Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-07-20 / 30. szám
r A gyerekek már együtt vannak. Kergetőznek, ugrándoznak, nagy a zsivaj, igyekeznek túlharsogni egymást, pedig csak kilencen vannak. A szülőkre várnak, hogy bemutassák. mit tanultak hat és fél hónap alatt. A szülők pedig igencsak lassan szállingóznak. Talán az úgysem kezdődik pontosan, legföljebb nem látom az elejét „elvek” tartják vissza őket? Hiszen már két héttel ezelőtt megkapták az értesítést: az Apró Szőttes I. előkészítő osztálya rövid műsorban bemutatja ezévi munkája eredményét. „Félház” ide. kevés szülő oda. Ági néni hármat tapsol, a tükör elé perdül, s már sorakoznak is mögötte a megszokott rendben. A legkisebbek előre, a nagyobbacskák középre, a legmagasabbra nőttek a hátsó sorba. Öt perc torna — törzskörzéssel, malomkörzéssel, talajérintő gyakorlattal, békaugrásokkal, fél lábon ugrálással. Megy minden, fegyelmezetten. Az ember alig ismer saját gyerekére, akit otthon nem bír kordában tartani, annak Ági néni szava szent. Igaz. pillanatnyi holt idő sincs: megszakítás nélkül táncolnak, énekelnek, játszanak. A bizonyítványosztáshoz is fegyelmezetten felsorakoznak. — Jegyet nem adtam senkinek — magyarázza Ági néni az írás-olvasástudóknak, akik azt keresik, hogyan minősítette egész évi munkájukat. — Mindenkinek egyest adtam volna, csak ti hárman kaptatok volna kettest, mert tudom, hogy többre vagytok képesek, mint amit most nyújtottak, meg a próbákon produkáltatok. — A három csibész behúzott nyakkal kullog anyjához, de harag, sértődés nincs: mert: „Vigyázz, össze ne gyürődjön!" — suttogják figyelmeztetőn, és elvonulnak a többiek után a mini öltözőbe, mely most. ma még elég. de ha ők is olyan nagyok lesznek, igazi táncosok, mint azok. akiknek zsákjai a falon lógnak, aligha férnek el. — Szeptemberben találkozunk! — búcsúzik tőlük Katona Ágota, a Szőttes táncpedagógusa. és a szülőkhöz fordul: — ha valakit érdekel, mit hogyan csinálunk, vagy az, hogyan, mennyit fejlődött a fia. lánya, beszélgethetünk. — Ajánlkozik. mosolyogva, de a szülők, úgy látszik, sietnek, elköszönnek. Egész napos próbáról jön. de most is vidám. Fáradhatatlan. — Quittner Jánosnak, a Szőttes művészeti vezetőjének, ötlete volt, hogy szedjük össze a Szőttes-gyerekeket. Harminc Szőttes-tag kötött már házasságot, egyikük-nrásikuk gyerekei akkorára cseperedtek, hogy elkezdhetünk velük foglalkozni, biztosan szívesen hozzák az utánpótlást — mondta egyszer Jancsi, és igaza lett. Járnak alapító tagok lányai is, és bár nem vertük nagy dobra a toborzót, szép számban jelentkeztek a Duna utcai alapiskolából, a belvárosi és a püspöki (Podunajské Biskupice) magyar tannyelvű óvodából. Vannak köztük kimondottan lehetségesek, főleg a nagyobbak csoportjában, a kilenc-tízévesek közt. Velük öröm foglalkozni. De nekem azokat sem volt szívem elküldeni, akik kevésbé rátermettek. Két-három évig tanítgatom őket, s ha táncosok nem lesznek is. a népzene, a néptánc szeretetét beléjük oltom, és megismertetem őket Szlovákia magyarok lakta tájegységeivel, egyes tájegységek népi hagyományaival, dalaival. Ezt nagyon fontosnak tartom, az utánpótlásképzés mellett ez a legnagyobb feladatom. Olyan ismereteket szereznek így szűkebb ■ hazájukról, amilyenekre az iskolában nem tesznek szert, hiszen a néprajz nincs a tantárgyak sorában. Sajnos. Ezt a sajnost nem az elfogultság mondatja velem, vagy a fanatiz| mus, inkább az igényesség. Elképzelhetetlen, hogy az ember ne ismerje saját népe hagyományait, nem amatőr szinten. Mert amatőr szinten csak félműveltek lesznek. Igaz. mi is amatőr csoport tagjai vagyunk, s a heti egyszeri egyórás próba rettenetesen kevés, de legalább ezen igyekszem minél többet adni a gyerekeknek. Hogy ne huszonévesen kelljen az alapoknál kezdeni — sem a mozgást, sem a tájékozódást. Az iskolák, óvodák alig-alig támogatják a mi szemléletünket. Egy példa: a legutóbbi próba elején két gyerek rázendített valamilyen kocsmai magyar nótára. Azt hittem, rosszul hallok. A második sornál bekapcsolódott az egész társaság, zengett a terem, nem bírtam túlharsogni őket. Végre észrevették, hogy már könnyes a szemem, abbahagyták. — Hol tanultátok? — faggattam őket, mert tőlem nem hallhatnak ilyent. Kiderült, I hogy az iskolában. Hát nem kár az időért, az energiáért, a gyerekekért? Sok mindenben követem Jancsit. Amire ő megtanított bennünket, azt én is igyekszem átadni a gyerekeknek. Úgy látszik, nem is olyan rossz módszerekkel, mert a tanárnőm jj (Katona Ágota hivatásos táncpedagógusnak készül), bár nem értett egy szót sem az órán, megdicsért, mert csüngtek rajtam a srácok, minden szavamat, mozdulatomat lesték. Elpirul, mintha szégyellni való lenne a dicséret, amit másoktól, szakembertől kapott. — Ezért is jó, ha valaki ilyen együttes tagja lehet — magyarázkodik még mindig zavartan. — Amikor a Szőttesbe kerültem, félénk, visszahúzódó voltam. Jancsi beállított szólótáncosnak, s attól kezdve kénytelen voltam egyre jobban leplezni zavaromat, félszegségemel. A gyerekeken is látom, hogy alakítgatja őket a csoportmunka. Volt olyan, aki meg sem szólalt, ma csaknem szemtelen. Volt, akivel a szülő végigülte a próbát — természetesen kint. mert bent zavart volna — ma el sem akar menni. Igaz, sokszor ácsorognak az udvaron, mert későn jönnek értük. Előfordul az is. hogy a próba közepénél tartunk, amikor behoznak egy gyereket, le sem vetkőztetik. szinte belökik az ajtón. Megzavendégünk^ \ az Apró Szőttes varja a többieket is, rögtön megszakad a próba, mert körülveszik, elvonja a figyelmüket. Ha osztályoztam volna őket, ezt is figyelembe vettem volna, hogy a szülők is érezzék a felelősséget. Mert nem mindegy, ki jár rendszeresen, ki késik, ki hogyan áll hozzá, felelőtlen szülők felelőtlenül nevelt gyerekeiből nem tudunk jó utánpótlást nevelni, és nekem nemcsak az a dolgom, hogy játsszak a gyerekekkel, hanem az is. hogy legyen aki folytassa munkánkat, ha kiöregszünk. Az alapoknál nem szabad elrontani. Félreértés ne essék, én nem haragszom senkire, gyakorláskor sem azt nézem, ki csintalankodik, ki szófogadó, hanem azt, ki rátermett. És azokhoz vagyok szigorúbb, akikről tudom, hogy ügyesek, de egy kissé hanyagabbak a kelleténél. Ha már anyagi, próbaterem- és egyéb gondjaink vannak, emberségből, hovatartozásból, igényességből adjunk példát. A terem?! Arról jobb nem beszélni. Az természetes, hogy magunk takarítjuk, a fiúk időnként kifestik, békésen megférünk a tenyérnyi öltözőben. De csak úgy tudunk szellőztetni, ha kitárjuk az ajtókat, mert nincs ablak, a gyerekek testtartását nem tudom korrigálni, mert nincs filcszőnyeg, a helyes testtartást pedig csak fekve tudnám megtanítani, ha állnak, a parkettára nem fektethetem őket. mert tele lesz szálkával a testük, kinyomják a mellüket, ahogy a tornaórákon tanulják, nincs ritmushangszer-készletünk, ami pedig nagyon fontos kellék mind a fölvételinél, mind a tánctanulásnál. A sok nineesel szemben csak a lelkesedés van. Népi táncosnak lenni csak lelkesedésből, szerétéiből lehet — a Szőttesben. Igaz, nem pénzért csináljuk. Szerétéiből. Majdnem fanatizmusból mondunk le minden másról, ezzel töltjük szabad időnket, nyári szabadságunkat — hiszen nyolc napot a Szőttes-táborban töltünk —, minden energiánkat, éjszaka tanulunk, hogy délután, este próbálhassunk, ehhez egy kis anyagi megbecsülés is jólesne. Azért így is szívesen csináljuk — ez az életünk, s aki a néptáncot komolyan veszi, egy kis apróért nem adja el magát esztrádegyüttesnek. Ezt is szeretném beleoltani tanítványaimba, hogy komolyan vegyék magukat. azt. amit csinálnak, s a legnagyobb örömem az lesz, ha marad egy egészséges mag és szeptemberben találkozunk. GRENDEL ÁGOTA (nöli
