Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-12-18 / 51-52. szám
H. ZSEBIK SAROLTA Ma már nemcsak beszélünk róla, a mindennapi életünkben is egyre gyakrabban érezzük a világgazdasági válság kedvezőtlen hatásait. Mert hova tovább, a világgazdaságban egyre nagyobb mérvű az országok kölcsönös függősége, s e függőségben szervesen benne vagyunk mi is. Csehszlovákia meglehetősen fejlett feldolgozóiparral rendelkezik; főleg a gépgyártás és kohászat, de a könnyűipar is kiváló eredményeket ért el az évek hosszú során. A hetvenes években bekövetkezett világgazdasági változások azonban éppen a feldolgozóipari ágazatok teljesítményére hatottak kedvezőtlenül, mert országunk nem bővelkedik anynyi természeti erőforrásban, hogy a nyersanyagok terén ne szorulnánk behozatalra. Anyagigényes feldolgozóiparunk nyersanyaggal és energiával való ellátása így az évek során mind nagyobb költségekkel — és természetesen — beszerzése nehézségekkel járt. A nyersanyagok és energiahordozók importjának ellenértékét a kivitel növelésével kellett volna fedezni. A csehszlovák ipar műszaki fejlődése azonban elmaradt a kívánalmaktól, pontosabban: az ágazat exportteljesítményének javulása nem volt elégséges az évről évre növekedő behozatal fedezésére. Mi sem jellemzi jobban a helyzetet, mint az, hogy a csehszlovák ipar egyik legfejletebb ágazata, a gépgyártás 20, sőt olykor 40 százalékkal több anyagot használt fel termékeinek előállítására, mint az iparilag fejlett tőkés országok. Ezzel egyidőben a termékek műszaki színvonala egy-két lépéssel elma-* radt az élvonaltól. A mind jobban éleződő világpiaci helyzetben fokozatosan új, korábban a csehszlovák kivitelben jóval kisebb hányadban szereplő termékeket is — az energia — és nyersanyagszámla fedezése érdekében — növekvő mértékben kellett exportálni, ami a hetvenes évek végén, illetve a legutóbbi két évben már belső ellátási gondokat okozott. A két éve bevezetett tökéletesített gazdasági irányítási rendszer már számottevő javulást mutat az anyag- és energiafelhasználásban, hiszen az ipari termelés 2 százalékkal emelkedett, miközben az anyagfelhasználás 1,5 százalékkal csökkent. S az is lényeges, hogy Csehszlovákia tőkés külkereskedelmi mérlege aktív. Igaz, ez egyelőre nem annyira a csehszlovák termékek javuló versenyképességének, mint inkább az import csökkentésének eredménye. Mégis megállapítható, hogy a termelésben megkezdődött bizonyos strukturális átrendeződés, csökkent a ráfizetéses termékek aránya. Egyelőre azonban nem láthatók annak a változásnak a jellemzői, amely hosszú távra szólóan megalapozná a csehszlovák gazdaság új feltételekhez igazodó fejlődését. VÁLSÁG ÉS DISZKRIMINÁCIÓ A gazdasági helyzet romlása az utolsó évtizedben nemcsak nálunk, hanem a világ összes országaiban megmutatkozott. Növekedési zavarok és teljesítményromlási jelek tapasztalhatók több fejlődő és közepesen fejlett, sőt az iparilag fejlett országokban is. A második világháborút követő időszak egészét tekintve, a legutóbbi két évben volt a legnagyobb arányú a gazdasági növekedés lassulása. A világkereskedelem már 1980 óta stagnál. A nyugati országokban a munkanélküliség nőtt, és átlagosan elérte a 8 százalékot. A tervgazdálkodást folytató országokban is tovább lassult a növekedés. A gazdaságilag fejlett tőkés országok 1971—1980-as években 4,1 százalékos terméknövekedést értek el, ez 1981-ben csak 1,2 százalék volt. A központi tervezésű országokban ez a tíz év alatt 5,4 százalék, az utolsó két évben pedig 1,9 százalék volt. Ha az össz-világgazdasági növekedést vesszük alapul, le kell szögezni: az utolsó két évben szinte megállt. A világgazdaság pangását részben azon országok gazdaságpolitikája okozza, amelyek a világgazdaságban nagy súllyal vannak jelen, s problémáikat nemzeti alapon, a kereslet erőteljes korlátozásával és a protekcionizmus erősítésével igyekeznek megoldani, figyelmen kívül hagyva e tetteik nemzetközi hatását, kisugárzását. Egyre érezhetőbbek a gazdasági válságok kísérő jelenségei közül az importkorlátozások, exporttámogatások és különböző diszkriminációs intézkedések. Példa az USA gabonaszállítási tilalma a Szovjetunióba, az Irak—Irán közötti háború során különböző országok részéről alkalmazott szállítási embargó, a Reagan-adminisztráció szocialista országok ellen meghirdetett kereskedelmi és hitelkorlátozási tervei, vagy azon intézkedések, amelyeket az USA a Szibéria- Nyugat-Európa közötti földgázvezeték felépítésének meggátolására próbált érvényesíteni. A történelmi tapasztalatok azt igazolják, hogy a kereskedelmi korlátozások, bármilyen motívum diktálja is őket, visszavetik a nemzetközi kereskedelem fejlődését, s elmélyítik a válsághelyzetben levő nemzeti tőke nehézségeit. Felmerül a kérdés: vajon nincs-e olyan erő, hatalom, szervezet a világon, amely ennek a gazdasági „erőszakoskodásnak" gátat tudna vetni? A kereskedelmi korlátozások elleni harc „hivatalos" szervezete, az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) évtizedek óta azon fáradozik, hogy kialakítsa a nemzetközi kereskedelem játékszabályait és az országokat rákényszerítse azok betartására. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ennek a szervezetnek nincs kellő ereje, az USA által elkövetett kereskedelmi szabálysértések szankcionálására, azok megakadályozására. A nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban az idén is olyan zavarok álltak be a szerződéses együttműködés rendszerében, amelyeket tisztes kereskedői hozzáállással, szakértelemmel sem lehetett előre látni, vagy elhárítani. A több évre szóló szerződések tartalmát — amelyeket napjainkban is kötünk — elbizonytalanítják az olyan kérdőjelek, hogy milyen lesz 2—3 év múlva a reális ár, hogyan alakul a szükséglet, milyen technikai tulajdonságokkal kell majd — a műszaki fejlődést is figyelembe véve — a szállítandó terméknek rendelkeznie? Hogyan lehet egy ilyen gyorsan változó világban hosszabb távra, megnyugtatóan szerződéseket kötni ? Ha pedig nem kötünk, hogyan lehet a kapcsolatok tartósságát, stabilitását biztosítani? Hogyan lehet megakadályozni, hogy a változások követelményeit valamelyik fél ne egyoldalúan csak a másikra hárítsa, vagy hogy a változásokból adódó kereskedői magatartás elfogadása a szerződéshez fűződő bizalmat, a szerződésből adódó biztonsagot ne ingassa meg ? Ezekre a kérdésekre kell mielőbb választ találnia, közös nevezőre jutnia azoknak a nemzetközi szervezeteknek, amelyek az ENSZ mellett a nemzetközi kereskedelem védelmével foglalkoznak. Ezekben a szervezetekben a szocialista országok is az egyenlő jogokon nyugvó kereskedelem feltételeinek megteremtéséért szállnak síkra. A jövő tehát minden bizonnyal a kereskedelmet korlátozó tevékenységek elleni nemzetközi és nemzeti politika kidolgozásáé. Azzal azonban aligha lehet számolni, hogy az ellenrendszabályok kidolgozásának folyamata töretlen lesz ... AMI MÁR LÁTHATÓ A világgazdaságot vizsgáló szakemberek véleménye, hogy 1990-ig nem számíthatunk lényeges javulásra. A világ közgazdaságában ugyanis nincsenek jelen olyan tényezők, amelyektől javulást remélhetnénk. Jól tudjuk, hogy a világon milyen nagy az energia- és nyersanyagkrízis, és várhatóan — a világ népességszaporulatával összefüggően — az élelmiszer-krízis is bekövetkezik. Nem alakult ki még a világ politikai és gazdasági szervezettségének az a formája, amely szükséges lenne ahhoz, hogy mindezeket a problémákat az emberiség e században meg tudja oldani. A közös kiútkeresésnek alig vannak jelei. Az utolsó két esztendőben az enyhülési korszakot egy kedvezőtlenebb váltotta fel, olyan szakasz, amelyben az országok és rendszerek közötti ellentétek már lehetetlenné teszik a csak nemzetközileg megoldható kérdések rendezését. Márpedig a mai világgazdaságnak egyik jellemzője az, hogy a gazdasági fejlődés és a kereskedelem rendkívül erősen összefonódik a politikai, katonai, társadalmi tényezőkkel, és ahhoz, hogy egyik vagy másik irányba változtatni lehessen, közmegegyezésre van szükség. Ml VÁRHATÓ HÁT A KÖZELJÖVŐBEN? A világgazdaság növekedési üteme az elkövetkező évtizedben jóval alacsonyabb lesz, mint századunk harmadik negyedévében, s előreláthatólag 3 százalékot tesz majd ki. Az alacsonyabb növekedési ütem viszont jelentős szerkezeti átalakulással, műszaki fejlődéssel jár együtt. A világgazdasági növekedés hajtóerői között kulcsszerepet játszik a nemzetközi munkamegosztás elmélyítése. A világkereskedelem évi átlagban feltehetően 4—5 százalékkal, ezen belül a nagyobb hányadot kitevő iparcikkek kereskedelme 5—7 százalékkal, a mezőgazdasági, bányászati termékeké viszont csak szerényebb mértékben bővül. Az elmúlt évtizedben kialakult külgazdasági egyensúlyhiányok miatt, illetve a belgazdasági növekedés lelassulása nyomán a korábbinál jóval élesebb verseny várható a világpiacon. Várható, hogy az ipari termékek csoportján belül kedvező áralakulás lesz a korszerűsítést, a versenyképesség javítását leginkább segítő gépek, alkatrészek, valamint a különleges minőségi — élvezeti igényeket kielégítő termékek csoportjában. A világméretű szerkezeti túlkínálattal összefüggésben csökkenő árdinamika várható a kevésbé szakképzett munkaerővel is előállítható könnyűipari termékek, gépipari tömegcikkek, valamint a tőke- és energiaigényes vegyipari és kohászati félkészáruk piacán. Milyen következtetéseket vonhatunk le mindebből hazánk gazdaságát illetően ? A fejlődés külső feltételeinek gyakori változásai, az előreláthatóságukból eredő korlátozás, az eleve előre nem látható rövid távú hullámzások és a hosszabb távú hatások kivédése egyaránt a biztonságnövelő anyagi tartalékok képzését s a tervezés rugalmasságának, alternatív jellegének erősítését igényli. A strukturális változásokra való felkészülés az információk megszerzését elősegítő, áramlási sebességét növelő intézkedéseket „időben jelző rendszer" kiépítését sürgeti, a külpolitikai-külgazdasági szervek, tudományos intézmények, vállalatok eddiginél nagyobb mértékű hasznosítását, mozgósítását a termelés gazdaságossága érdekében.
