Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-05-26 / 22. szám

egyik megalapítója, nyilatkozataiban mind keményebb bíráló szavakat talált az angolok magatartására. 1970 óta az egyesület 800 olyan esetet jegyzett fel, amikor északíreket kinvallattak, bántalmaztak. Fellépésüknek is eredménye, hogy hozzávetőleg félmillió fontot fizettek ki utólag a hatóságok kártérítés fejében a megkínzottaknak. Foul atya szavai: „Eszak-lrországban a legvirágzóbb ipar - a börtön." A 60-as évek végén még 700 északír katolikust őriztek politikai bűncselekmények vádjával az északírországi börtönökben, most már 3000-en vannak. Nagy-Britannia kormánya az elmúlt évben 3 és fél millió fontot költött új börtönök építésére, 7 millió fontot emésztett fel a börtönök fenntartása. „A Long Kesh-i börtönben több mint 2000 ember, akiknek többsége protestáns, ügyel fel az 1600 fogva tartottra, akiknek a többsége pedig katolikus." így Foul atya. Nyilatkozatát a hamburgi Die Zeit közölte.

Természetesen az észak-írországi probléma korántsem vezethető vissza csak vallási ellentétekre. A munkanélküliek aránya a munkaképes lakosság 17 százalékát haladja meg. De Belfast egyik katolikus munkásnegyedében, Ballmurphyben a munkanélküliek aránya már a 48 százalékot is eléri. Viszont a munkanélküliség által leginkább sújtott protestáns negyedben sincs ez 15 százalék.

Ami pedig az ellentétek nacionalista elemét illeti: nyilvánvaló, hogy Ulster ír lakossága szeretne az ír Köztársasághoz csatlakozni, de az sem szorul bizonyításra, hogy a brit protestáns többség erről hallani sem akar.

Az idén lesz 60 éve, hogy az ir sziget kettészakadt; decemberben Írország (Eire) megkapta a brit domínium státusát,

ugyanezt Belfastban, s a katolikus és protestáns dolgozókat egy táborba akarják tömöríteni.

lan Paisley, a presbiteriánus lelkész, Észak-lrország képviselője a londoni parlamentben és Strasbourgban, az Europaparlamenten, még Thatcher asszonyban sem bízik, hanem „Ulster végkiárusításáról" szánokol, aminek - szerinte - első jele, hogy a brit kormányfő a múlt év végén Dublinban járt és ott Charles Haugheyval, az Ir Köztársaság miniszterelnökével az angol—ir kapcsolatokról tárgyalt. Paisley dühe nem ismert határt, amikor Londonból híre jött, hogy tervek készülnek Észak-irország közös kormányzásáról, az északír ügyeknek Londonból és Dublinből való, egyszerre és együtt történő irányításáról. „Nem adjuk meg magunkat!" - ez Paisley és híveinek a jelszava. Harsogó propagandájukban még azt sem zárják ki, hogy szükség esetén - elszakadjanak Londontól és egy önálló, protestáns irányítású Ulstert teremtsenek meg.

Az UDA, az Ulster Defence Association 15 000 tagot számlál, de azzal fenyegetőzik, hogy ha kell, 80 000 fegyverest küld csatába.

S még egyszer az ulsteri adottságokról: a katolikus írek félmillióan vannak Észak-lrországban, szemben egymillió protestánssal, de csak két képviselőjük van a Westminsterben, a protestánsoknak 10. 1969. augusztus 14-én 600 brit katona érkezett Eszak-lrországba a rend fenntartására, most már a tartomány 6 grófságában van vagy 15 000 is. A fegyverek azóta is dörögnek, a bombák azóta is robbannak, a politikai gyilkosságok azóta sem szünetelnek.

Húsvétkor 65 éve volt az első ír lázadásnak. A nemzeti felkelés további emléEszak-lrország azonban Nagy-Britannia része maradt. S ugyancsak az idei húsvétkor emlékeztek meg az 1916. áprilisi nemzeti felkelésről. Mint a 65 év alatt annyiszor, a katolikus irek a Falls Roadon a belfasti Milltown-temetöbe vonultak, hogy a republikánus ir mártirok sírjánál diszsortüzet adjanak le ...

(S mint annyiszor, most is folyt vér. Londonderryben egy angol katonai autó ír fiatalok közé hajtott, halálra gázolva két ifjút.)

1916-ban James Connolly vezette az irek köztársasági mozgalmát, katolikus volt, aki marxista módon gondolkodott. „Az ir nép nemzeti és gazdasági szabadságát egy ír szocialista köztársaság keretében kell keresni" - mondotta annak idején Connoly. Ma is számosán vallják

kezetes dátumai: 1919 január, 1921 május. Írország független állammá 1937. december 29-én lett, de még megmaradt a Brit Nemzetköziség keretében. Az irek. angol-ellenessége oda vezetett, hogy a második világháborúban Írország semleges lett, nem fordult a Nagy-Britanniát támadó hitleri Németország ellen. A második világháborút követően, 1948. december 15-én a most már teljesen független Ir Köztársaság kikiáltására került sor, ez az ir állam kilépett a Nemzetközösségböl. Persze, az ir nagytőke hamar megtalálta az együttműködés módját a brit nagytőkével: 1965. december 15-én az ír Köztársaság és Nagy-Britannia szabadkereskedelmi övezetet létesített az egymás közti gazdasági kapcsolatok elősegítésére.

ROBIN COOK

Elővette az alaprajzot, de hiába erőlködött, szinte semmit sem látott. Körülnézett, és észrevette, hogy tőle körülbelül nyolc méterre egy nagyobb résen több fény jön be. A labor és a szomszédos irodahelyiség falát jelző bilincsekbe kapaszkodva elvergődött a fényforráshoz, és úgy fordult, hogy lássa az alaprajzot. Meg akarta keresni a szerelőaknát, amelyet a Memóriáiból ismert. A jelmagyarázatban azonban nem szerepelt szerelőakna. De a liftakna mellett látott egy négyzetet a rajzon, és feltételezte, hogy az a szerelőakna, csak nincs bejelölve.

A bilincsekbe kapaszkodva végigment a labor fölötti álmennyezeten. A folyosó rögzített mennyezetéhez ért, melyen a futómacskák sínéi voltak. Innen könnyebben haladt előre.

Vaksötétben érte el a liftaknát. Kitapogatta a függőleges betonfalat, aztán egy cső mentén haladva elindult, hogy megkerülje. A cső hirtelen derékszögben lekanyarodott, és lenézett a sötétbe. A mélyben halvány derengést látott.

Kitapogatta a szerelőakna méreteit: körülbelül egy négyzetméter lehetett. A liftaknával közös fala betonból volt. Kiválasztott egy öt centi átmérőjű csövet. Két kézzel belekapaszkodott, hátát a betonfalnak támasztotta, és leereszkedett az aknába. Lassan, araszolva ereszkedett lefelé, mint egy hegymászó a kéményben.

Az alagsorhoz közeledve észrevette, hogy ott nincs álmennyezet. Nincs, ami eltakarja, tehát nem tud vízszintesen továbbmenni. Néhány cső azonban - vastagabbak annál, mint amelyikbe kapaszkodott - derékszögben elkanyarodott, és egy méterrel a földszinti födém alatt, bilincsekre rögzítve, vízszintes irányban futott tovább. Rálépett az egyik ilyen csőre. Jobb kezét és a fejét a mennyezetnek nyomta, leguggolt és elindult a csövön. Nem mert lenézni. Ügy haladt, mint egy guggoló kötéltáncos. Túljutott a transzformátor fölött, s már csak egy méter választotta el a céljától, amikor közvetlenül mellette fény villant, és ettől úgy megijedt, hogy majdnem elvesztette az egyensúlyát.

Mindkét tenyerét a mennyezetnek feszítette, cipője talpát a csőnek nyomta, és behunyta a szemét. Alatta egy őr lassan körbejárta a helyiséget.

A következő negyedóra alighanem életének leghosszabb negyedórája volt. Az őr gondosan átkutatott mindent, még a munkapad alatti szekrényeket is, csak éppen fölfelé nem nézett. Végül elégedetten távozott, miután eloltotta a mennyezetvilágítást.

Susan nem mozdult azonnal. Alig várta, hogy elérje a körülbelül egy méterre levő rögzített mennyezetet. Nagyon közel volt, mégis iszonyúan távol. Már arra gondolt, rávetődik a

rögzített mennyezetre, de félt, hogy a zajt meghallanák. Araszolt tovább, mint a hernyó. Amikor végre elérte a mennyezetet, szinte hanyatt esett, úgy nyúlt el.

A hátán fekve újra tanulmányozni kezdte a tervrajzokat. Két kijárat jöhetett számításba: az egyik a közeli raktárhelyiség, a másik az épület túlsó végén Th-val jelölt helyiség mögött. Megnézte a Th jelentését: teherszállítás.

Eszébe jutott az a férfi, aki a műtő melletti szobából kivitte a szívet meg a vesét,- és a teherszállítás mellett döntött. Arra gondolt, hogy a szerveket valószínűleg hamarosan elszállítják.

Eltette a tervrajzokat és föltópászkodott. Az alagsori folyosó fölötti rögzített mennyezeten elindult a teherszállítás felé. Az épület sarkához ért, a céljához. Óvatosan fölemelt egy pévécé lapot. Egy férfit látott odalent, aki egy íróasztal fölé hajolt, és valami nyomtatványt töltött ki.

Az ajtó, melyet nem látott, kinyílt alatta. Egy másik férfi jött be rajta, egy őr.

— Gyerünk, Mac. Rakjuk föl ezeket, és indulás! Nem érünk rá!

Az őr kiment a túlsó oldalon levő lengőajtón. Susan egy pillanatra belátott a másik helyiségbe. Garázsnak látszott.

Helyére tette a pévécé lapot. Gyorsan a folyosó túlsó falóhoz ment. Hallotta, hogy behúzzák egy furgon ajtaját, és lezárják, majd beindítják motorját. Megpróbálta kimozdítani helyéből a pévécé lapot. Olyan hirtelen engedett, hogy Susan hanyatt vágódott. Gyorsan fölállt, és kinézett a függőleges lyukon. Közvetlenül alatta elég nagy méretű furgon állt, füstölgő kipufogócsővel, a bejáratnál pedig az őr, aki a garázsajtó vezérlőgombját nyomta, és figyelte az ajtó emelkedését.

Susan ugrott, és négykézláb a furgon tetejére esett. Az esés zaját elnyomta a járó motor és az emelkedő ajtó zaja. Amikor a furgon elindult, Susan szétterpesztett lábbal hasra feküdt a tetején.

Az utca szintjére érve a sofőr fékezett és balra kanyarodott. A dermesztő hideg a húsába mart. Susan a vezetőfülke felé kúszott, és elgémberedett ujjaival belekapaszkodott egy szellőzőnyílásba. Aztán már alig volt tudatában, hogy mi történik.

Hirtelen magához tért. Egy lámpánál álltak. A forgalom még mindig elég nagy volt. Susan előrekúszott a vezetőfülkéhez. Fölült, megfordult, és leengedte a lábát a motorháztetőre, a motorháztetőről a sárvédőre csúszott, s onnan leugrott a földre. Föltápászkodott, és a kocsik közt cikázva futni kezdett a Government Center felé.

(folytatjuk)

HEH