Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-02-16 / 7-8. szám
ér? lüI\ipbeF| élel^ SÜTŐ ANDRÁS A SZÚZAI MENYEGZŐ- részletek -Alexándrosz hangja: Hű perzsáim, testvérem! Boldog vagyok. Letettétek a fegyvert és fölveszitek azt az én oldalamon. A háború nem volt cél, csak eszköze Kelet fölébresztésének. Meghódolt Kis-Ázsia, Fönícia és Egyiptom. Elesett Phrygia, Lydia, Tarszosz, Halikarmasszosz, Száza és Perszepolisz. Dáreiosz bujdosik, de várjuk hódolatát. Anyja, felesége, gyermekei hozzám menekültek, a hajuk szála sem fog görbülni. Perzsia nincs többé a régi formájában, de erős karja lesz az egységes birodalomnak. Nyújtsunk egymásnak testvéri kezet, és ha valaki ellenezné a mai nappal kezdődő nagy menyegzőt, nyilvánítsátok közös ellenségünknek. Mert nem a perzsákat szeretjük, hanem a velük való egyesülést, a vér szerintit is: jobban. Ma estétől kezdve Roxáné, a hajdani királynő: majdani királynőtök is az én oldalamon. Szeretném, ha példámat egész vezér-EURIPIDÉSZ MÉDEIA (részlet) Médeia: Az összes ésszel bíró élőlény közül legrosszabb sorsuak mi, asszonyok vagyunk. Előbb férjet kell vásárolnunk rengeteg kincsért, kit aztán testünk zsarnokul fogad, fájón tetézve ezzel más bajok sorát; s a legfőbb kérdés: jót kapunk, vagy rosszat-e? mert nem szerez jó hírt a nő, ha hitvesét elhagyja, és nem illik elkergetni sem. Belépve új szokások s törvények közé, jósnak kell lenni, hisz hazulról senki sem tudhatja, párja kedvét hogy találja el. S ha ezt elértük fáradságosan, s a férj jól megszokik, s igát nem kényszerből cipel, irigyelt élet! - ám ha nem, meghalni jobb. A férfi, hogyha otthon lenni bosszúság, kimegy, hogy szive gondját másutt oldja fel (barátjához fordul, vagy egyivásuhoz); mi meg saját lelkűnkbe nézhetünk csupán. Azt mondják rólunk: életünk veszélytelen, hisz otthon élünk, - ók dárdával küzdenek; pedig nem úgy van! Háromszor megállanék inkább a pajzs mögött, mint szüljek egyszer is. (Kerényi Grácia lorditáia) GALSAI PONGRÁC UDVARLÁS Hogy mit köszönhetünk a nőknek? Valójában mindent. Először is a létezésünket. A csodát, hogy abból a mikroszkopikus, csillangós kis valamiből emberi élőlény lett. Ez nem feltétlen pozitívum, tudom. Vannak ellenvélemények. De mint biológiai tény, kikezdhetetlen. karom, egész hadseregem minél hamarabb követné. Ne idegenkedjetek tőlünk, és boldogok lesztek a Hellén birodalomban! Demetriosz: Várj! Szúza, Perszepolisz kincse: semmiség, külsőség! Jönnek a meghódoltak, a satrapák és drága ajándékot hoznak: potomság! Ordibálni fogják! éljen Alexándrosz! Hazugság! Adót fizetnek és jobban fognak szeretni bennünket, mint mi saját magunkat, a hagyományos gyarlóságainkat. Túltesznek rajtunk a hellénizmusban s a győzelmünk mégis kétséges. Kleitosz: Kétséges? Demetriosz: Ha nem szelídítjük meg az asszonyainkat. Ez a tartós munka. Kleitosz: Esküszöm, okos vagy. Demetriosz: Áll még Bétisz vára, lángol a nyílt és titkos ellenállás - de katonát, vért az egyetlen megmaradt várunk bevételére már nem áldozunk. Kleitosz: Hogyne áldoznánk! Demetriosz: Perzsa nők Vénusz-dombján fogjuk azt bevenni! Kleitosz: Ez hát az új stratégia! (Ruhadarabra) És ez meg micsoda? Demetriosz: A kis csoda — micsoda? Ekkora bugrist okos emberen! Simogasd meg te is. Bátrabban! Gyönyörű. Itt van, látod, szavaim értelme: a külsőségek után - Perzsia, Egyiptom, Szíria belsejére van szükségünk. Igaz, az élet diadalmas vagy leverő csodájában, a férfiaknak is részük van. De világgá szabadult bohém sejtjeinket mégiscsak ők ragadják ki a semmiből, és kapcsolják valamilyen értelemhez. Nekik köszönhetjük továbbá a felnövésünket. Azt a kisebb csodát, hogy egy-egy öntudatlan ebiemberből Einstein vagy nehézsúlyú bokszbajnok lett. Hiszen ők tápláltak először anyatejjel, amit később az ételek változatos sora követett. Sárgarépa-főzelék, majonézes borjúvelő, pacalpörkölt, sertéscsülök Holstein módra, grízes tészta. Némely nők ugyan megtagadják ez utóbbi szolgáltatásokat. De az anyatej volt az első lépés. Akkor szoktunk hozzá, hogy a szónk néma kitátása által is valami előnyhöz juthatunk. Nekik köszönhetjük ezenkívül a külsőnket. Hogy többé-kevésbé, de mégiscsak olyan szépek vagyunk. Jól fésültek, elegánsak, kívánatosak. Egymásnak ugyan dehogyis öltözködnénk! Ha nők nem léteznének, csimbókos hajjal járnánk, mosdatlanul, spárgával kötnénk a derekunkhoz a nadrágot. A nyakkendőt pedig föl se találtuk volna. Nekik köszönhetjük valamint a szerelmet. Daphnisról és Chloéról most ne beszéljünk, hagyjuk a mesebeli érzelmeket. Maradjunk a daliás hétköznapoknál. Gondoljunk orra, hogy az ágyból kikelve még egy kripli is az élet császárának érzi magát. Vagy: ellenkezőleg! De azért általában nem a nők felelősek. Hellyel-közzel megpróbálták ugyan a szerelmet nélkülük is gyakorolni. Az illetők példája azonban nem vált általánossá. Nekik köszönhetjük javarészt a munkánkat. Minden erkölcsileg igazolható tevékenységemet a nők vonzalmának reményében követtem el. Az erkölcsileg nem igazolhatókat is, természetesen. Egyetlen sort se írtam volna le pusztán Thomas Mann vagy Délczeg Ditzig Hugó Lajos kedvéért. Érjék be önmagukkal! Hát hidat építeni vajon érdemes lenne-e? Ki emelne szép, karcsú hidakat abban a tudatban, hogy egyetlen nő sem fog végigmenni rajtuk? Nekik köszönhetjük továbbá a legjobb formánkat. Négy-öt magyar ül egy asztalnál. Iszogatnak, beszélgetnek, öblögetnek. Fontos dolgokról szólva is unják egymást. De jelenjék meg csak egy épkézláb nő közöttük! Egyszerre hogy megtáltosodnak! Fickósan ragyog a szemük, vér költözik az agyukba, bizsereg minden porcikájuk, egymás szavába vágnak: csupa lelemény, szellem, stilfordulat lesz a társalgásuk! Még akkor is, ha a nő nem is konyit a témához. Nekik köszönhetjük nem utolsósorban a jövőnket. Azt a két nevetséges fület, amely már a bölcsőben is a miénket formázza. Később ugyan szőrössé rondul, esetleg megsüketül. De ez a két fül mindennél biztosabb halhatatlanságot ígér. Ezt adják nekünk a nők. És akkor még egyenrangúak is akarnak lenni? Hogyhogy? Kleitosz: Természetesen. Demetriosz: És tudod, hol a belseje? Ahol a mi nyelvünkön szólva ez a szép lány elvéti. Szabad rablás helyett szabadság-rablást mond. Ahol a botlásai világítanak még ösvényt - az övéi felé. Ott kell az új csatákat vívni. Trójába falovat csempésztünk. Ide, barátom, termékenyítő falloszokat. Jó fallosz a legerősebb falanksz. Kalliszthenész: ... a diadalmas ifjú Napisten színe elé vezették a baktriai Roxánét, a legyőzött Dáreiosz gyönyörű hitvesét. Isteni küldetésének tudatában ezután arra törekedett, hogy birodalmának népeit egybeforrassza, a görög nyelvet emelje mindenek fölé, mivel egy uralkodó nyelv közelében minden más nyelv: titok. Mint ilyen, búvóhelye a különvélekedésnek, összeesküvésnek, hamis hang az istenek imádatában, akadály a parancsok végrehajtásában. Bábel példája mutatja: nem lehet az égig emelkedni, ahol összevissza beszéd ütközteti az építő szerszámot, mert akár a vak madarak, csapkodnak az egymás előtt ismeretlen szavak. Zeusz büntetése volt ez hajdan. Zeusz fia vette le népeiről a büntetést. Mert ahol nem egységes a beszéd... Lysimachosz: Tudjuk, öreg! Bábelt, az idegen nyelvek kutyaugatását, Tháleszt, az ökumeniát, a szinkrétizmust, a griffmadarakat, a nemes eszméket. A tényeket mondd: mi történt velünk holnap hajnalban? Kalliszthenész: Mondanám, de ha folyton megszakítasz... EH 3i
