Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-09-29 / 40. szám

Kuckó

JUNG KÁROLY

Szunnyadó mező

Szélirányba bólogat A kukoricaszár. Esőverte dű/őúton Már senki se jár.

Ördögcérna bokorban Fácántyúk lapul.

Messze nyúló barázdából Iramlik a nyúl.

Hétmérföldes léptekkel Közeleg a tél.

Égbe nyúló villanydróton Muzsikál a szél.

Nagy Zoltán rajza

Volt egyszer egy szegény ember. Péternek hívták, s annyi gyermeke volt, mint a rosta lika, még eggyel több, de aztán egész gazdasága egy árva kakas volt. A szomszédja, Pál, az meg erős gazda volt, s mégis mindig jajgatott.

Azt mondja egyszer Pál Péternek: — Szomszéd! A kend kakasa sokat kaparász az én kertemben, én tovább nem tűrhetem. Hogyha megfoghatom, kitekerintem a nyakát.

Péter nem szólt semmit, de erősen gondolkodóba esett, hogy mitévő legyen azzal a szerencsétlen kakassal. „Én bizony — gondolja magában — nem veszködöm sokáig vele, hanem az uraságnak ajándékozom, hátha még meg is jutalmaz valamivel." Azzal megfogta a kakast, s elvitte az urasághoz.

— Talán bizony keresztelés vagy lakodalom van a házadnál, Péter, hogy kakast ajándékozgatsz? — kérdezi az uraság.

— Dehogy, uram, nem lesz nálam semmiféle, csak költse el az úr a családjával, ne gondoljon vele mondta Péter.

— Hm, nem értem a dolgot. Hát nem elkelne nálatok, hisz annyian vagytok!

— Igaz, uram, igaz, de minek adjak én húst a gyermekeimnek, mikor kenyérre is alig jut. Jobb, ha meg sem kóstolják.

— Ó, te oktondi! Hát add el, s végy kenyeret az árán.

— Dehogy adom, uram! Ha én a városba viszem, két nap járom az utat, s míg hazaérek, megeszem a kakas árának a felét.

BENEDEK ELEK

KEDVES GYEREKEK!

Bizonyára szeretitek az állatokat. S ha most talán nem is vagytok gazdái egyetlen négylábúnak sem, azért szívesen olvastok róluk.

Negyedik kiadásban jelent meg magyarul a közelmúltban Erie Knight klasszikus könyve, a Lassie hazatér. Ha körülnéztek városotok, ill. a falutokhoz legközelebb eső város könyvesboltjának polcain — ahova bizonyára gyakran bekukkantotok —. még találtok belőle néhány példányt. Meg is vehetitek magatoknak, hisz nem drága, pár félrerakott fagylaltpénz elég rá.

A könyv egy skót juhászkutyáról. Lassie-ről szól. Arról, hogy ez a hűséges állat hogyan vándorol 400 mérföldet erdőkön, folyókon, településeken át. hogy a zord skót hegyekből visszataláljon Greenall Brige-be, a kedves vorkshire-i bányászfaluba kis gazdájához, Joehoz.

Olvassátok el Lassie történetét. Biztosan lebilincsel benneteket is, mint előttetek sok ezer nyitott lelkű olvasótársatokat. írjatok a szerkesztőségbe, számoljatok be olvasmányélményetekről. Vagy kerekítsetek egy kis elbeszélést, állattörténetet, ami veletek és kis négylábú barátotokkal esett meg, vagy akár a képzeletetek szülte. Ha igazán jól sikerült, közöljük a Kuckóban.

Címünk: A Nő szerkesztősége, 897 36 Bratislava, Martanoviúova 20.

PiTER ti PÁL

EH K'

Varga Lajos illusztrációja

Mit tehetett az uraság, nem lehetett Pétert megtéríteni, kiadta hát a rendeletet a szakácsnénak, hogy ebédre süsse meg a kakast. Mikor az ebéd kész volt, Pétert is az asztalhoz ültette. Éppen heten ültek vele együtt az asztalnál. Azt mondja az uraság, mikor a sült kakast behozták:

— No, Péter, a kakast te osztod el, de úgy vigyázz, hogy mindenki megkapja a maga részét. Ha jól osztod, megajándékozlak, ha nem jól osztod, lehúzatlak, s tizenkettőt veretek rád.

Erre Péter maga elé vette a kakast, levágta a fejét, s azt a gazda tányérjára tette ezekkel a szavakkal:

— A fej az úré, mert ő a ház feje. Azután a nyakát vágta le, s ezt a

gazdaasszony tányérjára tette.

— A fej és a nyak egyek — mondta Péter —, a férj és feleség is egyek, tehát a nyak az asszonyt illeti.

Most a kakas két szárnyát vágta le, s odaadta a fiúknak, hogy jobban tudjanak írni, a két lábát pedig a leányoknak, hogy jobban tudjanak táncolni.

Azt mondja végül Péter:

— Mindenki megkapta a magáét, én is elveszem a magamét — s azzal a „maradékot" bekebelezte.

Nagyot kacagott az uraság és családja a Péter furfangján, s jókedvében gazdagon megajándékozta. Adott neki tehenet, borjút és birkákat is.

Hazamegy Péter nagy örvendezéssel, s beszéli Pálnak a szerencséjét.

„Megállj, Péter — gondolta Pál —, adok én öt kakast az uraságnak, s akkor ötször annyi ajándékot kell, hogy kapjak." Mindjárt megfogott öt kakast, s elvitte az uraságnak.

Az uraság jól tudta, hogy honnét fúj a szél, nem akarta elfogadni az ajándékot, de Pál addig istenkedett, hogy mégis elvette, hanem kikötötte, hogy a sült kakasokból neki is enni kell, éppen mint Péternek.

Megsüttette mind az öt kakast, s mikor asztalhoz ültek, ezt mondotta Pálnak:

— Hallod-e, Pál! Az én házamnál az a szokás, hogy aki hozta az ajándékot, az is ossza el, de úgy oszd, hogy hetünk közül mindenki megkapja a magáét. Ha jól osztod, hasznát veszed, ha nem: huszonnégy botot veretek reád.

Eleget törte a fejét Pál, de nem volt annyi esze, hogy az öt kakast fel tudja osztani hét ember között.

Az uraság, mikof látta, hogy Pál semmire sem tud menni, elhivatta Pétert.

— Nem tudom, uram — mondta Péter —, hogy el tudom-e osztani, de azért megpróbálom.

Azzál nekilátott az osztásnak.

— Én azt találom — mondta Péter —, hogy a nagyságos úr, a nagyságos asszony és egy kakas egy háromságot tesz ki, a két úrfi s egy kakas nemkülönben, a két kisasszony s egy kakas is csak egy háromság, s végezetre én szegény ördög s két kakas ismét csak egy háromság, s most már mindközönségesen jó étvágyat kívánok.

Az egész ház népe kacagott Péter furfangján, s az uraság Pált huszonnégyig verette, Pétert pedig megajándékozta házzal és telekkel.

Máig is él, ha meg nem halt.