Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-06-23 / 26. szám
SZÉP REMÉNYEKKEL Nem egészen két hét alatt zajlott le amatőr kulturális mozgalmunk két jelentős (a legjelentősebbek?) országos versenye, a Jókai-napok és a Dunamenti Tavasz, Hogy miért a felnőttek fesztiválját rendezik korábban, biztosan sajátos (szervezési) okai vannak, bár a folytonosság logikája és a végzett munka megméretési lehetősége fordított sorrendet kívánna. A szervezési okok aligha érdeklik a közvéleményt (szomorúan írom: maguk a fesztiválok is alig-alig), lényegtelen kérdésnek is tűnhet a sorrend, van azonban egy mozzanat, mely igazolja a rendezőket és érdekelheti a közt is: a fád, fáradt hangulatú, hullámzó színvonalú Jókai-napok után erőt ad a munkához, energiát az újrakezdéshez, a jó színvonalú, alkotó hangulatú, egyre színesebb Dunamenti Tavasz. Az „uborkaszezonban" majd lesz idő elgondolkodni a miérteken: azon, miért lett a Jókai-napok könyvárusításából könyv-árulás, a Szakszervezetek Háza előcsarno kában a könyvkiállításból üres könyvborítók huzat-egyengette papírrakása, a klubból halódó zsibvásár, a fésztiválújságból háromszor megjelent szerkezetien irományhalmaz, s magából a fesztiválból üresjáratokkal teli és túlzsúfolt napok keveréke. Ugyanakkor a Dunamenti Tavasz egyenletesebb, de főleg magasabb színvonala, ötletes (igaz: nem mindig teljesen tartalmas is) „kiegészítő” műsorai, talán örök emléket adó tábori estjei, pezsgő hangulata is sorjáztatják e miérteket. Hiszen a fő szervezők egyazon intézmények, ugyanazokkal a személyekkel találkozhattunk mindkét fesztiválon (ki dolgozott, ki megfigyelt!), ez a seregszemle is kurtább lett és túlzsúfolt, késtek vagy éppen nem indultak a beígért buszok, csúszott a műsorkezdés (gyerekekkel ilyet igazán nem szabadna, bár sokkal kevésbé bántódtak meg érte, mint a most is, itt is türelmetlen felnőttek), a gyerekek mégis bírták „szusszal". További: miért lehetett Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) kihagyni a város kulturális műsorából operettszínház-fellépést, vagy éppen boxmérközést, Komáromban (Komárno) nem, pedig ott felnőtteknek szánt előadások voltak este vagy késő délután. Szerdahelyen „csak" nappal volt műsor, elsősorban gyerekeknek. Azt hiszem, erre a miértre egyre kevésbé elég „uborkaszezonban választ keresni-adni, a felsőbb, a szervező intézményeknek kell „mértét" kérni a komáromi járási és városi szervektől. Vissza a fesztiválokhoz, illetve a Dunamenti Tavaszhoz. Nem egészen etikus, hiszen félig-meddig beavatottként kérem számon a tervezett rengeteg ötlet megvalósításának elmaradását. Hogy néhány meghívás elmaradt (Levente Péter), néhány meghívott nem érkezett meg, mással is, máskor is előfordul. De miért nem volt bábukölcsönzés, miért nem állt a hatalmas, mozgatható-megmászható figura a táborban? Miért nem volt könyvárusítás-ajándékozás-dedikálás, mondhatnám „rendbontó" író-olvasó találkozó? Nem hiszem, hogy Tóth Elemér, Simkó Tibor, Kulcsár Ferenc, Tóth László (ott is voltak!) nem ültek volna le szívesen a gyerekekkel (vagy inkább vegyültek volna el köztük) — ingyen. (Azt is beavatottként tudom, hogy „csökkent a keret".) „Csökkent a keret", végül mégsem kellett a csoportoknak naponta utazgatni 50—60 kilométereket haza. (De miért vetődött ez fel, miért nem természetes állandó jelenlétük?!) A nyugat-szlovákiai gyerekek is végigélvezhették a fesztivált, megismerkedhettek kelet- és középU! Dunnmsnn mm szlovákiai barátaikkal-vetélytársaikkal, belekóstolhattak olyan alkotói tevékenységbe, amelyre minden nap nincs lehetőség. A táncház, a Ki mit tud? (rögtönözni), a bábukészítés, a diszkó: alkotó ( nevelő) légkör, lépés a magasabb kulturális és igényesebb életstílushoz, hagyomány-átvétel-ápolás-fejlesztés. Lehet, elfogult vagyok az utánam (is) jövő nemzedék javára, befolyásolt zsibongásuk, vidámságuk, felszabadultságuk, olyat is láttam, amit jószerével csak sugallhatott egy-egy villanás, mozdulat, szó. Vállalom, a jövő javára vagyok elfogult. A Dunamenti Tavasz (idei) szereplői (is) biztosíthatják azt a folytonosságot, mely nemcsak kultúra- és nyelv-, hanem nemzetmegtartó is. Azt a folytonosságot, amely majd indokolja a fesztiválok sorrendjének felcserélését, mert irányadó a felnőttek versengése lesz, az ő fesztiváljuk hangulata, az ott elmondottak-döntöttek adják az erőt, az energiát a mindig magasabb szintű folytatáshoz. Olyan szintre emelik mozgalmunkat, hogy befolyásolják, rákényszerítik hivatásosainkat a továbblépésre, az igényes munkára, kiirtják a giccset saját munkájukból, irtatják a profik műsorából, s nem lehet már „leamatőrözni" őket. (Ezt már most sem lehet. Nem lenne szabad!!!) Új kategóriával — felnőtt bábjátszás — gazdagítják amatőr kulturális tevékenységünket, a Jókai-napok fesztiválját. Bár ez a művészeti ág egyetemes magyar vonatkozásban is silány alapokon nyugszik, hagyományok nélkül, nálunk — úgy tűnik — tömegessé válhat, szép reményekkel várhatjuk bábosaink felnövését, ezáltal a bábszínház térhódítását a felnőttek körében. Csak figyelni kell és semmire sem hivatkozva szélesre tárni a kapukat az új mozgalom előtt. Az alapokat — legalább ilymódon — nekünk kell lerakni. Dicséret a pedagógusoknak. Annak a néhánynak, akik többnyire évek óta — minden külső nehézséget legyőzve, indokolt vagy alaptalan sértődést félretéve újrakezdik, folytatják a munkát, nemzedékeket nevelnek a kultúra szeretetére, olyan értékek létrehozására, igénylésé - re, amelyek ma még alig-alig becsesek. Dicséret és köszönet a pedagógusoknak, akik szabad idejüket nemcsak önmaguk szellemi, sőt — ami sokkal rosszabb, mégis burjánzik — anyagi gazdagodásának szentelik, hanem valamennyiünk életének tartalmasabbá tételének, gyermekeinknek azt nyújtják, ami a „mindent megkap"ból kimarad: figyelnek rájuk, meghallgatják ötleteiket. hagyják azokat megvalósítani, teret adnak fantáziájuknak, emberszámba veszik őket, gondolkodó-kreatív lényként partnerükké fogadják. Mert szomorú volt tapasztalni, hogy délutánonként és szombaton is —, amikor a gyerekeknek nem volt már iskolai, a szülőknek munkahelyi kötelezettségük, a kultúrház mögött bármikor lehetett parkolni. Pedig — életszínvonalunk emelkedését bizonyítva — a statisztikák büszkén mutatgatják ki, hogy szinte minden második-harmadik családnak van személyautója. így igaz, mert a szerda helyi strandon meg a megyeri fürdő körül is százával parkoltak a személykocsik, túlzsúfoltak voltak a fürdőmedencék — főként a gyerekeké. Tudom, kell a kikapcsolódás szülőnek, gyereknek egyaránt. De Dunamenti Tavasz événte egyszer van, egyetlen hétvégén láthatja szülő és gyerek amatőr kulturális mozgalmunk legifjabbjainak — magas színvonalú — művészetét, giccsmentes, valóban tiszta előadásait. Lehet, hogy a gyerekek is szívesebben mentek a strandra, a szülőnek viszont tudnia kéne, mit választasson a gyerekkel, mivel, milyen útravalót ád neki. Kevésnek tartom az egy fesztivált, ahol rendezők, szereplők találkozhatnak, amikor iskola- vagy kortársak csodálhatják meg művészetüket, amikor mi, felnőttek lemérhetjük, hol tartunk szándékaink-céljaink megvalósításában, az ifjú nemzedék nevelésében. Még egy, hasonló jellegű fesztivál szervezésére nincs lehetőség, de amit a marcelháziak kezdeményeznek, követésre méltó. A Jókai-napokon gyermek kisszínpadjukkal szerepeltek. Gombaszögre (Gombasek) bábosaikkal mennek; akkorra szervezték ugyanis az iskolai kirándulást. Megvalósítható egy-egy iskolai kirándulás úgy is, hogy egy-egy csoport találkozzék, bemutatva egymásnak szűkebb hazájukat és műsoraikat. Találkozhatnának olyan csoportok, amelyek egyébként csak hírből ismerik egymást (mert az országos seregszemlére nem jutnak el), az annyiszor hiányolt fellépési lehetőség is szaporodna, így az amatőr mozgalom fő célja nem csupán „a" verseny lenne. (A fesztivál maradjon az, ami: mértékadó, a legjobb teljesítmények és a legújabb törekvések felvonultatása.) Időigényes e munka, pontos szervezést kíván. Igaz. De az új nemzedékről van szó, nemzetiségi létünk folytonosságáról, folytatásáról. És akkor: önmagunk ellen való tett még csak beszélni is időhiányról, munkaigényességröl. NESZMÉRI SÁNDOR Щ az]
