Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-02-10 / 6. szám
t KERTÉSZ ERZSÉBET i VILPI7I DOKTOR/I SSZOttY Anna azt bölcsen elhallgatta, hogy gazdája a levél elolvasása után hirtelen jókedvű lett, kikeféltette a kabátját, kifényesittette o cipőjét, pedig elég fényes volt. és sokáig nézegette magát a tükörben. És a kapott levelet ottfelejtette az ebédlőasztalon. Anna nem tudta ugyan kibetűzni a lila tintás, szálkás-hegyes betűket, még az aláírást sem tudta elolvasni - mindössze két osztályt végzett a kis tát faluban —, de hibátlanul működő ösztöne megsejtette, hogy a levél nőtől való. Vilma is meglátta a világoslila papírra írt levelet, megismerte rajta Katalin írását. De eszébe sem jutott, hogy elolvassa. .Nyilván Pestre jött, s György hozzá szaladt“ - gondolta, s csodálkozva állapította meg magában, hogy még örül is Katalin jövetelének. Legalább lesz Györgynek valami szórakozása . . . Szilassy csak késő este érkezett haza, zovartan mentegetőzött, hogy régi ismerőse érkezett vidékről, és segített neki lakást keresni. Az ismerőse ugyanis bérbe adta birtokát, ezentúl Pesten akar élni. Vilma nehezen rejtette el mosolyát. Szegény György . . . enynyi esztendő után is milyen óvatosan kerülgeti Katalin nevét, nem mondja ki, noha tudja, hogy Vilma is tudja, ki érkezett Pestre, hiszen a lila levél még most is ott fekszik az asztalon. — No és találtak lakást? - kérdezte Vilmo kedvesen. — Igen, mégpedig nem is meszsze innen - felelte György, nem kis büszkeséggel cr hangjában. Majd hirtelen észbe kapott. - De hót én csak beszélek, beszélek. Pedig először bocsánatot kell kérnem, hogy reggel olyan nyers voltam. Másodszor: meg kellene kérdeznem, hogy vizsgázott. De hót ezt kérdeznem sem kell. Úgyis tudom. hogy kitűnőre!- Tévedett, kedves - felelte Vilma —, csak jóra. Ezt az osztályzaton sem szívesen adták a mélyen tisztelt tanárok. Mindegy... fő, hogy kezemben vón az érettségi bizonyítvány. Most mór mi akadálya lehet annak, hogy felvegyenek az egyetemre?- Nem tudom ... -7 György vállat vont. — Reméljük o legjobbakat, hogy most mór minden akadályt elgördített az útból. Igazán tiszteletre méltó a bátorsága és a kitartása. Nemcsok én mondom ... György elhallgatott. Arra gondolt, hogy ma délután, életében először, még Kotalin is dicsérte Vilmát. Pedig eddig sohasem tette. De ma, amikor bérkocsin lakást kerestek, és elhajtottak a házuk előtt, az asszony megpillantotta a bóbatóblát. És ahelyett, hogy megbotránkozott volna, mint a többiek, elismerően jelentette ki: — Tisztelem a feleségét. György. Egy asszony, aki orvos létére el tudja viselni, hogy bóbaképesitést kapjon, minden vonatkozásban tiszteletre méltó. Tudja, kedvem lenne egyszer elmenni hozzá, hogy alaposan megvizsgáljon. — Bízna benne? — kérdezte akkor György meglepetten, és arra gondolt, hogy furcsák ezek az asszonyok. Ügy látszik, összetartanak. Még azok is, akiknek aztán minden okuk meglenne arra, hogy gyűlöljék egymást. . . — Köszönöm az elismerést, György. - Vilma gyengéden nézett férjére, s magábon megállapította, hogy ma milyen jő színben van. Ezt Katalinnak köszönheti. Jó lesz, ha Katalin mindig itt lesz a közelükben. Amikor Póndon éltek, anyósa mindig azt duruzsolto a fülébe, hogy nem bánik ügyesen a férjével. Nem hízeleg neki, nem lesi a kedvét. Úgy látszik, Katolin jobbon ért ehhez. A legjobb volna, ha György mindig Katalinnál lenne. Amikor idáig ért gondo'atóban, elszégyellte magát. Hát mit akar valójában? Meg akar szabadulni a férjétől? Igaz, akkor is szabadulni akart tőle, amikor még 0 pándi kúriáról menekült el. De akkor megtehette. Most, ha elválna Györgytől, mi lenne a férjével? Ki gondoskodna róla? Csak úgy válhat el, ha Katalin veszi gondjaiba. Beszélni kellene Katalinnal. De hogy fogjon hozzá? És különben is, most nem ez a legfőbb feladata. Most oz egyetemi felvételéért kell harcolnia. Kiharcolja, érzi, hogy kiharcolja ... Napokon át csak kérvényeket fogalmazott. Megírt egyet, összetépte. Belefogott egy másikba. A kérvényben megírta azt is, hogy Zürichben Rose tanár klinikáján kaphatott volna állást, de hazáját kívánta szolgálni, azért jött haza. Míg sietős-gyorson rótta a sorokat, felmerült benne o kétely: elhiszik-e, hogy igoz minden szava. Nem gondoljók-e, hogy csak frázisokat pufogtat? Igyekezett tárgyilagosan, szenvedélymentesen írni. De akárhogy erőlködött, 0 szavak erősebbek voltak nála, akarata ellenére újra és újra papírra kerültek: .Megaláztak, nem mint grófnőt, mert a születési cím alárendelt előttem, de mint tudornőt, mely címet hozóm sem vonhatja meg tőlem, habár megvonhatja a jogokat, melyek az itt előirt szigorlatok letétele után vele járnak. A bába törvényes joga a köldökzsinór elvágása és az újszülött meg a gyermekágyas tisztán tartása. Ezt megteheti a legegyszerűbb parasztasszony, ehhez nem szükséges ennyi évi szakadatlan tanulás. Ha ezen joggal megelégedném ma — nem volnék érdemes orra. hogy irni-olvosni megtanítottak. Megvallom, az ambíció hozott hazámba vissza. Kecsegtetett a remény, hogy azt, amit más nő más országban ki tudott vívni, ki fogom én is vívni hazámban. Magyar nő vagyok, mi sem természetesebb ónnál, hogy hazámban óhajtottom letelepedni. Hol remélhet a polgár szívélyes fogadtatást, ha nem hazájában?" A papírkosár tele lett áthúzott eltépett fogalmazványokkal. Vilmo ke^e görcsöt kapott 0 sok írástól. Egyik kérvényt sem találta jónak. Végül újra elment régi igazgatónőjéhez. — Mária néni — mondta, és három sűrűn teleirt ív papírt szedett ki táskájából tessék megmondani, melyik kérvény a legjobb. Mária néni végigolvasta a kérvényeket, majd elgondolkozva nézett maga elé— Mind a három jó, kislányom, és mind a három igaz! Csak azok, akik olvassák, férfiak. Férfiak, és foggal-körömmel védik a jogaikat. Sohosem tiltakoznak a férfiak az ellen, hogy a nők arassanak, vagy bármilyen más nehéz munkás végezzenek. Csak a szellemi munkától tiltják el őket. Add be bármelyik kérvényt, hiszen mindegyikben ugyanaz van: orvosi diplomádat akarod érvényesíteni, nem akarsz bábacégér alatt orvosi munkát végezni. — Az egyetemi tanárok nagy része nem gördít a diplomám elfogadása elé akadályt - mondta Vilma —, csak a kultuszminiszter nem óhajt .precedenst" teremteni. De ha újból elutasít, magához a királyhoz fordulok. — A királyhoz? - Az igazgatónő csodálkozva nézett Vilmára. - Ez hogyan jutott eszedbe? Vilma kicsit zavartan felelte: — Von egy hűséges mindeneslányom, Szebelkó Anna. az ő gyermeki fantáziája ültette a fejembe ezt a bogarat. Anna részt vesz az életemben, velem izgult az érettségi vizsgámnál, s noha írniolvasni alig tud, pontosan tudja, hogy nekem hány szigorlatot kellene letennem, hogy elismerjék a diplomámat, sőt azt is tudja: miből kellene szigorlatoznom. Ezek utón nem lepődik meg Mária néni azon sem, hogy Anna állandóan azon töri a fejét, miképpen nosztrifikáltathatnám a zürichi diplomát. A múltkor jött ezzel a meglepő ötlettel: .Tessék a királyhoz fordulni, vagy még inkább a királynéhoz. A jóságos királyné bizonyára meghallgatja a kérését!" (lolytatjuk) CUBOMIR FELDER Kimosott 1 Tíz évvel ezelőtt kihúztad a mosógépből egy kötényedet zsebében megtaláltad egy versem felkiáltottál- Jé kimosott vers -Fehér papíron kék folt ennyi maradt a versből alkony kékül igy a havas hegyoldal lapján s az alkony burkában úgy szunnyad a táj mint megírt s elfeledett vers melynek halálhoz hasonlít álma 2 A szerelem is csak olyan mintha már nem is lenn > Akár a másik asszony nehéz sötét illata örvénylik az éj szédül a fejem A sötétség feszülő szövete mögött idegen férfi szive lüktet fájdalmas nehéz lüktetés nekiszorít egy mélyből előmeredő fának Még messze van a reggel s a fény a mérleg túlsó serpenyőjében túlontúl könnyű Ügy látszik az ellenállás hiábavaló mégsem adjuk meg magunk mert a táj akár az egyszer már megírt s elfeledett vers eleven s az álma színes 3 S a havas hegyoldal lapján mintha csak véletlenül történne virrad s a fény olyan mint régi jegyzetek belőlük most tíz év múltán új verset szerzek S eszembe jut egy emlékféle akkor valami jóslatféle jutott eszembe S ahogyan akkor te most én kiáltok fel meglepődve- Jé kimosott vers -Versem kötényem Mehet a szó újra a mosógépbe Tőzsér Árpád lordilása
