Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-08-17 / 34. szám
A m szívhez a gyomron keresztül vezet az út — :•/; mondja a közmondás. Szerintem nemcsak a gf ^ szívhez. A jó eredményekhez is. Ahhoz, hogy figyelmesen, nyugodtan, kiegyensúlyozottan tudjunk dolgozni, nagyban hozzájárul a sokoldalú üzemi gondoskodás — értve alatta elsősorban azokat a szolgáltatásokat, amelyekre a dolgozónak szüksége van, hogy zavartalanul végezhesse munkáját —, tehát a mindennapi meleg étel is. Sok üzemben még mindig nem fordítanak kellő figyelmet a dolgozók étkezésére. A konyha rossz állapotára, befogadóképességére, az érdektelenségre hivatkozva nem látják meg azokat a tényezőket, amelyek kedvezően hatnak a termelékenységre. A losonci (Lucenec) csempegyárban azonban ennek az ellenkezőjével találkoztunk. Nemcsak azért, mert az új gyárban a munkacsarnokok felépítésével egyidőben gondoltak azokra is, akik a munkapadok mellé állnak majd, hanem mert számukra fontos az ember, akinek termelőereje, hangulata, munkakedve befolyásolható a megfelelő életfeltételek megteremtésével. Az étterembe lépve az a benyomásunk, a saját konyhánkba tévedtünk: földig érő, mutatós függönyök, tarka asztalterítők, a falon egyedi, az étterem számára tervezett dombormüvek: függőlámpák, egy helyütt vidám, piros székek, a másik sarokban fehér asztalok, faragott székek és mindenütt sok-sok virág. Gyorsan osztják az ebédet, a szakácsnőknek mindenkihez van kedves szavuk, és nem felejtenek el jó étvágyat kívánni az ebédhez. Az emberek érzik ezt a hangulatot, és igyekeznek legalább az ebéd ideje alatt megértőbbek, figyelmesebbek lenni egymáshoz. A főszakácsnő köztiszteletnek örvend, a kosztosok tréfásan kijelentették, ha elmegy, „éhségsztrájkot kezdenek". Anna néni ugyanis már nyugdíjas. A 160 állandó kosztost az ö szájíze szerint elkészített ételek vonzzák a konyhára. Most, hogy lassan letelik a helyettesítés ideje, marasztalják, legalább addig főzzön még, amíg megtanulja tőle az új főszakácsnő a konyhamesterség minden csínját-bínját. Rózová Kamila, a konyha vezetője és Halgasová Anna, okleveles szakácsnő valóban szakavatottan végzi munkáját. A bőven mért adagokat nem szeretnék csökkenteni, hogy a kosztosok meg legyenek elégedve, ezért bizony nagyon meg kell válogatni a havi étrendet, és ügyesen számolni, hogy ne lépjék túl a fejenkénti 6 koronás keretet. Az étteremben 250 ember étkezhet egyszerre kényelmes körülmények között; beosztva ennél jóval több is. így hát nagyon kevés a 160 állandó kosztos. Akik nem járnak ebédre, azzal érvelnek, közelebb van a büfé. Lehet, hogy közben azt gondolják, a szakszervezet többel is hozzájárulhatna az ebédhez, mint 80 fillérrel? Mostanában mindenütt sok szó esik a termőföld jobb kihasználásáról, az önellátásról. Itt is meg lehetne művelni a konyha mögötti, parlagon heverő földet, közös erővel zöldséget termeszteni. Így talán olcsóbban és többen étkeznének, és gyakrabban kaphatnának friss zöldséget. A távolság az üzem és az étterem között 50—70 méter. A valóságban mégsem ilyen egyszerű a helyzet, főleg télen, amikor kevesen szánják rá magukat, hogy kimenjenek a hidegre a kemencék mellől, ahol a csempe alapanyagát 500—600 C°-ra kell felhevíteni, s a meleg bizony szétárad a hevítő körül is. A többi üzemrészlegen ugyancsak nagy meleg van, mert hosszú kemencesorokon halad végig a megformázott csempe. A lenge öltözetű, mégis izzadságtól gyöngyöző emberek inkább választják a büfét, ahol meleg levest is árulnak, mert nem kell átöltözni. A büfé havonta 22 1 ezer korona forgalmat bonyolít le, ami kis tételeknél jelentős, s nem csak a „konkurrens" levesekből származik. Az eddigi 15 perces ebédidőt a távolság miatt 25-re növelték, s ez valamelyest segített. A tízórait úgy oldották meg, hogy az ún. tízórai felelősök, azok, akik néhány percre otthagyják munkájukat, bevásárolnak a többieknek is. A gyár ízléses, színes mintás és fehér csempéi egyre több otthon fürdőszobáját, konyháját szegélyezik. A szocialista országokban, de másutt is, többek között Afrikában nagy irántuk a kereslet. A csupán négy éve működő üzem alig győzi kielégíteni az igényeket, pedig évente kétmillió-hatszázezer négyzetméter, vagyis naponta 10 120 darab minőségileg kifogástalan csempét gyárt. Losoncon járva lépten-riyomon hallottuk: a „keramikának" fedett uszodája van, üzemi óvodája, bölcsődéje, párját ritkító munkásszállója, ahol még azzal is törődnek, hogyan töltik szabad idejüket, hogyan szórakoznak az ott lakók... Az idegennel szemben is némi irigységgel vegyes büszkeség csendült a hangokban. Az üzemben 580 ember, köztük 291 nő dolgozik két műszakban. Életkorátlaguk 33 év. Férfiak csupán a szárító ban, a keverőgépeknél, a kazánoknál és karbantartóként dolgoznak, meg Poltáron a kaolin és az anyag felszínre hozásánál, szállításánál. A nők csempét égetnek, festenek, osztályoznak, csomagolnak, sokan vannak vezető beosztásban a laboratóriumban, a tervező osztály élén. Átlagos fizetésük a férfiakéval egyenlő 2500 Kcs. A munkacsarnokban nincs fülsértő zaj, megértjük egymás csendesebb szavát is, a festést-mázolást ülve végezhetik, mindenütt példás tisztaság, csak a kemencék körüli nagy meleg kényelmetlen Műszakkezdéskor, műszak végén autóbusz hozza-viszi a dolgozókat, bár a messzebbről jövök utazási ideje így is megnyúlik, s nagyobb kötöttséget jelent. A kisgyermekes anyák mégis szívesen vállalnak munkát a csempegyárban. Az üzemi bölcsödében, óvodában gondoskodnak gyermekeikről (összesen nyolcvanötről), s egyéb szolgáltatások is elősegítik, hogy nyugodtan, jól dolgozhassanak. A kedvező feltételek sokat jelentenek, nincs az üzemnek munkaerőgondja, ami nem kicsiség, ha számba vesszük, hogy a Polana textilgyár vagy a poltári üveggyár is sok embert foglalkoztat a környékről. Gyakran egész.távoli vidék röl jönnek ide dolgozni, számukra épült a korszerű, harminc három szobás munkásszálló, amelynek összkomfortos szó báit televízióval, kis könyvtárral látták el, a klubhelyiségben pedig időközönként társas összejöveteleket, rendezvényeket tartanak. A kassai (Kosice) kerámiagyárhoz rajtuk kívül — az A JÓ KÖZÉRZET FEL'
