Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-12-18 / 51-52. szám
téyéfilrm MIKSZÁTH KÁLMÁN Különös házasság • d SMaamiÄiÄüaaÄÄSÄ Televízióra alkalmazta: ZSUTZS Éva Fényképezte: Szántó Erika Szabó Róbert (Századeleji szép bőr és aranykötésű könyv. Kinyitja egy kéz. Mikszáth Kálmán portré és aláírás, a kéz továbblapoz.) Az író: (hangja) Egy még nem is nagyon megsárgult krónika után írom ezeket a dolgokat úgy, amint következnek. Az aki e naplójában följegyezte, sose szokott hazudni másoknak. Hát még magának minek hazudott volna! (Poros úton két alak poroszkál. Még nem tudni, kifélék — olyan parányi mozgó pontnak látszanak a kitárulkozó, harsogóan nyári tájon. Dombos dunántúli vidék.) író: (hangja) 1815 nyarán két sárospataki diák ment vakációra a szomszéd megyébe, Bomóczra ... Bemét: Az már ott Röszke. A Tóth uram korcsmájában ebédelünk, megpihenünk. Hajnalra haza is érünk. (Öreg, füstös faboritásos útszéli csárda. A kármentö megett a konyhába látni. Mindenütt csend. A sarokban egy kényelmes széken Tóthné ül és csibukozik.) Diákok: Adjon isten jónapot. Kaphat-e itt az utas valami ebédfélét? Tóthné: Ilyenkor jönnek? Hol van már az ebéidő? Tóth: Jöttek volna az ifjú urak egy órával előbb. Olyan pörköltem volt, hogy a palatínus is kitörölte volna a tálat utána. Buttler: Hát nem főzhetne valamit a néni hirtelenében? Híres ám a föztje! Tóthné: Híres? Hát... abban kell lenni valaminek. Van egypár idei csirkém odakinn, ha bírnátok belőle fogni vagy leütni kettőt. Éppenséggel kirántanám nektek. Bemáth Zsiga: Hogyne bírnánk. A pataki diák még a kísértetet is elfogja. Pedig annak teste sincs. A csirkének ellenben van teste. Kocsmáros: (nevet) Ámbár ilyenkor még napon is csekély súlyú és terjedelmű ... (Kimennek a csirke utáni hajszára. A szolgálók is kiállnak nézni a mulatságot. Két lány az ajtót támasztja, egy az udvar közepébe jön. Előkerül a szolgabírói hajdú is. Szabó Gyuri lóháton, és érdeklődik a lányoktól, kifélék akik ekkora mulatságot hoztak.) Szabó Gyuri: Na, ezt is kár lett volna elmulasztani. Nem utolsó mulatság, amint ezek itt hoppon maradnak. Panni: Hát... nem sokat tudnak. Diákok ... Tóth: Hohó, vigyázzanak domini a botokkal, mert le találják ütni a feleségem kakasát s abból aztán nagy baj lészen. Hopp, hopp. Napoleon, szaladj Napoleon! (A szekéren ülő fiúcska szép komótosan leszáll s kihúz a zsebéből egy parittyaszíjat, követ tesz bele és elereszti a madzagot. Süvít a kö.) Tóth: Ott... azt a fiatalt kell leütni, azt a sáfrányszínűt vagy azt a fehéret, amelyik az ólak felé szalad. Tóth: Vivát! így csak az isten tud lőni! Kisfiú: Kell-e még több? Bernét: Ezt jól csináltad, barátja az erénynek. Nagyra nöjj öcsém! Hogy hívnak? Fiú: Kossuth Lajosnak. Bemét: Ügyes fiú vagy, na. Megjegyzem a neved. (Buttler hozza az áldozatokat. Az egyik konyhalány, Ágnes szépen ránéz.) Ágnes: Adja csak ide az úrfi. Van egy kis forró vizem, mindjárt megkopasztom. Addig a diák urak hűsöljenek egyet az eperfa alatt. • (Dőry kastélya. Az úton Szabó Gyuri lovagol be. Szép virágok közt a kisasszony, Dőry Mariska sétálgat Szucsinka plébánossal. A hátsó tornácon nagy hívogató asztal, kényelmes kerti székek. Egy kényelmes karosszékben Döry üldögél, pipázgat. Előtte levett kalappal az elöljárók.) Zsombék: Jelentem, báró úr, a község borát mind eladtuk, egy cseppig. Koppantó: Itt jártak a besztercebányai borkereskedők, s megvették a 10 évi termést egyszerre. Döry: Kutykurutty. Nem volt az olyan sürgető. Zsombék: Most kellett eladni, merthogy most van ára a hegyaljai bornak. Az idén volt ugyanis szultánváltozás Konstantinápolyban. Hogy azt mondják, az új szultán ' házasodik — követem alássan — háromszáz feleséget szokott elvenni a parázna fajzatja, háromszáz lakodalom lészen, no, az bizony sok itallal jár. Döry: Bolond kend, Zsombék. Hiszen a török nem iszik bort. Zsombék: Ne tessék neki hinni, kérem alássan. Dőry: Aztán mennyit fizettek a borkereskedők? Koppantó: Kerekesen kétezer forintot. Döry: Kutykurutty! És hová tették azt a tömérdek pénzt? Koppantó: Otthon van, jó helyen. Dőry: No —, nem jobb lett volna bevinni a vármegye kasszájába, hogy ott a vasládában megőriztessék? Koppantó: Hát csak azt gondoltuk, méltóságos uram, hogy amit egyszer a téns vármegye elnyel, azt sohase köpi ki többé. Dőry: Hogy mer kend ilyet mondani a vármegyére?! Kendtek könnyelműen jártak el. Jól tudhatnák, hogy Bénye tele van tolvajokkal. Kilopnák ott a bibliai öregaszszony kifogyhatatlan korsójából az utolsó csepp olajat is. Zsombék: Jaj, nagyon őrizzük ám — éjjel-nappal strázsa van felállítva! Egy őr belül, egy ör kívül. Dőry: Mind nem ér az semmit, hallja kendtek, mert a strázsa is csak ember, rá lehet beszélni, le lehet itatni, hamis menyecske személlyel a szivét kivetetni, s ha egyszer a szívét kiveszik, a lelkiismerete is meginog. Zsombék: Gondoskodva vagyon ezekről egyébiránt. Dőry: Hogy hogy? Zsombék: Nem ott van a pénz, ahol őrzik. Koppantó: Mert hát egészen másutt van. (Most már Szabó van soron.) Dőry: Jól van no, elmehetnek kentek. Ej fráter, idegyere. Hol voltál? Mit láttál? Mi újság a faluban? Szabó: Két diákot láttam a kocsmában, akik csirkét fogdostak az udvaron. Dőry: Csirkét? Csak nem nyersen eszik a csirkét ? Szabó: A kocsmárosné szabadította rá őket, kirántja nekik, mert éhesek, mint a farkasok. Pedig úrifiúk. Az egyik gróf is. Dőry: Kutykurutty! Nem tudod a neveiket? Szabó: Nem én. Dőry: No hát kutykurutty, szaladj el értük és hozd ide őket ebédre. (A röszkei kocsma udvarán a nagy fa alatt üveg bor mellett üldögél Tóth uram a két diákkal.) Tóth: Olyan „nem tudom milyen ember" a báró. Azt mondta egyszer rá az öreg papunk — isten nyugosztalja —, két ember telne ki belőle, egy szent püspök, és egy istentelen lator. Na isten, isten ... Dehát így is van ... Katonaviselt ember, sok tarka macska nyomhatja annak a lelkét. Nemcsak a mi császárunknál szolgált, a felséges Ferencnél, de egyebütt is. Tengereket, országokat bejárt, és sehol se hagyott jó hírnevet. Még a szerecsény vadak közt is megfordult. A vén komornyik meséli, hogy egyszer a vademberek meg akarták enni. Hogy voltaképpen miért nem ették meg a vadak, nem lehet egészen tudni, de mindenesetre kár, hogy meg nem ették, mert akkor most nem volna itt a mi nyakunkon. (A konyhába kiált:) Siessetek, Te! Nagyon ennének már a vendégek. (folytatjuk) (nö 29' &
