Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-02-06 / 6. szám

TÖLTELÉK Azt a tölteléket, amelyet én készí­­< a lakodalmas tyüklevesbe, nagyon kan dicsérték. A tölteléket nem a le­sben főzöm meg, hanem külön a sä­hen készítem. Tíz kiflit vízben megáztatok, kicsava­­n. Zsiradékon megpárolom az apró­vágott petrezselyemzöldjét, két zel­­levelet, majd erre teszem a törött rsot, egy lereszelt vöröshagymát, és gy három deka reszelt zellergumót, lely nagyon jó ízt ad neki. öt tojást, db csirkemájat (15 dkg májat) le­­rálok vagy késsel összenyomkodom, a tojással összekeverem. ízlés szerint ral, kis kanál Vegetával ízesítem, ndezt jól összekeverem és akkora >sibe teszem, amekkorában legalább :m magas lesz az elkent massza. Elő­segített sütőben 20-25 percig sütöm, jkanállal szeletelve teszek a tányér­­belőle. TAKART Hasonló a töltött káposztához, de aki itt belőle, azt mondta, ez sokkal fi­­■nabb. kg őrölt sertés- és marhahús kévé­éhez 30 dkg főtt rizst, 1 gerezd fok­­jymát, 1 vöröshagymát, 2 tojást, sót, Kevés lakodalom van a faluban Szimőn (Zemné) amelyben ne llus mama főzné az ízes falatokat. Eljönnek érte a szomszéd falukból is. Fő­zött Keszegfalun (Kamenicná), Kiskeszin (Maié Kosihy), Kamocsán (Ka­­moca), Pereden (Tesedikovo), Érsekújvárod (Nővé Zámky) és Magyar­­országon is. Több mint ötszáz lakodalomban. A szímői Balogh Ilona kedvességével, közvetlen és őszinte magatartá­sával, segitökészségével érdemelte ki, hogy mindenki llus mamának szó­lítja. Hetvenéves múlt, de az ismeretlen fiatalabbnak nézi. Szivesen főzi a korszerű egytálételeket, de sokszor visszaidéz egy-egy régi, elfelejtett ízt, ételt is. A tájételek és lakodalmi fogások receptjeiből kértünk tőle néhányat. A m ZAKÁCSKÖNYVÉBE borsot számítok. Ezt jól összedolgozom, pici gömböket formálok belőle és ká­­posztalevéfbe csomagolom. Kizsírozott tepsibe egy réteg káposztát teszek, majd erre felrakom szorosan egymás mellé a töltött leveleket. A tetejére káposzta kerül. Annyi forró vizet öntök rá, hogy ellepje. Lassú tűznél 1 óráig főzöm. Tá­laláskor a tányérokon levő káposztára tejfölt öntök. PAPRIKÁS BODAG Ez régi étel, valamikor nagy divatja volt, ma mór csak elvétve sütik. 1 liter tejből elveszünk egy kicsit, s ebben felfuttatunk 8 dkg élesztőt, ke­vés cukorral. Ha megkel az élesztő, be­leöntjük a többi tejbe — ma maradunk hozzá 1 2 Smetolt (margarint), melytől omlósabb lesz, de valamikor enélkül készült -, és annyi sima lisztet, ameny­­nyit felvesz. Eldolgozzuk és hagyjuk megkelni. Négy részre osztjuk, egyen­ként elsodorjuk ujjnyi vastagra. Meg­­zsirozzuk, megsózzuk, borsozzuk és erős­paprikával behintjük. A tésztát felére hajtjuk, rátesszük a kizsírozott tepsire, kicsit kelni hagyjuk és tetejét még egy­szer megzsírozzuk. Forró sütőben piros­ra sütjük. LAPÍTOTT A vidék ételei közül nem hiányozhat a lapított, melynek tésztája olyan mint a bodagé. Ha elkészítettük a tésztát, kinyújtjuk, tepsire tesszük, a szélénél jól megzsirozzuk és megsózzuk. A közepét vékonyabban zsírozzuk, ráteszünk 2 dl sűrű savanyú tejfölt, 'kelni hagyjuk és forró sütőben pirosra sütjük. Savanyú bab- vagy burgonyaleveshez, halászlé­hez, gulyáshoz tálaljuk. KUKORICAGOMBOLEG Valamikor a kukoricából sok mindent főztek, sütöttek. Ma már a kukoricát kevesen használják erre a célja. 1 liter tisztított kukoricalisztbe teszünk 25 dkg kristálycukrot, csipetnyi sót. Any­­nyi forró vizet öntünk rá főzőkanállal, hogy kemény tészta legyen belőle. Le­öntjük 1 dl forró zsírral, jól összekever­jük, gombócokat formálunk belőle, a gombócok közepébe szilvalekvárt te­szünk és 3 liter cukros, sós forró vízbe rakjuk, fakanállal óvatosan megkever­jük, és addig főzzük, amíg fel nem jön a víz tetejére. Kiszedjük. 2 liter tejhez a főzővizből hozzáteszünk 1 litert, majd ebbe rakjuk a kiszedett gombócokat, ízlés szerint édesítjük. DARAS VAGY TÚRÓS TÁSKA 1 liter liszthez teszünk 2 egész tojást, pici sót, vízzel rétestésztát gyúrunk be­lőle. 1 2 óráig pihentetjük. Kinyújtjuk, mint a rétest. Ami az asztalról lelóg, azt visszahajtjuk. 4 dl darát zsíron pi­rosra sütünk, sózzuk, 1 dl vizet öntünk ró, összekeverjük és letakarjuk, levesz­­szük a tűzről. Ha a vizet magába szív­ta, rászórjuk a tésztára, a darát meg­zsírozzuk 1 dl olvasztott zsírral, fölhajt­juk, mint a rétest, majd 15 cm-es da­rabokra vágjuk, a széleit benyomkod­juk. Zöldséges, sós forrásban levő víz­be rakjuk és megfőzzük. A levéve! együtt fogyasztjuk. A dara helyett túrót is tehetünk a tésztába. BÖJTI ELEDEL 1 kg aszalt szilvát jól megmosunk, majd 1 l/i liter cukros, sós vízben pu­hára főzzük. 10 dkg lisztből rántást ké­szítünk, felengedjük 1 liter tejjel, hoz­zátesszük a szilva levéhez, összeforral­juk és tálaljuk. Hidegen is fogyasztha­tó. SONKÁS, TÚRÓS TÉSZTA Nagyon kiadós étel, mert valamikor a kaszáláshoz, kapáláshoz ilyen kellett, hogy az ember bírjon dolgozni. 1 • liter lisztből 1 tojással tésztát gyúrunk, vékonyra kinyújtjuk és 1 cm-es kockákra vágjuk. Kifőzzük, kacsazsírral meglocsoljuk. 25 dkg főtt sonkát apró kockákra vá­gunk, 4 kemény tojást kockákra vá­gunk, 25 dkg száraz túrót 1 nyers to­jással összekeverünk. Mindezt a tésztá­hoz tesszük és jól elkeverjük. Kizsírozott, morzsázott tepsibe rakjuk, leöntjük 2 dl tejföllel és forró sütőben sütjük. ÜNNEPI FALAT Elmondanám még egy finom étel re­ceptjét. Igaz, ez nem régi tájétel — hol lett volna valamikor ennyi hús egy ebédhez! -, de ma már bárki megfőz­heti. 1 1 j kg sertéscombot ujjnyi vastagra szeletelünk, megsózzuk, és zsírozott tep­siben egymás mellé rakjuk. 3/< kg őrölt húst úgy ízesítünk, mint a kolbászhúst, majd ebből a masszából mindegyik hússzeletre teszünk egy gömböt. Egy tejszínt ráöntünk a tepsi húsra, forró sü­tőbe tesszük, majd tízpercenként meg­öntözzük a húst a tejfölös lével. Puhára sütjük. A főtt burgonyát tálaláskor a hús levével megöntözzük. Jőszervezeti írek z érsekújvári (Nővé Zámky) járásban működő nő­­vezetekben mintegy tizenegyezer asszony és lány kenykedik. A helyi szervezetekben már lezajlottak évzáró taggyűlések, melyeken értékelték az elmúlt eredményeit, s számba vették az idei feladatokat, jtóbbinál előtérbe kerültek a hazánk felszabadulása évfordulójának tiszteletére tett szocialista kötele­­tégvállalások és az országos spartakiádra való fel­ülés. Az országos spartakiádra több alapszervezet tag- 3 már példásan készül. A párkányi (Stúrovo) papir­­• nőszervezete élen jár a mozgalom népszerűsítésé­hagyományaik vannak, a prágai seregszemlére ülnek. A köbölkúti (Gbelce) ulapszervezet tagsága is i munkát végez. A közelmúltban az ő kezük mun­kája nyomán is kényelmes, tágas nyugdíjasotthont hoz­tak létre a faluban. Jelenlegi fő tevékenységük: a spar­takiádra való felkészülés, melyben huszonkét asszony vesz részt. ■ A szímői (Zemné) nőszervezetnek 224 tagja van. Az évzáró taggyűlésen már a nőnapi ünnepély meg­szervezéséről is beszélgettek. Mert az idei más lesz, mint az előzőek. Könyvkiállítást és könyvvásárt tarta­nak, a magányos, gyermektelen asszonyokat is meg­hívják, s nekik is jut majd az úttörők ajándékaiból. A szímői szervezet gazdag, sokoldalú tevékenységét a járási nőszervezet figyelemmel kíséri, értékeli. Gyer­mekévi rendezvényeik sorából talán a legfontosabbat emelik ki: a cigány nők nevelésével, megváltoztatásával törődést. Hosszadalmas, kitartó munkát igénylő törekvés ez, de a szímői asszonyok tudják, hogy a családokban, a gyermeknevelésben a döntő szerep még mindig az anyáé, ezért az anyák jellemének és tudatának formá­lásával. az anyaságra való felkészítéssel tehetnek leg­többet a családokért, a gyermekekért. ■ A tardoskeddi (Tvrdosovce) alapszervezet a gyer­mekévben rajzversenyt rendezett 40 gyerek részvételé­vel, majd közös kirándulást ugyancsak negyven gyermek részére. Társadalmi munkában 3100 órát dolgoztak, hét előadást szerveztek, két színházi előadást és egy könyv­kiállítást tekintettek meg. ■ A szőgyéni (Svodín) nőszervezet szánkózóversenyt rendezett a gyermekeknek, utána étellel és frissítőkkel vendégelte meg őket. Közösen nézték meg a Csemadok műkedvelőinek előadását, kétszer pedig Bratislavában voltak színházban. Nagy sikert aratott az iskolások bemutatta színdarab, amelyet a nőszervezet tagjai rendeztek. Társadalmi munkában 1500 órát dolgoztak faluszépitésben és 600 órát a szolgáltatások háza építésénél, összegyűjtöttek 500 kg papírt, 500 kg textil­hulladékot és 200 kg vasat. A szolidaritási alapra ezer koronát adtak. ■ Az érsekújvári Elektrosvit nőszervezetének munkája nem korlátozódik üzemi méretű rendezvényekre. Az egész városnak nagy örömet szereztek a gyermek­karnevállal, melyen 800 óvodás és iskolás korú meg­hívott vett részt. Ugyancsak sikeres rendezvényük az útjelző táblák ismeretét elősegítő és elmélyítő közleke­dési verseny gyerekeknek. ■ A baracskai (Bardonovo) nőszervezet 800 órát dolgozott környezetszépítésben. A „Mindent az embe­rért" mozgalomban társadalmi munkában segítettek az óvoda bővítésénél, mely újabb anyáknak tette lehetővé a munkavállalást. Dicséretre méltó a nőszervezet tag­jainak munkája a polgári ügyek testületének rendez­vényein. Apró ajándékokkal, meleg szavakkal köszöntik az ünnepeiteket, az éneklőcsoport pedig egyetlen alkalommal sem hiányozhat. Munkájukhoz további sok sikert kívánunk.

Next

/
Thumbnails
Contents