Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-02-16 / 8. szám
^Szívünknek kedves Kosztolányi Dezső novellája elé Kosztolányi Dezső, az első Nyugat-nemzedék tüneményes tehetségű írója viszonylag rövid élete során több münemben is remekelt. Volt költő, novellista, regényíró, műfordító, kritikus és esszéista, boncolgatta a prozódia és a nyelv titkait, s aligha tudnánk eldönteni, hogy írói kertjének mely parcellája lett a leggazdagabb és legszebb. Összegyűjtött novelláit egy közel ezerháromszáz oldalas könyv zárja magába. Kosztolányi, számos kortársához hasonlóan, mestere volt a pár gépelt oldalas elbeszélésnek, a napilapok irodalmi rovatába készült tárcanovellának. Egy-egy téma feldolgozásának méreteit szigorúan korlátozták a tárcarovat szűk keretei; ezzel magyarázható, hogy Kosztolányi novellái szinte pontosan azonos terjedelműre sikerültek. Ezért könnyű velük ma is a válogatók és a lapszerkesztők dolga. A csoda persze nem az azonos terjedelemben, hanem abban rejlik, amit az író egy-egy ilyen novellájába beletáplált: a tartalom, az írói közlés mélysége, gazdagsága és a mód, ahogy közlendőjét megformálta: ereje, eleganciája, pontossága, irgalma és kegyetlensége, bölcs humora és zord iróniája. A maga kurta öt és fél gépelt oldalán ez a novella is valami mérhetetlen nagy dolgot mond el az olvasónak. Azt a folyamatot ábrázolja, amelyben egy elszánt halálvágy mozzanatról mozzanatra önmaga ellentétébe, az élet vágyába megy át. Egy ember, a novella hőse belép egy ajtón, halálra szántan, s kijön ugyanazon az ajtón —■ nem egy idegszanatórium, még csak nem is valami baráti fészek, hanem egv városi közfürdő kabinjának ajtaján, ahol egyedül tanyázott —, s az élet lelkes híveként jön ki. A két ajtónyitás, a bemenetel és a kijövetel között játszódik le a lelkében az átalakulás, a feketéből a fehérbe való átszíneződés folyamata. A színhely egy fürdőkád, annyi késes-borotvás öngyilkosság (és gyilkosság) nagy, gőzölgő edénye. Emberünk lelke beteg. üres. s a forró kádban mint egy modern Kháron-ladikban gyors átkelést remél. Itt azonban egy fordított folyamat kezdődik: tisztálkodás közben (átkelni csak tisztán szabad) emberünk fölfedezi a fürdőszoba kicsiny világát, majd az érzéki környezetben érzékszervei is működésbe jönnek, fölfedezi a testét, s ez kellemes és érdekfeszítő. Közben emlékeivel a lelkiismerete is fölébred, s rájön, hogy van egy-két rendbetennivalója markőrrel (felíró pincér), pikolóval (pincértanonc). rég nem látott feleséggel. Lelke válságba rántotta emberünket, de a test kivezette a válságból. A fürdés pedig jelképpé mélyül: nemcsak a test tisztul meg a kádban, hanem a lélek is megszabadult salakjától. Ez az újjászületés útja. A novella üzenetébe a sztoikusok tanítása is belejátszik. (Érdemes számításba vennünk, hogy Szókratész is megfürdött a méregpohár fölhajtása előtt, Seneca pedig forró kádban és gőzben vérzett el.) Eszerint ne adjuk föl a harcot, míg van elvégezni valónk a földön. Ha elgyöngül a lelkünk, hagyatkozzunk a testünkre, ha testünk kerül válságba, erősítsük meg a szellemünket, s ez vagy az támaszunk lesz és partra segít. KONCSOL LÁSZLÓ Kasornya Kálmán, állás nélküli pincér reggel korán kádjegyet váltott a népfürdőben. Kis szobába vezették, melynek recés üvegajtaján a gáz lepkelángja táncolt, benn a padlón gyékény futott végig, a fal mellett pedig állott a korhadt fakád. Magára zárta az ajtót, kétszer. Aztán kalapját le se véve — megállóit a gázláng alatt, körülnézett, mintha még egyszer magába akarná ölelni a szobát s meghatódnék azon, hogy ideérkezett. Vedlett nyúlprémjén dér fehérlett. Sokat csatangolhatott éjszaka, kirojtolódott nadrágja csatakos volt, szeme zavart. Egyetlen természetes mozdulata az lett volna, hogyha végigvágódik a szoba padlóján, egész hosszában. Ledobta kalapját, félresimitotta gyér haját, kiegyenesedett. Beletekintett az olcsó, zöld tükörbe, nézte az arcát. Lassan kigombolta télikabátját, melyen csak egyetlenegy gomb fityegett, felakasztotta a fogasra, és belső zsebéből kivett egy fekete nyelű borotvát. A borotvát kinyitotta, megtapogatta pengéjét, odatette a szalmaszékre. Még egyszer megnézte, be van-e zárva az ajtó? Senki se járt a folyosón. Ez a pillanat alkalmasnak látszott. Három kemény, határozott lépést tett a szék felé, összeráncolta szemöldökét, és a borotva után akart nyúlni. „Majd később — gondolta —, piszkos vagyok, előbb meg kell fürdenem." A szobában kellemes meleg dongott. Ez arra csábította, hogy levetkőzzék. Egymás után hajította a földié pecsétes fényes ferencjózsefét, a barna bolyhos mellényt, -a szürke nadrágot, kinyitotta a forróvizes csapot, s kis, hitvány, elcsigázott gyerekteste alig várta, hogy megteljék a kád. A habok vidáman nyargalásztak benne. Előrehajolva nézte a vizet úgy, hogy hátából kiugrott grádicsos gerince, mely olyan volt. mint gyalulatlan deszkán a kemény, csomós faér. Egy perc múlva beleloccsant a vízbe. Kinyújtotta lábait, hátraszegte fejét a kád káváján és zsibbasztó forróság hízelegte körül. Úgy rémlett, hogy ágyban hever, hullámok párnáján, a víz édes dunyhája takarja, szeme tüzelt, haja felborzolódott, arca pirosra gyulladt. Semmire sem gondolt. Határtalan szabadnak tudta magát. Élete mögötte volt. Babrált a vízzel, eregette a csapó-KOSZTOLÁNYI DEZSŐ kát, bukdácsolt, sűrű. szivárványos szappanhabot vert, megdörzsölte tarkóját, beszappanozta fülét, azután — egyenként — a lábait, és jókedvűen prüszkölt. Néha a borotva felé pillantott. A víz azonban marasztalta. — Még van néhány percem — mondta. A pincér, ki sohase bámészkodott, most — évek múltán — először volt egyedül és hosszan, boldogan nézte a szoba közepén libegő gázt, a falakat, ruháit, melyeket kétségbeesetten dobott le, örökre. Magát is figyelte. Észrevette, hogy érdekli a teste. Kezét a lepkeláng felé tartotta, hogy lássa a piroskék térképet, a vér derengését és rajta az erek kék vonalait. Fejét leszegte, szemét mellére meresztette, melyet eddig sohase tekintett meg. Bőrét keshedtnek. vajsárgának, de elég jó minőségűnek tartotta. Különösen megörült annak, hogy lába nagyujját kedve szerint vissza tudja hajlítani. Ötször-hatszor megpróbálta. Mindig sikerült. Vajon lehet-e ezzel pénzt keresni? Meg kellene tanulni hegedülni a lábával, mert ma már kézzel sokan hegedülnek, orfeumba mehetne, csak gazdag mecénást csípne, aki kitanittatja. Vannak Budapesten lábmecénások, kik lábmüvészeket támogatnak? Valószínűtlennek tartotta, de sokáig gondolkozott, már látta is a nevét a lapokban, az orfeum plakátjain, a villamos újságban. Kasornya Kálmán lábmüvész. Csak a neve nem jó. Ilyen alkalmakra álnevet választ, angolt vagy franciát. Sokszor egymás után kimondta (nőm)
