Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-07-21 / 30. szám
Divat GYERMEKRUHAPARÁDÉ Színes forgatag. Sürgés-forgás. Egyik ruhát le, a másikat sebesen fel. Gyorsan-gyorsan. szólítanak! És a kisgyermekek a felnőtt manökenek komolyságával vonulnak, perdülnek, hajladoznak. A közönség mosolyog és tapsol. A felnőtt közönség. De hogyan „nyilatkozik az illetékes”, akinek a ruhákat szánták? Jutkát kértük meg. mondjon véleményt: — Ha kicsi lennék, olyan két-három éves. arra kérném édesanyámat, hogy azt a piros-fehér pepita nyári ruhát vegye meg nekem, amelyet a testvér kislányokon láttam. (1. kép) A kék-fehér pettyes kartonruha is nekem való lenne. Könnyű felvenni, mert elölgombolós és puffos az ujja. Ami rajtam van.' ahhoz mit szólnak ? Végíggombolós. két zsebe van, na és ez a kis kendő! Igazi strand-együttes hatéveseknek, én is annyi vagyok. A sötétkék ruha nem illene nekem nem érezném jól magam benne, de a díszítése nagyon szép. A piros szegély. a kis masnik és az a pöttyös fodor vidámmá teszik. (2. kép). Ha nagyobb leszek, ilyen piros-fehér ruhát hordok majd ikerminlás anyagból. Csuda divatos az alján a nagy. az elején meg a két színű dupla fodor. A csipkés sem csúnya, de az előbbi nekem jobban tetszik. (3. kép). Ezeket a ruhákat már nagyoknak tervezték. A háromrészes strandruha színe jó. nyárias. A bő szoknyás modellt húzott felsőrésszel már nekem is meg lehetne varratni. A három közül mégis a középső a legelegánsabb Piros-fehér, apró mintás, boleróval. (4. kép). A jó ízlésre nevelést nem lehet elég korán elkezdeni. Ezt ismerték fel Dunaszerdahelyen (Dun. Slreda). Először volt ilyen divatbemutató, a nőszövetség járási bizottsága a Jednota fogyasztási szövetkezettel közösen rendezte. Nyolcvan modellt láttunk, a konfekcióipar nyári termékeit, és némi előzetest az őszi ajánlatból. A szép praktikus ruhák, együttesek, strandruhák jellemzője az anyagok kombinációja. a keskeny paszpólozás és a sok-sok fodor. Z. Horváth Erzsébet