Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-02-16 / 7-8. szám

Milyen időben leledzik leggyakrabban az újságíró! Hát... Mindenek előtt a szorító időben. Aztán a nyomdai leadási időben ... és a riportalannyal-megbeszélt-időben, amit illene betartani (jó időben, rossz időben) ... meg munka­időben ... no és aztán jelenidőben (1. Arany János: Tetemrehivás), múltidőben (1. Karinthy Frigyes: Magyarázom a bizonyítványomat), jövőidőben (feltételes módban; 1. Don Carlos — Fülöp áriája: .Majd alszom én ha ...") ... És az alábbi időben: Az újságíró az IDŐ-ben „SAKKNOVELLA" Sikerült kitalálnom egy teljesen nők­nek való, speciális sakkot. Nagy szük­ség volt rá, mert az eredeti, fekete­fehér kockákon figurákat mozgató agy­tornát — a néhány neves sakkbajnok­nő ellenére — az intellektuális, fejlett szellemű férfiak kiváltságának tartja a hagyomány és az ebből táplálkozó közvélemény. Most jöttem én. Stefan Zweig Sakknovellájával kezdődött, illet­ve az önmaga ellen sakkozó fogollyal, aki mindig győzni akart, s egyik énje mindig vesztes maradt. Kiötlöttünk egy új rovatot a hetilap számára — győze­lem! De nem maradhat vesztes a Ba­rátnő, gyerünk, még érdekesebb rova­tot bele! És mi lesz, ha lemarad a Nő? És így tovább, kész tudathasadás volna, ha ugyanezt apróban nem csinálnám régóta, és nem csinálná végig velem minden dolgozó nő. Ugyanis mi egy­folytában szimultánt játszunk. Mondom a példát: tele a hűtő, hét végén húst, zöldséget beszerzett az emberlónya. A napi vásárlást elvégez­ték a gyerekek. Már csak vacsorát kell készíteni. Forr a víz, tisztítódik a krump­li, sül a hús. Közben szól a rádió, az asztalon a napi sajtó - reggel csak a főbb címeket, munkában csak a fon­tosabb híreket futja át az ember — néha-néha lehet forgatni a húst, sózni a krumplit, de ez alatt olvashat az ember, sőt uzsonnázhat is. meg a fia­lánya iskolaügyeit is meghallgathatja. Persze néha hiba csúszik a játszmák némelyikébe, nem lehet minden táblán „győzni". Például vasárnop, illetve szombaton, ugyanez nagyobb adagok­ban, kinek-kinek kedvenc étele fő, nyit­va az „édeskönyv“, készülhet a süte­mény. Tojás, cukor — végy ennyit és ennyit. De cseng a telefon, rövid be­szélgetés, néhány mondat. Andreának új téma jutott az eszébe. Etának van egy sztorija. Vissza a konyhába, lehet tovább méricskélni. Közben kabaré megy_a rádióban, a hűtőn a jegyzet­füzet, néhány mondatot föl kell jegyez­ni. A leves megfőtt, a hús kész, sütőbe kerül a sütemény. Érdekes recept. . . miért kellett ebbe zsemlemorzsa? És nagy a huzat, még mindig falusi mód­ra félek a gáztól, mindig nyitva az ablak. Tizenöt-húsz perc, addig megyek a szobába, az egyikben magnó szól, a másikban verset mond a lányom. Milyen szépen lehetne mondani Szi-EE.42] lágyi István Kő hull apadó kútba című könyvének fekete-fehér ragyogású, bal­ladái szépségű sorait. Megpróbálom. Persze, nem úgy, mint valamikor, Vas Ottó és Beke Sanyi mellett állva, Ko­máromban. Csak úgy magamnak. Köz­ben vissza a konyhába. Valami furcsa nesz, fortyogás hallatszik. Kinyitom a sütőt; mi ez a kompót-szerű izé? Ja, csak a szakácskönyv lapjait forgatta el a huzat, s kereszteztem két ártatlan receptet. Az íze kitűnő, de mégis.. . Jobb lett volna a nagymamámtól ta­nult rétes sütésénél maradni, de kísér­letező kedvre is szükség van. No nem baj, hátra még a délután, majd kom­­pótos tálkákban kínálom, már csak a mosogatás von hátra, az meg igazán gyerekjáték, ha közben (mint Agathe Christie) másra gondol az ember. Például, hogy majd egyszer megírom, azután már igazán csak a minden­napi — szabad időben fele adag — kávét kell megfőzni. Ehhez a hóna alatt a jegyzetfüzettel a szobába vo­nul, s ott is marad, amíg ismét a konyhába nem szólítja a füstölgő, pi­rosán izzó kávéfőző. De tart még a vasárnap, reggelig kiszellőzik a konyha. Most melyik játszmában nyertem illet­ve vesztettem? Ez a sakk „szabályzat" azért még nem tökéletes. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET HOGY LETTEM SZERELÖVADÁSZ? A lakásfestéssel kezdődött. Meg a sok holmival, amit az ember „még jó lesz valamire" jelszó alatt évekig gyűjtöget. Hogy függ ez össze a szerelővadá­­szással? Előrebocsátom, hogy ez az egyál­talán nem haszontalan hobbi a múlt kalendáriumi évben mindössze három hétnyi évi rendes szabadságot, kétezer­­négyszázhuszonhat munkaszüneti órát és néhány doboz idegcsillapítót emész­tett fel. (Az anyagi ráfordítás elhanya­golható.) Ha úgy vesszük, nem is nagy áldozat egy valóban korszerű kedvtelé­sért. Mert mi volt azelőtt szabadidő­kitöltőnek? Kertészkedés, olvasás, ki­rándulás, sportolás, rejtvényfejtés, vendégfogadás, miegymás. Bárkinél ér­deklődik az ember kedvteléseiről, ugyanezt sorolja. A szerelővadószós egészen más! Kisebb lakásba megyünk! — hang­zott a családi határozat. Az új lakás nagy szeretettel és sok meglepetéssel fogadott. Rövid, bizal­mas együttélés során ugyanis kiderült, hogy ebben a kétszoba-hallban sok­minden szakemberi beavatkozásra szo­rul. Mütésre. A házkezelőség átvette a hibajegy­zéket. Azután vártunk. Ők az intézke­déssel, én a szerelőkre. Közben erő­teljesen csöpögtek a csapok, nem töl­tött a mikádó, szégyenlősen befelé, a falba sírdogált a központifűtés-veze­­ték, kapcsoló híján nem működött a mosógéD . . . A Mindent az emberért mozgalom adta az ötletet: nem siránkozni, cse­lekedni kell! Nem címet adni a sze­relőnek. Elébe menni, rámosolyogni, csalogatni, vadászgatni rá úton-útfélen. Elindultam. Mentem, mendegéltem. Nem találtam. Rátaláltam. Nem foga­dott. Haragudott. Megváratott. Eluta­sított. Megígérte: eljön. Nem jött. Megint ígérte. Ablakban lestem, kapu­ban vártam. Nem jött... Időközben a csöpögő fürdőszobai csapból gumicsövön vezetgettem a vi­zet a csütörtököt mondott mikódóba. A halion keresztül. így a napi torná­hoz nem kellett külön ugrókötelet ven­ni. A reoedt mosdót nylonzacskóval béleltem ki, hogy esetenként mosakod­hassunk is. A meghibásodott központi­­fűtés-vezeték miatt omladozó falat víz­hatlan faliszőnyeggel dekoráltam. Az alanti szomszédnak pedig, akinek éooen ez oknál fogva nonstop zuhany működött a vécéjében, összecsukható ernyőt vettem, hogy szárazon végez­hesse dolgát... Nem sorolom tovább. Megjött. Szak­értelemmel nézett körül, érdemes-e munkához látnia. Felhordta lakásom­ba a hegesztőgázoalackot, a csöveket, a létrát, a szerszámosládát, a maltert. Megitta a sörét, elszívta a cigarettá­iét. Kibontotta a falat. Azután elment. Letelt a munkaideje. Azóta megint lesben állok. Vagyis lebegek. A kibontott falakon ugyanis ide-odajár a huzat. Ha elmúltak a fa­gyosszentek, kiveszem évi rendes sza­badságomat. Ismét elindulok vadász­gatni . .. Előre aggaszt, mivel töltöm majd a szabad időmet, ha netán sikerül min­dent megreoeráltatni. Legföljebb újra hurcolkodunk. És kezdődhet .minden elölről... J. HEGEDŰS MAGDA F(EH)ÉRFIAK, FIGYELEM! - DE NE VEGYÉK OLYBA Az idő vasfoga tépázta lombkoronám. - Nem értették költői lelkem fájdalmas búgását. Szegénylelkületű prózaisóggal hajtogatták: kopaszodsz. összetörte szívem-lelkem ez opoétikus világ, s hogy legalább mozaikként összerak­hassam, ritkítottam feladataim, hogy szabod időm sokasodjék: Bánfi hoj­­szeszt keresni. Lótottam-futottam kengyelfutó gyor­sasággal, maratoni kitartással; pedig elég lett volna egy feles ötvenes. Nem baj! — nyugtattam háborgó összetört­­lelkem. Mindent az emberért, az élet szépsége és dús lombkoronám majd­csak kárpótol. És fél év nem a világ. Szabadidő-gondjaim sutba dobva lel­kendezve kenegettem ... odóig érő homlokom — mert az apoétikus világ egy kis vulgarizmusért sem megy a szomszédba -, tört-szivrepesve várva az eredményt. Akár csiga a lejtőn, vánszorog az idő - sajdult belém poétikám és össze­tört szívvel-lélekkel énekeltem: „hej, tükör, összetörlek..." Aztán mégse, csak közelebb hajoltam hozzá és újra megpendült a líra sajátos, senkit nem utánzó fahangon: Hej, a szemem, hej, a szemem, Hej, a szemem sötét verem . . . Mert mit látok boldogtalan tarságo­­mat simogatón? Virítva üdefekete haj nődögéi — ujjaimon. Most szidhatom poétikus magamat: Miért is nem a fejemmel dörzsölgettem ujjaimot? Tán új rügyek fakadnának, szégyenítve régi lombot. NESZMÉRI SÁNDOF MEGFOGADOM A TANÁCSOT Bevallom, kicsit irigylem azokat, aki) „Szabadidő-ötlet" rovatunk alapján - ha eddig még nem tették — elkezdték a horgászást, a bélyeggyűjtést, a gyógy­növények keresését, esetleg nyelvet ta­nulnak, zenét hallgatnak. Kedvem i> lenne hozzá, csak az időm hiányzik Mert az idővel én mindig hadilábor állok ... A munkahelyi és más kötelességek teljesítése közben úgy elfutnak a drá­ga percek, hogy személyes dolgaim intézésére soha nem érek rá. Az ira­taim pedig halmozódnak, elintézetler dolgaimért sürgetnek, fenyegetnek, bűn tetnek. S én csak halasztgotom az ügy­intézést, várva, hogy majdcsak les: annyi szabad időm .. .

Next

/
Thumbnails
Contents