Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-08-18 / 34. szám

Anyám szelíd, mim — ahogy mondják — a víz áramlása. Friss és édes és nyájas, és egyedül él. férfiember nélkül; nincs aki melengetné decemberi hajnalokon, aki erős karjával megr édelmezné a vámpíroktól, a farkasoktól és a tigrisektől, melyek errefelé szabadon kószálnak, behatolnak a cukomádmezőkbe. vagy barlangjaikban lapulnak a hegyekben, ahol az óriásgorillák tanyáznak, melyek azon a reggelen szöktek meg Afrikából, amikor megjelentek a fehérek.

Mostanában anyám sokat szomorkodik, és ez bánt engem. Olyanokon jár mindig az esze, hogy a fák elhullajtják leveleiket, hogy a kannibálok felfalnak Isten tudja, kit. s hogy engem halálra marcangol valami sas, amilyet még sohase láttam ... És az apám nincs itt. hogy megóvjon bennünket.

Mama. ki az én apám?

— Egy ember, egy erős és nagy ember, a legerősebb és a legnagyobb, akit csak el tudsz képzelni.

Olyan, mint Luis Leal?

Nagyobb. Akkora, mint Bénit, a fuvaros. És hogy hívják?

Ahogy akarod .

— Akkor legyen Luís. Mert Luis szebb, mint Bénit, mégha nincs is olyan erős.

Mostanában azt beszélik, hogy közeledik a világ vége. hogy a föld hirtelen ki fog pukkadni, és Jehova már kiválasztotta azokat, akik megmaradnak. Jehova tanúi azt mondják: ..Egy jottányit sem a felkelőknek!“ És nem tudom, kik azok a felkelők. Láttam őket az újságokban, de azt mondják róluk, hogy gonoszak. hogy sülve eszik meg a gyerekeket, besózva és becitromozva a bőrüket. Szegény gyerekek! Ezek a gonosz felkelők mindnyájunkat megesznek. Énrám sok ember feni a fogát. Akármelyik csak úgy bejöhet az ajtón, és megehet, ha nem vagyok jó. Ha nem eszem meg az ebédet. Jön a Bolond, és elvisz a barlangjába, amely tele van pókhálóval és denevérrel. A Bolond, akinek olyan dülledt a szeme és akkora nagy a szája, mint a krokodilusoknak. A randa Bolond. Akinek a heves rikácsolásától majd. megreped az ember füle. Az a korcs, akit anyám éjjelente fohászokkal, keresztvetéssel, felajánlásokkal és égő gyertyákkal űz el. Anyám égnek emeli a kezét, úgy imádkozik.:

— Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved. Segíts minket végtelen isteni hatalmaddal. Add. hogy a gyermek nőjön, gyarapodjon, legyen egészséges, és hogy semmiféle bolond meg ne egye. Add. hogy boldog legyen még holta után is. Szabadíts meg a gonosztól és a rossz szellemektől. Adj neki erőt. hogy legyőzze a gorillákat. Tedd derék emberré, és mentsd a végítéletkor. ..

És anyám mondja, szólongalja a halottakat, hogy vigyázzanak rám — a fiára. Én meg reszketek a takaró alatt, nem merek elaludni, mert álmomban elvisznek a vámpírok, és rémülten felébredek, és sírva, kiabálva hívom anyámat. És ő gyertyát gyújt az őrangyalomnak. előkeresi a bazsalikomot és a nyugtató keserűnarancsot, és sírdogál az ágyam sarkán.

Román is beállíthat, hogy megegyen. Román. aki a kisfiúkat kiheréli. Ő az. aki előhúzza a bicskáját, és levágja a tojásaidat, hogy odadobja Panterának. a kutyájának. La Augadában ö az egyetlen félszemü ember, a másik szemét késsel kiszúrták. Román, a herélő, a félszemű pokoltájzat.

Mama, vigyázz rám. Félek.

Ha eszel, semmi rossz nem érhet.

De ha nem szeretem a fehér babot — Egyél! Ha nem. hívom a Négert.

A Néger! Az ezer éve bolygó haiti. A nagyfogú és vörösnyelvü. Ez a kígyó, aki földigilisztává, hosszú farkú kolibrivé, macskává, patkánnyá, bakkecskévé változik, és két kés a szarva.

Sírok. Senki sem tud megfékezni a sírásban, amikor eszem. Borzongok és reszketek, mint viharban a falevél. Kicsi vagyok, és senki sem segít nekem. Se az apám. se senki, mert nekem nincs apám. és anyám törékeny, mint az üveg. gyenge, mint a tojássárgája.

— Mama. ki véd meg bennünket, ha a felkelők is gonoszak meg a rendőrök is?

— Az Isten, kisfiam, ő az emberek egyedüli oltalmazója.

De Isten nincs itt. Vagy itt van, csak nem tudom. Anyám azt mondja, olyan, mint a szél: nem lehet látni, csak érezni. .. Bárcsak kerekedne egy picurka szellő, hogy tudjam, hogy jön, hogy lenéz ránk az égből. Bárcsak . . .

Anyám szülei öregek. Művelik a földet, és •öregek és irtó gazdagok. Ők Santirsóban hisznek, a kuruzslóban. Én is. Mindenben a nagyszülőket kell követni. A hiedelmekben és mindenben. Anyám szerint Santirsónak nincsen igaza, és sokszor tilosban jár a keze, és csinta-OMAR GONZALEZ JIMÉNEZ

FÉLELEM

lankodik a menyecskékkel. Nekem ugyan nem mondja anyáin, de azért tudom. Hallom, mikor vitatkozik a nagymamával. Nagymama viszont azt mondja, hogy Santirso keze szent, hogy minden megszépül, amihez hozzáérnek az ujjai. Hogy az Istenbe vetett bizalom az első.

Ma, amikor nagyanyám kiteszi lábát az ajtón, odamegyek az anyámhoz. Ölébe hajtom fejem s megkérdem:

— Meghalt az apám?

És ő szelíden megnyugtat fekete agátszemével. hogy nem, hogy él, és egy este betoppan, csak azt nem tudja, ma vagy holnap, vagy egyáltalán mikor.

És én elszomorodom, olyan szomorú leszek, mint don Soriano kanárimadara, amely sohasem repült a mezők fölött, mert ez a kanári kalitkában született, és örökké kalitkában él. És anyám lesimítja a hajamat, megigazítja az ingem nyakát, és megtörli kisírt szememet.

Nagy Zoltán illusztrációja

Barátaim azt mondják, hogy titkos gyerek vagyok és árva, hogy az apám meghall a felkelők háborújában. Hogy senki sem tudja, ki volt. csak azt, hogy meghalt abban a háborúban. Lehet. . . Nagyapám nem akar erről beszélni.

— Éppen eleget vesződöm a birtokkal meg a falubeliekkel! Az apád egy bandita, ne faggass folyton felőle ... Ha abbahagyod a faggatózást, neked adom a csikót meg a két fehér üszőt.

Ezt mondja nagyapám, amikor szeretném megtalálni azt az embert, akinek meg kellene védenie a farkasoktól, a vámpíroktól és a néger gyermekevöktől. Nem akarom az üszőket, nagyapó, minek, űgyis elrabolják a gorillák. De ő semmit sem ért, csak számlálja a pezókat a kamrában. Lepereg róla a szó. mint a falra hányt borsó. És akkor visszamegyek az anyámhoz, és semmit se kérdezek tőle. hisz úgyse tud mit válaszolni. Majdnem mindig sír.

Most megint félek. Játszom, és látom, hogy jön Román a kutyájával. Már-már elszaladok, de Román arra kér, maradjak ott, ahol vagyok. hogy nem csinál semmit, csak beszélni akar velem. Remegek, és tudom, hogy elsápadok, fehér lesz a képem, mint a mész. Kis híján elsírom magam, de ő nem hagyja. Rám mosolyog és azt mondja:

— Kérdezd csak anyádat Luis Soriano felől. Mond, hogy én beszéltem neked erről az emberről.

És elballag. Ballag Román, évei súlyával, a mosolyával és Pántéra kutyájávaL amelyik megeszi a kisfiúk tojásait.

Futok haza. és anyámat a kertben találom, amint az ágyasokat öntözi: a gardéniákat, a rózsákat, a szegfűket és a nyugtató keserűnarancsot. Úgy nézek rá, mint még soha. Tudom, furcsa kérdést fogok feltenni, amely különbözik minden eddigitől, és sorsdöntő az életünkben.

Mama, ki az a Luis Soriano?

Anyám nem válaszol. Fekete szemét nagyszüleim háza felé fordítja, aztán engem fürkész, vizsgálgat. engem repdes körül szelíd tekintete.

— Mondd meg, mondd meg, ki ez az ember, akit Román ismer?

De ő csak áll, mozdulatlanul, félig nyílt ajakkal, riadtan, félelemmel telve, s a kezében annyi erő sincs, hogy megérintsen. Végül megszólal:

— Ez az ember az apád, aki a háborúban van. Akinek nagyapád még a nevét sem engedi kiejteni ebben a házban. Egy felkelő.

Anyám tovább beszél, elmondja a mi szomorú sorsunk okát és titkait. És én érzem, hogy a félelem távolodik, messzi röppen, farkasaival. tigriseivel, vámpírjaival és néger gyermekevőivel együtt. Mától fogva minden, ami eddig volt. szinte olyan, akár egy álom.

Majd megjön az apám, és akkor a gorillák nem mernek többé előbújni a rejlekükböl.

Zoltán A ttila fordítása

EH. !L