Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-08-10 / 33. szám

BARABÁS TIBOR Rákóczi hadnagya Vezényszó. A katonák tisztelegnek. Az első tiszt mereven, mozdulatlanul jelenti: — Excellenciás uram! Herbert von Halls­­tadt réthei* körzetparancsnok jelentem ... Starhemberg türelmetlenül, kézlegyintés­sel félbeszakítja. — Köszönöm, ezredes úr! Ez a rövid, közbevetett mondat elég volt arra, hogy Hallstadt nyugalmát megrendítse. Talán elhibázott valamit, vagy Anton Pichler jelentett róla ... A hintóból kilépő főpa­rancsnokot von Schmiede hadipénztáros úr követte. Vértesek őrizetére maradt hintójuk­­ban az egész hadipénztár. Starhemberg a kastély ajtaja elé ért, amikor kiáltozás, jajve­székelés ütötte meg a fülét. Annát. Vilcek Jóskát és az öreg Praznovszkyt hurcolták a hársfasoron végig a fegyveresek. Karabélyuk megvasalt végével biztatták az elmaradozó, rogyadozó lábú öreget — Mi az ott? — kérdezi Starhemberg von Hallstadttól. s lovaglóostorával előremu­tat — Mi az ott? — Adja tovább a kérdést von Hallstadt a kísérő őrmesterhez, aki kiál­tozva. a távolból jelent. — Lázadók, a sáncon bujtogattak. ezredes uram! Starhemberg legyint. — Botozzák meg őket, a tömlöcbe velük — adja ki a parancsot Starhemberg von Hallstadtnak, az ezredes pedig tovább az őrmesternek. így találkozott véletlen folytán a fővezér kegyes önkénye Bíró Anna hánya­tott sorsával, s Így mentette meg Annát a legrosszabbtól, a könnyen osztogatott halál­tól. A vastag falú. boltíves szobában, a rostély­­lyal fedett ablakok mögött, Inczédi úr egyko­ri ebédlőjében rövid tanácskozás, helyeseb­ben parancskiadás zajlott le. A falon levő térkép színes hadiállásokat, sánc- és erődvo­nulatokat jeleztek. Starhemberg lovaglópál­cájával a legfőbb stratégiai pontra mutat: — Itt összevonjuk az erőket, és átkelünk a Vágón!... Von Hallstadt óvatos, öreg katona. A kétségeire is feleletet akar. — Igenis, excellenciás uram, és ha meg­előznek minket?... — Ezredes úr, ezt a szót — megelőzés — törölje ki a szótárából, és teljesítse a paran­csot! — az új fővezér Pozsonyból* érkezett, és a terveit keresztező ellenvetést felségsér­tésnek érezte. Starhemberg már a kesztyűjét húzta, in­dulni készült, de von Hallstadtot egy újabb aggodalom szóra kényszerítette. — Excellenciás uram! Ha megró érte, ak­kor is meg kell mondanom, hogy Pozsony­ban nem figyelmeztették a valóságos hadi­helyzetre. Nem elegendő a kísérete. — Micsoda ostobaságokat beszél, von Hallstadt! Csallóköztől az Alsó-Vág vidéke, egész a morva határig, szilárdan a kezünk­ben van. — Nemrég Réthéig jutottak a portyázó kuruc előőrsök, egész idáig. Az adókivetésre küldött húsz vértesünkből egy sem tért haza. Ezen a vidéken még a dunántúliaknál is gyorsabbak a kurucok. Lovaik egy-egy haj­dúval naponta tizenöt mérföldet szágulda­nak be. Starhemberg a Dunántúl említésében rej­tett célzást látott, és sértve, gőgösen hárította el von Hallstadtot: — Ezredes úr! Ne féltsen semmitől! Nem tartok ettől a rablóivadéktól. És figyelmezte­(nöis) tem. ön lebecsüli a mi vérteseinket! Keve­sebb tiszteletet az ellenségnek, von Hallstadt, és több bizalmat őfelsége katonáinak! Ezek után von Hallstadt tisztelgett, hintó­­jáig kísérte a főparancsnokot és hadipénztár­­nokát, a totyakos. pápaszemes, bécsi szám­kukacot. és mélyen megsértve tisztelgett a vértesekkel fedezett udvari hintónak . . . An­ton Pichler ezredesre nézett, aki csendes, bajtársi kárörömmel nyugtázta a történteket. Aki fényes kastélyt rakat magának, gon­doskodik az a sötét, rácsokkal borított pin­cékről is. Inczédi úr egykori boltíves boros­pincéje csontig fagyasztotta a szerencsétlene­kkel. Ott hevert megbotozottan, véresen, ösz­­szetörten a földre borított szalmán: Anna, Vilcek Jóska és Praznovszky István. A boros­hordókat rég kigurították innen, de a bor­szag beleitta magát a falakba. A pincesarok­ban, a tető alatt pókok szőtték áttetsző, finom, selymes hálójukat. István bácsi nyö­gése, keserves, ziháló hörgése rettenetes volt — Vizet, lyányom, vizet!... — sóhajtot­ta. Anna kínlódva feltápászkodott a földről, a szalmáról, minden erejére szüksége volt. hogy fel ne sikoltson, mintha a botütések minden csontját összetörték volna, csak ván­szorogva vonszolódva érte el a pince sarkát a vizes kancsót. Annának kellett megitatnia az öreget, olyan gyenge volt, hogy még a karját sem tudta mozdítani Szája széléről vér szivárgott a ronggyá szaggatott ingre. Inkább suttogta, semmint mondta: — Meddig hordjuk mi még ezt a nagy keresztet, lyányom? — Talán már nem soká... — biztatta suttogva Anna félig az öreget, félig önmagát. — Csak kitartsunk erőben ... Miért beszél így Anna. honnan veszi a bizalmát, a reményét? Nem érti ő a hadi dolgokat, nem nevelték őt országos ügyekre. Az ő reményének a forrása: János iránti igaz szerelme; bizalmának alapja: János fogadal­ma. Szerencsétlenségének e mélységes mély. dohos vermében is olyan tisztán, olyan iga­zán hallja: „Ha a poklokon kéne átalmen­­nem, én akkor is visszajövök érted!” Világbíró. szabadító, éltető szerelem, sze­gények csillaga. Hol ragyogsz? Kire? Mikor veted be derengő fényed az Inczédi-ház egykori borospincéjébe, azon az egyetlen, vasrácsos, lőrésszerű ablaknyíláson, amelyen át csak a hold derengő világa s egy kevés levegő jut el Annáékhoz. Nem is a szerelem volt számára az élet hírhozója, hanem a testvéri szeretet. Füttyszó hangzott, rövid szünetek után mindig újra. Mint a rigó­fütty ... Madárfütty? Madárdal? — Anna! — szólt a sánta Vilcek Jóska. — Anna. figyelj csak, ez nem madár. Nem is az volt. Matyi elhurcolásuktól kísérte őket, látta, amint botozásra vitték a nővérét, látta, amint megvertem véresen két vértes a pince felé támogatta. Tizennégy éves volt Matyi, de ettől a látványtól egyszerre öregebb lett. Ott lapult a cseresznyefán. Most is csak arra várt. hogy az őrszem beforduljon, már lehuppan a földre, s mint a macska talpra ugrik, az ablakhoz fut. letér­del és leszól: — Anna, Annuska! — suttogja. — Én vagyok, Matyi! (folytatjuk) *Reca, ‘Bratislava ÉVFORDULÓK 1822. augusztus 10-én született Ján Kalin- Ciak szlovák iró. Jorge Amado brazil írót e hónap 10-én köszöntjük 70. születésnapja alkalmából. Húsz éve, 1962. augusztus 11-én lőtték föl a Szovjetunióban a Vosztok 3 űrhajót (pa­rancsnoka A. G. Nyikolajev volt), az első csoportos repülés egyik résztvevőjét, társa a Vosztok 4 volt. Samuel Beláni szlovák festő 160 évvel eze­lőtt. 1822. augusztus 12-én született. 180 éve. 1802. augusztus 13-án született Nikolaus Lenau osztrák forradalmár költő. HANGVERSENY Az OPUS gondo­zásában. a CSEMA- l)OK KB megren­delésére készült el 1982-ben a „Zobor­­ilji lakodalmi da­lok" — Kár a borí­tón ordító hibáért! falán ki kéne javí­tani! — nagylemez, amelyen a Jókai Mária vezette Nyitra (Nitra) vidéki egyesített folk­lórcsoport tolmácsolásában hallhatjuk Zobor­­alja magyar nemzetiségű lakóinak dalait. A fiktív lakodalmas több falu, több közösség szokásaiból, dalaiból áll össze, értékét jelzi az is. hogy az 1980-as Tavaszi szél . . . nagy­diját nyerte el. A felvétel egy évvel később. 1981 áprilisában készült, Lédecen (Ladice). jó technikával, így teljes szépségében érvé­nyesül a zenei kiséret nélküli ének. A laikust is gyönyörködtető népdalok a szakemberek­nek bizonyára sok ínyencséget, régi magyar népzenei sajátosságot kínálnak, amelyek a Zoboralján még élők, hagyományőrzőktől átörökíthetők. Azok a kevesek, akik már hozzájutottak a lemezhez — az Országos Népművészeti Fesztiválon való részvételért vagy gombaszögi (Gombasek) fellépésük fe­jében —. keresik. Barátaiknak, ismerőseik­nek is szeremének ajándékozni belőle. Egye­lőre azonban hiába kérdezősködnek a bol­tokban, még nem árusítják a lemezt. A tízezres összpéldányból hatezret teijesztésre az OPUS vett át, ám jelenleg még csak a piackutatás lehetőségeit latolgatja ... Talán elébe mehetnénk: a magyarlakta járások hanglemezboltjai, könyvkereskedései rendel­hetnének belőle a kiadóvállalat külön felké­rése nélkül is. És időben, mert szerintem az a raktáron lévő hatezer lemez Nyitra környé­kén is gazdára találna! —ts— KÖNYV A hetvenes évek de­rekán nem kevés szó esett egy létrehozandó kiadványról, amely félévenként vagy évenként újra közölné a szlovákiai magyar sajtó legfontosabbnak vélt munkáit. Sajnos, a Műhely első kiadvá­nya csalódást okozott, s azóta, bár jónéhány esztendő eltelt, a könyvecske még mindig önnön föladatát s helyét keresi. Az állandó szerkesztő Fonod Zoltán. A legutóbbi kiadvány tájékoztat a Ma­dách Lap- és Könyvkiadó rövidesen megje­lenő könyveiről. Regényrészieteket, rövi­­debb prózai írásokat, verseket közöl. És ezen kívül: a szlovákiai magyar sajtóban megje­lent írásokból válogat Csakhogy: ha a Műhely a küldetését elér­ni akarná, szükségeltetne ama szerkesztőbi­zottság, amelyről a kezdet kezdetén szó volt. Érthetetlennek tűnik számomra, hogy a lap­jaink kulturális rovatainak szerkesztőit mel­lőzte a Kiadó, s így a válogatások meglehe­tősen szubjektívak, sőt itt-ott az indokolat­lanság is felüti a fejét. A Műhely ’82 az Új Szó-tói és az Új Ifjúság-tói egyetlen anyagot sem közölt újra. A Nő-től kettőt. A 100 oldalas szépirodalmi részben nem kevesebb, mint tizenhárom vers- és hét re­gényrészlet zsúfolódott egymás mögé. és így az a két-három figyelemreméltó irodalmi alkotás, amely megérdemelten került a Mű­helybe, elveszítette önnön szerepét, terét. A Műhely ’82 nyolcíves könyvecske. Te­hát: rendszeres antológiának nem túlzottan nagy tetjedelmü. Úgy vélem: a szerkesztése, a válogatás mindenképpen nagyobb igényt és odafigyelést érdemel.-vajkai­£ KIÁLLÍTÁS )i Dr. Tóth Elemér orvos, amatőr festőmű­vész harmadik önálló kiállítását láthattuk Érsekújváron (Nővé Zámky) a Szakszerve­zetek Háza kiállítótermében. (Közös kiállítá­sokon nemcsak hazánkban, hanem Zebe­­gényben, Magyarországon is sikerrel vett részt.) Képei több mint harmincéves festői munkásságának fejlődését tükrözik. Az amatőr képzőművészek 1971-es járási kiállításán Dániel Kornél festőművész, a zebegényi Szőnyi István Múzeum művészis­kolájának igazgatója meghívta őt a zebegé­nyi nyári festő-szabadiskolába, ami szemlé­letváltozást hozott alkotásaiban. A realista iránytól fokozatosan az impresszionista felé hajlott. A természetet palettáján csodás szí­nekben örökíti meg. Képei tele vannak lírai elemekkel. Tájképeket és női portrékat fest. A portrén is a cselekvés pillanatát igyekszik megörökíteni. Mindenben a szépet és a har­móniát keresi. Képei derűt, optimizmust sugároznak. Kedves képe az: „Olvasó nő”. Tájképeiből a természet iránti rajongás árad. Mostani kiállítása mind a szakértők, mind a művészeteket kedvelők körében nagy tet­szést aratott. Dr. HOFER LAJOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents