Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-02-16 / 7-8. szám

Folytatás a 42-43. oldalról VARRÁS FELSŐFOKON A tördelés alkotó tevékenység, ezáltal számomra valóban akkor fejeződik be egy lap készítése, amikor már vonato­zik Kelet-Szlovákiába, a nyomdába. Addig mindig van rajta valami módo­sítani való, ha el is fogadták a beraj­zolt oldalakat, hazaviszem és még dolgozgatom vele, alakítgatom. Szabad időről tehát csak álmodom, vagy a szombatot-vasárnapot nevezem ki an­nak, amikor az egész héten halogatott munkákat végzem el. Ilyenkorra marad legkedvesebb hob­bim űzése is, a varrás. Valószínűleg jól varrók, mert még egyetlen meg­rendelőm sem mondott fel, hagyott ott. Igaz nincsenek sokan: a lányom, az unokáim és jómagam. Persze előfordul, hogy hetekig nem ülök a géphez, vi­szont olyan is van, hogy négy hét alatt három nadrágot varrók. Más kérdés, hogy kettő viselhető, a harmadik meg­szűnik létezni. .. Véletlenül jutottam kordbársonyhoz egészen hétköznapi bevásárlás közben. Gyönyörű dióbarna színe ragadott meg, azonnal megvettem. Nadrágot varrtam belőle — hozzám mérten meg­lepő gyorsasággal. Büszkén húztam magamra, s kajánkodva gondoltam kolléganőim irigykedő kérdezősködé­­seire. Aztán a buszon — megfelelő fénytörésnél — kétszínű nadrágot lát­tam magamon. Bal lábamon a szép barna kordbársony, a jobbon valami idegen, szürkés csillogásé anyag. Akkor nyilait belém a felismerés: a szabás­nál egyszer szálán vágtam, máskor meg szála ellenében. S annak a nya­valyás anyagnak van egy szokása, hogy ezáltal változik a fénye, más színárnya­latot kap. Művemet szétszedtem, s rövid két hét alatt két kis unokám kapott tőlem ajándékba kordbársony nadrágot. SCHREIBER KATARINA - Dedede - Gábor kezdi a szemhéj­­feszegetést, fél hét — fél nyolc tájt. — Kakaót, tiszta pelenkát, pulóvert, rug­­dalódzót! — Mire beviszem a reggeli­jét: — Mama, nekem miért nem készí­tettél kakaót meg vajas zsemlét? — Míg a kicsi iszik, fél szívemmel, fél kezemmel Zsuzsának tenném asztalra az ennivalót. Közben megfő a fekete, míg a tej fölforr, egy kortyintással le­nyelem. Gábor újra jelez: jóllakott, de most nagyobb baj történt. Vetkőzés, irány a fürdőszoba, mosokodás, öltöz­tetés. Jön a másik: öltözködni! A mo­sogatón edényhalom, a szobában föl­fordulás. Mosogassak? Takarítsak? Pe-, lenkát tekergessek? — Mamo, mesélj! Játsszunk bohócosat! Rokjuk össze a kockákat! — Várj, először... szóval ágyazás, söprűzés, portörlés . . ., no jó, kettő közé belefér egy mese, énekelni munka közben is lehet, gyere, kapcsold be a mosógépet. - Éhes vagyok! - Reszelgetés, facsargatás, etetgetés, már megint tele a mosogató! Ebédfőzés, etetés, mosogatás, fölmosás, öltöztetés, két emelet zötyögés kocsival, hónom alatt Gábor, ma szép nap van, sétára indulunk. — Menjünk a Medikusba csúszkálni (síelni, szánkózni). Délután félfagyottan, újra éhesen haza. Uzson­na, pelenka, rakodás, mosogatás, me­se, játék. Estebéd, esti mese, fürdetés, pelenkamosás, kismosós, nagymosás, rakodás. Film? Olvasás? Tanulás? Munka? Éjfél. Szabad idő? Hasznos szabad idő? „Találkoztam véle messze messze, va­lahol Andersen meséiben . . ." Tíz, ki­lenc, nyolc, hét, hat, öt évvel ezelőtt. De „lesz még egyszer (szabadidő-) ünnep a világon!" , De jó nekem! Gyesen vagyok, azt sem tudom, mit csináljak jó dolgom­ban!!! (A nagyképűség és félreértések el­kerülése végett: nekem is akad ilyen. Olyankor fényképezni tanulok. Könyv­ből is. A gyakorlatban kísérleti nyulaim a csemetéim. Legalább ilyenkor szóra­kozunk együtt. Töltsük hasznosan sza­bad időnket. Sajnos itt be kell fejez­nem, mert Gábor világkörüli útra indult — szabad idejében felfedező —, és a kaktuszt kóstolgatja.) GRENDEL ÁGOTA NYAKIG A PÁCBAN Soha sem hittem, hogy egyszer én is milliomos leszek . .. Időmilliomos. Mert amióta kiestem o több évtizedes haj­rából, arra is jut időm. hogy átbön­gésszem a jegyzetfüzeteimet. Sőt még arra is, hogy megírjam, ami akkor a nagy sietségben elmondatlan maradt... Egyhetes szolgálati útra készültünk. A kocsi már a ház előtt állt. Mentünk már vagy száz kilométert, amikor megkordult a gyomrunk. Egy útszéli büfé előtt álltunk meg és. . . jaj, megfordult velem a világ! Hiány­zott a retikülöm. Igazolványok, pénz nélkül álltam az úton. Néhány perc múlva már a homlokom is kiverte a viz, s egy kis agytorna után rájöttem, hogy a táskát a ház előtt a kerítésen hagy­tam. De erre már futni kezdtem: hol van itt egy telefon?! A lakásban senki sem jelentkezett. Persze. Hiszen a férjem is elutazott Prágába, méghozzá három napra. A szomszédasszonyom otthon volt. „Azt üzeni a férje, hogy amit itthon felej­tett, ő a kutyaólba tette, siessen vissza érte." Ügy döntöttem, hogy nem veszíthe­tünk sem időt, sem benzint, tovább utazunk. Akkori gépkocsivezetőnk, Ti­bor, jókedvében lévén, derült a mér­gemen. Azzal ugratott, hogy ha most a kutyámnak esze van, mindennap el­költ egy százast, vendéglőben ebédel, vacsorára meg legalább egy kiló virslit vesz magának. A kajánkodás a rima­szombati (Rim. Sobota) benzinkútig tartott, ahol tankolni akartunk. A so­főr arcáról egyszerre lefagyott a derű, Elsópadt. „Se személyazonosságim, se hajtásim, se műszaki igazolványom, se benzinjegyem, se pénzem - nyöszörög­te legalább százharmincas pulzussal. - A feleségem reggel kicserélte a za­kómat. Mi lesz most velünk, te jószagú úristen!" A füleki (Fil’akovo) Kovosmaltban a kaputól nem engedtek tovább. Kfjött értem az igazgató. Kaptunk benzin­jegyet, biztatást és tovább utaztunk. Már kezdtünk megbarátkozni a hely­zetünkkel, amikor az úton egyszerre rendőr állt előttünk a reflektorfényben. Előttünk három kocsi, azokat igazol­tatták. Magas, szigorú tekintetű rendőr. „Jó estét! önök tovább mehetnek." Amikor magamhoz tértem, észrevettem, hogy Tibor nem találja a slusszkulcsot. Az öt nap alatt hatszor igazoltattak az utakon. Mindig másokat. Ma sem tudom hogyan, de megúsztuk. . . S hogy el ne felejtsem, nemcsak én voltam nehéz helyzetben, hanem a ku­tyám is. Három napig szünet nélkül szakadt rá az eső, de ő el nem moz­dult az ólja elől. Őrizte a táskámat. GÁL ETA BIKA VAGY TEHÉN Mindig kételkedtem abban, hogy a bi­ka haragszik a piros színre. A tévében látott bikaviadalok számomra sohasem voltak hitelesek, már csak azért se, mert azt a bizonyos rongyot, amelyet egy dali legény ráz a felbőszült bika orra előtt, a képernyőn szürkének látom. Még ennél is jobban igazolja kétel­kedésem helyénvalóságát gyerekkorom (többször is) egyenesen látott élménye. Amikor is elszabadult a falu bikája, és rohangált végig a falun. Esze ágá­ban se volt világgá menni, de hát egy kis mozgás neki is kellett. Nem akadt emberfia, aki kimerészkedett volna az udvarból. A bika meg csak rohangált, rohangált, meg-megállt, pedig eskü­szöm, piros szint sehol sem látott. Ami­kor elfáradt, visszaballagott az ólba. Egyszer aztán furcsa helyzetbe kerül­tem. Tudniillik, a futás kamaszkorom óta jó barátom, és már sok kellemes kilométert .töltöttünk együtt. Később úgy alakult, hogy versenyző lett belőlem. Edzéskor szívesen vettem igénybe fa­lunk széles határát, és annak gyönyörű ösvényeit. Egy alkalommal a Kopasz­hegyet választottam. Mór vagy másfél kilométert futottam az egyre emelkedő mezei úton. Alapozó edzésről lévén szó. jó „kifutni" az emelkedőt, nem szabad félúton megállni. Amikor már jól érez­hetően összehúzódtak lábizmaim, és futásom kissé lelassult, éppen egy le­gelésző tehéncsorda mellett haladtam el. Egyszeresek egy jókora állat utá­nam eredt, ösztönösen gyorsítani okar­­tam, de nem ment. A marha meg egyre közelebb ért hozzám. Kidülledt szemét, égnek álló farkát, mintha ma is lótnám. Ez bika!? Én meg piros melegítőben. Ijedtemben menekülni kezdtem, most mór lefelé a lejtőn. Lábam szerencsére nem hagyott cser­ben. Sokáig töprengtem még azon, mit keresett a bika a tehenek között? Vagy nem is volt az bika? NAGY LÁSZLÓ PRAKTIKUS VAGYOK ... és szeretem a természetet. Talán azért, mert munkám asztalhoz köt, négy fal közé zár. Szombat-vasárnap . . . egy kis konyhakert, egy icipici kertecske, ahol tavasztól őszig kapálgatni, gyomlálni, veteményezni, öntözni, virágot ópolgat­­ni, termést begyűjteni legkedvesebb gondom, szórakozásom, időtöltésem . .. lenne, ha kertem lenne . . . De így csak bájos emlék, hogy volt idő, amikor még nem volt kiskert-gondom, volt viszont elég szabad levegőm, mozogtam és a családnak is volt mindig friss zöldsé­ge. Most van összkomfortos lakásunk, nagyvárosunk és munkából hozafelé szívjuk a kipufogógázt. De azért nem vagyok elkeseredve, nekem is jut szabad levegő, mert szombatonként vár rám a nagy, heti bevásárlás. Lakótelepünkön egyetlen üzlet van, ám minden kapható benne (kenyér, tej, liszt, hús és tisztítószerek), csak ki kell várni. Mert mások is szom­baton végzik a nagy bevásárlást. Mond­tam már: én praktikus vagyok. Nyu­godtan várok a soromra, szívom a friss levegőt - szombaton csak később in­dul a személyautók karavánja -, s azalatt, a legalább két óra alatt, amit így töltök, elolvasom a napisajtót, a hétközben félretett érdekes cikkeket - a gyors kiszolgálásról, a táskába való bevásárlásról stb. ha szerencsém van, nyáron, még le is bámulok, s hét­főn a munkahelyemen irigykedve kér­dezgetik: hol napoztál? Hja, nem lehet mindenkinek ilyen jó fekvésű üzlete . .. És ennyi szabad ideje sem. BÁLLÁ REGINA HOVÁ LETT A TAVALYI HÓ ... ? t/niun jrrrgTW a m

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents