Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-12-18 / 51-52. szám
ÉRTÉKEK ÉS ÁLÉRTÉK „Csak hálásak lehetünk Gál Lászlónak, hogy okot szolgáltatott sűrűsödő gondjaink és igényes feladataink feltérképezésére. Nem az ö hibája, hogy csak a jéghegy víz feletti részét mutathatta meg, de minket marasztalhatnak majd el jogosan, ha a hegy víz alatti részét nem vizsgáltuk. Sorra kell hát vennünk a kérdéseket és választ keresni rájuk. Végül is minden vita annyit ér, ahány valós feladat lel gazdára vagy művelőre, hogy hányán tűznek ki általa nemes célt maguk elé. Semmi esetre sem várható, hogy a vita eredménye minden esetben a szemléletek, vélemények egyezéséhez vezet. Az egészséges vita az, amelyik megmozgatja a közvéleményt és a helyes hatóerők vonzásiránya felé mutat. Jó lenne, ha nemcsak átmeneti érdeklődés tárgya lenne a „fóliavita", hanem egy egészséges társadalmi számontartást eredményezne: te hogyan gazdálkodsz szellemi tőkéddel ?" (Részlet Balassa Zoltán mérnök vitazárás után érkezett leveléből) Várakozó kíváncsisággal mentünk Marcelházára (Marcelová), hogy a falu vezetői meghívása alapján itt értékeljük-zárjuk vitánkat, amelyhez Dél-Szlovákia e sokak által irigyelt, leginkább figyelt faluja adta az okot és az ürügyet. Érvünk és lehetőségünk lett a „Fóliafalu", mert általa előrevetíthettük többi községünk néhány év múlva megélhető helyzetét, problémáit, dilemmáit és igényeit, mert anyagi javak tekintetében úgy érezzük, Marcelháza az átlag-falu előtt jár az időben. Tehát azzal, hogy vitánk során feltártuk anyagi és szellemi létünk és igényeink, értékeink és álértékeink viszonylatait, remélhetőleg rávilágítottunk azokra a buktatókra, amelyeket a jövőben ajánlatos lesz elkerülnünk, és láthatóbb lesz ezáltal az út is, amelyen az értelmes és tartalmas lét mindinkább megközelíthetővé válik. Időszerű társadalmi feladatunk, hogy életünk értékrendjének az anyagi jóléttel jelentkező dilemmáival foglalkozzunk. A fejlett szocialista társadalom anyagi viszonyai közepette tulajdonképpen a spirál magasabb fokán vizsgáljuk a család helyzetének nemcsak belső vetületeit, hanem külső összetevőit is, mindazt, ami szocialista jellegének kialakulását, megszilárdítását gátolja. Értékek és álértékek. Ki mit ad hozományul gyermekének. Anyagi és szellemi javak aránya. Konkrétabban: a munkaidőn túl vállalt termelő munka a háztájiban, a társadalmi-kulturális tevékenység mennyiben egészíti ki, vagy zárja ki egymást, mi a helyzet a fiatalok munkára és életre nevelésével. Tovább szűkítve a kört: Dél-Szlovákia-szerte természetes, hogy ma is a legtöbbet dolgozó ember a nő, az anya. Szinte észre sem veszi a család, a falu, a közvélemény. így volt időtlen idők óta, így van ma is. A szövetkezet. illetve az üzem, a hivatal nyolc órája után a háztájiban versenyt dolgozik a férjjel, nem csupán hobbiból, hanem azért, hogy több legyen; házra, kocsira, a gyereknek betétkönyvre. A hagyományok szerint az övé a házimunka: a főzés, a takarítás, a mosás — s ha még lenne rá idő, a gyermeknevelés. Ebben az önmagára vállalt hajszában — ami kitesz napi tizenhat órát — telik az élete. Közben nőszervezetben tanítanánk, olvasásra noszogatnánk, aktív kulturális munkára szólítanánk, mire időt szakítana rá, elfárad, s közben arra gondol: tanulásról, szabad időről szóltunk neki; majd a gyerek — reménykedik. És a gyerek tanul, szerepel — majd felnő, s a városban művelődik tovább. Vagy szülei bőséges zsebpénzével ellátva a kocsma falát támasztja. Vajon mit akarunk? — tette fel néhány aggodal maskodó a kérdést vitánk elején. Szembeállítani a munkát és a művelődést? Olvasóink — akik véleményüket elmondták közben, s figyelemmel kísérték a többi hozzászóló észrevételét is — tudták, nem erről van szó. Vitazárónkon a marcelháziak is mindannyian hangsúlyozták, hasznos és szükséges volt ez a véleménycsere. Éppen azért volt hasznos, mert sok hagyományból, lehetőségből táplálkozó hibás beidegződésre is felfigyeltetett. Arra, hogy az anyagi gazdagság túlfeszített keresése tompíthatja szellemi igényeinket, társadalmi igényeinktől az egyéni igények elvonhatják a figyelmet. Az okos, értelmes arányosság a közösségért, a magáncélokért végzett munkában: ennek a fontosságára hívta fel a figyelmet ez a vita. Az emberi társadalom eddigi fejlődése során sokkal többet adott és tett az anyagi világ létrehozása érdekében, mint amit az emberi együttélés tartalmi céljaiban ígért és megvalósított. A szocialista társadalom felvállalta mindazt az álmot, tervet, azt a tudományosan kidolgozott jövőképet, amely az emberiség összes jobbító törekvését magába foglalja — azt is, hogy az anyagiakban látott bázison és biztonságon túl más célt, más emberi kapcsolatokat, tartalmat és eszközöket és más cselekvési területeket is nyújtson, létesítsen a számunkra. Olyan életformát, tevékenységi módot, amely a szocialista ember magatartásának alkotóeleme. Gazdasági helyzetünk indokolja, hogy szabad időnket élelmiszerek — zöldség, hús, gyümölcs — előállítására is fordítsuk. Hogy a háztájiból pótoljuk, amit pillanatnyilag másképpen nem győzünk még előállítani. Viszont ez nem azt jelenti, hogy önművelésünket, kulturális igényeinket, egészségünk szempontjait, gyermekeink nevelésének érzelmi-élményszerző funkcióit a háttérbe szorítsuk, elhanyagoljuk. Csak úgy tudjuk az ország gazdasági helyzetét megszilárdítani, ha a tudományos műszaki forradalom időszakának minden igényét teljesítjük, ha szakképzettségünk, tudásunk összhangban lesz a kor követelményeivel. Hiszen minél magasabb szintű az emberek kulturális felkészültsége, annál nyitottabbak a társadalmi kérdések iránt, és annál jobban elítélik az önös, befelé forduló embert. Tehát, korunk szocialista társadalmának pontos értékítéletü emberekre van szüksége. A közművelés feladata ezt az emberideált, életmódideált a társadalom egészére kiterjeszteni, ezt az alkotó gondolkodást a kor legmagasabb színvonalára emelni. A népművelés társadalmi egyetemessége szempontjából a könyvtárak, művelődési házak, öntevékeny művészeti csoportok, irodalmi és kisszínpadok, éneklöcsoportok, hagyományápoló, néprajzi, népművészeti mozgalmak és munkaformák, nőszövetségünk Szólj költemény! versmondó versenye, olvasómozgalma, művelődési klubjaink szakköri tevékenysége, előadássorozatai, vitaestjei, világnézeti köreink, a kis családi iskolák, a szülők akadémiája — a legfontosabb tényezők. Csak a személyes részvétel, az alkotás öröme kapcsolhatja be teljesen a népet a kultúra áramkörébe, ezzel annak csak passzív befogadása — a tévé, a rádió, színházlátogatás — nem vetekedhet. Meg kell értenünk — meg kell értetnünk —, hogy a népművelés társadalmunk legfontosabb tennivalója, legidőszerűbb feladata. Nemcsak a népművelői hivatást betöltőké, mindenkié: a műszaki és humán értelmiségé egyaránt. Odáig kell hatnunk, hogy egész értelmiségünk — tehát nemcsak a pedagógus és a népművelő, hanem az orvos, az agrármérnök, az ökonómus, az elektromérnök is — kötelességének érezze a közművelődési munka segítését. Mindaddig, amíg értelmiségünk diplomával vagy érettségi bizonyítvánnyal a zsebében nem vállalja ezt a küldetést — amelyre a társadalom jóvoltából vált alkalmassá—, nem kérdőjelezhetjük meg a szélesebb tömegek kulturális igényei színvonalának miértjeit. 1. Gál László népművelő, akinek az írása a vitái kiváltotta. 2. Lancz József iskolaigazgató, a falusi pártszervezet elnöke, aki Marcelháza többi vezetőjével karöltve vendégül látta vitánk résztvevőit. 3. Sándor Gábor mérnök, az efsz főáUatlenyészlöje a szövetkezel eredményeit méltatta. 4. Dr. Bajnok István a többi vendég-vitázóhoz (népművelőkhöz. szakelőadókhoz) hasonlóan közművelődésünk feladatairól beszélt a személyiségfejlődés öszszefiiggéseiben.
