Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-08-17 / 34. szám

[családi kör

r

Játszani is

engedd "...?

Amikor megindult a népvándorlás a toronyházak felé, az összkomforttól remélt szuper-kényelem örömében bizony az új lakók mindenre gondoltak, csak arra nem, hogy néhány év és visszavágynak falusi házak, kevésbé kényelmes régi otthonok tágasabb tereire, nyugalmasabb, csöndesebb, levegősebb utcáira — s főleg néptelenebb tájaira. Nem mintha a kényelmet sokallanák meg, de gyermekük lépegetővé, szaladgálóvá cseperedvén kevés mozgási lehetőséget talál a járókányi homokozóban, s ha talál, veszélyesebb, mintha nem találna, mert az új lakónegyedek játékra kijelölt, felhasznált terei-helyei simára betonozottak. A füvesített területekre lépni nem szabad ... Mi marad tehát? Hol játsszanak a kicsinyek?

Munkatársunk, Gazdag Mária így rögzíti tapasztalatait, benyomásait:

„Mint a megbolygatott méhkas, gyerekektől népes, kacajuktól hangos a lakótelepi háztömbök környéke. Vödröcskével, kisásóval, formácskákkal igyekeznek a homokozóba (ahol van!), vagy robognak háromkeréken az apróbbak. Szőnyegporolón keresztül röplabdáznak a nagyobbak, előkerül a tollaslabda, ugrálókötél, s persze a focilabda. A terep háromnegyed része, a városi gyerek átka: beton. Ahol van szabad beton! Mert sok helyen a lakók beköltözése után csak sokadrendű feladatnak tartják a ház környékének e célra megfelelő rendezését. Az új háztömbök lakóinak nagy része fiatal házas, előbb-utóbb teret, mozgást igénylő gyerekekkel. De valahogy kétségbe vonható, hogy ezt szem előtt tartanák, tudatosítanák.

Hányszor hallottam s nemegyszer védtem ki effajta megszó/ást a játszótér nélküli, sokgyerekes lakótelep toronyházai körül kinn ácsorgó szülők nevében:

— Milyen jó dolguk van ezeknek a városiaknak. Hazajönnek a munkából és sürvedésig hol az egyik, hol a másik szülő ácsorog kinn a ház körül.

Hát igen! De ne essünk tévedésbe, nagy részüket nem az unalom, a „nem tudom mivel elütni az időt"

(nőig)

Fotó: Kónözsi

űzi ki, hanem a gyerekek féltése. Mert a három oldalról úttal, negyedikről személyautó-parkolóval határolt ház környéke egyáltalán nem biztonságos a legfigyelmesebb gyereknek sem, hát még a játékba belefeledkezett számára! Munkanapokon nincs idő messzebb menni velük, hogy lefussák az eleven gyermek számára szükséges adagot

Fiatal lakótelep. A legutolsónak épített toronyházba is beköltöztek. Ha apránként is. de megépültek a járdák, kezdődik a tereprendezés. Reménykednek a lakók, hogy az eddig rendetlen, közbeeső terület biztonságos gyermekbirodalommá válik. Szóvá teszik, segítenének is megépíteni, de a terv az terv. Parkoló lett belőle, s a gyerekek csak egy forgalmas úton juthatnak el a legközelebbi, épségben levő hintához.

A másik: dombra, falu tőszomszédságába épült, új lakótelep. Nyaktörő utak, rendezetlen terep.

Többszobás gazdátlan családi ház árválkodott a modern épületek között, elhangzott a kérelem, kivánalom, hogy berendezhetnének pionirházat vagy valami „gyermek szabadidő központot" benne. De más határozat született Az üzlethálózat bővítésére veszik igénybe az épületet Ez érthető is olyan helyen, ahol a háziasszonyok még a cérnáért is buszozhatnak a városba. Akkor mi a baj? Az. hogy a létesítmény még finoman fogalmazva és egyenes fordításban is csak vendéglőnek titulálható, de rendeltetését teljes mértékben leginkább a „korcsma"szavunk fedi. A kihasználtságát senki nem vonhatja kétségbe, mert legalább olyan népes, mint a gyerekek által birtokba vett (ahol van!) játszóterek. Vagy már annál is népesebb. Tavasszal, ahogy enyhül az idő. nyámn és ősszel, az első

fagy beálltáig, akik a helyiségből kiszorultak vagy a kerti székekről leszorultak, beérik a kerítés betonlapjával.

Az életerős, virgonc gyereknek talán legnagyobb büntetése a szobafogság. Falun, tág udvaron, levegős térben telt a gyermekkorom, nem csak a nosztalgia szóI belőlem. Bármikor érkezünk falura, kora reggel vagy a nappal és az este határán, legelső, amit a gyerekek tesznek, hogy felrántják a tornacipőt, rúgnak párat a focilabdába, vagy csupán kedvtelésből körbefutnak udvart, kertet. Gyermeknapi ünnepségre kísértem el a csemetémet Kassa (Kosice) legnagyobb sportközpontjába. A fent leírtak szöges ellentétjével találkoztam, bár kis szépséghibával. Itt a tervezők tényleg azt tartották szem előtt, hogy egy mozgást teret játékot igénylő generációnak terveznek. Területre is akkora, hogy sok gyerek elférne itt egymás mellett Van autó- és kerékpárpálya, minigolf és körhinta, medence csónakázásra, terep különböző labdajátékokra, miniamfiteátrum, s még sorolhatnám.

De! A körhinta nem működik, a szabadtéri színházat nem használják, csónakázni nem lehet... Ez — gondolom, érzik — a karbantartókat terheli. Bár, szerintem, a rendbentartás igényét növelné, ha szervezett akciókkal népszerűsítenék a minden bizonnyal nem fillérekért tervezett és épített létesítményt. Nem mondok sokat, ha azt állítom, pár jó ötlettel, nagyobb figyelemmel gyermekparadicsomot csinálhatnának belőle. Sok, élményekben gazdag hétvégét jelenthetne az elsősorban mozgás-, de már-már levegőhiányban szenvedő városi lakótelepi gyerekeknek. Apróság, de tény! Több laikus szóvá tette ezt, és csodálom, hogy ' akiknek hatáskörébe tartozik, elsiklanak felette."

Egy-egy kampány idején, évforduló kapcsán, a tavaszi országos műszak napjaiban meg-meglódul a jószándék. A parkok, gyalogjárók mellett gyermekjátszóterek is létesülnek. Hol tartósabb, hol átmeneti lehetőséget nyújtva energialevezetésre, ugrálásra, visongásra a kicsinyeknek — megnyugvásra a szülőknek. A felfigyeltető, meg is dicsért, sqfr külön is jutalmazott okos és hasznos létesítményekről sietve adunk hírt sajtóban, rádióban. De nem tekinthető megoldottnak, rendezettnek a városi gyermekek szabadidő tereinek, központjainak helyzete. A szocialista országok némelyikében szociológiai vizsgálatokkal keresik a megoldást, mi hiányzik a lakótelepiek életkömyezetébö!. A túl kicsi konyhák, a belső tér szegényes variálhatósága mellett legnyomasztóbb a lassabban realizált közművesítés, az üzlethálózat, a közlekedés megfelelő színvonalának hiánya, a közterek parkosításának sokszor évekig húzódó ténye. S amikor ez megvalósul, még mindig kevés a zöld, a bokor, az árnyat adó fa. Pedig fák, bokrok telepítése nemcsak a levegőt tisztítaná, megoldhatná a gyermekek számára is a természet pótlását, ha összekapcsolnák az egyik szükségeset a másikkal. Jó lenne, ha a figyelem, a társadalmi szervezőkészség kiterjedne erre is. Van még annyi tartalékunk a lakosok kezdeményező kedvében, tévé mellett töltött, mozgás nélkül telegető szabad idejében, hogy jutna belőle gyermekjátszóterek létrehozására is. Akár lakóhelyi nőszervezeteink, akár a Vöröskereszt tagjai, akár a képviselők — vagy egyszerűen az édesanyák — noszogatásával, javaslatával kezdenék el. Remélhetőleg egyetlen szülő számára sem közömbös, hogy gyermeke a „dühöngő"-nek is nevezett beton játszótéren nö-e fel, netalán a biztonságosabbnak tartott, elpuhító szobában, vagy napfényt, levegőt, árnyat, mozgást, egészséget nyújtó játszótéren.-h-