Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-06-01 / 23. szám
megtalállak... *9 A GYERMEK A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR IRODALOMBAN ZS. NAGY LAJOS Emberke, küzdj! A fiam tizenegy hónapos, s még nem tud járni. Négykézláb közlekedik, mint hajdan ősei. fürgén mászik az asztalok és székek lábai közt, nagy ívben kerüli ki a kályhát, ahol a múltkor megégette a könyökét, a varrógépet, mely egyszer már becsípte az ujját. Egy pillanatra megáll az íróasztalom előtt, és rám néz. Tekintetében mély sajnálkozás és unalom. A sajnálkozás természetesen nekem szól, mivel nem játszhatom vele. Látom rajta, hogy legszívesebben kiszökne a szobából. El is indul az ajtó felé... A fiam nyilván tudja, hogy az ajtón át a konyhába lehet jutni, új lehetőségek, új látnivalók szabadabb világába. Ezek a lehetőségek valósággal felkínálkoznak, hiszen az ajtó résnyire nyitva van, csak át kell bújni ezen a résen, ami egyáltalán nem gyerekjáték. Figyelem őt. Az ajtó szárnya befelé nyílik — ez jelenti a fő problémát. Egy ideig elmélyülten tanulmányozza a nyílást, s hamarosan megállapítja, hogy szűk. Fejét semmiképpen sem dughatja át rajta. Most rám pillant, vajon nem figyelem-e. Én persze képmutató módon bámulok a levegőbe. s csak fél szemmel sandítok rá. Az idealisták és költők gyanútlan vakmerőségével rántja maga felé az ajtószámyat. Az ajtó jókorát toppan kis, kerek homlokán, jómagam is felszisszenek. Halkan, hüppögve sír egy sort, nyomkodja az ütés helyét, majd óvatosan szipogva újra megragadja az ajtót. Mint az egykori harctéri bakák, milliméterről milliméterre közelíti meg a nyílást, azután lassan felemelkedik, két lábra áll. Most! Ha most sikerülne oldalra lépnie, ha egy pillanatra megtartaná az egyensúlyát... Nem sikerült. Mihelyt az ajtó megmozdul, egész kicsi testével rádöl, és ... jobb keze bent marad az ajtórésben. Éles sikoly, fiam lehuppan a padlóra. Felugrok, indulnék feléje, de észreveszi s nyomban elhallgat, csak a szeméből peregnek a könnyek. Visszaülök ... Visszaülök és nem mozdulok. Érzem, hogy szívtelenség, amit csinálok, Attila reménytelenül és szemrehányóan néz felém, de engem, úgy látszik, megszállott az ördög. Gondolataimat is nyilván az ördög súgja: Fiam, lásd be, hogy nem tehetem, van némi tapasztalatom az ajtókkal kapcsolatban. A legfőbb: senki ne várja, hogy ajtót nyissanak neki. így persze jóval nehezebb lesz a dolog, homlokunk, ujjunk, kezünk is bedagadhat, ám csökkentjük annak a lehetőségét, hogy csalódjunk az emberekben, felebarátainkban, akik — ez tudvalevő, bár te még nem tudhatod — csak a legvégső esetben nyitnak ajtót másnak. Ez talán nagyképűen hangzik, mégsem teszed roszszul, ha rám hallgatsz. S bár az egész nagy bölcsességet magamban mondom végig, Attila szót fogad, s újrakezdi harcát élete első igazi ajtajával. Ismét talpra áll, beszorítja a kezét, és sír. Újra beveri a homlokát, aztán az orrát, állát, ajkát, kiabál, toporzékol, apró öklével veri az ajtót, míg el nem fárad. Ekkor hasra fekszik, pihen, s bánatosan néz maga elé. — Ez így kilátástalan — szólok hozzá hangosan. Rám néz. Tekintete csupa megvetés. Én már unom a dolgot. Jöhetne már az anyja. Olvasni próbálok. — Ú-ú-úff! — hallom most olyan hangon, hogy menten felkapom a fejem. Az ajtó tárva, Attila a küszöbön ül, és teli torokból üvölti: — Ú-ú-úff! Ilyen diadalmas arccal ülhetett lován Attila király Róma főkapuja előtt, midőn a pápától átvette az „örök város" kulcsait. Kis névrokona is kegyelemosztó tekintettel néz apjára, aztán szó nélkül, sebesen indul tovább, körül sem nézve a számára ismeretlen konyhában, egyenesen a kővetkező ajtóhoz. S bennem, miután ismét elszalasztottam egy történelmi pillanatot, újra megszólal az ördög, ez alkalommal Lucifert idézve: S e sok próbára mégis azt hiszed, Hogy új küzdésed nem lesz hasztalan? S célt érsz? Valóban e megtörhetetlen Gyermekkedély csak emberé lehet. Attila vörös homlokkal és kisírt szemmel dörömböl az előszobaajtón. Szabó Erzsébet illusztrációi Gál Sándor Csikótánc c. kötetéhez OZSVALD ÁRPÁD Játék ZSUZSA LÁNYOMNAK A két kezed virágszirom, szemed — fekete csillag, perdülj egyet — gyémánt leszel, táncos lábad gyöngyöt perget, selyemhajad — aranygyertya. Uccu, fussunk az erdőbe, jön a farkas, ne félj tőle! Megkeressük Hófehérkét, szeleburdi Hapci törpét Nagymamánál vacsorázunk, marcipánból lesz a házunk. Hogyha elbújsz, megtalállak szirma közt a tulipánnak. Uccu, fussunk ki a rétre, hazaérünk estebédre. KARSAY KATALIN Csöndben JUTKÁNAK puha macskaléptekkel hangját fogva tartva beléd oson el nem foghatom bentről pihe-fészkéből kicsi testednek már riogat bimbók borulnak égő virágba — én virágom te magasodj JJ
