Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-08-25 / 35. szám
Családi kör A FÉLELMETES „ELVONÓKÚRA” Panaszok, sírások, gyötrelmek. Veszekedés, kiabálás, verekedés. Idegileg tönkrement feleség, álmukból felriadó megfélemlített gyermekek. Először a szomszéd, a pedagógus, aztán mindenki tudja — tudomásul veszi. Legtöbbször hallgatólagosan, mert mit is tehetne bárki: anya, szomszéd, rokon, barát? Ha tanácsot próbál adni, s mit tanácsolhatna mást: — El kell mennie elvonókúrára ... Nem az alkoholista szörnyed el elsősorban, hanem a felesége (a tönkrevert, a meggyötört) az édesanyja (a titokban síró), és az egész rokonság, mondván: — Elvonókúra?! Micsoda szégyen — a mi családunkban? A sok tudományos, népszerű, felvilágosító írás, előadás, orvosok és segíteni akarók magyarázzák unos-untalan. hogy az alkoholizmus betegség: gyógyításra, kezelésre szorul. A szégyen — ennek fel nem ismerése, felelőtlenség és önámítás azt várni, hogy „majd csak abbahagyja", és családi, rokoni, baráti, szülői, élettársi kötelesség az alkoholistát elküldeni, hogy kezeljék — kigyógyítsák. Van-e remény? Milyen az az elvonókúra? — kérdezik magukban. — Másoktól sajnos, még kérdezni sem merik. A legújabb gyógymódokról tájékoztat egy a „Magyarország"-ból átvett írás: CSAK A VÍZ OLTJA A SZOMJAT Az elvonókúra keserves tortúra: a páciens olyan gyógyszert kap, amely heveny roszszullétet, hányást okoz, amikor alkoholt itatnak rá. Ezzel a cél éppen az, hogy a szesz kellemetlen képzetekkel társuljon, vagyis kondicionálással érik el, hogy az ember udorodjon az alkoholtól. De meddig tart ez az undor? Az esetek nagy részében nem soká: az apomorfinnal és antetillel kezelt alkoholistáknak legfeljebb 40 százaléka bírja ki 2—3 évig ital nélkül, ennél hosszabb ideig pedig mindössze 25 százalékuk. Tartós eredményt csak azoktól lehet várni, akik maguk akarnak lemondani káros szenvedélyükről, s együttműködnek a szándékuk valóra váltását segítő orvosokkal és ápolókkal. Sok esetben megkönnyítheti ezt a hipnoterápia, amellyel az utóbbi években több helyen kísérleteznek. CSOPORTOS KÚRA Ez az „új" módszer idestova százesztendős. Az 1880-as években orosz, francia, svájci és svéd orvosok kezdték alkalmazni az alkoholisták kezelésében, s 1904-ben Vjazemszkíj, majd Behtyerev bevezette Oroszországban a csoportos hipnoterápiát is. Zausajlov 1905-ben már arról számolt be, hogy 1284 beteget kezelt igy 80 százalékos sikerrel (az eredmény tartósságáról nincsenek adatok). Ekkor még puszta szuggesztióval igyekeztek undort kelteni az alkohol iránt, az 1930-as évektől azonban a gyógyszeres hánytatást is igénybe vették a feltételes reflexek kiépítéséhez. Ez ma is az egyik legelterjedtebb módszer a Szovjetunióban, ahol pszichoterápia, gyógyszer és csoportos hipnózis kombinációjával 40—70 százalékos gyógyulási arányt sikerült elérni. Magyarországon tömeges hipnoterápiás elvonókúrát folytatnak 1976 óta. Ez a módszer nagymértékben enyhíti a kezelés kellemetlenségét azzal a hipnózisban adott utasítással, hogy a betegek derűsen, jó közérzettel térjenek magukhoz. így a negatív élmények csak az alkoholra koncentrálódnak, s nem a környezetre és a személyzetre. Ezen kívül a hánytatást igyekeztek a lehető legrövidebb időre korlátozni, mivel a gyógyszerre való itatás helyett a szesz szagoltatása is elég ahhoz, hogy undort, hányingert keltsen a betegben. Hipnoterápiát elsősorban akkor alkalmaznak, ha a gyógyszeres kezelés nem járt eredménnyel, vagy ha az valamiért ellenjavalt (keringési betegség, gyomorfekély, cukorbaj, máj- és vesebetegség esetében). Csak világos tudatú, ép érzékszervekkel bíró, szuggesztibilis emberek alkalmasak rá (ebből a szempontból kedvező, hogy az alkoholisták rendszerint befolyásolható emberek, s könnyen hipnotizálhatok). A kevéssé szuggesztibilisekkel egyénileg is foglalkoznak, és speciális technikákat is alkalmaznak. Amikor ezzel már bizonyos eredményt érték el, a beteg visszakerül a csoportba. A hipnoterápia előnyei közé tartozik, hogy a vegetatív tüneteket az orvos képes kézben tartani, szabályozni. És a hátrányok? Mindenekelőtt az koriátozza a hipnoterápia használhatóságát, hogy nem mindenki alkalmas rá, hogy az orvostól rendkívül sok időt kíván. A kúra ideje általában hat héttől egy évig terjed. Kezdetben mindennap, de legalább hetenkét 2—3 alkalommal kell tartani az üléseket, egy-két hónap múltán fokozatosan heti egy alkalomra redukálják a kezelést, majd 2—3 hónap elteltével lehet áttérni a havonkénti, azután a kéthavi, esetleg félévenkénti megerősítő kezelésre. Az utógondozás keretében hosszú évekig figyelemmel kísérik az emberek sorsát. UNDOR ÉS SZOMJÚSÁG A hipnózisban a hagyományos „parancsoló" stílus mellett az utóbbi években egyre nagyobb teret hódít a „megengedő" módszer. Itt már el sem képzelhető a munka a páciens megnyerése és maximális együttműködése nélkül, ami a hipnotizőrtől is több időt és erőfeszítést, s főleg nagyobb empátiát kíván. Egységes, biztos recept azonban nincs: mindig az orvos, a pszichológus készségei, tudása és a beteg személyisége, valamint kettőjük kapcsolata a Fotó: Feró Spácil döntő. Az alapelv: jó eredményt csak a beteg „saját készletével" lehet elérni, vagyis az önmegváltoztatás indítékait, irányait, erőit csak a betegtől lehet megtudni. Az első lépés tehát a beteg megismerése és megfigyelése, ami kiterjed szokásainak, sőt szóhasználatának jellegzetességéire is. Felveszik kedvenc ételeinek és alkoholmentes italainak listáját, a legkedveltebb ízek, zamatok, illatok skáláját és azokét is, amelyek undort keltenek benne. Hipnózisban azután abba a helyzetbe kellett képzelnie magát, amelyben inni szokott, s miközben kedvenc italát „szagolgatja", a hipnotizőr az undort keltő ízek, szagok szuggesztiójával — a legenyhébbtől a legerősebbig haladva — fokozatosan undorkeltövé alakítja számára a szeszes italokat. Ezt a tréninget legalább tíz alkalommal végzik el. Ugyanakkor folyik a helyettesítő tréning is: az erős szomjúság szuggesztiójával a betegnek el kell képzelnie, hogy milyen jólesik egy pohár friss, hideg víz vagy gyümölcslé. Megmarad tehát az ivás vágya, de a tárgya változik. Valahányszor — a saját maga által leírt — kritikus helyzetbe kerül, és szeszes italt kínálnak neki, undort érez, amit szomjúság vált fel. Ezt a szomjúságot pedig csak az a bizonyos alkoholmentes ital tudja oltani. Az ülések a jó közérzetre és a hipnózisban történtek elfelejtésére vonatkozó szuggesztiókkal zárulnak. A „felejtés" megerősíti a betegekben azt a tudatot — ami végeredményben igaz is —, hogy gyógyulását saját erőfeszítésének és akaraterejének köszönheti. Jól példázzák ezt a betegek beszámolói. Egy 51 éves férfi, aki már másfél éve absztinens, elmondta: éjjel szörnyű álma volt, erőltették, hogy igyon, s ettől rosszul lett. Hányingert érzett, majd szomjazott. „Mitől?" — kérdezte a pszichológus: „Nem tudom, de általában mindig szomjas vagyok, főleg ilyenkor." „Mit inna?" „Csak vizet.” „Miért?" „Az oltja legjobban a szomjamat." „Ezt miből tudja?" „Mert úgy tapasztalom, és mert azt kívánom." A hipnoterápiás ülésekre betegenként minimálisan 30 alkalommal kerül sor. Az első két ülés az ismerkedésé és a tesztelésé, majd a kezelés megbeszélése után 4— 5 ülésen hipnorelaxációt végeznek, ami javítja a közérzetet, enyhíti az álmatlanságot, étvágytalanságot és egyéb vegetatív tüneteket. Ezalatt a beteg megszokja és megszereti ezt a sajátos terápiát. Az alkohol megutáltatása viszonylag könnyen, 5— 6 ülés alatt elérhető, mással való helyettesítése azonban legalább 10—14 ülést vesz igénybe. A mintegy 30 napos intenzív kúra után (amelyből legkevesebb 20 nap még a kórházi tartózkodás idejére esik), hetenként egyszer majd három hónap múltán havonta tartanak megerősítötámogató ülést. MAGAMNAK KÖSZÖNHETEM A hipnoterápia mellett elkezdődik a beteg pszichoterápiája is. Nemcsak a frissen átélt élményeket beszélik meg, hanem a beteg egész életvitelét, viselkedését, problémáit. A beteg önmaga előtt is tisztázza, hogy ki és mi fontos számára az életben, kihez, mihez hogyan viszonyul. A pszichológus elősegíti, hogy magatartásának rejtettebb okaira is ráébredjen, hogy jobban megismerje önmagát, szükségleteit' és vágyait, emberi kapcsolatait, és segít a „hogyan tovább?" megválaszolásában. Az egyén saját készségeire, belső tartalékaira építő terápia olyan sikereket ered ményez, amelyek növelik önbizalmát és önbecsülését. Egy absztinenssé vált beteg szavai ezt meggyőzően bizonyítják: „Végső soron arra jöttem rá, hogy mindezt saját magamnak köszönhetem. Persze, az orvosok is belejátszottak meg itt a kórházban mindenki, de ha én nem így kezdek el gondolkodni, akkor semmire sem mentünk volna!"
