Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-11-16 / 47. szám
BARABÁS TIBOR Rákóczi hadnagya Most már tőle várta az udvar és Róma a Rákóczinak szánt kegyelemdöfést. Bécsben gyorsan elteijedt gróf Starhemberg elfogatásának híre. Legendákat költöttek, vidám históriákat regéltek róla, s mert a bécsi nép mindig szerette a tréfát, inkább hitt egy Bornemissza János nevű kuruc tréfájának, mint a grófról terjesztett udvari történeteknek. Suhajda István strázsamester lett. Annát Suhajda kérésére újból tömlöcbe tették. Néni kellett sokat magyarázkodnia. A lány eszeveszett a kurucok megrontották, Suhajda azt hitte, hogy még megmentheti a lelkét, de csalódott, lemond a lányról. Még keservesebb lett Anna sorsa. Nem tették vissza rabtársaihoz. A patkányokkal, egerekkel teli pince kőpadlóján egyedül kuporgott a szalmán, a rostéllyal fedett kis felső ablakon át beszűrődő fény vándorlását figyelte. Számolta a végtelenbe nyúló borzalmas napokat a magányosság, a megpróbáltatás napjait. Egy sötét este fény hullt a pincekövezetre, imbolygó, vörös, lengő fény , . . Megriadt Annyi baj és szerencsétlenség érte már Annát, hogy jót nem remélhetett. Egy szurokfáklya fényénél Suhajdát pillantotta meg. Fehér császári ruha volt rajta, strázsamester lett. A fáklyát a fali vastartóba szúrta, és közelebb lépett Annához... A lány egész a kőpadkáig hátrált. — Mit akar tőlem ? — kérdezte félelmében. De a hangja mégsem remegett. — Hogy mit akarok? Még te kérded? Téged akarlak, Anna, csakis téged! — De én sosem leszek a kendé, én Jánosé leszek, soha másé! A konok ellenkezés Suhajda agyát egész elborította. Megragadta Annát, és teljes erővel magához vonta, de Anna különös hatalommal kiszabadította magát, és ökleit nekifeszítette a vágytól elvakult rabiátus embernek. — Strázsamester lettem, Anna, nézd strázsamester lettem .. . — Gyalázatos, nem strázsamester. Még ha generális lenne, akkor is szégyen és átok... —t lihegte Anna. — Ügy. hát nem kellek, szentem. No hát amit nem adsz szépszerével, megszerzem én azt erővel. — És Suhajda arcáról eltűnt a maradék érzés is, egy állat akarta betölteni a vágyát... Erős karja átkarolta Anna derekát, a mellén érzi Anna szép kis mellének gömbölyüségét és két nekifeszülő öklét Régi vágy emészti Suhajdát gyötri is. hajtja is, de Anna fátyolos, szép szemében nem lát mást, csak gyűlöletet rémületet, egy halálra szánt lélek egész tisztaságát... És hirtelen tisztul az agyára ülepedett gőz, részegség! ... Minek, ez? Miért teszi? Testet vágyódó, magányos asszonyokat bárhol találhat. Amit ő Annában keresett amiért vágyott utána, a nyájas, megadó szerelem, az már nem az övé, azt nem érzi iránta. És Anna átható, tiszta, könnyes szemétől egyszerre elgyengült Suhajda akarata. Eleresztette erőszakos öleléséből letaszította a kőpadra, a szalmára. A fáklyát is ott felejtette a pincefordulónál. Még egyszer keserűséggel, vadul visszanézett, azután felfutott a lépcsőn, ki az udvarra. Anna felkapaszkodott a kőpadkára. Reszkető fejét felhúzott két térdére támasztotta, felhasadt ingvállát nézte, és az elnyomott félelemtől keserves sírásra fakad L Sírt. és nem hallotta senki. Él-e még János, gondol-e még rá? Hol marad? Hisz üzent már neki Szabó Jóskával, Matyival is. Eljutott-e hozzá az ő sürgetése, vagy sem? Mi lett Matyival, egyet(nöjÁ len öccsével? Minden érzés baljós képeket idézett elé. Akinek rosszra fordul a sorsa, mindenkit veszélyben lát. És sírt, sírt, anélkül, hogy a könnyek feloldották volna mélységes bánatát. Nem tudta, hogy ezek a könnyek is Matyi és János szívére peregnek. Hosszú lenne elbeszélni Matyi kalandjait. Amilyen bátran és biztonságosan mozgott Réthe* határában, olyan bizonytalanná vált az idegen világban. De azok, akiknek a körében felnőtt, nem hagyták őt cserben. Egész nap ment, mendegélt. Ha erdőn át vezetett az útja, nagy kísértésekkel kellett megküzdenie, hogy a tűző napban való szüntelen vándorlás helyett ne az árnyékos, álomba szenderítö berket válassza. Puszta-Födémes* előtt erdei emberekre, szénégetőkre talált. Mogorva, magányos, erdei emberekre, akik boksákba rakták az ölfát, s szénné égették lassú, fojtott tűzön. A faszenet azután Pozsonyba* vitték a műhelyek, a kovácsok hasznára, izzításra, hevítésre. Szomorú életük volt ezeknek a mindig szenes képű, kormos embereknek, fekete volt a sorsuk. fekete a kenyerük. Szegény Matyi félve feküdt le a kunyhójuk mellé, pedig már lassan hozzáedződött a veszélyekkel teli idegen világhoz. Egy vállas és rongyos szénégetőlegény hevert Matyi mellé, feje alá párnának gyűrve rongyait... Tőle tudta meg Matyi, hogy minden ember álmodik valamiről, életénél jobbról, sorsánál szebbről. — Hej, öcsém, ha én annyi hajóépítésre alkalmas fát találnék, amennyi egy dereglyére elég, összeácsolnám, kifaragnám, levinném a Dunára, és hajnaltól estig járnám a vizet a jobb parttól a bal partig és vissza. Dereglyés fuvarozó lennék. Nemcsak lennék, leszek is. .Este ráfekszem majd a rakományra, s nézegetem a csillagokat Ismerek Pozsonyban egy özvegy péknét — hisz magam is özvegyember vagyok —, feleségül veszem, s attól kezdve kalácson és húson élek majd, meg jó boron.. . Te, öcsém? Most jut eszembe, mit csavarogsz te itt erdőkön, vizeken keresztül?... — Matyi felsóhajtott. Nagyon nyomta lelkét a titok. — Nyitrára megyek! — A kurucokhoz? — csudálkozott a szénégető, és egész testével a mellette heverő Matyi felé fordult... — Oda hát kurucnak állok. Kendnek elárulom, nem fog tán feladni. — Oszt minek mégy te oda. Törpéket soroznak? — Ha gúnyolódik, nem beszélek többet... Ott is kell dobos, kürtös vagy más ilyen. A fél falum odaát van, mire váljak... — Hej, gyerek, igazad van néked, nem nevetek én terajtad. De nékem két kis családom van Födémesen, nem hagyhatom éhen veszni az árvákat... Azzal a kunyhó falának fordult, és nem szólt többet Matyi meg arra a percre gondolt, amikor eléri majd a nyitrai várkaput, és jöttére fegyvert fog s tiszteleg az őrség. A kürtszóra elébe jön majd Bottyán generális, a lova nyakán át a kezét nyújtja neki, és így szól: — Csakhogy megjöttél, Matyi! (folytatjuk) * Reca. * Pasié Ulany. * Bralsslava, * Nina r, ÉVFORDULÓK KIÁLLÍTÁS November 17. nemzetközi diáknap Mikoláá AleS cseh festő 130 évvel ezelőtt, 1852 november 18-án született. November 18-án ünnepli fennállása 120. évfordulóját a prágai Ideiglenes Színház. E hónap 18-án emlékezünk meg a nemrég elhunyt szlovák költő, Andrej Plávka nemzeti művész születésének 75. évfordulójáról. Baruch Spinoza holland materialista filozófus 350. évvel ezelőtt, 1632. november 24-én született. November 24-én köszöntjük a 75 éves Ján Zelibsky szlovák festőt, érdemes művészt. c FILM A Csehszlovák—Szovjet Barátság Hónapja alkalmából országszerte több szovjet filmet mutatnak be. Az idei válogatás nemcsak azoknak kedvez, akik a történelmi filmeket szeretik — bár ezekből is láthatunk jócskán —, hanem a legkisebbektől a művészfilmek kedvelőiig mindenkinek. „Halhatatlan mesék az ezüst vásznon" címen a bratislavai Praha moziban klasszikusmese-feldolgozásokat nézhetnek meg a legkisebbek. november 13—14.: A csalogány november 15—16.: Hamupipőke november 17—18.: Őszi harangok Az előadás kezdete 9.00. A Slovan mozi a Mesék „filmbirodalmába" vezet. november 14.: A rút kis kacsa november 20.: Az elátkozott királykisasszony november 21.: A fekete varázsló ajándéka Az előadás kezdete: szombaton 13.30, vasárnap 10.30 és 13.30 „Vidáman és komolyan" címmel kínálja gyermekfilmjeit a Metropol filmszínház november 20.: Kerékpáros az akarata ellenére november 21.: Nyughatatlan november 27.: Első osztályosok november 28.: Szerencsétlenek december 4.: Elveszett a kutyánk december 5.: A titokzatos öregember A vetítés kezdete: 13.30 Az „Oscar-díjak és babérok a nemzetközi filmesztiválokon" a Praha moziban bemutatásra kerülő filmeket köti csokorba november 14—15.: Moszkva nem hisz a könnyeknek november 16—17.: Huszonhat nap Dosztojevszkij életéből november 18—19.: Először férjnél november 20—21.: Őszi maraton Az előadás kezdete 16.00, 18.30 A színészszemélyiségek arcképcsarnokában Armen Dszigarhanjannal készült filmeket tekinthetünk meg a Slovan moziban. november 15.: A remény csillaga november 16.: Kék hágó-rallye november 17—18.: Szerelmem, bánatom november 19—21.: Teherán '43 A vetítés kezdési időpontja 15.30, 18.00, 20.30 Dunaszerdahelyen (Dun. Streda) a művelődési központ kiállítótermében egy hétig volt látható (nov. 4—12.) lapunk fotóriporterének, Könözsi Istvánnak önálló fényképkiállítása. Főiskolásként kezdte fotósi pályafutását, s egy gyűjteményes tárlaton figyeltek fel munkáira az Új Ifjúság szerkesztői. Majd rövid ideig lapunknak lett belső munkatársa, s ezután a nagy közönség is gyorsan megjegyezte Könözsi nevét, képeit hazai magyar sajtótermékeinkből. Most kiállított képei kétségkívül a legjellegzetesebb alkotásai közé tartoznak, azt gyűjtötte csokorba, ami szívének közeli s amit kitartóan, szinte megszállottan örökít meg évek, óta. Könözsi számára a TÁJ mindent magába foglal, s általa beszél önmagáról, tárja fel önnön belső világát. Képei mélységesen líraiak, mindig a szerző pillanatnyi érzésvilágát, hangulatát tükrözik, s még a legderűsebbekbe is belejátszik némi borongás, melankólia. Táj-impreszsziói éppen érzelmi telítettségükkel ragadják meg a nézőt, s váltanak ki belőle olyan hangulatot, hogy a világ legtermészetesebb dolgának tartja: képein az embert is csak tájhoz, természethez kötöttségébenkötődésében ismerheti meg (és fel) igazán. Könözsi ezen kiállításán kevés képen látható ember. S közülük is a „szélső értékek", az öregek és a gyermekek ... Hogy miért ? Tán éppen tájképein keresztül tudatosítható: a gyermekek ösztönös tisztaságukkal, egyszerűségükkel még nem szakadtak el a természettől az emberi természetességtől, az öregek pedig életük alkonyán már újra visszatértek önmagukhoz, a természethez, a természeteshez. E még és már közt feszülő időszak a visszatalálás keresése. Talán ezért a tájképekben a melankólia. És a mélységes szeretet és tisztelet, melyről a kiállítás címe — Fényképek — nem árul el semmit. SZÍNHÁZ A MATESZ MŰSORA november 18.: Nemesócsa (Zem. Olca) — A peleskei nótárius (19.00) november 19.: Csúz (Dubník) — A peleskei nótárius (19.00) november 20.: Perbete (Pribeta) — A peleskei nótárius (19.00) november 21.: Naszvad (Nesvady) — A peleskei nótárius (19.00) november 24.: Csilizradvány (Cil. Radvaft) — Homokon épülő ház (19.00)
