Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-07-14 / 29. szám
Ezek után ki vizsgázik? Ha egyetlen szóval kellene jellemeznünk évszázadunkat, mondhatnánk: atomkorszak. Mondhatnánk elektronikus, kibernetikus, sőt azt is. hogy ökológikus és a jellemzést, lényeget még mindig nem merítettük volna ki. A tudományos-műszaki forradalom képzeletet felülmúló ismeretekkel gazdagította az emberiséget a biológiában és a vegyészeiben is. Tény, hogy ez a haladás egyrészt kedvezően, másrészt negatívan befolyásolja mindennapi életünket. Ezt hangsúlyozták a résztvevők is nőszövetségünknek az 1NCHEBA ’81 nemzetközi vegyipari vásár alkalmával — a szocialista országok nőszervezeteinek képviselőivel és a KGST-tagállamok vegyipari szakembereivel — tartott munkaértekezletén. A tudományos-műszaki forradalom vívmányait lassan, de biztosan birtokba veszik a háztartások is. Első, bizonytalan lépéseinket a háztartásvezetés forradalmasításáért három és fél évtizeddel ezelőtt tettük meg. amikor egyenjogúságunk alapvető feltételeinek megvalósítását kezdtük szorgalmazni társadalmi életünkben és a családban is. Az évszázadokon át meggyökeredzett. törvényerővé minősített szokások félreállítása előtüremlö önmegvalósításunk óljából, nem volt. nem is lehetett máról holnapra elérhető. De ameddig ez alatt a néhány évtized alatt eljutottunk, olyan nagyszerű haladási jelent, amely csak a mi társadalmunkra jellemző. Vehetjük mércének azt, hogy hazánk dolgozóinak a fele nő. Vagy azt. hogy alig van háztartás, ahol ne lenne mosógép, hűtőszekrény, porszívó, mixer. A háztartások korszerű felszerelésével a világ fejlett országainak élvonalában állunk. S ez nem lebecsülendő dolog. De még nem merítettünk ki minden lehetőséget arra, hogy a házlartásvezetés, -karbantartás csupán annyi terhet rójon a családokra, annyi időt. energiát raboljon el, mint mondjuk a napi tisztálkodás, szépségápolás. Hatodik alkalommal ült össze ilyen szintű munkaértekezlet az lnchebán, és ha a fejleményeket nézzük, nőszövetségünk kezdeményezése óriási fejlődést indított el. Kezdetben azt kellett szóvá tenni, hogy alapvető háztartás-vegyipari cikkek hiányoznak, amelyeknek termelése elkerülhetetlen. Később már a minőség is hangsúlyt kaphatott, majd az esztétikus csomagolás. Jelenleg a termékválaszték és — kétségkívül — a minőség további tökéletesítése a sürgető feladat. Az igények tehát már nem alapvető hiányosságokat, hanem életkörülményeinkhez igazodva inkább sajátos kérdéseket-kéréseket vetnek fel annak érdekében, hogy meglévő készleteinkkel okosan gazdálkodjunk, nyersanyagainkat — akár hazai, akár behozatal — optimálisan használjuk ki, növeljük a termékek hatékonyságát. A küldöttek hozzávetőleges felmérést hoztak magukkal mennyiségről, minőségről, igényekről, de fejlődést előmozdító ötleteket, javaslatokat is. A házimunka minősége a tisztítószer minőségétől is függ. A rossz termék nyersanyagveszteséget jelent a nemzetgazdaságnak — felesleges kiadást, időpocsékolást a fogyasztónak. Mielőbb törölni kell a terméklistáról. A szovjet delegátus tolmácsolta, hogy jövőre a szintetikus háztartás-vegyipari termékeik mennyiségét a másfélszeresére növelik, viszont kisebb lesz a választék — jónéhány elavult tisztítószertől megválnak annak érdekében, hogy a kevesebb jobb, hatékonyabb legyen. A Magyar Nőtanács képviselője arról tájékoztatott, hogy a folyamatos ellátás érdekében szabad kezet kapott egy-egy üzem. szövetkezet monoton termékgyártásra, hogy valamely — a nagy érdeklődés központjában álló áruval — fel tudják tölteni a piacot. Rugalmasan alkalmazkodnak az illatosító komponensek váltásához. Tapasztalataik azt is felszínre hozták, hogy a vásárlók jelentős hányada szívesebben vásárol terméket nagyobb adagban. Részben ár- és időmegtakarítás végett. Az ilyen irányú érdeklődést is ki kell elégíteni. A bolgár nőszervezet konzultációs tanácsadókban, vidéken külön tanfolyamokon ismerteti egy-egy új termék előnyeit és a használati utasítást, hogy azok is elfogadják, akik bizalmatlanok az új termék iránt. Kubában hasonló céllal a televízióban minden hónapban egy esti főmüsor keretében ismertetik a háztartásvezetés legújabb segítőtársait, bemutatják használatukat, és a nézők kérdéseit azonnal megválaszolják a műsorban szereplő szakemberek. A gyártó üzemekkel szorosan együttműködő román nőszövetség hozzájárult egy nemzeti program kidolgozásához, amely a minőségjavítást, a termékek felújítását "foglalja magában azoknak a javaslatoknak alapján, melyek a vásárlóktól érkeztek. Arra is ügyelnek, hogy a tisztítószerek alapanyagát hazai nyersanyag képezze, hogy ne forduljon elő anyaghiány miatti termékkiesés. Többször is elhangzott az értekezleten, amit a román küldött hangsúlyozott: a választékban dús, hatékony tisztítószerek biztosítását a KGST-országok szélesebb kereskedelmi együttműködésében látják. A vegyi vásáron idén a legtöbb aranyérmet szerző NDK nőszervezetének képviselője szerint a vásárlók igényei nem lehetnek mindig mérvadók. Velünk is előfordulhatott, hogy egy megszokott termékhez makacsul ragaszkodtunk, és nem vettük észre, hogy elavult, jobbat, korszerűbbet vehetünk helyette. A haladás lényeges szempontja tehát a fogyasztó tájékoztatása, s a gyártó vállalatok és a kereskedelem közötti rugalmas árumozgatás. 4 Nőszövetségünk képviselője felmérésünk segítségével megalapozott hozzászólásával tárta fel a hazai „tisztítószer-helyzetet”. A munkaértekezleten részt vevő termelési és kereskedelmi szakembereknek olyan helyzetjelentést nyújthattunk át. amely reálisan tükrözte, hol van javítani-, pótolnivaló. Az összefoglaló azt sem hagyta szó nélkül, hogy a kiállításon irigykedve nézhettük a szocialista országok háztartás-vegyiparának már ismert, bevált, kiváló minőségű termékeit, az öntisztító, kellemes illatú mosogató-, lemosó-, fényesítőszereket, és az ebben az évben másodízben kiállító baráti finn képviseletek nagyszerű kézvédő, növényi kivonaté háztartásvegyipari termékeit. Lehet, hogy igényeink mércéje magas. Pillanatnyilag magasabb. mint amit elérni képesek vagyunk. De ez nem jelentheti, hogy az áru. amely a piacra kerül ne legyen jó, kifogástalan minőségű. A szintetikus illatosítókkal mi is szagossá tehetjük a tisztítószereket, ha másutt biztosítani tudják az illatmegörzést. nekünk is kísérletezni kell, vagy átvenni az eljárást a másiktól, akinek más egyebet tudunk nyújtani helyette. A tanácskozás végén a küldöttek határozatot fogadtak el, amely a következő pontokat tartalmazza: 1. Lehetővé kell tenni a KGST-országok közötti széles körű háztartás-vegyipari termékcserét; 2. Elmélyíteni az együttműködést a tudományos kutatómunka, a gyártástechnika fejlesztése, a termelés ésszerűsítése, a nyersanyagok célszerű felhasználása terén — az ökológiai szempontok figyelembevételével; 3. A jó minőségű tisztítószerekből olyan mennyiséget kell gyártani, amely fedezni képes a keresletet; 4. Egységesíteni kell valamennyi KGST-tagállamban a termékek megjelölését (csomagolását, színét); 5. Az árukínálat, a háztartás-vegyipari termékek propagálása célszerű és rendszeres legyen, a nőszervezetek lapjai, a rádió, a televízió és a többi sajtótennék nyújtson rendszeres tájékoztatást a házimunkákat egyszerűsítő korszerű termékek alkalmazásáról; 6. Legyen folytatólagos a háztartás-vegyipari termékekkel foglalkozó munkaértekezlet, a KGST-országok nőszervezeteinek képviselői kétévenként vegyenek részt az új háztartás-vegyipari termékek bemutatását szolgáló tapasztalatcserén. Együttműködésünk ezen a fejlődésigényes területen közős érdek, az elért eredményekből mindannyian egyformán meríthetünk. A hatodik nemzetközi találkozó volt az idei, s valamennyi egy-egy lépést jelentett előbbre. Az 1NCHEBA ’81 nemzetközi munkaértekezletén elhangzott vitafelszólalások és a határozat eljutnak a KGST-országok állami és gazdasági szerveinek képviselőihez, akiktől az életszínvonalunk emelkedését szolgáló határozati pontok megvalósítását várjuk. Ebben az évben — a Nők Világkongresszusának évében — még sürgetőbben és bizakodóbban. mint eddig. J. Hegedűs Magda ЩТ