Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-11-03 / 45. szám
Amikor Freda Brown ezt mondta, minden eddiginél erősebben döbbent belénk a felelősség: a megtalált közös nyelven nem elég megérteni egymást, közös akarattal kell cselekednünk. Úgy cselekedni, hogy mai küzdelmeinket, tetteinket elégedetten értékelhesse az utókor, tárgyilagos hitelességében is elismeréssel szólhasson rólunk az ezredforduló asszonya, a gyermek, akit ma dajkálunk, mondván: nemcsak életet adtunk, emberhez méltó életfeltételeket is, jogokat és békét. Tizennyolc hónapig tartott a felkészülés, az NDN keretében és hazánk nőszervezeteiben folyt a szervezés, gyűlt az ajándék, a szolidaritási alapra a pénz, amíg Prága Kultúrpalotája kitárhatta kapuit a világ asszonyai előtt. Kétszáznegyvenhat nemzeti, kilencvenhat nemzetközi és tizennyolc nem kormányszintű szervezet küldöttei dolgoztak hat munkabizottságban, éjszakákba nyúló megbeszélések után foglalták pontokba mindazokat az alapvető feltételeket, amelyekre szükség van, hogy Földünk minden táján, a világ minden asszonya számára valósággá váljon a kongresszus jelszava: egyenlőség, nemzeti függetlenség, béke. Ahány ország, szervezet, ember — annyi javaslat, vélemény, kívánság. Ezt összehangolni, „közös nyelven" megfogalmazni felelősségteljes munka volt. Hiszen hétszázhetvennyolc felszólalásban, százféle nyelven, módon, szenvedélyesen és higgadt érveléssel mondta el minden népét, nemzetét, hazáját, szervezetét képviselő küldött azt, amitől életkörülményei javulását várja, aminek a megvalósítását maga elé tűzte. Álmainkban, elképzeléseinkben milyen gyönyörű a Föld! Olyan, amilyennek messziről Valentyina Tyereskova látta. De hány hozzá s Freda Brownhoz, Marie Kabrhelovához, Fanny Edelmanhoz hasonló asszony ereje, tudása, akarata kell, hogy ne csak szóljunk gondjainkról, békevágyunkról, hanem ahogyan Romes Csandra mondta cselekedjünk is érte! Mit visznek haza tőlünk emlékként, ajándékként, élményként, lelkűket tápláló tűzként ? A lidicei békefelhívás mementóját ? Az üzemekben dolgozók kézszorítását, az óvodák napsugaras csendjét, családi otthonok melegét, vagy annak a prágai mentősnek — amatőr képzőművészként fővárosunkról készített — hatszáz grafikáját, aki személyesen hozta el munkáit üdvözletként vendégeinknek? Annak a tudatát biztosan, hogy az anyák akarata megmentheti a Földet, megőrizheti a békét. De a cselekvés lehetőségeit, a tettek eszközeit is meg kell keresni. Minél jobban megértjük egymást, s minél többet tudunk egymásról, annál okosabban intézkedhetünk. E világméretű találkozás, e világraszóló tanácskozás jelentős mérföldkő a nők évtizedében, s bizonyára hozzájárul ahhoz, hogy a következő világkongresszuson a megtalált közös nyelven már jelentős, minden területre kiterjedő sikerekről számolhassanak be egymásnak az asszonyok. Megtaláltuk a 1. A nők évtizede első felében még sokan mondták, hogy a nőmozgalom foglalkozzon csak női kérdésekkel. Azóta bonyolultabbá. vészterhesebbé vált a nemzetközi élet, és egyre több azoknak a száma, akik megértették, hogy a nőkérdés ma elválaszthatatlan a béke és háború ügyétől, s elváiják aktivitásunkat • ezen a téren is. 2. Csaknem kétszáz tolmács váltotta egymást a mikrofonoknál, hogy hét nyelvre — csehre. angolra, franciára, oroszra, arabra, spanyolra, németre — fordítsa az elhangzottakat. 3. Romes Csandra, a Béke-világtanács elnöke szívesen nyújtott kezet, adott autogramot. beszélgetett a küldöttekkel és az újságírókkal. Most éppen szerkesztőnk. Láng Éva által üdvözli olvasóinkat. 4. A rendező bizottság mindenre gondolt. A kongresszus idején a Kultúrpalotában ideiglenes bölcsőde és óvoda várta a küldöttek gyermekeit. Kis afrikai vendégünk láthatóan jól érzi magát a több száz kilométeres repülőút után. 5—6. Feltétlenül meg kell változtatni a nők és a férfiak tudatát, mert csak így 1Л ГЧ c ЧЯ > Я N ХЛ-Г5 01 я 'О О
