Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-04-07 / 15. szám
Tájoló A Zöld Fához címzett fogadó Peter Kovácik első színművét tartotta a Magyar Területi Színház vezetősége érdemesnek arra, hogy magyar nyelvű ősbemutatójával köszöntse pártunk XVI. kongresszusát és megalakulásának 60. évfordulóját. A Zöld Fához címzett fogadó (magyarul talán helyesebb lett volna a Zöld Fa fogadó címet adni) tartalma fel is jogosítja erre a színházat, hiszen cselekménye a harmincas években játszódik, emberi sorstragédiákon keresztül bemutatja az akkori társadalmi-politikai viszonyokat, s bár nem ez a központi témája, jelzéseiben a járható utat is felvillantja. Kováéik figurái élesen pozitív vagy negatív hősök, jók vagy rosszak, a szándéka — átmenetet is alkotni — csak annyiban sikerült, hogy egy-egy alakja naív jóságával, tisztaságával, de tehetetlen engedékenységével, apolitikus passzivitásával szánalomkeltő. Olyan emberek ezek — kivéve a sztrájkoló munkásokat és az Agitátort egyrészt, másrészt pedig a hatalmat kiszolgáló Felügyelőt, Jegyzőt és írnokot —, akik meghatározhatatlan úton járnak, így az élet örök vesztesei, még ha a látszat ez ellen szól is. (A darabban a Kovács és a Ficsúr ilyen alak.) A tragédiába torkolló színmű végeredményben mégsem sorolható a szlovák irodalom jobb drámáihoz, Kováciknak is van jobb alkotása (például a Recesszió). Mindezek ellenére egy jó ritmusú, helyenként színvonalas magyar nyelvű ősbemutatót tartott a MATESZ, az utóbbi évek ritka példáinak egyikeként, az eredeti anyagtól színvonalasabb alkotás jelent meg a színpadon. Jól sikerült a fordítás (Konrád József), mely valószínűleg a dramaturgiai beavatkozásokat is magában hordozta, a rendező (Takáts Ernőd) elképzelése, a rendezői vonalvezetés tiszta volt, s hogy nem lehetett igényesebb, az a színmű hiányosságaira vezethető vissza. Talán az epizódszereplőknek szentelhetett volna nagyobb figyelmet a rendező, jellemtípusokká formálhatta volna őket, tisztítva és szélesítve a kor- és kórképet, a lét meghatározta tudati ferdüléseket. A megjelenítést taglalva meg kell állni egy gondolat erejéig a díszleteknél és a jelmezeknél, amelyek Platzner Tibor munkáját dicsérik. Ízlésesek voltak, korhűek és kifejezők, tökéletes egységben a két elem színkompozíciói, a díszlet minden része ki- és felhasznált volt. Láttunk néhány nagyszerű alakítást, elsősorban Varsányi Mária játéka tetszett, aki tehetséges színésze a társulatnak, legutóbbi szerepei azonban beszűkítették, alig adtak kibontakozási lehetőséget. Jó volt látni, hogy mindez nem zavarta meg fejlődésében, teljesítménye élmény volt. Bugár Béla szuggesztív játéka tetszett még, a kocsmáros szerepében egy vívódó ember érzékiségét tolmácsolta úgy, hogy a leginkább tudott eltávolodni a Kováéik által megírt számító, de jóhiszemű figurától. Boráros Imre Gyolgyo szerepében kerülte el azt a buktatót, melyre a szerep csábított (a két véglet eljátszása: lehangoltság és földobottság), bár nem volt tiszta szólamú érzelmi skálája, sokkal többet mutatott meg a közönségnek az ember érzékiségéből, mint az „eredeti“ Gyolgyo-ban volt. Ropog Józsefnek Repány szerepében ez már kevésbé sikerült, főleg az előadás elején játszott egysíkúan. Az Amerikás volt talán a legvérbőbb figura Kováéik darabjában, Tóth László érdeme, hogy értékéből a MATESZ-bemutatón sem vesztett. A darab vendégművésze, Simon Kázmér a Kivándorlót alakította. Nem volt nagy szerepe, jelenléte ehhez mérten értékelhető. Semmi újat nem tudott hozni, nem volt felfrissülés sem a társulat, sem a közösség számára. Külön fejezetet érdemel a Ficsúrt alakító Holocsy István. (Mellesleg: ő volt a darab segédrendezője is.) Hadd forduljak az értelmező szótárhoz segítségért: a ficsúr „előkelősködő, piperkőc, nyegle modorú fiatalember". Aztán magyarázó szövegként többek között: „Felesége otthagyta és összeállt egy elegáns ficsúrral.“ Holocsy István játéka tetszhetett, érdekes színfoltja lehetett az előadásnak, csak éppen nem ficsúrt alakított, hanem egy beteges hajlamú férfit. Pedig a szövege inkább a pernahajder vagy éppen a nőcsábász megformálása felé csúsztathatta volna el, persze az is zavaró lett volna, de talán mégsem annyira, mint a színen így megjelenő figura. Az epizódszereplők közül senki sem tűnt ki játékával, nem tudott új színt vinni az elég szürke és fáradt jellemekbe. Tájoló színházról lévén szó, szükségesnek tartok egy megjegyzést. Az előadást Légen (Lehnice) láttam. Tudatában vagyok a tájolás fizikai és pszichikai erőigényességének, mégsem szabadna oly gyorsan lelohadnia a bemutatót megelőző alkotói láznak. Nem indenki láthatja a bemutatót, és azt a néhány előadást, amikor még koncentrálni tud a társaság. Viszont mindenki, aki megnézi a MATESZ előadásait, profikhoz mért igénnyel ül a nézőtérre, nem fásult és fáradt teljesítményt vár. Más kérdés, hogy valóban lehangoló látvány volt a szinte üres színházterem. N. S. NŐ/15 A 160 éve született francia költő, Ch. Boudelaire mondását idézzük. Készítette: M. M. A 13. számú rejtvény helyes megfejtése: akkor nem mindig a könyv a hangforrás. Tizennégy helyes megfejtés után könyvjutalomban részesül: Böröczky D., Greznár E., Érsekújvár (Nővé Zámky), Bálint A., Síd (Síd), ifj. Fejes l.-né, Ivanice, Dávid E., Nagymagyar (Zlaté Klasy), Ander E., Fülek (Fifakovo). Lehocky R., Riszner J„ Léva (Levice), Keróta M., Szete (Kubánovo), Forró M., Golánta, Juhász l.-né, Tornaija (Safárikovo), Csölle G.-né, Tánczos A., Dunaszerdahely (Dun. Streda), Gazsi l.-né, Alsólánc (Nizny Lanec), Fehér O. , Nyárasd (Topofniky), Herczeg I., Wollent L.-né, Ipolyság (Sahy), Meder H., Léva, Popluhár É„ Vízkelet (Cierny Brod), özv. Mészáros L.-né, Felbár (Horny Bar), Radics P. -né, Zselíz (Zeliezovce), Mihalik Z.-né, Löket, Tóth M„ Sókszelőce (Selice).
