Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-03-30 / 14. szám
MISKOLCZI MIKLÓS SZÍNLELNI BOLDOG SZERETŐT Részletek szerint: mikor szoktunk találkozni. miről beszélgetünk, mit találunk egymásban vonzónak, milyen a nemi életünk otthon és egymással, mekkora a kapcsolatot gátló vagy milyen a kapcsolatot segítő háttér, milyen a beállítódása, a házasságban mutatott poligámságot a szeretőhöz tartozás monogámiája követi-e, avagy a poligámia már totális, csupán eseti pótcselekvés-e a külső kapcsolat, vagy már értékké vált, a környezet inspirál-e, vagy inkább rosszallásával kell-e számolni, van-e külső kapcsolathoz megfelelő anyagi szabadság, van-e intellektuális háttere és így tovább. Természetesen mégis vannak többé-kevésbé általánosítható szituációk. Olyan jelek és jelenetek, amelyek talán minden szerelem nélküli külső kapcsolatban megtalálhatók. Ha nem előbb, akkor később, ha nem sokszor, akkor egyszer, ha nem is egészen így, de mégis hasonlóan. Néhányat ezek közül megpróbálok bemutatni. Jellemző alaphelyzet, hogy a szerelem nélküli külső kapcsolatokban aránytalanul sok megbeszélt randevú marad el. (Nem fontos.) A találkozások általában mindig az utolsó napon vagy egy nappal előbb válhatnak bizonyossá. A partner akár azt is hiheti, hogy minden esetben valóságos akadályokról van szó. (Elfoglalt ember.) Mint férfi azonban tudom, hogy mi mit csinálunk. Az esetek kilencven százalékában hozzá igazíthatnám az életemet egy hat-nyolc nappal előbb megbeszélt találkozáshoz. Ha akarnám, ha az nekem fontos volna. Csakhogy nem akarom, mert nem fontos, mert nem tudhatom, hogy 6—8 nap múlva abban az órában lesz-e kedvem elmenni, nem mennék-e éppen szívesebben moziba. így tehát ezek a randevúk mindig csak valami után jönnek, mindig feltételesek, mindig pontosítani keli azokat. Emiatt sok a lemondó telefon, más oldalról viszont ugyanazért sok a váratlan hívás is. Az igazságszolgáltatás terminológiáját kölcsönkérve az utóbbit „hirtelen felindulásnak” nevezhetjük. Igaz. a lehetőség is adódhat hirtelen (időm van. helyem van stb.), de gyakoribb, hogy a puszta elhatározás ilyen „pánikszerű”. Ilyenkor partnert kell keresni. Ha egy van. akkor azt, ha van választék (akár új, akár régi), akkor abból. Valahol tehát fölcseng a telefon. — Szevasz. Hát mi van veled? Ezer éve nem láttalak, nem hallottalak. Óriási közhelyek. így leírva. Kimondva elviselhetőbbek. Az ezer év egyébként 4—5 napot éppen úgy jelenthet, mint két hetet vagy két hónapot. Hasonló közhely érkezik válaszként a vonal túlsó végéről: — Ha nem hívsz.. . már biztosan elfelejtettél... stb. És készek vagyunk a viszontválasszal: — Látod, most is hívlak. Csak rengeteg a dolgom, sokat vagyok kiküldetésben, új munkát kaptam. Jaj. nagyon sokat akarok neked mesélni, ha egyszer majd lesz rá időnk. Kíváncsi vagyok a véleményedre. Persze, mikor van nekünk időnk?! Álnokság, merő álnokság az egész, mert például pillanatnyilag azt sem tudom, hogy akarok-e mesélni. Sőt tudom, hogy nem is akarok mesélni semmit. A véleménye meg különösképpen nem érdekel. Ugyan, mit tudna ö mondani az én ügyeimre? Ha a felhívott asszony tapasztalt és hajlandósága változatlan, vagy még elegendő a találkozáshoz, akkor valami olyasmit mond. hogy: bizony, jó lenne, különben ő már keresett többször is, de a mi központunkat olyan nehéz megkapni, és mondták, hogy külföldön vagyok. Már nem emlékszik, hogy mikor hívott, de azt határozottan tudja, hogy ünnep után volt. Most következünk mi. a vonal innenső oldaláról. — Egyszer már össze kellene jönni. A válasz sohasem kereken elutasító. (Aki ugyanis elutasít, azt nem hívjuk fel.) Legfeljebb töprengő vagy inkább kérdező: mikor? Ilyenkor úgy teszünk, mintha tűnődnénk: — Várj csak, mikor is. mikor is...? —■ és mintha most született volna a nagy ötlet, a hirtelen és merész, a mindent háttérbe taszító elhatározás, kimondjuk — ... hát mondjuk ma. Sok nőt megejt ez a hirtelenség. Elhiszi, mert el akarja hinni, hogy ő telefonon keresztül is ennyire kívánatos. Egyszerűen nem lehet neki ellenállni, vágyat ébreszt, hatást kelt. Ugyanakkor azonban gyanakszik is: őt most le akatják akasztani a szögről, micsoda dolog ez .. . Magával is viaskodik, mérlegel, gondolatban már szervez, esetleg visszahívást vár vagy Ígér. inkább holnapi időpontot kér. A holnap talán még jó lesz. Huszönnégy-harminchat órás előrelátást még vállalunk. De ha a hét másik felére, netán a jövő hétre tolná a találkozást, ez esetben újabb megbeszélést, pontosítást kérünk akkor is, ha az alapszituáció (az idő és a hely alkalmassága) változatlan. Az azonnaliság elutasítása lehel igaz, lehet kitalált, motiválhatják presztízsszempontok. A lényeg azonban, hogy másik partnert kell keresni. Ha van. már nézzük is a telefonszámot, és valahol nemsokára felberreg egy telefon. mi pedig elölről kezdjük a színjátékot: — Hát. jó napot! Mi van magával? Szevasz, ezer éve nem láttalak ... A légyottok (milyen poros, avítt a szó, mégis mennyire pontosan fedi a fogalmat) általában idegen környezetben, jobbára előre meghatározott időtartamban zajlanak le. Mondjuk egy kölcsönlakásban. A kulcsot hasonló szolgáltatásokért a férj titokban (vagy a feleség fejcsóváló hozzájárulásával) adta át. De itt sem ez a lényeg, ezek csupán szituációs különbségek. A jellemző hasonlóság ott kezdődik, hogy belépünk a lakásba. Hogyan viselkedünk? Cipőt le! Már az előszobában, nehogy öszszetapossuk a szőnyeget, mert akkor legközelebb nem kapjuk meg a kulcsot. A táskából (zsebből) „Na, mit hoztam neked!" felkiáltással előkapjuk a hölgy kedvenc italát. (Remélhetőleg nem kevertük össze egy másikéval.) (folytatjuk) (női 8) KÖNYV A budapesti Magvető Kiadó Gyorsuló idő sorozatában bocsátotta közre Zoltán Zoltán tanulmányát. A dinamikus nagyváros-!. A szerző útmutatójában leszögezi: a nagyváros problémái belülről, strukturális rendszerei sajátos igényeinek oldaláról közelíthetők csak meg érdemben, mert egyéb szemléletek, más településfajtákkal való összehasonlítások szükségképp tévútra vezetnek. Dolgozatában Budapest nagyvárossá válását vázolja és arra keres választ, miért lesz a nagyváros egyre elviselhetetlenebb, előrebocsátva, hogy az életmódváltozás és a velejáró gondok szociológiai felmérése még mindig várat magára, s ha születtek is ilyen jellegű tanulmányok, csak egy-egy részletkérdésre tértek ki. A nagyváros fejlődésével járó problémák felgyülemlését a hatvanas évekre datálja, amikor is az extenzív fejlesztés és a mezőgazdaság iparosítása során felszabadult munkaerő-bevándorlása a legnagyobb méreteket öltötte. ugyanakkor korlátozó intézkedések sora volt érvényben. Sorra veszi a legégetőbb gondokat, áttekinti a foglalkoztatottság szerinti rétegeződést, az infrastruktúrát, a tömegközlekedést, az egészségügyi ellátást, a gyermekintézményeket, a környezetvédelmi feladatokat stb. Zoltán Zoltán tanulmányában belülről, a nagyváros strukturális rendszereit értékelve diagnosztikái, pontosan, ám biztos receptet a nehézségek, bajok felszámolására nem tud. A zárófejezetben ugyan vázol néhány lehetséges fejlődési irányt, de könyvének igazsága másutt van. Jelesen abban a kitételben, hogy......aminek mélyebb okait nem ismeijük, azt vagy akaratunkon kívüli „objektív nehézség”-nek. vagy nem kívánatos tendenciának minősítjük”, s ő ezeket a mélyebb okokat kutatja. _ _ Mindenkinek a saját egét (cseh) Karel Stekly nemzeti művész filmje, amelyet ö írt és rendezett, remélhetőleg sokakat megkap. A húszas évek színházi avantgardjáról szól. a viharos légkörű prágai kiskocsmákról, a különféle művészeti irányzatok, „izmusok” hatásáról a hazai haladó művészekre. Kulcsszereplői a filmnek Xena Longenová. a tragikus sorsú kiváló színésznő (Jaroslava Obermaierová) és férje. Artur Longen, a festő és színházi ember (Zdenék Hradilák). Vidékről érkezett Prágába Xena és Artur. Találkozásuk azonban nem volt szerencsés, közös művészi céljaik ellenére sem. Xena valójában csak a színpadon tudott élni. olt volt igazán boldog. Tökéletesen megismerte azonban a siker, a hírnév árnyoldalát is. Élete nagy szerepe, amelyet Egon Ervin Kisch írt számára, az Akasztófa Toncsi rengeteg előadást ért meg a Forradalmi színpadon. (A film címe is ebből a darabból való.' Xena élete azonban tragikusan végződik, inkább a halált választja, mintsem a művész nyomorát. Karel Stekly a művész lélektanának mesteri ismerője és ábrázolója. Azé a művészé, akinek élnie, harcolnia kellett az elismerésért. a némileg elfogadható életkörülményeiért a polgári társadalom közegében. Stekly — hasonlóképpen korábbi filmjeihez — itt is nagyon gondosan ügyel az operatőri munkákra, a díszletre, jelmezekre és kellékekre. —fm— Í KIÁLLÍTÁS Ignác Bizmayer érdemes művész kiállítása a Bratislavai Galériában sokkal inkább ünnepi esemény, mint soron következő tárlat. Már a megnyitón olyan nagy volt a kiállítás iránt az érdeklődés, hogy a Mirbach palota termei képtelenek voltak befogadni a látogatókat. „Kerámia" címen Ignác Bizmayer negyven év művészi termékeinek legjavát tárta elénk megtekintésre. Ignác Bizmayer 1922. április 20-án indult útnak egy Trnava környéki habán udvarból. Magával hozta a habán kerámia szín- és formavilágát, hogy az későbbi művészetének biztos alapja legyen. Erre az örökségre épített a modrai kerámiakészítők szerény, de annál értékesebb műhelyeiben. Mindent megtanult, amit az agyagról tudni lehet. Az anyag megmunkálásának tökéletes ismerete, a művész belső teremtő készsége, fantáziája, gazdagsága és legfőképpen a szülőföldjének mély tisztelete megláttatta vele azokat a lehetőségeket is, amelyet az agyag bonyolult életünk, jelenünk tükreként visszaadhat. Ennek a művészi fejlődésnek természetes következménye. hogy a legkisebb szlovák falvak ünnepnapjainak és hétköznapjainak embere — agyagba formálva eljutott már Prágába. Szófiába, Montreálba, Budapestre, Moszkvába, Kairóba, Alexandriába. E hónapban fővárosunk képtárában tekinthetjük meg a már életműként is emlegetett gyűjteményt. —ma— c SZÍNHÁZ A MATESZ műsora április L: Felsőpatony (Homá Potön) — Fata Morgana (19.30) április 2.: Galánta (Galanta) — Fata Morgana — (19.30) április 3.: Zsigárd (Ziharec) — Fata Morgana (19.30) április 4.: Nagysalló (Tek. Luzany) — Fala Morgana (19.30) A Thália műsora április 6.: Szina (Serta) — A becsületes molnárlegény (11.00)
