Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-10-27 / 44. szám
Családi kör SZÜLŐNEK LENNI II. (EGY PSZICHOLÓGUS TÖPRENGÉSEIBŐL) Az anyaság ma is a nő legalapvetőbb hivatása, mind saját belső érzelmi megítélésünk, mind a társadalmi elvárások alapján. Emellett az egyéb alkotói törekvésekben is teret kap, más hivatást is választhat, azért erőfeszítéseket tehet, munkája során sikerélményekhez-juthat. Ezekbe a lehetőségekbe kell beillesztenie az anyaság vállalását, az utódok világrahozatalát, felnevelését. S valljuk be: nem mindig könnyű a két — gyakran egymásnak ellentmondó — igényünket feszültségmentesen élnünk. Csak egy példa a sok közül: várt, vágyott kisgyermek születik, mindent megmozgató élmény ez nekünk, akik tegnap még csak a munkahelyünkkel kapcsolatban éltünk át sikert, kudarcot, vagy a szerelemben. S akkor jönnek a feszültségek; gyakorlatlanok vagyunk, szorongunk, hiszen vadonatúj felelősséget érzünk a kis tehetetlen lény jólétéért. A férj nem így képzelte a dolgot, lehet, hogy nem tud mit kezdeni a zaklatott feleséggel. Jönnek a kis viták, mivel az ifjú szülők nem készültek fel arra, hogy a terhesség, a szülés okozta hormonális változások az asszonyoknál gyakran okoznak idegrendszeri labilitást. Ha tudnák, mire számíthatnak, kevésbé csalódnának. Növekszik a baba, örülünk is fejlődése minden kis megnyilvánulásának, de egy idő múlva elszigeteltnek érezzük magunkat. Hiányozni kezd a napi beszélgetés, a találkozás munkatársainkkal. Életritmusunkat a kisgyermek ritmusa szabja meg. Mind a kisgyermekben, mind az anyában feszültség, szorongás támad, ha a másikról nem tud, nem érzékeli. Az érzelmeknek erre a kettősségére is előre fel kell készülnünk. Az élet első három évében döntő fontosságú a kisgyermeknek az anyai testközel, az anyai gondozás. Ebben az életszakaszban alakul ki a két alapvető szükséglet zavartalan aránya: az anya a modell a későbbi érzelmi kapcsolatokhoz, s ha a kötődés (szeretet) biztonságát, az odafordulás teljességét megadja a gyerekének, arra ösztönzi öt, hogy erőfeszítéseket tegyen. Hogy fejlődésének folyamatában — rakosgatás, a tér birtokba vétele, a gögicsélés majd a beszéd szintjén — hasonlítani akarjon a szeretett másikhoz. Ha tudjuk, milyen fontos időszak az a három év a gyermek életében, amit ha lehet, vele töltsünk mi, anyák, akkor könnyebb elviselni az átmeneti elszakadást előző tevékenységi körünktől, előző kapcsolatainktól. Az első életévekben meghatározó jelenséggel épülnek az érzelmek önmagukról és a külvilágról. Érzelmek, logikai gondolkodás nélkül. A kisgyermek a világot hat-hét éves koráig tapasztalati síkon éli és tanulja meg. Mit jelent ez? Ha pl. az egyéves Pisti még soha nem játszott labdával, megmutatjuk neki a piros pettyes valamit, és azt mondjuk: labda. Ez még számára mindig csak egy vonzó tárgyat és egy hangsort jelent, mindenesetre örül, mert anyu ott van és mosolyog. Ezután anyu dobja, vagy gurítja a labdát és Pisti utánozza öt. Anyu mosolyog, kialakul a közös játék, visszapattan és gurul az a piros pettyes valami, amiről azt mondták labda. Legközelebb, ha Pisti meglátja a labdát, felvillan emlékezetében a kép: gurul és pattan, és örülni lehet neki, anyu is ott van és mosolyog. Ehhez a tevékenységi körhöz, ezekhez az élményekhez kapcsolódik később a beszédtanulás folyamán a Vincié Tibor szenei (Senec) olvasónk felvételét gyermekéről Családi (fotó)kör pályázatunkra küldte. Várjuk olvasóink családi eseményeket, kedves, meghitt pillanatokat megörökítő fotóit, melyeket a közléssel egy időben értékelünk. labda hangsor, és csak ezekkel a tapasztalatokkal együtt van értelme megtanulni, kimondani: labda, és Pistiben a labda látása nélkül felvillan az egész élménykor. Ekkor már megtanulta a szót. Újabb évek múlva — hétéves kora körül — tudni fogja (fogalmi szinten), hogy a labda sokféle, és az általa ismert összes labdától el tudja vonatkoztatni a labda lényeges jegyeit. Ez már a fogalmakban való gondolkodás kezdete. De addig a kisgyermek a dolgokat a maguk konkrét valóságában fogja fel, és a dolgokat, ismereteket, szabályokat a környezet közvetíti, méghozzá elsősorban magatartásával, azon belül is a gesztusaival. A szó, a dicséret, a büntetés önmagában semmit sem jelent — ellenben ahogy, amilyen mimikával, mozdulatokkal cselekszünk, az mindent jelent a kicsinek. Gesztusainkból — melyek vele kapcsolatos érzelmeinket közvetítik — olvassa ki: mit szabad, mit nem. És mert a kötődési-szeretet-szükséglet kielégítése az ö erőfeszítéseinek motorja, azért teszi a maga kis próbálkozásait, hogy a számára fontos személyek szeretetét el ne veszítse. A mi dicséretünk, örömünk, vagy tiltásunk Így lesz szabályozója az ö viselkedésének, még akkor is, ha fejlődése folyamán egyre többször próbálja saját bontakozó énjének erejét ellenükben kipróbálni. Ez az a korszak, amikor negyedszer is nekirugaszkodik, hogy elérje a konnektort és beledugjon mondjuk egy pálcikát. Természetesen azonnal és erélyesen letilthatjuk ezt a próbálkozást, hiszen a gyermek veszélyben van. Negyedszerre a mi erélyes — és adott esetben jogosan ijedt — magatartásunkból megtanulja: nem szabad. Két ert> ütközik meg: a környezetet birtokba venni akaró tapasztalatlan kis emberke minden lében kanál ismerkedő tendenciája a világ dolgaival, és a mi tapasztalataink, amelyek irányítják őt. Tudnunk kell, hogy mikor érdemes vitába szállni vele, és mikor érdemesebb ügyesen egy másik tevékenység felé terelnünk mindenre kiterjedő kíváncsiságát. Minél nagyobb, annál inkább lehet csak beszéddel, magyarázattal hatni rá. Minél kisebb, annál feleslegesebb a sok szó. Ezek szerint tehát kétféle „nyelv" van. Az egyik az, amit szavakkal, beszéddel mondunk, a másik, amit gesztusainkkal. A kettőt egyszerre használjuk. Gondolkodjunk csak: ha egy fáradt, ideges anya az egyéves kisfiának fa-arccal ЩЮ odaadja a már emlegetett labdát, kettőt gurít is neki. és egész mimikája azt fejezi ki: mennem kéne mosni, vagy: jó műsor van a tévében, alig várom, hogy Pisti lefoglalja magát, de közben van egy kis bűntudata, és kapkodva azt mondja fiacskájának: ügyes vagy — mit érez Pisti? Látta a mamát sokszor mosolyogni, örülni, szívből játszani. Hallotta e viselkedés kíséretében: ügyes vagy De ezt most más. Érthetetlen. A hangsor ugyanaz, Pisti tapasztalatból tudja: az ügyes vagy — jót jelent. De anyu viselkedése nem az igazi. Ha ez gyakran ismétlődik, a gyermek összezavarodik. Számára a felnőtt által kimondott dolgok, ha már érti a szavakat is: „szentírás". Ha a kimondott dolgok és a magatartás között nincs összhang, mi felnőttek is bizalmatlanná válunk. De tudjuk, vannak emberek, akik mást mondanak, mint amit éreznek. Vagy tudjuk, vannak helyzetek, amikor nem mondhatjuk ki igazán gondolatainkat. A kisgyermek teljes tájékozódási zavarba kerül, ha gyakori a beszéd és viselkedés kettőssége környezetében. Első számú és -rendű nevelési tanácsként mondhatja minden pszichológus: ez az, amit nem szabad! A gyermek gesztusaink fonalán indul el és tanul meg mindent: beszédet, szabályokat, saját szerepeit. Szavainknak — ha nem akarjuk, hogy a bizonytalanság talajvesztettségében növekedjék — fednie kell magatartásunkat. Ha nincs időnk megnézni a gyerek rajzát, mondjuk meg: most főzök, odaég a hús, de amint tudom, figyelmesen megnézem, mit csináltál, megyek. Lehet, hogy a hároméves gyermek dühös könnyekre fakad, de amikor odamegyünk, és valóban figyelmesen megnézzük: megvigasztalódik. Egyet ne tegyünk: ne mondjuk felületes mozdulatokkal: nagyon szép, most menj innen. A nagyon szép és a menj innen nem fér egymás mellé. A kisgyermek idővel bizalmatlanná válik, és mert ez számára tűrhetetlen: ideges tünetekkel reagál. Tehát nekünk is meg kell tanulnunk beilleszkedni a kisgyermek világába. Most teszi az első lépéseket, hogy önmagát sikeresnek, ügyesnek érzékelje. Olvasni kell tudni gesztusaiban, mert szavakkal sokáig nem tudja még összefüggően elmondani félelmeit, sérelmeit. Éppen ezért szokták azt mondani: a gyermek helyes nevelése művészet. Dr. BAKOS MÁRTA
