Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-10-27 / 44. szám

ZENÉSZEK MAGÁNYBAN Roland A beatzenének nem lehet célja a közhelyközlés, az elandalítás, hiszen a kézenfekvő gondolat­­társítás nem jelent élményt a befogadó számára. Pedig a kö­zönség javarésze mintha direkt asszociációkat követelne a beat­­zenészektől. Pontosabban azok tói az együttesektől, amelyektől követelhetik; amelyek nem szol­gálnak, hanem kiszolgálnak. Mert az átlaghallgató gondolko­dását serkentő együttesek tud­ják: szolgálatot tesznek, s ha mást nem is, legalább azt tuda­tosítják, mi az, amit már nem érdemes és nem is szabad kita­lálni, elénekelni. A magyar beat­­együttesek közül a Locomotív GT-re jellemző ez az árnyaló, fi­noman szelektáló módszer. Köz­lendője nem triviális (mint jóné­­hány beategyüttesé), nem szenti­mentális, noha helyenként érzel­gős muzsikájuk, a magyar beatze ne világában ők a kor legponto­sabb krónikásai, helyzetjeientői. Talán ezért is a legnépszerűbb ma­gyar együttes, amit bizonyított a legutóbbi több hetes szlovákiai koncertsorozat is. Ötlet ötletet követ náluk, de vonzerejük még­is abban rejlik, hogy kevés téma variálásával viszonylag sokat el­mondanak. Vonzáskörük nagy. A fotóst is megihlette, aki duna­­szerdahelyi (Dun. Streda) kon­certjükön elsősorban az együt­tes tagjainak arcát, mozdulataik jelrendszerét kereste az orgona fölött, a szinte elveszően hullám­zó koponyát a dobok közt — a zenészek külön világát, magá­nyát és énjét zenélés közben. Игарка Tibor közelképeket kínál, amelyek bizonyára sok fiatalnak (különösen az LGT-t kedvelők­nek) távoli, de ismerős világokat idéznek, talán még hanghullá­mokat, rezgéseket is érzékeltet­nek. Persze, ez attól is függ, ho­gyan nézzük ezeket a fotográfi­ákat. Hogy látványunkkal páro­sul-e a megközelítés szabadsá­ga. —szigeti— HRAPKA TIBOR felvételei CSA

Next

/
Thumbnails
Contents