Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-06-30 / 27. szám
Családi kör MITŐL FÉL? ..NÉHA CSONTVÁZRÓL ÁLMODOK. CSAK ELINDUL FELÉM, JÖN KÖZELEBB. EGYRE KÖZELEBB. NEM BÍROM TOVÁBB. VISÍTOK ÉS FELÉBREDEK.- CSAK ÁLOM VOLT MONDJA ANYA. MINTHA SOKAT SEGÍTENE, HOGY A SZÖRNYŰSÉG ITT BELÜL VAN ÉS NEM OTT KÍVÜL.” Ingrid Sjöstrand A felnőtt ember árnyaltabban fejezi ki azt az érzést, amit a gyerek többnyire félelemnek nevez. De mi is ismerjük. Ezúttal három-négy éves gyerekektől kérdeztük meg, hogy mitől félnek. — A farkastól lehet félni... — Az oroszlántól is félek, meg a tigristől is ... — Én meg a rendőröktől, mert azok megbüntetik a gyilkosokat... Az egyik ballonkabátban volt. a másik nem is tudom, hogy milyen . . . Ezt a tévében láttam. A rendőr bácsik kapják el a gyilkosokat... Azért félek tőlük is. — Nagy bogártól, ami nem bánt, én nem félek ... A póktól viszont igen A nagy póktól, mert csípnek. — Én meg csak este, sötétben szoktam félni — Mi emeleten lakunk, és lejöhet a padlásról a boszorkány. Aztán betehet a tűzbe. — Én meg csak akkor félek, amikor leoltjuk a villanyt és sötét van, és valaki beöltözött egy maszkba, hogy aztán megjisszen. Aztán éjjel mindig felkiabálok ... Orvos: A gyermek félelmei között van egy sor olyan, amelyet a szakember reális félelemnek tart, és jó is, ha kiala*kul a gyerekben, mert bizonyos veszélyek elkerülésére késztet, riadóztatja a szervezetét a vészhelyzet megelőzésére. Ilyen félelem tartja vissza a gyereket a meleg kályhától, a gázkészüléktől vagy az úttestre való lelépéstől. Úgy gondolom, ezektől a félelmektől nem lehet, és nem is kell megszabadítani a gyerekeket, ezeket a félelmeket legfeljebb a szükségesnek megfelelően csökkenteni kell. A félelmek másik fajtájának, az ún. „irreális félelmeknek” az indokoltságát nehéz belátni, pl. azt, hogy miért fél egy gyerek az egyedül maradástól, a sötéttől vagy akár a hajvágástól. Ezek a félelmek nem szűnnek meg attól, hogy ésszerű magyarázatot adunk. És attól sem, ha azt mondjuk, hogy ettől nem kell félni... Gyakran panaszkodnak a szülők arra is, hogy a gyerek éjszakánként nyugtalanul alszik, forgolódik, álmában hangosan beszél, sírva ébreszti szüleit. Vajon ez is a félelem jele? Pszichológus: Ha egy gyerek éjszakánként sírva ébreszti fel a környezetét, akkor rendszerint fél. szorong, esetleg rosszat álmodott. A szülők gyakran csak annyit vesznek észre, hogy a gyerek folébredt, és az a legfőbb gondjuk, hogyan lehet újra rábírni az alvásra. Érthető, hisz éjszaka a szülők is álmosak, szeretnének hamar újra elaludni. Azonban sok esetben hónapokon át minden éjjel felébred a gyerek, mert nem kap segítséget, megnyugtatást félelmeinek eloszlatásához. A szülők nem szívesen veszik tudomásul, hogy a gyerekük fél. Talán olyasmitől fél — hajvágás, körömvágás —. amitől tulajdonképpen nem kellene, „nem szabadna” félni. Megnyugtathatjuk a szülőket, hogy bizonyos félelmek tipikus, természetes, egészséges velejárói a gyermeki létnek — a félelem az egyedülléttől, a sötéttől —, ezek a gyermeki helyzetből fakadó félelmek. Orvos: Megállapíthatjuk tehát, hogy bizonyos félelmek kialakítják az óvatosságot, a védekezést, ezért hasznosak; a túl nagy félelmet viszont feltételnül csökkenteni kell. Mit lehet tenni ennek érdekében? Először is talán a legfontosabb, hagyni kell. hogy a gyerek a kisebb veszélyekkel önállóan ismerkedjen meg. A nagyobb veszélyektől se ijesztgetésekkel próbáljuk megóvni. Tény ugyan, hogyha hirtelen leszalad a járdáról, elütheti az autó, a lánggal megégetheti a kezét, ha felmászik az erkélykorláton, akkor könnyen lezuhanhat. Ezek valóban reális félelmek, azonban ezeket a veszélyeket csak a felnőtt képes előre та Ю felmérni. Neki kell gondoskodnia arról, hogy ilyen helyzetbe ne kerüljön a gyerek. Az ijesztgetés elég általánosan elterjedt eszköze a nevelésnek. Erről szól két édesanya vallomása is. „Lakótelepi lakás a miénk, és itt nem lehet szöget beverni, hanem fúrni kell. Amitől fél a gyerek, a kicsi, az inkább a fúrás. A gép hirtelen megindulásától remegnek a falak, és a gyerek ettől a zajtól, ettől a sipító hangtól fél. És néha ... meg szoktam ijeszteni vele. Tudom, rossz nevelés, de ha nem eszik, megijesztem vele. Nagyon rossz evő, de ha azt mondom neki, hogy „bu” — ő nevezte el a fúrógépet „bu”-nak — akkor ő attól fél.” „Másfél éves kislányomnak nem volt félelemérzete. Mindig leszaladt a járdáról. Az egyetlen ijesztgetési mód volt talán, mert megijesztettük avval a gyereket. hogy volt egy nagyon kedvenc babája, s a férjem levágta az ujját, mást már nem tudtunk kitalálni, hogy ne szaladjon le a járdáról — levágta az ujját, és megmutattuk a gyereknek. S azt mondtuk neki, hogy leszaladt a baba a járdáról, és elvágta az autó a kezét, levágta az ujját. Attól kezdve soha többet nem ment le a járdáról, sőt mi több, még engem is óvatosságra intett, kézen fogott a járdánál, hogy jön az autó.” Pszichológus: Mindkét esetben a gyerek félelmeit használták fel „nevelési” céllal. Nem értjük, miért kell egy gyereknek félelemből ennie. S vajon a szülők végiggondolták-e, mit tesznek, mikor a gyerek általuk ismert gyengéjét, hogy pl. a fúró hangjától fél, használják ki. Vajon mit szólnak majd a szülők, ha gyermekük is ilyen tapintatlanul fog másokkal viselkedni, ha majd ő is vissza fog élni azzal, hogy a hozzá közelálló emberek sebezhető pontjait ismeri? Döbbenetes, hogy miközben rendszerint arra büszkék a szülők, hogy az ő gyerekük bátor, semmitől se fél, közben gátlástalanul ijesztgetik. Ez még akkor sem indokolt, ha valódi veszélyről van szó. Minden gyerek félti testi épségét, a csonkítástól való félelem nyilvánul meg például egy időszakban a hajvágás és körömvágás elleni tiltakozásban. Ezt a félelmet mélyítették el, használták ki annak a másfél éves kislánynak a szülei, akinek nevelési célból megcsonkították (kedvenc!) babáját. Vajon mit fognak kezdeni, mikor eluralkodnak a kislányon a félelmek, mikor éjszaka sikoltozni fog, mikor váratlan helyzetekben a földre veti magát a rémülettől? Értelmetlenül állnak majd a kislány görcsös félelmeit látva. Nem igaz. hogy egy gyereket nem lehet másképpen is megtanítani arra, hogy ne menjen le a járdáról. Javaslok egy egyszerű módszert: fogják meg a kezét, és mondják meg neki: amíg nem tanulod meg, hogy csak a felnőtt kezét fogva szabad lelépni a járdáról, addig kézfogás nélkül nem mehetsz az utcán. Ha tartják is magukat ahhoz, amit mondtak, a kislány meg fogja érteni. hogy a szülők komolyan gondolják a tiltást, és napok alatt megtanulja ezt a valóban fontos szabályt. A szülők gyakran fenyegetődznek, hogy „akkor nem foglak szeretni”. Egy apa így nyilatkozik erről: „Azt mondja az ember a gyereknek, hogyha azt akarod, hogy szeresselek, azt pedig neked meg kell tenned, vagy nem szabad megtenned. Ez is egyfajta ijesztgetés tulajdonképpen . . . Hát ez is valahogy a zsákos bácsi kategóriájába sorolandó, még azzal együtt, hogy mi is megtesszük. Ha most elvileg kell a dologról beszélni, azt kell mondjam, hogy ezzel én nem értek egyet. Felmerül a kérdés, hogy miért csináljuk? Meggyőződésem, hogy türelmetlenségből.” Orvos: Az apa vallomásához még annyit tennék hozzá, hogy itt nemcsak türelmetlenségről van szó, hanem nevelési hagyományról is, amely átöröklődik generációról generációra, utcán, lakáson, családon keresztül terjed. Ezek közé a hagyományok közé tartozik az „akkor nem szeretlek”. A gyerek alapvető félelme: a szülői szeretet elvesztésétől való félelem. Minél bizonytalanabb ebben a gyerek, annál inkább fél a farkastól, a gyilkostól, a gyerekrablóktól, a zsákos bácsitól, vagyis minél nagyobb biztonságban érzi magát, és minél inkább tudja, hogy ha rossz is, ha nem mindig olyan, amilyennek szeretnék és remélték a szülei, de szeretettel fordulnak felé. Tehát ne ijesztgessük a gyerekeket. A gyerekek azonban akkor is félnek, ha nem ijesztgetik őket. Ezek után joggal merül fel a kérdés, mit tegyünk gyermekeink félelmeivel? Pszichológus: A tanácsunk nagyon egyszerű: ha a gyerek fél a porszívótól vagy a kutyás háztól, akkor tegyük meg, hogy nem akkor porszívózunk, amikor velünk van. és reggelenként nem a kutyás ház felé megyünk a bölcsődébe. Természetesen semmi nem pótolhatja az okos szót, a meghitt beszélgetéseket. De szeretnék visszautalni a fejezet elején idézett versre: „Mintha sokat segítene, (hogy a szörnyűség itt belül van / és nem ott kívül.” Ne felejtsük el, hogy a félelem belül van! És attól, hogy megmagyarázzuk a gyereknek — hogy a farkas messze van, az ajtó pedig zárva,nem biztos, hogy megszabadítjuk minden félelmétől. Ne legyünk türelmetlenek, ha szavaink után is maradnak kétségei, és ne haragudjunk rá. ha okos magyarázatunk után még mindig gyámolításra szorul. A félelem nem mindig valami racionális dolog, ami érvekkel egyszerűen megszüntethető. Épp ezért álljunk mindig a gyerek mellett. Lehessen biztos abban, hogy nem használjuk ki félelmeit, de nem is nevetjük ki érte, érezze, hogy mindig számíthat ránk. (RÉSZLET KARDOS ANDOR. PÄSZTOR MAGDOLNA, POLÓNYI ERZSÉBET, TARDOS ANNAK TIPEGŐ C. KÖNYVÉBŐL.)
