Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-01-13 / 2. szám
A Bocsek Vannak emberek, akiknek a neve nemcsak a másoktól való megkülönböztetésül szolgál, akiknek a neve a maguk munkakörében fogalom. Ezek közé tartozik a Szlovák Nemzeti Színház kosztiimtervezöje. a kosztümosztály lelke és motorja, a nemrég nyugalomba vonult Boéekné Gesztes Zsuzsa, vagy ahogy barátai és munkatársai szeretettel és bizalommal emlegetik „a Bocsek“! < Most — ahogy szemben ülök vele és beszélgetünk — szinte hihetetlennek tűnik, hogy a fiatal, sziporkázó, szellemes, temperamentumos, mindig jól öltözött ..Bocsek" mögött annyi munkában eltöltött esztendő áll. hogy már jogosult a visszavonulásra. Nem is hiszem el! Mondom is neki: — Nem tudsz te színház és munka nélkül élni... — Hát nem! — válaszolja. — Alig fejeződtek be a nyugdíjba vonulás alaki és tiszteletbeli formaságai. a búcsúbankett, máris hozzáfogtam megtervezni a „Malá scéna” (Kis Színpad) nyitóelőadásának kosztümjeit. Felkértek rá. Ugyanakkor felkértek arra is, hogy hasonló minőségben vendégszerepeljek a Szlovák Televízióban. — Tulajdonképpen hány évet dolgoztál színházi és kulturális vonalon? — összesen harmincegyet. A Nemzeti Színháznál 21 évet töltöttem el. A többit? Csemadok, Népes, Magyar Népiegyüttes. Ifjú Szívek... — Mikor kaptál kedvet arra. hogy a színházban dolgozz? —' Már gyerekkoromban titokban beosontam a nálunk vendégszereplő színházak öltözőibe. Próbálgattam a toliakkal. Bitterekkel diszitett ruhákat. Gyermek- és ifjúkoromban sokszor szerepeltem műkedvelő előadásokon és titokban színésznőnek készültem. De miután a „világot jelentő deszkák" nagyon sikamlósak voltak akkoriban, anyám hallani sem akart róla, így aztán a ruháknál maradtam. — Mikor és hogyan kerültél a komáromi (Komárno) Magyar Területi Színházhoz? — A MATESZ-hez? Már három éve dolgoztam a Nemzeti Színház kosztümosztályán, amikor Fellegi István a MATESZ akkori igazgatója megkérdezte tőlem. Zsuzsa, nem jönne el hozzánk színházat csinálni? Gondolkodás nélkül elfogadtam a meghívást, annál is inkább, mert szülővárosomról volt szó. Ott azután a tervező és a kosztümosztály vezetője voltam. Ott tényleg a semmiből kezdtük el a munkát, de azért a bemutató előadásra (Tűzkeresztség) elkészültünk. — Valóban tűzkeresztség lehetett ez számotokra. Én olyasmit is hallottam, hogy jobb lakás híján olykor a darab kellékéhez tartozó ágyban aludtál a színpadon ... — Hogyhogy az ágyban? Az túl kényelmes lett volna. Az asztalon! De nem sokkal kedvezőbb körülmények közt készültünk a többi bemutatóra sem. összesen tíz darab ruháit terveztem és realizáltam a MATESZ-ban. — Tudom. Kettőnek én voltam a szerzője illetve háromnak: Az Asszony és a Halál, a Vidor család színpadi, illetve szlovák televíziós adásait. Remélem, önfeláldozó munkádért nem maradt el az elismerés. — Ami a MATESZ-t illeti, erről inkább ne beszéljünk. — Tudod mit? Ismerek egy slágert..........Csak a szépre emlékezem!" — Hát jó, akkor emlékezzünk a szépre. A Népesre! Ott Béres József volt az igazgató, és ő olyan emberekkel dolgozott, akikben megbízott és tudta, hogy csupán közös erővel lehet jó munkát végezni. Minden jó volt. amit Béres csinált. Mind müvészetileg. mind politikailag. Sajnos. csak rövid ideig dolgozhattunk együtt... lehet, éppen ezért, mert mindent túl jól csináltunk. — Tudtommal azután az újonnan alakult népi együtteshez, az Ifjú Szívekhez kerültél. — Oda. De most már az az együttes sem a régi. Akik kezdetben folytatni akarták a ..Népest", már nincsenek ott. Velük együtt évről évre elmaradtak a népszokások is. A népi táncok, melyek a szlovákiai magyar „folklórt" felhasználták és feledhetetlenné tennék. Most sehova sem tartozó keveréket mutatnak be. Valamit, aminek sehol sincs hazája. Kár érte ... — És a Nemzeti Színház? — Hálás vagyok a sorsomnak, hogy visszakerültem. Ott végre elismerték a tudásomat, szerettek, én is szerettem ott mindenkit, főleg a rám bízott munkát, melynek eredményeként miniszteri kitüntetést kaptam. A „Kultúra érdemes dolgozója"-ként vonultam nyugállományba. A szocialista brigád vezetője voltam, a bronz fokozat után az ezüstöt is megkaptuk. A színház hatvanadik évfordulóján a színház aranyplakettjét kaptam Kákos igazgatótól. A mai napig a nőszervezet vezetőségi tagja vagyok és még néhány más szervezetben is aktívan dolgozom. — Ezzel mintha azt akarnád mondani, hogy te. a magyar anyanyelvű Bocckné Gesztes Zsuzsa, elérted a Szlovák Nemzeti Színháznál a maximumot. amit valaki alkotó evekben eltöltött munka után elérhet? — Pontosan! De még azt is hozzátenném, hogy hálás vagyok a színház vezetőségének és minden dolgozójának a tiszteletért, szeretetért. amivel körülvettek. Sajnos a nemzetiségi vonalon mindezt nem mondhatom cl. még a színház nevezetesebb évfordulóira sem hívtak meg. ami fáj egy kicsit, mert én egész pályafutásom alatt segítettem. — Borítsunk fátylat a múltra. Zsuzsa! Beszéljünk kellemesebb emlékekről. A külföldi szerepléseidről. — Három hónapig a stockholmi királyi színházban. két hónapig Amsterdam legnagyobb színházában mint vendég dolgoztam. Mindkét színházról csak a legjobbakat tudom mondani. Ma is fenntartjuk a kapcsolatainkat. — És a jövő? — Fiatalokat fogok tanítani, imádott szép hivatásomra. De csakis olyanokat, akik igazán szeretik a színházat, és éjt nappallá téve végzik majd dolgukat. — Mi a hobbid? — Szeretek utazni, bejártam egész Európát, voltam Afrikában, szeretem Moszkvát. Leningrádot, Londont. Ott komolyan veszik a színházat. Sokat tanultam ezekben a színházi műhelyekben. Mindhárom helyre kulturális kapcsolataink révén kerültem, amit most itt a nyilvánosság előtt hálásan köszönök. — Én pedig köszönöm a kiadós beszélgetésen kívül azt is, hogy őszinte lelkesedéssel és tudásoddal. meg-meglódítgattad a hazai magyar kultúra olykor döcögő szekerét. Hogy minden bántódás ellenére közvetlen vagy és voltál mind embernek, mind munkatársnak. Én mondhatom, én dolgoztam veled. A szó nemes értelmében igaz és tiszta ember. DÁVID TERÉZ
