Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-07-21 / 30. szám
Családi kör ÓDOR LÁSZLÓ Gondolatok a kétnyelvűségről A repülőgépen Balázs föloldódott, fölszabadult. ragyogó képpel, tágra nyílt szemmel bámulta, ahogy a földtől néhány száz méterre belevágódunk a szürkén-fehéren gomolygó felhőbe; mintha mi állnánk, s a felhő zuhanna el az ablak előtt őrjítő viharban; aztán kibukunk belőle, körös-körül fénylik a foltatlan. az örökkék ég. Balázs már a beszállás előtt újjászületett. Ahogy csomagjaink az ellenőrző fülkén átsiklottak, föltűnhetett a kamerát néző vámosoknak. hogy az egyik koffer szinte teli van cipővel. Egy helyre csomagoltam mindent: bundás cipőt, csizmát, papucsot, félcipőt, ki tudja, majd egy hónap alatt mire lesz szükség. Alig nyitom ki a koffert, már inti is vissza a szőke vámos asszony a fedelét; látja, nem cipőkereskedővel, hanem egy terebélyes család szállítójával van dolga. Kérdezi a pult alól fölnéző Balázst: Kannst du deutsch? (Tudsz németül?) Ja — fényli vissza Balázs. Sind das deine Schuhe? (A te cipőid ezek?) Ja, meine — válaszolja Balázs. Hazafelé menet kezdesz el németül beszélni? — nézek le rá meglepődve, örömmel. De nem válaszol. Nem makacsságból, nem dacból hallgat Hanem mert később, tavasztól még bizonyosabban látom, egyre természetesebb neki. hogy bizonyos szituációkban és bizonyos emberekkel — tehát ebben az esetben németekkel — úgy szólaljon meg, azon a nyelven, amely célba veszi: amelyen megértik, amit mond. Az, hogy amit tud. megmondja németül. neki ezért nem feltűnő, nem kuriózum, hanem egy adott szituációban a lehetséges értelmes közlési mód. Ez a kisgyermekkori nyelvtanulás később szinte pótolhatatlan nyeresége: hogy az idegen nyelvet még abban a korban tanulja meg, amikor a szituáció dirigálja el a gyermek beszédét, s nem csinál különösebben nagy ügyet belőle, hogy most éppen melyik nyelven gondolja elő a mondattá összeálló szavakat. Lehet, hogy igaza van Kosztolányinak, amikor azt írja, hogy ..ha egy közepes tehetségű felnőtt embernek annyi alkalmat adnának a beszédre, mint egy növendék fiúnak, sokkal jobban elsajátítaná a nyelveket, mint ők". Vagy Németh Lászlónak, aki Kosztolányi pártján áll a Lányaim-ban: „Engem is kiküldtek a szüleim, két nyáron is. száműzetésbe a német rokonokhoz: mégis azt tudom németül, ami az érettségi után a Dichtung und Wahrheit átrágása s a német szótár bevágása közben reám ragadt.” De másutt azt is bevallja, hogy — hiába fordított élete folyamán tizenkét nyelvről magyarra — ha külföldön egy boltban akad dolguk, feleségének kell bemennie, aki tulajdonképpen nem is tud nyelveket. Ő meg addig a sokágú nyelvtudásával kint ácsorog a bolt előtt. A kisgyermekkori idegcnnyelv-tanulás éppen azt a gátat — nem is bontja el. hanem egyszerűen nem ismeri, amely a beszédünk folyamatát olyan szigorúan az anyanyelv medrébe zárja. Ez a gát akkor kezd épülni, amikor a gyermek az anyanyelvi logika alapján elkezd gondolkodni. S amint két tárgy a gondolatában összekapcsolódik, cselekvés, mozgás tárgyhoz tapad egy-egy szóegyüttes a konkrét jelentőségtől elrugaszkodik, mindezzel mélyül, mélyebbre váj ul az anyanyelvi meder. Nyomban felmerül bennünk a kérdés: érdemes-e az anyanyelv ágyát ilyen mélyre vágni, csak azért, hogy a fölé növő gátak mindinkább megnehezítsék a növekedő ember átjárását más nyelvek felé? Hogy lezárják útját, bezárják gondolkodását, tudatát, ösztönös eszméléseil egyetlen nyelv börtönébe? (Börtönébe?!) Más útja, más lehetősége ritkán van a gondolkozásnak, mint az egy nyelv anyagával való kiteljesedés. Tragikus hallani és látni olyan embereket, akik két nyelvet kevernek, meg-megtorpannak, a fejüket szinte szétveti a megrekedt mondandó, de nincs rá szavuk, megfelelő nyelvi eszközük. Állnak paradicsomvöros fejjel, összepréselt szájjal. Jogos az idegrendszerük, az agyuk, a tudatuk tiltakozása: kevés természetellenesebb dolog van az ember életében, mint az idegennyelv-tanulás. Különösképpen, ha akkora dózisban kénytelen bevenni az agy. s olyan mértékben kényszerül rá a használatára az ember, ami már mérgező hatású. Ismerek húsz éve Magyarországon élő asszonyt, aki komolyan állítja. holott mindkét nyelven folyékonyan beszél, hogy ő igazán már egyik nyelven se tud. Egy EH ю NDK-ban vegyesházasságban élő magyar aszszony mondta nekem, hogy — nyolc idegenben töltött év után — úgy érzi. mintha magyarul már. németül pedig még nem tudna. Lehet hogy jól érzi. . Ahhoz, hogy egy ember kél nyelven többékevésbé egyenletesen otthon legyen a világban, akárhogyan is vele született képességének hisszük a kétnyelvűségét, szüntelenül figyelemmel kell kísérnie mindkét nyelven a világ dolgait: állandóan tanulnia kell. Az ember testi fogyatékosságainak egyike, hogy egyszerre két helyen nem lehet. így az egyik nyelv, amelyiknek hazájában él, információgazdagabb, tehát szókincsben is bővebb és korszerűbb környezetet épít köré, mint a másik, tőle távol és természetesen elszigeteltebben alakuló, változó nyelv. Én életemben csak egyetlen igazi, igen művelten kétnyelvű embert ismertem közelebbről. Kárpáti Pál vagy Paul Kárpáty kollégám volt a berlini egyetemen. Mind a magyar, mind a német beszéde bizonyság volt rá, hogy a nyelvi ízeket mindkettőben bensőleg érzékeli: minden szenterjük vérré válik benne. Ritka képessége azonban nem lett volna elegendő, ha — mint egy rádióbeszélgetésükben elmondta — nem pótolta volna például azt a nyelvi hiányt, amely a Magyarországon töltött gyermekévei miatt a német tudásában tátongott. vagy megfordítva: nem tanulta volna meg magyarul is az általános iskola felső osztályaiban s később a szaktantárgyakkal érkező szókincset, ami a fogalmak lámpásaiként már németül, német iskolákban került a tudatába. Arra a feltevésemre, hogy egy-egy szó asszociatív, hangulati kísérői képek, képzetek így: a kettős kötődés folytán valahol a tudata mélyén egyszer a magyar, máskor a német miliőben gyökereznek, tapadnak belé, annak részei, ezt válaszolta: biztos, hogy például a kémia vagy о _> z-< > H ел 35 N О z c и a fizika fogalmait elsődlegesen németül tudom. De ha azt a szót mondom, hogy sóska, fölidéződik bennen a magyar mezők hangulata, a faluvégi veteményeskertek: még az illatukat is az orromban érzem. Csak egyszer néztünk egymásra értetlenül. Amikor azt állította, hogy az autót át lehet hajtani a városon. Ellenkeztem: vagy áthajtasz a városön, vagy valahogyan (gyorsan, lassan, őrültül stb.) hajtasz. És az ökröket vagy az ökrös szekereket? — érvelt a kérdésével. Azt lehet. De ezt mégsem jnondjuk: az autót áthajtom a városon. Legfeljebb, hogy áthajtok vele rajta. Hogy miért? Csak. • A legtöbb kétnyelvű ember beszédében keveredik a két nyelv. Azok a fogalmak, melyekkel az egyik nyelvük használata közben gyakrabban találkoznak, átüt a másik nyelv használatába is. Vagyis: azt a szót. amely az egyik nyelv szótárából hiányzik vagy bizonytalanul épült bele a nyelvtudásba, kiszorítja a másik nyelvbeni megfelelője. S hasonlóképpen — de a gondolkozásra nézve károsabban — keveredhetnek a vonzatok. a frazeológiák is. Sok esetben azonban a két nyelv szavai nem adekvát megfelelői egymásnak, s ez fokozza a belső nyelvzavart. Az, hogy bizonyos fogalmakra egyáltalán nincs elnevezés, szó a társnyelvben. Egyszerűen azért, mert abban a közösségben hiányzik maga a jelenség, a fogalom. Weihnachtsmarkt — mondom németül, s hiába keresem rá a magyar szót. Hiába, mert nincs; Magyarországon nem ismerjük ezt a népi-barokkos, karácsonyi vigalmat, búcsút, vásárt és vurslit, amely pörgő, lengő lámpáival késő középkori hangulatú kulisszáival, harsogó népzenéjével minden valamirevaló német várost mesebelivé varázsol a karácsony előtti két-három héten. Igazából csak németül tudom: mert német. A nem kevert kétnyelvűségnek, amelyet koordinált vagy összehangolt bilingvitásnak szokás nevezni, tehát a világegész kél nyelven való teljes megélésének olyan fokú nyelvi tudatosság a feltétele, amely a nyelveket laikusán, ösztönösen beszélő ember számára egyszerűen elérhetetlen. Tehát a bármilyen oknál fogva két nyelvet használók súlyosabb felének, többségének. Ez az egy nyelv, az anyanyelv medrébe rekedt embereknek, ha idegen nyelvet tanulnak, hasznos, használható vigaszuk: átlendíti őket a kétségbeesés meredélyein. Hogy nekik, akik tanulják a második (vagy többedik) nyelvüket, nagyobb esélyük van a koordinált, tudatilag összehangolt, bár agyidegsejtjeikben nem olyan mélyen érzett kétnyelvűségre. mint az esetleg születésüktől fogva kétnyelvű közegben élőknek. Ez a tudatosan kialakított kétnyelvűség is eljuthat olyan stádiumba, amely a pszichikumra nézve veszélyeket hordoz magában: személyiségzavaró tényező lehet. A magának teret követelő második nyelv — például hosszabb külföldi tárlózkodás idején — komolyan megzavarhatja az anyanyelvi rendszer harmóniáját. Állandó szellemi éberségre van szükség, hogy — különösen akkor, ha az idegen nyelv kezd az anyanyelv riválisa lenni — ne lazuljanak meg az anyanyelvi rendszer kapcsai. A tudatban terpeszkedő idegen nyelv ugyanis ott támad, ahol — felőle nézve — a leggyengébb az. anyanyelv. Tehát ahol a kifejezésbeli hasonlóság nagy. ahol a beszélőszervi nyelv szinte észrevétlenül átbukhat az idegen nyelv parancsa szerinti mozgásra. Nem a szavak alakjában hatol be az anyanyelvbe, nem a fölszínen rombolja, hanem az összetartó logikáját. nyelvi rendjét lorpedózza meg. Részlet Ódor László „Balázs beszélni tanul" c. könyvéből
