Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-06-08 / 24. szám

MEGYERI ANDREA

Benövi a fű a cementbe vájt

Nekem soha senki nem mondta, hogy menjek el Oswi$cimbe, Birkenauba, Ravensbrückbe, Terezínbe, Lidicébe . . . Tankönyvízü szövegekből állt össze bennem a kép gaztettekről, pusztulásról, halálfélelemről. Mígnem egy véletlen utazás során, sokat átélt öreg asszony intett, mintha Jeremiás siralmát olvasta volna: Oda ne menj el soha! És attól kezdve mennem kellett. Én voltam ott.

Eget ólomként nehezedni a tájra még nem láttam úgy, mint Oswiecim és Birkenau fölött. Berlin közelében a „L'énfer des femmes" félelmetes közelségében Gusta Fucíková, Marie Jarosová ravensbrücki szenvedései bennem sajdultak fel. Róma fölött repülve a tivoli lovak hátborzongató halálhörgését véltem hallani. És a vakító napfényben, amely nélkül most nem nőne a romokon is virág, előjönnek a költő szavai:

A Vezúv könyörületesebb mint a XX. század embere

megőrizte a fiúk rajzait a kerítéseken Ezen az üres területen, magányos fűzfa sír s az őrülésig nő a virág

(Pavel Buncák: Klasszikus tájékon)

És Lidice .. . Mit mondhat még a látogató a Ravensbrückböl visszatért lidicei asszonyok után, Marie Jarosová, Marie Dolezalová után, és egyszerűen a puszta tények láttán, hallatán? Tények, amelyek képesek egy rettentő tragédia minden pillanatát, kimondott és ki nem mondott szenvedését krónikaszerűen visszapergetni. Álljon itt a lidicei tragédia évfordulója kapcsán néhány kiragadott dokumentum, amely a békét féltő planétánkon örök mementóként épült be az emberiség tudatába, génjeibe.

Azoknak, akiket senki nem küld, mégis — legalább egyszer, a kegyelet rózsáival — el kell menniük oda.

1942. május 27-én, 1 7,30 órás hírekben a prágai rádióból repül világgá a hír: „1942. május 27-én Prágában merényletet követtek el Heydrich SS Obergruppenführer, birodalmi helytartó ellen. A merénylő kézrekerítőjét 10 millió korona jutalom illeti. Aki viszont a merénylőt elrejti vagy bármilyen segítséget nyújt neki, a vele kapcsolatos ismereteit nem közli, agyonlövetik, családjával együtt. . . Aláírás: K. H. Frank"

Még aznap megjön a sürgős és titkos válasz:

„ 1. Egyetértek a közleménnyel

2. 1000 túszt azonnal bebörtönözni, elsősorban az ellenálló értelmiséget

3. Az ellenállók közül a cseh intelligencia köréből még ma éjjel a 100 legfontosabbat lelőni.

Még ma este visszahívok. Himmler"

A visszhang: a nemzet mély csendje. A hitleristák másként próbálkoznak: újabb magas vérdíjat tűznek ki. Ez is hiába. ... A merénylet megtorlásaként a börtönökben és koncentrációs táborokban gyilkolják a cseh hazafiakat. Lampe, egykori mauthauseni fogoly, a nürnbergi perben ezt vallotta: „Heydrich meggyilkolása után különös drámai események következtek. Mauthausenban 3000 cseh volt.

közülük 600 értelmiségi. A Heydrich-merénylet után a cseh kolóniát kiirtották

Klement Gottwald 1942 júniusában a moszkvai rádió cseh nyelvű adásában:

„A megszállók gaztetteit a következő hetektől, hónapoktól való halálos félelem diktálja ..."

A pankráci börtönben Július Fucík ezeket a sorokat jegyzi fel: „A halottak tömege sokasodik. Már nem tucatra, hanem százakra és ezrekre tehető a számuk. A friss vér izgatja a ragadozók idegeit. . . Most valamennyien SS-egyenruhát viselnek, hiszen ünnepük ez. a halál ünnepe. Munkásokat, tanítókat, parasztokat. írókat, hivatalnokokat végeztetnek ki; asszonyokat, férfiakat és gyerekeket ölnek; egész családokat pusztítanak ki, egész falvakat hamvasztanak el."

A merénylet utáni hatodik napon, 1942. június 3-án, a slanái Palaba gyár napi postájában találtak egy levelet: „P. T. firma Pala, akcióvá spoloőnosf ve Slaném." Az alsó bal sarokban jól észrevehetően olvasható: „Andulka, závodní císlo 210."

Pála gyártulajdonos felbontja a levelet:

„Drága Aníőka,

bocsáss meg, hogy ilyen későn írok, de talán megértesz. vagy tudod, hogy sok a munkám és a gondom. Amit akartam, megtettem — tehát megtettem. Azon a sorsdöntő napon valahol a Cabárnán aludtam. Viszontlátásra e héten, csakhogy már találkozhatunk.

Milan "

Pála gyártulajdonos felemeli a telefont, és a nyomozás drámai eseményei feltartóztathatatlanul gyorsulnak.

Anicka — Anna Maruszáková — a merénylettel kapcsolatos nevek közül nem ismer senkit sem. Cabárna — Lidice viszont a figyelem középpontjába kerül. Anna Maruszáková a mühlhauseni koncentrációs táborban pusztul el 1943 májusában.

Egy Blahník nevű brandyni lakos emlékezéséből:

„Június 5-én éjfél körül álmomból riasztott fel a rendőrség. Valamiféle „kovár"-t kerestek. Hibás a név, a lakhely és a többi adat is. A postahivatalból nem lehet hívni további információkért, ezért félig felöltözve kellett elmennem a legközelebbi rendőrállomásig, ahol van éjszakai összeköttetés is. A prágai Gestapót hívták. Végül is megtalálták a keresettet, hallom a vonalban: Václav Michalsky. szül. 1921. ápr. 10-én, o/Sanyi lakos, h. sz. 212; és felesége Jarmila, szül. Straková, 1924. ápr. 12. lidicei származású. „Ach so — das ist richtig — Lidice!"

OlSanyba hajtunk. Felverik Michalskyékat. Idős. ősz hajú anya készíti a fiát utolsó útjára: „ VaSíőko, zoknit is vegyél és tiszta inget." „Nem kell, visszajövök, hiszen semmit sem csináltam." Szomorú menet tart az autó felé. Václav Michalsky és Jarmila, a felesége le van tartóztatva. Az ajtóban mint árnyék áll az anya. Ki tudja, mire gondol. Sötét, nehéz éjszaka van ..." (Június 16-án Kladnóból Prágába szállították, és még aznap kivégezték őket.).

Prágában június 9-én Böhm rendörbiztos a következő parancsot jegyzi le: „ 1942. június 9-én 19,45 órakor K. H. Frank Berlinből közölte velem, hogy a vezérrel való beszélgetése után még a mai nap folyamán Lidicében a következő intézkedéseket kell végrehajtani:

1. Minden felnőtt férfit agyonlőni

2. Minden nőt koncentrációs táborba szállítani

3. A gyerekeket, akiket el lehet németesíteni, összegyűjteni, és a birodalom SS-családjaiba adni. A többit másképpen nevelni.

4. A falut teljesen felégetni és a földdel egyenlővé tenni..."

Marwedel kladnói őrmester parancsot kap, hogy alakulatával Lidicét úgy vegye körül, hogy az hermetikusan el legyen zárva. Akik be akarnak jönni Lidicébe, bejöhetnek, de a falut el nem hagyhatja egy lélek sem. Az első benzines- és petróleumosautó este 11 óra körül áll meg az első háznál, az északi faluszélen, és ebben a házban rendezik be a „főhadiszállást." Valamivel éjfél után kezdődik az akció: Az osztagok házról házra járnak, felébresztik az alvókat és kényszerítik, hogy pillanatokon belül felöltözve, egy pokróccal, a legszükségesebb holmikkal útrakészen álljanak. Az osztagból egy tag külön vezeti a férfiakat, akiknek megparancsolják, hogy semmit se vigyenek magukkal, nem lesz rá szükségük. A férfiakat a Horák-majorba viszik, az istállókba, ólakba zárják. A pontosság kedvéért hivatali listát is hoznak magukkal a férfiak névsorával. A listán megjegyzések a pontos áttekintés végett, és főleg, hogy a hiányzókat majd kézrekeríthessék . . . A gyerekeket és nőket teherautókkal Kladnóba viszik, és a reáliskola tornatermében gyűjtik össze ... A kiürítés után kinevezik a kivégző osztagot, amelynek tagjai a Horák-majorba mennek, matracokat és szalmazsákokat visznek magukkal, amelyeket a csűr falához támasztanak, hogy a lövedék ne tudjon a kemény falról visszapattanni. Reggel hétkor állítják a falhoz az első öt férfit.

Két mell-lövést és egy fejlövést kapott mindegyik. Ezután egy altiszt még pisztollyal is fejbelötte a földre rogyottat. A holtak a helyükön maradtak, az újak elébük álltak. Nem voltak megkötözve, sem szemük bekötve.

„A lidicei férfiak szabadon, egyenesen és elszántan mentek a vesztőhelyre" — mondta a háború után Harald Wiessman tanú. „Nem került sor semmiféle jelenetre. Nem láttam, hogy az öltönyön krétával megjelölték volna a szívet. ítéletet senki sem olvasott fel, megindoklás nélkül lőtték le valamennyit. Amikor kb. a felénél tartottak, a kivégző osztag pihenőt tartott. Az osztag tagjai egyik kezükkel fegyverükre támaszkodtak, másikból erősítő pálinkát ittak, közben szemük előtt hevert vagy hetven holttest. Igaz, akadt, aki felmentését kérte. Helyébe újakat tettek. . . Amikor a kivégzés befejeződött, egy tiszt a holtak között mászkált, mintha valakit keresett volna. Egyszercsak megállt az egyik-