Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-10-27 / 44. szám
ZENÉSZEK MAGÁNYBAN Roland A beatzenének nem lehet célja a közhelyközlés, az elandalítás, hiszen a kézenfekvő gondolattársítás nem jelent élményt a befogadó számára. Pedig a közönség javarésze mintha direkt asszociációkat követelne a beatzenészektől. Pontosabban azok tói az együttesektől, amelyektől követelhetik; amelyek nem szolgálnak, hanem kiszolgálnak. Mert az átlaghallgató gondolkodását serkentő együttesek tudják: szolgálatot tesznek, s ha mást nem is, legalább azt tudatosítják, mi az, amit már nem érdemes és nem is szabad kitalálni, elénekelni. A magyar beategyüttesek közül a Locomotív GT-re jellemző ez az árnyaló, finoman szelektáló módszer. Közlendője nem triviális (mint jónéhány beategyüttesé), nem szentimentális, noha helyenként érzelgős muzsikájuk, a magyar beatze ne világában ők a kor legpontosabb krónikásai, helyzetjeientői. Talán ezért is a legnépszerűbb magyar együttes, amit bizonyított a legutóbbi több hetes szlovákiai koncertsorozat is. Ötlet ötletet követ náluk, de vonzerejük mégis abban rejlik, hogy kevés téma variálásával viszonylag sokat elmondanak. Vonzáskörük nagy. A fotóst is megihlette, aki dunaszerdahelyi (Dun. Streda) koncertjükön elsősorban az együttes tagjainak arcát, mozdulataik jelrendszerét kereste az orgona fölött, a szinte elveszően hullámzó koponyát a dobok közt — a zenészek külön világát, magányát és énjét zenélés közben. Игарка Tibor közelképeket kínál, amelyek bizonyára sok fiatalnak (különösen az LGT-t kedvelőknek) távoli, de ismerős világokat idéznek, talán még hanghullámokat, rezgéseket is érzékeltetnek. Persze, ez attól is függ, hogyan nézzük ezeket a fotográfiákat. Hogy látványunkkal párosul-e a megközelítés szabadsága. —szigeti— HRAPKA TIBOR felvételei CSA
