Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-07-14 / 29. szám
kedve. Lehet, hogy kényelmetlenül ült, lehet, hogy nyomta valami. Ahhan a pillanatban mind a hatan a vízben találták magukat. Mi történt azután? A következő perceket sok ember próbálta elképzelni, a megmentett gyerekek szülei, a tanítók, a szomszédok, felidézni igyekeztek a kivizsgálásnál is. „A mai napig nem megy a fejembe, hogyan bírta", mondja maga magának is Telekes István édesapja. „Kivételes tett volt, amilyen csak egyszer sikerül az életben”, fűzi hozzá az igazgatóhelyettes. „Gyönyörű szép gyerekek", mosolyog Telekes édesanya a vidám kis társaságra, amint cukorkát majszolnak a heverőn. „Borzasztó elgondolni is, hogy egyszerre csak nem lennének itt ” Telekes Ottónak. Tóth Krisztinának és Csabának meg Szlatky Viktornak először az édesanyjuk ajándékozta az életet. Másodszor Telekes István. A barát, aki ott a heverőn most huncutságból meghúzza a fülüket, szamárfület mutat a fejük fölött. Látszik, szereti a kisebb gyerekeket. „Hogy történt, István?” „Észrevettem Jóska bácsit a kis Csabával és Viktorral a vállán. Aztán eltűnt a szemein elől. Magam maradtam a gyerekekkel. Nem volt időm azon töprengeni, hova tűnt. A nyolcéves Krisztina a kenu oldalába kapaszkodott. Az ár lefelé vitte a vízen. Ö sikoltozott a legjobban. Ottó öcsém is kiabált. A két legkisebb, azt hiszem, nem is fogta fel, milyen szörnyű dologba keveredtünk. Ottót egy kicsit lenyomtam a víz alá, hogy ne akadályozzon az úszásban. Nyelt egy kis vizet, csendben maradt. A hátamra vettem. Viktort és Csabát a mellemre fogtam. fél kézzel.“ Ki feefcfctt volna meg fcöxiiliínl: ? Nem regénvbeli, hanem egy igazi hőssel állok szemben, aki megmentette négy pajtása életét. TELEKES ISTVÁNNAK hívják, a Gútai (Kolárovo) Magyar Tannyelvű Alapiskola tanulója. A fiú szégyenlős, arcán a pír elárulja zavarát, szeme»az igazgatóhelyettest keresi, hogy segítsen válaszolni a kíváncsi szerkesztő kérdéseire. A hetedik osztályban, ahová Telekes István jár, 27 gyerek van. „Ö semmiben sem különbözik tőlük”, jellemzi az igazgatóhelyettes. „Egyszer jól felkészül az órára, másszor megfeledkezik róla, egyszer szófogadó, máskor mintha hét ördög bújt volna belé.” „Melyik tantárgyat szereted a legjobban?” „A matematikát, a fizikát és a biológiát.” „Mi szeretnél lenni?” „Legjobban zootechnikus.” EGYSZERŰ FIÚ. Április 11-ig csupán egyetlen tulajdonságával tűnt ki a többiek közül: sosem volt beteg. Az egész környéket, a hallomásból hírül vevőket is felkavaró esemény előtt István osztályfőnöknője felhívta az iskolaigazgató figyelmét: „Tudja, hogy ez a hetedikes Telekes évek óta egyetlen órát sem hiányzott?” „Nem feledkezhetünk meg róla az év végi jutalomosztáskor” — jegyezte meg az igazgató. Egy ilyen apróság is sokat elárul. Nemcsak István egészségéről. Szívünkre a kezünket — ki nem illant el közülünk legalább egyszer a tanításról? Kinek nem fájt a feje, foga vagy egyebe évente legalább egyszer, pont akkor, amikor dolgozatot kellett írni, vagy felelni az ismétlésből? Telekes István kötelességtudó és egyenes fiú: ilyen kerülő utacskákat és megoldásokat nem ismert. A Duna-parton nőtt fel. Édesanyja, édesapja, három testvére és ő egy folyóparti házban laktak, míg új házat nem építettek a kisvárosban. „Nyáron többet volt a víznél, mint otthon", mondja az apja. „Megjött az iskolából, letette a táskát, és irány a Duna! Csak később kerített sort az evésre, tanulásra. Úgy úszott, mint a hal.” Jó úszó, az igaz, de ez nem lett volna elég bátor és kivételes cselekedetéhez. A viz szerelmesei, az első tavaszi napsugárral ösvényt tapostak a Kis-Dunához. Telekesék legközelebbi szomszédja, Tóth bácsi, minden gyerek jó barátja volt. nem sajnálta a velük töltött órákat. Télen elvitte őket az érsekújvári (Nővé Zámky) uszodába, ott a legkisebbeket is megbarátkoztatta a vízzel. Tóth Jóska bácsi a gyerek szemében hős volt. Mindent tudott, mindent ismert. Sportember volt. búvár, vízipólós, bátor és vakmerő. Olyan ember, aki nem ismerte azt a szót, hogy nem. És ez lett a végzete. ÁPRILIS ll-ÉN REGGEL Tóth bácsi Telekesékhez ment, elkérni a fiúkat kirándulásra. „Halászni fogunk, szalonnát sütni, le-föl megyünk egy kicsit az árral", magyarázta meg aprólékosabban. Idén már a negyedik, remek kirándulásnak kellett volna lennie, ezért javaslata nem keltett senkiben aggályokat, kétségeket. Férfi volt a talpán, akiben megbíztak a szülök. Két gyerekével, Krisztinával és Csabával, a két Telekes gyerekkel, Istvánnal és Ottóval elvitték meg a kis Szlatky Viktort, a Szlatky család egyetlenkéjét, akinek különösen kedvére volt a gyerekek társasága. Az úttöröházban egy kenut kölcsönöztek, beleültek — Jóska bácsi és Telekes István az evezőkhöz, a kisgyerekek a kenu fenekére telepedtek. Leereszkedtek az árral. Rögtön megesett az első hiba. A rábízott gyerekekért felelős felnőtt hibájából: mentőöv nélkül ültek be a kenuba. A Kis-Duna Gúta mellett látszólag lustán folvdogál. de a folyó mindig kiismerhetetlen: tíz méter magasra is felduzzadhat, ha egy kiadós „injekciót” kap a Vágból. Olyankor a hullámok sziláján rohannak a partnak, és haragosan játszanak azzal, amit a hátukon visznek. ÁPRILIS ll-ÉN TIZENEGY ÓRA KÖ RŰL egy kenut vitt a hátán Tóth Józseffel és öt gyerekkel, akik közül egyedül Telekes István tudott úszni. Azok, akik ismerik a kenut, tudják, milyen veszélyes lehet: elég egy óvatlan mozdulat . .. Valamelyik gyereknek fészkelődni támadt „És hogyan úsztál?” „A lábammal.” A három gyereket kivitte a partra, ledobta átázott ruháját, és a víz mentén Krisztina után futott. A kislányt vagy négyszáz méternyit vitte a víz lefelé. A fiú utolsó erejével az. elrémült, ordítozó gyereket kihozta a szárazföldre. Mind az öten, mint az ázott, didergő csirkék, a közelben lakó rokonokhoz tértek be. Ott már úgy bántak velük, ahogyan kell: meleg vízbe dugták, aztán a fóliasátorban melengették őket. Azonnal hírt küldtek haza: a gyerekeket megmentették, de Jóska bácsi eltűnt. A vízben, amelyet imádott, ám veszélyességét lebecsülte, a sírját lelte. És István? Először nem a saját menekülésére gondolt. Megmentette a fuldokló gyerekeket, nemcsak úszásmüvészetét, hanem az eszét is használta: ordítozó Ottó öccsét egy kicsit elbódította, hogy ne akadályozza. Erre volt szüksége, és így volt logikus. A szülők büszkék fiukra. Az iskola büszke tanulójára. Istvánnal már kezdtünk megbarátkozni. Mosollyal viszonozza mosolyomat, a szégyenlős pír eltűnt arcáról, beszéd közben pajkos tüzek lobbannak fel a szemében. Légy mindig olyan, amilyen akkor voltál, április II-én! Lapzárta után kaptuk a hírt, hogy Telekes István a négyszeres életmentésért kormánykitüntetést kapott. A libel a RemiáSová > 5 £ *e JS '«* S3 tw
