Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-02-03 / 5. szám

Tisztuló ég alatt- Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon, / Messziről lobogva tenger pusztaságon / Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem . . . - Egy osztalyni gyerek mondja az Előbangot Arany János Toldijából. Amíg Slmonné Lip­­ták Rózsa beírja az osztálykönyvbe a mai tananyagot és a hiányzókat, addig a gye­rekek verset mondanak, népdalokat énekel­nek. Amolyan bemelegítés féle a szokásos feleléshez. Szöszke hatodikos lány jellemzi Toldit, majd tőle kissé zavartabb fiú kezdi mondani az első ének sorait. Magyar óra a Rozsnyói (Roznava) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában. Közvetlen, bensőséges a hangulat, ami nem véletlen, hiszen osztályfőnökük tartja az órát. A fe­lelés után pihentetőül újra dalolnak. Weöres Sándor egyik megzenésített versét, s a zene­szerző kigondolt dallama nehezebben tisztul ajkukon, mint az előbbi, a környéken gyűj­tött magyar népdalé, Vidrócki-balladáé. Lám egyetlen magyar irodalom óra is igazolja Bartók és Kodály tiszta forrását, gondola­taiknak nemcsak a zenei anyanyelv meg­ismertetését, hanem a beszélt nyelv lélekig hatoló tanítását szorgalmazó tételeit is. Huszonhárom éve tudását szüntelenül építő, gyarapító pedagógusként ismerik a járásban, de országszerte is, Simon Zoltón­­nét. Hivatását Krasznahorkán (Krh. Podhra­­die) kezdte, ahol már az első esztendőben színdarabot tanított. Majd Pelsőc (Plesivec). Szádalmós (Jablonov n. Turnou) következett. Néhány évig - férjével, aki ma szintén a rozsnyói iskola tanítója - a Bodrogközben is oktatott. Tizenhat esztendeje dolgozik Rozsnyón. — Munkám során — meggyőződésem, hogy kollégáim is Így gondolkodnak munkájukról - mindig az iskolából, a gyerekekből indul­tam ki. Legfontosabb volt életemben, hogy taníthatok. Minden más ezután következett. Magyar-szlovák szakosként kezdtem, mivel azonban időközben iskolánkban és a járás­ban én lettem a magyar nyelv és irodalom tanításának módszertanosa, szlovákot csak egy osztályban tanítok. Mi tudjuk, hogy két­szeres erővei kell dolgoznunk, hogy a jobb körülmények között működő iskolákkal álljuk a versenyt. Olyan eredményt kell elérnünk, hogy tanulóinknak legalább 35-40 százalé­ka folytathassa tanulmányait középiskolá­ban. Az épület, amelyben most vagyunk, a maga kétszáz esztendejével a legnagyobb ráfordítás ellenére sem szolgálja jól a taní­tást. Nehezen fűthető, magas mennyezetű helyiségek, kevés tanterem, kis szertárak. Az idén végre változik a helyzet. Ha minden az építők terve szerint halad, szeptember­ben már új iskolában kezdjük a tanévet. Különös izgalom és lelkesedés uralja a tantestületet, de a gyerekeket is. Mindenki úgy dolgozik, hogy méltó legyen a felettes szervek belénk helyezett bizalmához. Ettől az eseménytől nagyon sokat várunk, nem­csak a tanítás színvonalának emelkedését, hanem a magyar nemzetiségű szülőktől na­gyobb megbecsülést is. Sok gondot okozott, hogy nem bíztak eléggé bennünk, pedig nem mi tehettünk arról, hogy az iskolaépület ilyen régi. Ezért ez a bizakodás. Álmunk, vágyunk valósul meg, örülök, hogy pályám hátralévő esztendőit sokkal jobb körülmé­nyek között dolgozhatom végig. A maihoz képest szinte a végtelenségig kiszélesednek lehetőségeink, hogy sok értelmes, anyanyel­vét, nemzetiségét vállaló gyereket neveljünk jó hazafivá. Az egyik revúcai iskolával tar­tunk baráti kapcsolatot. Gyerekek, tanítók járunk egymáshoz. Ök nemrég költöztek a miénkhez hasonló új iskolába. Tőlük sokat tanulunk, tanácsaikat hasznosítjuk, amikor az új épület berendezését végezzük. Tanu­lóink internacionalista nevelését is szolgálja ez a baráti kapcsolat. S ha mi is hozzájuk hasonló környezetbe, körülmények közé ke­rülünk, méginkább elmélyíthetjük kapcsoló tóinkat. Ennyit mondott magáról a VI. A osztály­főnöke. Magáról? Első pillantásra talán nem így tűnik, hiszen mindvégig a tanításról, az iskoláról beszélt. Végül is ez ő - Simon Zoltánné, az iskolai szakszervezeti bizottság elnöke, a tantárgybizottság vezetője, a Szlo­vákiai Nőszövetség Járási Bizottsága elnök­ségének lagja, a Szocialista Akadémia Köz­ponti Bizottságának tagja, az SZLKP Járási Bizottságának lektora és 1975 óta Példás Tanító. Egyetlen szóval jellemezve: kommu­nista. Persze mindenek előtt tanító, aki szabad idegében is vállalja, hogy volt tanítványait, felnőtteket készítsen fel a Harmodvirágzás irodalmi vetélkedőre, amelynek országos döntőjébe mindkét rozsnyói csapat bejutott és tisztes helyezést ért el. Aktív szervezője a CSEMADOK járási vers- és prózamondó versenyeinek. Az évek során három tanítvá­nya is eljutott a Jókai-napokra. Nyolc esz­tendeje ír a Szlovákiai Pedagógiai Könyv­kiadó nemzetiségi osztálya részére tanköny­veket. Három kiadást ért meg társszerkesz­tésében a hetedikesek magyar nyelvi munka­füzeté. Közreműködésével készült az ötödi­kesek kísérleti és állandó magyar nyelvtan­könyve, valamint nyelvi gyakorlókönyve.- Sok ez vagy kevés? - Teszi fel a kér­dést önmagának. - Tény, hogy odafigyelést, az új meglátását és megláttatását kívánó munka. Nagyon sok önfeláldozás, szabad­időről, kényelemről lemondás van a munka mögött. A legfontosabbat el ne felejtsem: a felelősség minden szavamért, tettemért Hadd szögezzem le újra, hogy legszíveseb­ben tanítok. Tudom, soha be nem teljesülő álmom marad az, hogy egyszerűen csak taníthassak minden erőmmel, tudásommal. Mert annyi minden hiányzik még . . . Kép és szöveg: DUSZA ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents