Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-09-01 / 36. szám

A magunk példájával

BEMUTATJUK MAGDA MLYNKOVÁT

Szeme váltakozva tükröz megfontolt komolyságot és lefegyverző mosolyt. A Liptovsky Mikulás-i járásban talán nincs is ember, aki ne ismerné, aki ne hallott volna határozottságáról és segitökészségéről. Harmadszor is képviselővé választották Magda Mlynkovát, akit az idősebb és a középnemzedék inkább a lánynevén — Pohorelcová — ismer. A Liptovsky Mikulás-i járási nemzeti bizottság alelnöke. A nömozgalomnak is sok éves tisztségviselője, az SZNSZ KB Elnökségének tagja.

A Tatrasvitben kezdett dolgozni mint szövőnő. Ügyességével és áldozatkészségével csakhamar túlteljesítette normáját, versenyre hívta a többi lányt és kollektívát is. A Svit sajátos módszerét aztán rövidesen számos szlovákiai és csehországi üzem átvette.

— De az élvonalban lenni, példát mutatni nemcsak örökös ünneplés. A dicsőség tényleg olyan, mint a futóhomok — mondja —, sem erre, sem az érdemekre nem lehet építeni. A dicsőség, a reflektorfény, sok-sok irigykedő pillantás, szóbeszéd, hogy agyonhajszolja a többieket, a munkatársnőket. Az „újító" nem hangzott mindig, mindenkinek a szájából elismerésként, bizony sokszor volt gúnyos mellékzöngéje.

Ilyen értelemben még a Szabad Európa is belecsípett.

Mikor ezt az apja meghallotta, fogta magát és elment a Svitbe megnézni, hogy mit művel a lánya. Meghatódottságában csak a szemét törölgette, amikor látta, hogyan dolgozik: „Csak tartsd magad, lányom — mondta neki — büszke vagyok rád!"

Lehetett is, hiszen hét gyermeke közül Magda kapta a legnagyobb elismerést. A prágai várban a köztársaság elnöke tűzte mellére a Munkaérdemrendet.

Magda Pohorelcová-Mlynková fiatal korától kezdve keményen megdolgozott mindenért. Reggel hat órától ült a szemezögép mellett, délután az iskolapadban, csak késő este, a kollégiumban jutott egy kis idő kikapcsolódásra. A lányok, akik itt összeverődtek, vidám teremtések voltak, szívesen nevettek, szerettek dalolgatni, zenét hallgatni, néha táncolni is elmentek. Magda még ejtőernyős tanfolyamra is beiratkozott. Az első ugrásnál, amikor egyszerre nyílt felé az ég kékje és a föld zöld öle, elállt a lélegzete.

— Az életben is valahogy így van — mondja —, a kezdet a legnehezebb. De ha már nekifogtam, ha már valamibe belekezdtem, akkor mindent megteszek, hogy a terv ne csak terv maradjon, valami legyen is belőle.

Mennyi iparkodásba, lemondásba és önfegyelembe kerül-Ш4”

tek azok az esték, amelyeken vaskos jegyzeteken, könyveken kellett magát átrágnia ... Kilenc évbe telt, amíg megkönynyebbülten föllélegezhetett. Ami küzdelem volt, egyszeriben elszállt, csak az egész lényét betöltő örömöt érezte, mert elérte célját.

A pionírok rögtön a szívéhez nőttek, velük foglalkozott, nekik adta át a tapasztalatait, vezette őket, s később a Liptovsky Mikulás-i alapiskolába ment tanítani, de nem sokáig maradt itt. „Szép munka nevelni, életre tanítani az ifjú nemzedéket — mondták —, de a nemzeti bizottságon nagyobb szükség van rád”. Pontosan emlékszik rá, mit mondott znunkába lépésekor Jozef Neumann, a jnb elnöke:

— Tudod, Magda, a mi munkánkban, a nemzeti bizottságok munkájában kétszeresen is érvényes, mint másutt: csak az tud másokat meggyújtani, aki maga is ég. És az összes jó tulajdonságod közül nálad ez a legbecsesebb.

— Ez a munka mindennapi csatározás, a tervek és a megvalósítások szembesítése. S már gyakran itt van a buktató. Tervezni akármit tudunk, sőt jól tervezni. De a megvalósítás, az már fárasztó, megerőltető és sajnos, néha csak nagyon nehezen végezhető munka — mondja Magda.

Az elmúlt választási időszakban különösen nagy gondot fordítottunk az óvodák létesítésére, hogy a gyerekek felkészülten kerüljenek az iskolába. A kongresszusi irányelvek szerint országosan legalább a gyerekek 70,3 százalékának kell óvodai férőhelyet biztosítani. Mi elmondhatjuk, hogy a kongresszusi irányszámot 11.3 százalékkal, a járási pártkonferencia által megadottat 5,3 százalékkal teljesítettük túl.

A járáson nemcsak a számokkal — bár az ember el nem kerülheti —, hanem mindenekelőtt az emberekkel való munka a lényeg. Ki tudná megszámolni, hogy Magda Mlynková a két választási időszak alatt hány jogos, hány jogtalan panaszt hallgatott meg, hány embernek nyújtott segítő kezet. Hányán emlékeznek rá jóban, hálával, szeretettel, tisztelettel. Persze, olyanok is vannak, akik a közösnek nemhogy adnának, de mindenkinél többet akarnak maguknak megszerezni. Nekik Magda mindig kertelés nélkül megmondja vagy megírja az igazat.

Minden szakterület egyaránt fontos, oktatásügy, egészségügy, szociális gondoskodás, de nem tagadja meg pedagógus voltát, amikor a pedagógusok munkáját méltatja.

Büszke a folklór- és a tánccsoportokra, éneklőcsoportokra, amelyeknek a járásban erősek a hagyományai, s valamennyi fontos szerepet játszik a népművelési, kulturális rendezvényeken. És ami fő, évről évre emelkedik művészi és eszmei politikai színvonaluk.

De mi az, ami a jnb alelnökének gondot vagy álmatlan éjszakákat okoz, amivel az új választási időszakban is meg kell küzdenie?

A cigánykérdés jórészt még megoldatlan, a járás 126 ezer lelket számláló lakosságának nem egészen két százalékáról van szó. A gondokat itt nem lehet százalékokban méricskélni. És ezekben a kérdésekben nem mindig találkozunk az emberek, sőt az egyes helyi nemzeti bizottságok megértésével sem.

— Nem ellökni, elítélni, hanem segíteni kell — fűzi hozzá — és nevelni. Rendre, tisztaságra tanítani, és ami mindennél fontosabb, megfelelő munkát kell adni nekik. Nem minden üzembe hajlandók felvenni a 14—1 5 éves cigány fiatalokat, arra viszont, hogy tanonciskolába járjanak, nekünk kell őket rákényszeríteni. A legtöbbjük azonnal keresni akar. És erre természetesen a szülök is ösztökélik őket. Sok család gondját-életét úgy oldottuk meg, hogy segítünk újjáépíteni a házat, vagy egészen újat építeni, hogy a cigány családok is emberhez méltó körülmények között élhessenek.

De nemcsak a cigány gyerekeknek van szükségük a segítségünkre. Gondoskodnunk kell a felbomlott családok és természetesen az alkoholisták — sajnos gyakran alkoholista anyák — gyermekeiről is.

Magda Mlynková úgy ismeri a járás gondját-baját-terveit, mint a saját tenyerét. Számon tart minden eredményt és minden kudarcot, tud a lehetőségekről és a fogyatékosságokról. Rég megtanult együttélni a gondokkal, amelyeket nem lehet eltenni holnapra vagy máskorra, hanem szép türelmesen, lépésről lépésre meg kell oldani. És nemcsak a Liptovsky Mikulá§-i jnb-n, a városban, ahol az otthona van, katonatiszt férjével és a fiával él. Csaknem három évtizede különböző tisztségekben a Szlovákiai Nöszövetségben is dolgozik. És itt is az ügy szolgálatába állítja gazdag tapasztalatait, tájékozottságát és legismertebb tulajdonságát: a segitőkészséget.

KAROL HULMAN