Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-12-18 / 51-52. szám
100 éve született Pablo Picasso „Ha formát adunk a szellemeknek, függetlenek leszünk. A szellemek, a tudattalan, (...) az emóció egy és ugyanazon dolog. Megértettem, miért vagyok festő." VARÁZSLATOK Soha senki, sem a szülei, sem ő maga, amióta csak az eszét bírta nem kételkedett, sőt érezte és tudta, miért született, mi végre rendeltetett. Varázslat ez is! Meg az is, hogy életrajzírói, művészetének elemzői furcsamód megegyeznek egy sajátosságában: Picasso hosszú élete folyamán soha sem gondolt az öregségre, megöregedésre, s mert túl korán érett, az évek múltával korosodván, fiatalodott... Malagában született 1881. október 25-én, itt a napfényben fürdő Andalúziában élte le életének első tíz évét. A táj, melyre először csodálkozott, eszmélt, mélyen és világosan élt benne haláláig. Tulajdonképpen ilyen vagy hasonló vidéken élte le életét, mert nem tudott meglenni a tenger, a fény nélkül. A beszédet még csak ízlelgette, de már festett. Corridát — bikaviadalt. Ez a téma, mint a tenger és a fény, szintén végigkísérte egész életén. A mitikus szarvas-állat, az ősbika százszor és ezerszer föllelhető festményein, a tárgyakban, melyekkel körülvette magát, s melyeket szeretett, és ott van borzalmas jelképként leghíresebb müve, a Guernica fókuszában. Húszévesen elindulva Toulouse-Lautrec nyomain s túllépve rajtuk, egyebek között az Aperitivvel, az Egy férfi és egy nő arcképének vázlatával eljutott odáig, hogy kész festőnek ismerték el. Számára azonban csak az út fordulója volt — ekkor érkezett el híres „kék" korszakához. S az amit élete harmadik évtizedében felmutatott, tette őt azzá, aki: Picassóvá. Fejlődése ebben, s az utána következő lágyabb, „rózsaszín" korszakban, ívelő, heves és egyben elmélyült, végtelenül következetes. E töretlenség azonban az ö szemében, önértékelésében nem azt jelenrrü32i tette, hogy a modern kor művésze lépésről lépésre, mondhatnám: műről műre följegyezhető, mérhető, akár vásznakban, akár években. És mégis: a haladás nála a gondolat megformálásának folyamatosságát, a probléma gradációját jelentette. Egyszer azt tanácsolta festőbarátjának: „Ha azt hiszed, hogy sikerült a képed, menj vissza a műterembe, meg fogod látni, hogy nem sikerült." A darab keménypapirosra írt üzenetet Picasso megtartotta magának, mondván, hogy nincs ennél bölcsebb tanács ... A harmincas évek elején tört be Európába elemi erővel a primitív művészet. Párizs kiállítótermei tele voltak néger maszkokkal, indián fétisekkel. Óriási hatással voltak rá, mert fölfogta, hogy e tárgyak mások, mint csak maszkok: „nem, a maszkok nem voltak olyan szobrok, mint a többi. Mágikus tárgyak voltak — mondta — csak addig nem vettük észre ..." A fétisek fegyverek voltak, segítségükre voltak az embereknek, hogy ne legyenek a szellemek játékszerei — állította. Ez a meggyőződése sokszor fölbukkant átértelmezve, átlényegítette a művészetre, a saját művészetére is. Ez volt a nagy varázslat, a mágia: Az avignoni kisasszonyok és később a Guernica jelképek-Reggeli a fűben (Manet képének „parafrázisa"), olaj, Picasso Múzeum, Párizs
