Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-06-23 / 26. szám

EGÉSZSÉGÜNK VÉDELMÉBEN Lábgombásodás A szorosan összefekvő lábujjak között kezdődik, apró hólyagokkal, amelyek visz­ketnek, később megnyílnak és esetleg gennykeltökkel fertőződnek másodlago­san. Éppen a civilizált városlakó emberek­nél gyakori, akik télen-nyáron zárt cipőben járnak és időnként megfordulnak strando­kon, közös fürdőkben, ahol a gomba élös­­ködik. Gyógyítása: gombaölő szerek (meg­felelő kenőcs vagy hintőpor) alkalmazása. Tekintettel arra, hogy a börfelület és a körmök igen jó táptalajt jelentenek a gom­bák számára, a gyógyulás után a megelő­zés is fontos, mert a visszaesés veszélye rendkívül nagy. Megelőzés céljából fürdés után mindig gondosan szárazra kell törölni a lábat, különösen a lábujjak között. Gumi­csizmát vagy sárcipöt csak akkor hordjunk, ha feltétlenül szükséges. Ha gumilábbelit hordunk, a harisnyába és a lábujjak közé szórjunk szárító, fertőtlenítő, gombaölő hintőport. Idegen cipőt sose vegyünk fel, mert a gomba igen hosszú ideig életképes állapotban, tenyészhet a cipőben. A lábakon kívül a kéz, a hajas fejbőr, a szakáll és más testfelületek is fertőződhet­nek különböző gombaféleségekkel. Külö­nösen gyakori a gombásodás ott, ahol verejtékező bőrfelületek egymáshoz fek­szenek (pl. a női mell alatt, a hónaljban és a combok belső felületén). Ezért kell külö­nös gondot viselni arra, hogy gyakran vált­sunk fehérneműt, gyakran fürödjünk, für­dés után pedig ezeket a felületeket száraz­ra töröljük és hintöporozzuk. SZERETNÉK RÁTALÁLNI Huszonnégy éves, 163 cm magas, érett­ségizett lány ezúton szeretne megismer­kedni becsületes, intelligens, korban hoz­záillő fiatalemberrel. Jelige: „Csallóköz" Huszonegy éves lány, társaság hiányá­ban ezúton szeretne megismerkedni kor­ban hozzáillő fiúval, aki szereti a komolyze­nét, szeret táncolni és szereti mindazt, ami szép és nemes. Minden levélre válaszol. Jelige: „Álmaidban visszatérek” Huszonhárom éves, 166 cm magas, nem saját hibájából elvált asszony, ezúton szeretne megismerkedni hasonló sorsú fér­fival vagy özvegyemberrel házasság céljá­ból. Egy-két gyermeket szívesen vállal. Jelige: „Boldogság, megtalállak? Huszonegy éves, 165 cm magas, barna hajú. kék szemű lány, társaság hiányában ezúton szeretne megismerkedni korban hozzáillő, nem kalandra vágyó férfival. Fényképes leveleket vár. Jelige: „Várok a boldogságra" Tizenhét éves lány, aki szereti a vidám­ságot, ezúton szeretne megismerkedni ko­moly, becsületes, korban hozzáillő barna hajú fiatalemberrel. Fényképes leveleket vár. Jelige: „Várok rád" ÚTON, ÚTFÉLEN Díszmikrofonok? Annak idején, amikor a szőkébb pátri­ámban közlekedő autóbuszokba is mikro­fonokat szereltek be, naivul azt véltem, valami úton-módon az utasok kényelmét, a kulturáltabb utazást fogják szolgálni. Meg­jelenésük óta bizony sok víz lefolyt az Ipolyon, de máig sem tudom, mi célból szerelték be őket, mert változatlanul és kitartóan némán díszelegnek a vezetőfülke előterében. Az autóbuszok mikrofonjának kihaszná­lásával kapcsolatban volna néhány köny­­nyen megvalósítható javaslatom. Ezúton szeretném az illetékesek figyelmébe aján­lani. Például a hajnali járatok buszvezetői a kiinduló-állomáson helyet foglaló utasok­nak a mikrofon segítségével kívánjanak szép jó reggelt, kellemes utazást. A végál­lomáson meg szívből jövő viszontlátással búcsúzzanak tőlük. Az esti járatok végállo­másán pedig nyugodalmas jó éjszakát-tal vegyenek búcsút tőlük. Persze, a közbeeső járatokon is igénybe lehet venni a mikro­font. Segítségével szépen kérjék meg a fiatal utasokat, adják át helyüket az idő­sebbeknek, betegeknek, az áldott állapot­ban levő asszonyoknak. Szólhatnak arról is, hogy a kedves utasok ne szemeteljenek az autóbuszban, vagy hogy tartózkodjanak az ülések műbőr huzatának felmetszésétöl, és más rokonszenves tevékenység gyakorlá­sától. Ritkán utazom távolsági járatokon, de eddig még egyszer sem tapasztaltam, hogy a buszvezető bemondta volna a mik­­rofonbá az egyes állomások nevét. Ezeken a vonalakon nagy szükség volna erre, pláne azoknak, akik első alkalommal utaznak egy számukra teljesen idegen útvonalon. Természetesen, előterjesztett javaslata­im megvalósításához nemcsak működő mikrofonokra van szükség, hanem az uta­sok kényelméért, a kulturált utazásért fele­lősséget érző buszvezetőkre is. BODZSÁR GYULA KICSIK ÉS NAGYOK A szabadságidényt megelőző napok egyi­kén összefutottam rég nem látott ismerő­sömmel. Öröm a találkozás. Kérdések, vála­szok. Munkahelyről, családról. S a következő téma: Hol nyaraltok az idén? De mintha magának tette volna fel a kérdést, már sorolta, ilyen tengerpart, olyan luxusszálló az elmúlt években, s most is, természetesen, a tenger. Szégyenkezés nélkül, bár kissé elfo­­gódottan vallottam meg, hogy mi sokkal kisebb lábon étünk. Tekintetem közben a nyitott bevásárlószatyrára esett, melyben leg­alább tíz darab import miniautó volt Meg­lepődve kérdeztem, mire neki egyszerre ez a sok autó? — Előkészület — mondta bölcs­nek vélt mosollyal. — Az idén kénytelenek vagyunk a gyereket is magunkkal vinni... Tönkretenné a szabadságomat az örökös kérdezgetéssel, inkább kompromisszumot kötök vele: minden napra egy autó, és nincs molesztálás, kérdezösködés... Meglepődtem. S az, hogy ajánlhattam volna „Minden napra egy mese" című köny­vet, már csak otthon jutott eszembe. GAZDAG MÁRIA KIHEZ FORDULJUNK „Magatehetetlenségi segély" jeligére Férje munkaképtelensége alatt táppénzre van igénye, melyet a megbetegedés előtti időben elért átlagkereset alapján számítanak ki. Ha férje betegsége egy évnél tovább tart, s nincs remény arra, hogy hamarosan újra mun­kaképes legyen, akkor az orvosi szakvélemény alapján részleges vagy teljes rokkantnak is­merhetik el. A munkaképtelenség ideje alatt ugyanis csak a betegbiztosításról szóló törvény értel­mében jár táppénz. Részleges vagy teljes rokkantság esetén a megfelelő rokkantjáradékra van igénye. Mint szakszervezeti tagnak megvan a lehe­tősége, hogy a szakszervezeti üzemi bizottság­tól kérjen szociális segélyt, amelyről vagy az üzemi bizottság vagy a taggyűlés dönt. Az ún. magatehetetlenségi járulékra csak a nyugdíjasnak (járadékosnak) van igénye a szo­ciális biztosításról szóló törvény 47. szakasza alapján. Dr . B. G. SZÜLŐKNEK NEVELÉSRŐL — Vakáció van, pihenj fiam (lányom), ne rongáld még most is a szemedet olvasással. Menj fürödni, kirándulni, aludj sokat! — biztat­­gatják a szülök gyermekeiket a tanév végén, nehogy a „könyvfalás" megártson. Mások arról panaszkodnak, azon siránkoznak, hogy hiába telítik meg a gyerek könyvespolcát szebbnél szebb, izgalmasabbnál izgalmasabb könyvek­kel, az rájuk sem néz, nem hogy a kezébe fogná, belelapozna, elmélyedne bennük. Olvasni kell. Mert olvasni jó. És nem mind­egy, hogy mit. A legfőbb szabály az legyen, hogy mindig olyan könyvet adjunk a gyermek kezébe, mely egyéni érdeklődésének megfelel. Minden gyermek számára létezik valami tárgy­kör, ami öt különösképpen vonzza, és iránta való érdeklődése rendszerint kifejezésre is jut kérdéseiben, sőt játékaiban is. Figyeljük meg fiunk, lányunk hajlamait, természetes érdeklő­désük megnyilatkozásait, így könnyebben elta­láljuk az időpontot, amikor hozzá lehet fogni érdeklődésük tervszerű fejlesztéséhez. Minden kornak megvan a szellemi szükség­lete. A szülőknek az is fontos feladata, hogy gondoskodjanak az ifjúság lelki szükséglete­iről. Már a tíz-tizenkét hónapos gyermek szíve­sen nézegeti a képeskönyveket, a másfél-két­éves gyermek pedig igényli, hogy esténként legalább két-három verset, verses mesét elol­vassunk neki. Az óvodás korúaknak sem elég, ha a tévé esti meséjével alszanak el. Szüksé­gük van a mesélésre, nemcsak magáért a meséért, hanem azért is, mert így könnyebben maradnak egyedül éjszakára, azzal a tudattal, hogy velünk töltötték az alvás előtti utolsó perceket. Az esti mesét ezért idegenben, nya­raláskor se hagyjuk ki. A jó könyvek léleknemesítő hatása felmér­hetetlen. A jó könyv a legerősebb jellemalakító és önnevelő tényezők egyike. Alig hat valami erősebben a gyermek jellemére, mint éppen az olvasmány. Hatóereje azért olyan erős, mert kedve szerint kiválogathatja tömegéből a lel­kének alaphangulatával egyező, azzal együtt­­hangzó példányt. A regényességre vágyó fal­hatja a kalandos regények százait, a nyomott hangulatú elbúsonghat egy-egy szomorú tör­ténet hőseinek tragédiáján. I NÉGYSZEMKÖZT Kedves S. l.-né! Szinte röstelkedve ír „kicsinyes" prob­lémájáról: tizenkét éves kislánya mindenáron kiskutyát akar; Önök sze­retnék is, nem is teljesíteni a kislány kívánságát, félnek a kutyatartástól, mert lakótelepi lakásban sehogysem tudják elképzelni ezt az „együttélést". Hogy erről „probtémáznak" a férjével, abban nincs semmi röstellni való. Kislá­nyuk vágyakozása a kiskutya után sem mondható éppen ritkaságnak, a serdülő­kor kezdetén ez egészen természetes. Az ember túlcivilizált világában tudatosan vagy tudattalanul egyre nagyobb vágyat érez, hogy a természetből legalább vala­mit „birtokoljon", állandó kapcsolatban legyen vele. Egyre több városi, lakótelepi lakásban jelenik meg a hörcsög, a papa­gáj, a kanári, a kutya, a macska. S ez jó így. Pontosabban addig jó, ameddig az ember valódi felelősséget érez az állattal szemben, ameddig az állat „csak" társ és barát, nem pedig betegesen elkényez­tetett, a gazdáit és a szomszédokat egya­ránt kellemetlenül terrorizáló „kedvenc". Vagy státusszimbólum, mint például a mostanában oly divatos nagytestű afgán agár, „aki" tétlenségre ítélve szenved a szűkre szabott panelházi lakások börtö­nében. Kislányuk kérését nyugodtan teljesít­hetik, ha előzőleg töviröl-hegyire megbe­szélik azt hogyan fognak együttélni a négylábú baráttal. Vegyék meg a „400 tanács kutyakedvelőknek" című könyvet (magyarul és szlovákul is kapható), ami­ből megtudhatják, hogyan rendezkedje­nek be, ha kiskutya kerül a házhoz „Lelencet", azar kóbor kutyát, bármily kedvesnek látszik is, ne fogadjanak be (mint ahogy ezt általában a gyerekek sokszor megteszik). Az ilyen kutya, amellett hogy beteg, fertőzött lehet, már nemigen nevelhető, szoktatható. Még akkor sem, ha kezdetben kezesnek és engedelmesnek tűnik. Mindig számítani lehet a befogadott felnőtt kutyánál várat­lan reakciókra, olyanokra is, amik veszé­lyeztethetik az ember (akár a gazda) épségét Itt van a nyár, sok gyerek tölti szünide­jét falun, nagyszülőknél, rokonoknál. Sajnálatosan gyakori, hogy a gyerek ki­­könyörgi: hadd hozza haza az udvarban született kiskutyát! Amíg tart a nyár, a szép idő, amíg a gyereknek nem kell tanulni, addig még csak hagyján. De megkezdődik az iskola, a sok elfoglalt­ság, „beüt" az első gond: ki vigye le a kutyát, ha a gyerek nem ? Ebből követke­zik a többi: ki törődjön a kutya helyének a tisztántartásával és így tovább. A ki­szolgáltatott kutya elviselhetetlen teherré válik, s mi sem természetesebb: meg kell tőle szabadulni, s egyszerűen kiverik az utcára. A lakásban nem időleges, ideig-óráig tartó szórakozás az állat, amit megunva kidobunk. Időbe, türelembe, megértésbe, szeretetbe, gondoskodásba kerül, de ilyenformán nem is válhat nyűggé. Ha önök úgy döntenek, hogy ezek után is „jöhet" a kiskutya, én sok örömet kelle­mes szórakozást kívánok nemcsak kislá­nyuknak, hanem az egész családnak! EELíl

Next

/
Thumbnails
Contents