Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-02-24 / 9. szám
ROBIN COOK XXVI. KONGRESSZUSÁT Misakin Michail a könyvesboltban A szerszámkészítő üzemegység, ahol Mihail dolgozik, nagy. tágas épület, melyben a virágok télen is jól érzik magukat. Fél nyolckor Mihail a marógép mellett áll. — A mestertől megkapom a műszaki rajzokat és a többi szükséges dokumentációt, megszabva a ráfordított időt és a termék értékét. A kész terméket nem adom át pontosságot és minőséget vizsgáló műszaki ellenőrzésre, elég a munkámat a pecsétemmel megjelölnöm. Saját munkájukat értékelő joguk csak a. legkitűnőbb szakembereknek van az üzemben. — Jóformán minden nap mást csinálok. Olykor hat műszaki rajzot is igénybe veszek, nem mondhatom, hogy egyhangú a munkám. Mindig új, sajátos megoldáson töröm a fejem; észre sem veszem, és már elszaladt a nap. Léna tervezőnő, az ő osztályán számítják ki a termelési költséget, és tervezik a speciális megrendelések gyártását. — Nem nehéz munka, és örülök, hogy összefügg a jövendő foglalkozásommal. A leendő mérnöknő a szovjet fiúk és lányok azon millióihoz tartozik, akik a munkát összekapcsolták az intézményes tanulással. Nem könynyű útja ez a nagyobb műveltség megszerzésének, ám Léna bízik benne, hogy az elmélet és a gyakorlat együtthatásának jóvoltából jó szakember válik belőle. Minél előbb szeretne a saját lábán megállni. — Persze, néha bosszant az iskola. Hiszen a hét négy estéjén a munkahelyemről egyenest a három óra hosszat tartó előadásokra loholok. Azért számos előnyöm is van; szabad napok a vizsgák idején, négy hónap a diplomamunkára ... Az idősebb Misakinéknak az üzem nem pusztán gépeket és automatikus szerkezeteket jelent. Élő szervezet számukra, amely hozzáérő, dolgos, jó emberek keze nyomán működik megbízhatóan. — A csapágygyár sokat jelent nekünk — vallja Mária Misakina. — Nemcsak hogy egész családunk itt dolgozik, hanem mondhatnám, az egész dinasztiánk, vagy húsz rokonnal. Múlt időben is említhetném, mert némelyikük már nyugdíjas. — Az a legfontosabb, hogyan érezzük mi itt magunkat, és hogy viselkednek velünk szemben a munkatársaink — fűzi hozzá Mihail. Misakinék az üzem gazdáinak érzik magukat. Itt váltak foglalkozásuk mesterévé, megbecsült emberekké. Máriának például szerény funkciója van — raktáros. De a „gazdasszonyi“ érzés érdeklődővé teszi az üzem dolgai iránt, és Mária pontosan tudja, hány lakás, bölcsőde, óvoda épült fel az utóbbi években, milyen új termékek hagyják el az üzemet. — Sok barátunk van a gyárban, nemcsak munkatársak, hanem igazi barátok. Bármi történjék, készségesen segítenek. Az örömeinket is megosztjuk. Henri Barbusse, ismert francia író a harmincas években ellátogatott Misakinék üzemébe, és „különös — hatalmas és okos emberi rendszerben keringő bolygónak“ nevézte. Máriának tetszik a hasonlat. — A mi üzemünk tényleg egy különös bolygó. Nekem és a családomnak olyan, mint a Földünk. A miénk. Az APN nyomán Abbahagyta, várt, hogy Susan fölfogja, amit mondott. — És hogy nehogy azt higgye, csak viccelek, hadd tegyem hozzá, hogy adott esetben ezt a fiút is meglátogatom. És lehet, hogy a fiú súlyos, esetleg halálos kimenetelű balesetet fog szenvedni. Ezzel Suson ölébe hajított egy fényképet. Susan lassú mozdulattal a kezébe vette. — Nem hiszem, hogy szeretné, ha James, az öccse Coopersben, Maryland államban áldozatul esne a maga hobbijának. És mondanom se kell, ez a mi kis találkozásunk a kettőnk titka marad. Ha szól a hekusoknak, ugyanaz lesz a büntetés. Léptek hallatszottak a folyosó felől, és Susant ez hirtelen magához térítette. Nagy nehezen talpra állt. A léptek elhaladtak az ajtaja előtt. Kitámolygott a szobába, és bereteszélte az ajtót. Megfordult, szemével átkutatta a szobát. Sehol egy áruló nyom. Elhatározta, hogy nem fogja föl tragikusan, ami történt. De azt is elhatározta, hogy dr. Chapman kérése ellenére sem adja fel teljesen a küzdelmet. Tudta, hogy két dolgot feltétlenül szem előtt kell tartania: egyrészt óvatosan, másrészt gyorsan kell dolgoznia. Leült a telefon mellé, fölhívta a Memóriáit, és Stark irodáját kérte. — Sajnálom, de a főorvos úr mással beszél. Akarja, hogy visszahívja? — Nem, inkább várok. Kérem, szóljon be neki, hogy Susan Wheeler keresi, és hogy nagyon fontos. Végre kapcsolták. — Főorvos úr, kérem, azt tetszett mondani, hívjam föl, ha új nyomra bukkantam kutatásaim során. — Igen. Hallgatom, Susan. — Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Azt hiszem, most már biztosan állíthatom, hogy van bűnügyi vonatkozása is. Azt persze nem tudom, hogyan és miért, de majdnem száz százalékig biztos. Valami hatalmas szervezet... a maffiához hasonló szervezet van a dologban. — Ez azért kissé merész feltételezés, Susan. Miből gondolja? — Megdöbbentő dolog történt velem ma délután. Megfenyegettek. — Mivel? — Stark érdeklődéséből aggodalom lett. — Azzal, hogy megölnek, ha jól értettem. - Az öccse képére nézett. — Ha ez igaz, Susan, akkor, hogy enyhén fogalmazzak, veszedelmes helyzetbe került. Mondja, nem képzelhető el, hogy valamelyik csoporttársa ízetlenkedik magával? — Bevallom, erre nem gondoltam. — Nyelve hegyével megtapogatta fölrepedt ajkát. - De nem hiszem, hogy ez vicc volt. — Akkor viszont nem állhatunk meg a puszta feltételezésnél. Személyesen fogok eljárni az ügyben a kórház igazgatóságánál. De ugyanakkor most már a leghatározottabban kérem, hogy hagyja abba az egészet. Először még csak a karrierjéről volt szó, most azonban már sokkal többről. Tett feljelentést a rendőrségen?- Nem. Világosan a tudtomra adták, hogy ha feljelentést teszek, az öcsémén bosszulják meg.- Mégis azt tanácsolom, hogy forduljon a rendőrséghez.- Még gondolkozom rajta. Van még más is. Bizonyára tetszett hallani, hogy kirúgtak a kórházból. Áthelyeztek a V. A.-ba.- Ezt nem tudtam. Mikor?- Ma délután. De nagyon szeretnék a Memóriáiban maradni. Ha kaphatnék még egy lehetőséget, bebizonyítanám, jó diók vagyok.- Mint főorvosnak tudnom kellett volna róla, hogy át akarják helyezni. Azonnal beszélek Bellows doktorral.- Azt hiszem, Bellows doktor sem tud róla. Mr. Oren intézte az ügyet.- Oren? Hát ez igazán érdekes. Nem ígérhetek semmit, Susan, de utánanézek a dolognak. Meg kell hogy mondjam magának, rövid itt-tartózkodósa alatt nem volt népszerű sem az aneszteziológián, sem a belosztályon.- A legkisebb segítségért is hálás leszek. És még valamit, ez tényleg az utolsó. El tetszene tudni intézni, hogy soron kívül fogadjanak a Jefferson Intézetben? Nagyon szeretném meglátogatni azt a bizonyos Berman nevű beteget.- Mondhatom, kisasszony, magának aztán vannak kérései. De azért odaszólok, és meglátom, mit tehetek. Hívjon föl kilenc óra után, akkor majd többet tudok mondani. FEBRUÁR 25., SZERDA, 19 ÓRA 15 PERC Susannak nem voltak illúziói. Tudta, hogy veszélyben forog, és hogy nem segíthet rajta más, csak a saját leleményessége. Akárki volt, aki megfenyegette, most nyilván azt hiszi róla, úgy megijedt, hogy ki sem mer mozdulni a szobájából legalábbis egy ideig. Susan úgy érezte, hogy körülbelül negyvennyolc óra mozgási szabadsága van. Utána meg ki tudja? Nyolc óra előtt tíz perccel indulásra készen állt. Mint egy kémfilm szereplője, az ablakhoz ment és lenézett, nem figyelik-e. Behúzta a függönyt, égve hagyta a villanyt, és bezárta az ajtót. A folyosón megállt, és ahogy a filmekben látta, a padlótól pár centire összehajtogatott papírdarabot dugott az ajtó hasadékába. Susan nem tudta, nem követik-e, csak azt, hogy ha igen, nem adja meg könynyen magát. Taxiba vágta magát, és szólt a sofőrnek, hogy vigye a Memorial-kórházba. (Folytatjuk) GEH
