Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-06-08 / 24. szám

A

y

■\

— Úgy unom már, hogy olyan vagyok, mint egy fiú.

George megfordult az ágyon. Nem vette le szemét az asszonyról, mióta az beszélni kezdett.

— Veszettül csinos vagy — mondta.

Az asszony letette a tükröt a toalettasztalra, odament az ablakhoz, és kinézett. Sötétedett.

— Szeretném szorosan és simán hátrafogni a hajamat, és hátul jó nagy kontyba tűzni, hogy érezzem a súlyát — mondta. — Szeretném, ha egy cica ülne az ölemben, és dorombolna, mikor simogatom.

— Igen? — mondta George az ágyból.

— És szeretnék a saját ezüstömmel ebédelni, és gyertyákat szeretnék. És szeretném, ha tavasz lenne, szeretném kifésülni a hajam egy tükör előtt, szeretnék egy cicát, és szeretnék egypár új ruhát.

— Ó, hallgass már, és keress valami olvasnivalót — mondta George. Megint olvasott.

Felesége .kinézett az ablakon. Most már egészen sötét volt, s még mindig esett a pálmafák között.

— Macska mindenképpen kell — mondta.

— Macska kell. Egy macska kell most. Ha nem lehet hosszú hajam meg más örömem, macskám azért lehet.

George nem figyelt oda. Olvasott. Felesége kinézett az ablakon a tér kivilágított részeire.

Valaki kopogott az ajtón.

— Avanti6 — mondta George. Felnézett a könyvéből.

A szobalány állt az ajtóban. Nagy cirmos cicát szorított erősen magához, s lógatta le maga mellett.

— Bocsánatot kérek — mondta —, a padrone kérte, hogy hozzam fel ezt a Signorénak.

SZÁSZ IMRE fordítása

1. Esik

2. Igen. igen asszonyom, rossz idő van.

3. Elvesztett valamit, asszonyom ?

4. Igen, macska

5. Főnök

6. Előre — tessék.

r---------------------------------------GÁL SÁNDOR

Önarckép kakassal

a távoli hajnal fölhasadt szemében belülről fúj a szél haja hullámait elsodorva

kinő a fájdalom figyelő tekintetében

mikor a mindenség mögül harmadszor szól hajnalt köszöntve a fekete kakas

SZABÓ GYULA

Mondani

bátran...

Ennyi sok zűrben mondani bátran, mennyi a szépség fűben és fában.

Mennyi az Isten, mennyi a tenger...

S mennyi a nyál, genny... elnyel, vagy nem nyel.

Levélke moccan, sziromka száll el, érett bogyó hull... magot a sár nyel...

Mégis a szépség lobog föl bátran hajlító szélben, fűben és fában,

Lelkemmel és testemmel láttam: minden a Szépség!... s elég a vágyban.

De amíg lobban, millió szárny kel

s csapkod az égre... s ahová /ebben, nyomon követni nem lehet szebben, mint a szótalan fehér halállal.

Losonc (Lucenec), 1970. XII. 4.

(nöTg