Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-12-18 / 51-52. szám

Spontánul, természetesen viselke­dő és játszó gyerekeket keresünk, hiszen Balázs Béla gondolata, hogy a természetesség köt le a legna­gyobb mértékben, időtálló, ha szí­nészi játékról, művészetről van szó. Olyan gyerekeket keresünk, akik megértik a jelenet lényegét, akik átélik a szerepet és saját egyénisé­gükkel ki is egészítik azt. A jelentkezőknek fel kell olvasni­uk a forgatókönyv kijelölt részletét, olyan szövegrészeket kell dühösen vagy örömmel, jókedvűen és szo­morúan elmondaniuk, amelyekben nincs semmi fogódzó, csak a gesz­tusok, a mimika segítségével fejez­hetik ki érzelmeiket... Nem köny­­nyű! És ráadásul nem is természe­tes környezetben zajlik le mind­ez ... Később, a felvételeknél sok­szor előfordul, hogy az amúgy nyu­godt gyerek hirtelen lámpalázas lesz, amikor az ismert színésszel kell játszania. A hivatásos színész Persze vannak gyerekek, akiket elijeszt a kemény munka. S ami valóban érdekes, hogy belőlük rendkívül érzékeny, nagyon erősen kritizáló néző lesz. Bizony, így van, ha az illúziók összeomlanak... (Az újságíró papírokat zizegtet. Cseng a telefon.) DRAMATURG (Felveszi, majd visszateszi a kagylót. Fel-alá járkál, s tovább folytatja.): Persze hogy van visszhang. Rengeteg levelet kapunk a gyerekektől, de a szülőktől is. (A szekrényhez megy, kinyitja az ajtaját. A szekrény aljában tornyo­suló levélhalomra mutat. Újságíró bólogat: rengeteg levél.) A gyerekek sokkal őszintébben írnak. Könnyen azonosulnak a hő­sökkel, kérik a címüket. A legjobban azok a darabok tetszenek a gyere­keknek és a kamaszoknak, ame-és a gyakorlatlan szereplő össze­hangolása kegyetlenül nehéz fela­dat ... A rendező itt lélektani isme­retek, emberség nélkül nem boldo­gulhat. Érdeklődnie kell a gyerekek problémái iránt, szinte velük kell élnie. Hányszor van, hogy a stúdión kívül is találkozunk a gyerekekkel, de nemcsak mi, a színészek is! Cukrászdába mennek, sétálni... Ebből mély barátságok is szövőd­nek. Stmisková asszony például a múltkor azzal jött, hogy férjhez ment a lánya, mi néztünk egymásra, nem értettük, és akkor mondta, hogy az a kislány, aki tizenöt évvel ezelőtt egy filmben az ő lánya volt, s akivel máig is tartják a barátsá­got ... Hát ezek olyan szép dol­gok ... lyekben nem törünk pálcát az ügyetlen, egyetlen tulajdonságában sem „szuper", átlagos gyerek fölött. S természetesen a kalandok, ame­lyekben erő kell, kitartás, bátor­ság ... Ezt is imádják. És nagyon hálásak, ha tabukkal vagy tabunak vélt dolgokkal foglalkozunk .. . Nem úgy a szülök! Sokszor kétségbe­­ejtöen álszent, prűd leveleket ka­punk tőlük. A „Következetesen rej­tegetett dokumentumok" c. tévéjá­tékot követően, amelyben a cselek­mény alapja, hogy a kislány megta­lálja szülei bizonyítványait és sze­relmesleveleit, kaptunk egy levelet. Azt írta a szülő: már hogy képzelik, hogy én megmutatnám a gyereknek a bizonyítványomat?! Én lusta vol­tam, utáltam tanulni, de ő csak tanuljon! Igaz, én megjavultam ..., de nem kell neki mindent tudni... inkább elégettem a biziket! (Dramaturg szemében sajnálattal vegyes nevetés. Kopognak. Drama­turg széttárt karokkal érzékelteti sajnálatát, hogy mennie kell. Újságíró köszönetét mond, s egy külön papírra felírja a beszélgetés félbeszakításá­nak okát. Képaláírás helyett) „A varázsló becsének öccse — felvétel a stúdióban. A szerző: Dusán Kovác, a dramaturg: Jozef Lechan, a rendező: Martin Kákos. S hogy miről szól a darab? Ez még titok, de: nagyon izgalmas!" (Főszereplők voltak: Jozef Lechan, a TV bratislavai Gyermek- és Ifjúsági Műsorosztályának dramaturgja, Könözsi István fényképezőgépe, valamint LÁM PL ZSUZSANNA 13 <-< 3 0:7 r 0^f 2 D C r Q^:0-+'

Next

/
Thumbnails
Contents