Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-08-11 / 33. szám
Karikatúra 1950-ben születtem Budapesten. A kirakatrendezői iskola elvégzése után a Ludas Matyihez kerültem, ahol először szerződésesként. 1975-től munkatársként dolgozom. Főleg karikatúrákat készítek, de rendszeresen csinálok rajzfilmeket a televíziónak, és illusztrálok. Több hazai. ill. külföldi kiállításon vettem részt. A nevem: LEHOCZKI ISTVÁN Túravezető: ZALKA KATALIN PECHES BARLANGÁSZOK EVEZŐS NÉLKÜLI KORMÁNYOS NÉGYES KIKAPCSOLÓDÁS ÉLETRE NEVELÉS Miért nincs, ha van? Alkatrészek. Azt hiszem, számos szakember csodálkozik el, hogy írhatom erre, hogy nincs, pedig van. Mert a közvélemény is úgy tudja, általános hiánycikk az alkatrész, legyen szó mezőgazdasági gépekről, gyári berendezésekről, háztartási eszközökről, vagy éppen személyautóról. Kételkedők, lássatok csodát, minden van, csak jó helyen kell keresni. NemrégibetT akkumulátort kerestem. Természetesen, nem találtam. Hitegettek öt-hat napos terminussál, volt üzlet, ahol ..holnapot” mondtak, de voltak hosszabb lejáratú ígéretek is. Elfogyott a türelmem, szóltam egy ismerősnek, az az ő ismerősének, és két nap alatt elintéződött az ügy. Aztán relét keresgéltem kitartó türelemmel és szilárd elhatározással, hogy saját erőmből szerzek. nem igaz, hogy mindenhez „összeköttetés" kell. Végül mégis meguntam, egy ismerősömhöz fordultam, a szakbolt vezetőjéhez, és „véletlenül" volt egy, rögtön fizethettem is. Lámparögzítőt keresgéltem — mert a baj sosem jár egyedül, még autó esetében sem — és kaptam is. Tudom, büntetendő cselekedet, csúszópénzt ígértem és adtam. De lámparögzítőt is kaptam, és ez a fontos! Vagy mégsem ez. lenne a fontos? Az esetek alapján ugyanis azon kell gondolkodnom, mi nálunk a hiánycikk, és főleg: hogyan születik. Sokszor kifogásoltuk lapunkban is az üzleti érzék hiányát, rámutattunk a kereskedelem rugalmatlanságára. Sosem írtunk valótlant. Most mégis azt kell mondanom, hogy amikor az üzleti szellemről (érzékről) volt, van szó. árnyaltabban kell az ügyet vizsgálni. Mert barátnak (bizonyára számítva az ellenszolgáltatásra), csúszópénzért — bár nevezhető felárnak is — minden kapható „véletlenül”. Van hát, ami nincs, sőt üzleti érzék is van — ha saját zsebünkről van szó! A PRESSZÓBAN A három fiatal nő elmélyülten konyakozik a presszó egyik sarokasztalánál. Éppen a szafariblúzos viszi a szót: —- Mindig-átkozni fogom azt a percet, amikor Jenőhöz mentem feleségül. Ez nem ember, ez egy szatír. Kimaradozik, mintha még mindig elvált lenne, gyakran jön haza ittasan, ilyenkor goromba, kiabál, még a szomszédokat is felveri. Anynyi szégyent hozott már rám, hogy ki sem lehet mondani. A notesza tele van női nevekkel és címekkel, hogy a telefonszámokról ne is beszéljek... — panaszkodik. Aztán elegáns mozdulattal ajkához emeli a konyakos poharat, kortyint egyet és határozottan kijelenti:- Ezt nem lehet kibírni. A másik kettő figyelmesen hallgatja, időnként megértőén bólogat, bizony, bizony, ezek a férfiak nem normálisak. Aztán a kékpulóveres veszi át a szót. — Az én helyzetem sem sokkal jobb, csakhogy fordítva. Az én Pistám nem iszik, de bár inna. Mert ő egy lekvár. Egy tál aludttej. Lassított film. Nincs benne annyi élet, mint egy tízmillió évvel ezelőtt kihunyt vulkánban. Tutyimutyi a munkahelyén, az életben, sőt, még a hitvesi ágyban is! Nem akarok jósolgatni, de azt hiszem, nem érem meg vele a békés öregkoromat — fejezi be mondandóját, és új cigarettára gyújt. A csendet a harmadik nő — népi hímzéses fehér blúzban — töri meg. — Na látjátok ...! Amikor hat évvel ezelőtt elváltam Jenőtől, három éve pedig Pistától — éppen azért, amiről most ti beszéltetek —, még ti is apprehendáitatok ...! Most már legalább belátjátok, hogy nekem volt igazam! — és az asztalhoz intve a pincért további három konyakot rendel. AGÓCS VILMOS Struccpolitika vagy kíváncsiság? Nagy László fotoglosszája ЕЭ23
