Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-08-18 / 34. szám
Családi kör Önállóságra ítélve?. Tizenhat-tizennyolc éves fiúk. Vagy nyolcán lehetnek. A templomkert betonkerítésén és a mellé odavetett batyukon ücsörögnek, dülöngélnek. — Laco. térj magadhoz, hallod! Megyünk a kempingbe. Sátorozni. Juro. ébresztő! — Ketten ráncigálják barátaikat. Azok behunyt szemmel, bambán rogyadoznak. Elengedik őket. zsákként roskadnak össze. Nem érzik, hogy arcukat végigkarcolja a szomorúfűz ága. Szájuk félig nyitva, sáros ingükön csorog a nyál. A józanabbak tehetetlenül vonogatják vállukat. — Az ... a,... rendőrség — a legéberebb összekapkodja hátizsákját, egyéb cókmókját, elsomfordál. (Barátság...?) M. nem vett részt a kiránduláson, amit a hét barátnő szervezett. A közelgő érettségi miatt nem engedték szülei? Azért, hogy ne legyen baj az esetből az iskolában? Vagy mert nem volt tanári felügyelet? A többiek csak találgathattak, az igazat nem tudták meg. Az egyetemen azonban kötelező volt a másodéveseknek a nyári összpontosítás. S itt már kevésbé szigorú a pedagógusi felügyelet, mint az alapiskolában vagy a középiskolában. — Vigyázz rá. Te mégis férjes asszony vagy. még ha egykorúak vagytok is — szólt M. anyja az indulás előtt G.-nek. G. komolyan vette a kérést. Hogy közös sátorban fognak lakni, rég megbeszélték. Az első esték nyugalmasan teltek. Hivatalos takarodó nem volt, az energiával viszont ajánlatos volt takarékoskodni a másnapi kerékpártúrára, evezőedzésre, hegymászásra. Italozás nem folyt, legföljebb egy-két sört ittak meg. aztán egy kis röhögcsélés. esti séta és alvás. Fiú — lehet, hogy szerencsére — kevés volt. a túravezetőt terjedelmes udvar vette körül, a tapasztalatianabbjának nem lehetett sok esélye. Az utolsó előtti estén viszont.. . M. lement a kocsmába. Megszomjazott. Hogy mit ivott és mennyit, nem kérdezték később sem tőle. Záróra után még nem került elő. G. először a sátrakat járta végig, aztán lebaktatott a kocsmához. Három tagbaszakadt „bennszülött” állta útját: — Egy csókért bemehetsz! — Ha nem lép hátra, lefogják. Kitört a gyűrűből, az ajtóhoz lépett, a főnök rárivallt: — Záróra után vagyunk! Kifelé! — A barátnőmért jöttem — kezdte, de a kocsmáros beléfojtotta a szót: — Nincs bent senki! fT!«! 10 — Hiszen ott ül. a középső asztalnál azzal a férfival. — Az a barátom. Na. tünés. mert — a kocsmáros fenyegetően fölemelte a kezét. A három fiú fölröhögölt: — Félted a szüzikét? Vagy meleg vagy? G. makacsul lecövekelt. — Megígértem. hogy vigyázok rá. Nem hagyhatom itt. Mit szólna az anyja? — morogta magában, biztatón, mert félt. Félt a három suhanctól, a kocsma környékén őgyelgőktől. M. éjféltájt botorkált ki. A férfiba kapaszkodott. — Te hülye, minek vártál? Nem esz meg. Olyan normális. Csak beszélgettünk. Itt nyaral, nemrég vált'el, szegényke. Olyan magányos. És olyan szépen beszélt. Megígérte, hogy nem bánt. — G. szó nélkül karon ragadta, s bár M. tiltakozott, fölcipelte a sátorba, lefektette. M. motyogott még valamit, aztán hasra vágta magát, elaludt. — Kellett ez, te ostoba. — G.-ben kavarogtak a gondolatok. — Csak az anyja meg ne tudja. Idegbajt kapna. Az egyszem. féltve őrzött, alig várt kisasszonyuk. Mi vagy te, a szárazdajkája? Legalább a barátnője, vagy csak évek óta iskolatársa? Ez is a barátsághoz tartozik? Ez tartozik valóban a barátsághoz? Az anyja megörült volna, ha beállít terhesen, te pedig megkaptad volna tőle a magadét, hogy nem hagytad békén. Otthon pátyolgatják. itt meg nem tudja, hol a határ. Ha cigizni látnák, letörnék a derekát. Mit tudnak róla, ha elmegy? Mit mesél el? Vagy mindenütt akad egy gardedám? Egy sima szósszal, lelki prédikációval bocsátották útra. vagy kapott valami normális tanácsot is? Pedig milyen jó kislány volt! — mondanák, ha megtörtént volna a „baj”, ismerősök, volt tanárok. Holott csak egy jól idomított kislány volt. akit megtanítottak köszönni, késsel, villával enni, mosolyogni, sütni, főzni, varrni, ahogy az egy leendő háziasszonyhoz, feleséghez. anyához illik. Az önállóságról megfeledkeztek. Arról, hogy tudja, mikor meddig mehet el, mit lehet és mit szabad. Mert mindig fogták a kezét. Mindig a szülei szabták meg. honnan mikor kell hazaérnie, s ha késett: két pofon. Ahol nem volt pofonveszély, ott már nem az otthoni szigor szabott mércét. Az erkölcsi magatartást nem volt módjában gyakorolni. V. és K. minden szabad percét együtt töltötte. V. volt a csinosabb, de csöndesebb. zárkózottabb; K. mindenütt a LUXUS Futó: Nagy László hangadó, a tréfacsináló, kissé csúnyácska. Jól kiegészítették egymást. Míg I. be nem robbant. Mindketten ráhajtottak, ki-ki a maga módján. V. anyáskodva, kedves-szerényen. K. harsogva, életerejét fitogtatva. A játszmát V. nyerte meg. Ezzel barátságuk sorsa megpecsételődött. — No. majd otthon elmesélem az anyjának, hogy miket müveit! Kiverik a fejéből a fiút, én még maradok egy hétig, rákapcsolok, és megszerzem. Azt hiszitek, olyan nehéz? Ha bedobom magam, lefűzöm a kényeskét! — Mit mesélsz az anyjának, hiszen nem történt semmi? — Azt ti csak hiszitek — legyintett az akadékoskodókra. — S ami nem történt meg. kitalálom. Különben is, megtörténhetett volna — vigyorgott kajánul. Happy and nincs? Nincs. K. valóban elment V. szüleihez, valóban elmesélte azt is. ami nem történt meg. V.-ből valóban kipofozták a fiút. még az emlékét is. aztán elcipelték nőgyógyászhoz. Azon túl pedig huszonkét éves koráig (akkor fétjhez adták) egy lépést sem engedték egyedül lányukat, akiben addig úgy bízhattak, mint önmagukban. (Ezek után mennyire tudnak majd bízni önmagukban?) Tizenhat-tizennyolc éves fiúk. tizennyolc-húszéves lányok. Magukra bízva: önértékelésükre, önállóságra ítélve. Rájuk bízva, kiben mi szabadul fel, ha a szigorú szülői kéz nem ragadhatja karon, ha nincs tiltás, számonkérés. Ha nem pofonszagú a levegő. GRENDEL ÁGOTA
