változik, a felújításra, tatarozásra jócskán rászoruló házakban él, egymás szomszédságában, így az elhanyagoltság szembetűnőbb. A falu akkori vezetői nem szívesen adtak el nekik szomszédos házakat, még bíráskodás is folyt ez ügyben. A nevelési szándék visszájára fordult: megkülönböztetésnek minősítették, de a vita arról, milyen módon lehetne leginkább hatni ezekre a cigányokra, máig sem ült el. — A választókörzetemben is vannak — mondja Nádasdi Anna —, de nem panaszkodhatom rájuk. Hívtam őket szombatra társadalmi munkára, megígérte a családfő, hogy eljön. Szombaton esett az eső, senki más nem volt ott az építkezésen, csak ő. Dolgozni nem tudtunk, de másnap újra eljött. Azt hiszem, sok mindenbe belevonhatok; ha sikerül énekkart, tánccsoportot alakítanunk, abban is ott lesznek. Ha társadalmi munkáról van szó, én más kedvezőtlen jelenséget említenék: nehéz az értelmiséget munkára bírni. Mert vannak szép számmal, mérnökök a szövetkezetben, meg más beosztásban is főiskolát végzett emberek . .. De azt nem szívesen hallom, hogy „ők magyar szervezetben nem dolgoznak", s még hajlandóságot mutató társukat is lebeszélik róla. Szóvá is teszem minden esetben. Az idős embereket — s nálunk ők vannak többen — nem lehet rákényszeríteni, hogy megtanuljanak szlovákul, de egy-egy tömegszervezet nem csak az övék. A fiatalabbak és a vezetők pedig tudnak szlovákul, így aki ezt az „érvet" hozza fel, csak önmaga lustaságát, tenni nem akarását mentegeti. M ás probléma viszont, hogy az ilyen hozzáállás megszüli a maga ellenreakcióját is, s nyelvi-nemzetiségi elkülönüléshez vezethet, mely furcsa gubancokká áll össze, és ugrásra készen tartja az embereket. Mondtak példát is: a szlovák édesanya és magyar édesapa alig négyéves fiacskájától már most kérdezgetik, milyen nemzetiségű is voltaképpen ... Meg sokszor attól függ, mennek-e „brigádozni", ki az, aki hívja őket... Pedig — s ez .újabb fintora a sorsnak — a gyermekeik ugyanazon óvoda vagy iskola osztályának padjaiban ülnek. A magyar szülőkéi is a szlovák osztályokban, talán ha négy-öt gyerek jár anyanyelvi iskolába vagy óvodába, pedig a csatolt község, Kalonda gyerekei is közöttük vannak. Ki láthat hát a mélyére ennek a „kútnak", amelyből egyre zavarosabban és egyre gyengébben buzog fel az egészséges nemzeti öntudat forrása? Még Mag Zoltánné, a magyar tanítási nyelvű osztatlan iskola igazgató-tanítója is csak az esélyeket latolgatja harminchárom tanulója jövőjét mérlegelve. — A szlovák osztályokban tízzel-tizenkettövel több gyerek van, ott a munka is könynyebb, az eredmények is jobbak. A tanítók kisebb erőfeszítéssel, kevesebb munkával többet érnek el, mint mi a magyar osztályokban ... Hozzánk a cigánygyerekek járnak, nekünk sokkal többet kell dolgozni. Igaz, több idő jut egy-egy gyerekre, jobban megismerhetők, s többet ki lehet hozni belőlük, mintha Losoncra járnának, harmincas létszámú osztályba ... Büszkeségeink is vannak, három tiszta egyes cigány kislány például, de a szülőkön sok múlik. A magyar nemzetiségűeken, mert ha a falu szokását nézem, folyton az jut az eszembe, amit egy kollégám mondott a járási módszertani ülésen: hogy lassan már az anyanyelv elsajátíttatása lesz a legfőbb gond az alsótagozaton a nemzetiségi iskolákban. Ő azért mondta ezt, mert járásunkban nagyon kevés a magyartannyelvű óvoda. Hát nálunk óvoda még lenne, de akár meg is szüntethetnénk, és az én iskolámat is, tán senki nem emelne szót érte ... Nem is jósolok hosszú életet neki. Pedig a gyerekek, az óvodák és iskolák jövője hordozza a falu jövőjét is. A távlati fejlesztési tervek szerint az ezredfordulóra mintegy 2200 lakosának kellene lennie Rappnak és Kalondának. Addigra a mai öregekből, nyugdíjasokból — a falu szülötteiből — mutatóba ha marad egypár. Persze lesznek a mostani „betelepültek" közül, akik gyökeret vernek, s magukénak érzik majd a községet, de a legnehezebb évek addig várnak a falura: gazdaságilag szigorú, emberileg nem eléggé összetartó közegben alapozni meg a kővetkező évezred rappi lakosainak életét. — Fáradok magam is, túl az ötvenen az egészség is megmutatja már, hogy sokat szaladgáltam, keveset pihentem — mondja búcsúzófélben Fájd Zoltán —, de nekem mindig az volt az elvem: fejétől bűzlik a hal. Ha vezető az ember — még ha társadalmi tisztségből fakadón is —, példának kell lennie, a faluban, a faluért, a faluval kell élnie, mert csak akkor élheti-érezheti át minden gondját-baját, örömét. S csak akkor ügyel rá úgy, mint a sajátjára. A több lehetőség, amelyet most kaptunk, csak igy kamatoztatható. A titkárunk négy éve költözött ide, azóta jobban érzi ő is, hol szorít a cipő, a hnb-elnök azonban Losoncon lakik. Tőle nehezebben fogadják el az emberek a nincset, kevésbé hisznek neki — indokoltan vagy indokolatlanul... Én itt élek és bizakodó vagyok, ha a gyermekeim korosztályára nézek. Az ifjúsági klubban összejámak, beszélgetnek, ismerkednek egymással, okosan és fegyelmezetten dolgoznak. Közöttük talán már meglesz az a megértés, az az összetartás, amely nekünk, mostani munkánkban még hiányzik. Mert csak a jobb, a több megértés, egymás tisztelete, megbecsülése vezethet célhoz. A távlati tervbe talán ezt is belekalkulálták, ám a teljes megértést napjainkban még sok minden fékezi. Nemzetiségi türelmetlenség, emberi rosszindulat, közöny — a közösség iránt, a rosszindulatból eredő sérelmek orvoslása iránt. A kedvezőtlenebb gazdasági helyzetben ezek a problémák is jobban felszínre kerülnek, mert ilyenkor mindig nagyobb szükség van az emberek meggyőzésére, elkötelezett — nemegyszer áldozatot vállaló — munkájára. Ebben pedig a közösségek vezetőinek kell jó példával elöljárniuk: minden szinten. Mert teljes emberként élni, minden erőnket tetbavetve dolgozni hazánkért csak akkor lehet, csak akkor tudhatunk, ha a meg nem értés forrásai is kiapadnak. (női?)
