Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-12-09 / 50. szám

környezet védelméről sem.

Poprádon a vegyészek 3. országos találkozóján több mint ezerötszáz szakember, hét szekeióban foglalkozott * a vegyipari termelés növelésével, gazdaságosságával, a nyersanyag és energia felhasználás csökkentésével. Külön bizottság tanulmányozta a vegyipar környezeti ártalmait és a környezetvédelem lehetőségeit.

(Újsághír. 1980. október 28.)

Mindig elszomorodom, ha kiszáradt fát látok. Mit kell kibírnia az embernek, ha a növény, a fa is, amely a levegőt tisztítja, belepusztul abba, hogy vegyi üzem közelében nőtt... Lehet, a levegő telítettségét, a környezetre lerakodott szennyeződést, a kiszáradt fákat csak az idegen veszi észre. Aki évek óta e környezetben dolgozik, él, mindezt megszokta már. Nem érzi az erdei és üzemi levegő közötti különbséget, nem érzi az orrcsavaró szagokat. Még csodálkozik is az „elégedetlen" idegenen.

Mária Kolibabová, a strázskéi Chemko nemzeti vállalat munkásnője is megkérdezi:

— Észrevette?! Mi már megszoktuk. Az első, második, harmadik kipusztult fa fölött még mi is sajnálkoztunk. Aztán mind több lett. Az erdő széle lassan kiszáradt, mi pedig húsz év alatt hozzászoktunk a látványhoz.

Hozzászoktak. A levegőhöz, a vízhez. Ö azt is csak az újságból tudta meg, hogy a nyár közepén üzemük szennyvize megfertőzte a környék ivóvizét. Erre nem is gondolt. . . Mert ha olyan nagy figyelmet kell fordítani a felhasználásra kerülő víz tisztaságára, hogyan lehet elhanyagolni a szennyvíz tisztítását?! Négy éve ellenőrzi a Labore vizét; tisztítja, javítja, hogy a negyedik és ötödik munkacsarnokban zavartalanul dolgozhassanak vele. Mert feldolgozásra csak teljesen tiszta víz jó. Arra nem is merne gondolni, hogy az már kevésbé fontos, milyen állapotban folyik el a víz az üzemből . ..

S Amikor 1957 januárjában az első megrenü delést elküldték Brazíliába, senki sem hitte, hogy huszonöt év múlva az üzemnek komoly « környezetszennyezési gondjai lesznek. Minden^ ki annak örült, hogy itt, Szlovákia legkeletibb 5 csücskében, ahol eddig híre sem volt az iparid nak, felépült a nagy távlatú vegyi üzem. £ A dolgozók létszámával együtt nőtt a termelés ^ is. A Chemko termékeit megismerte egész u Európa; később eljutott Észak- és Dél-Ameri-- kába, Afrikába, Üj-Zélandba, Ausztráliába is. a. Jelenleg kilenc szocialista és tizenhat kapita-Maria Kolibabová; Feldolgozásra csak teljesen tiszta vizet adhatunk. Sajnos, nem mondhatjuk ezt el az üzemből kikerülő vízről__

lista államba exportálják 45 féle terméküket. Elismerést szereztek már nemcsak a műtrágyáikkal, hanem az ipar különböző területén - főleg a gumifeldolgozásnól — használható nyersanyagaikkal is. Legújabb termékük a földkötő vegyi anyag jó szolgálatot tesz a bányában, az építkezésnél, a különböző földmunkáknál. Árukivitelük a kapitalista államok gazdasági válsága idején sem csökken!

Termelésük állandóan növekszik, ám a meglévő épületek, berendezések kihasználhatósága korlátozott. Fennállásuk huszonnyolc éve alatt megkoptak, elhasználódtak. Amíg a termelés növelésére irányult a figyelem ilyesmivel nem volt idő törődni. S most, hogy konkrét formában jelentkezett a káros hatás, nincs ki vállalja a felelősséget. Tudják, hogy nagyobb gondot kellett volna fordítani a szennyvizek tisztítására. Tisztító berendezések évekig nem épültek, a meglévők nem győzik a tisztítást, az épülőben lévő körül pedig sok a probléma,

átadása egyre húzódik. Kivitelező-beruházó kapcsolatok? önelszámolás? Beruházás? Fogalmak, kérdések, melyekről nem szívesen beszélnek a vezetők. Mert néha még ők is csodának tartják, hogy a bonyolult körülmények között teljesíteni tudják a tervet. Az évi 148 millió korona nyereség ugyan szép összeg, de távolról sem elég hogy fedezni tudják belőle a több mint 3,5 milliárd koronás befektetéseket. E nélkül pedig már nem lehet továbblépni . . .- Meg az emberek is mások, mint huszonöt évvel ezelőtt. Akkor megválogattuk a dolgozókat, megnéztük, ki mire képes, milyen a szakmai tudása. Ma bárkit felveszünk, csak mozogni tudjon ... - így mondja az igazgató keserű iróniával, bár mindketten tudjuk: a mondat magvához nem fér kétség.

Mintha az évek múlásával valamiről megfeledkeztünk volna. Nem az anyagiakról. A megélhetés biztosítva van, sőt ennél jóval több is. Az év végén az üzem 572 lakással rendelkezik, ezenkívül 878 nőtlen illetve hajadon dolgozónak tudnak otthont nyújtani. Két helyen van üdülőközpontjuk, pionírtóboruk. A Chemko az egyedüli kelet-szlovákiai üzem, ahol a szülőknek nem kell bölcsődére, óvodára várni. A három üzemi óvodában 270 gyermekről gondoskodnak, 110 dolgozó gyermeke pedig a strázskéi és michalovcei bölcsődében tölti a napot. A dolgozók szociális ellátására sem lehet panasz. Bár lehet, éppen ez változtatja az embereket közömbössé, elégedetté. Változik viszonyuk a munkához, egyre távolodnak az egyéni, üzemi és társadalmi érdekek. Ez pedig nem vezet jóra. Hiába a legjobb előírások, határozatok — ezektől még nem javul a helyzet, ha az emberek passzívak maradnak, ha nem látják meg mindazt, ami rossz, elavult, korszerűtlen, ha nem harcolnak a kényelem, tunyaság, nemtörődömség ellen. Ha nem veszik észre, hogy valamit elhamarkodtak, túlzásba vittek, hogy a közömbösség előbb-utóbb úgyis visszaüt. Mint idén nyáron is, amikor elterjedt a hír: a kiengedett szennyvíz megfertőzte a város ivóvizét. S noha a hir eltúlozta a valóságot, a lakosságban ott ma. radt a kétség: mindenáron túl kell lépni az adott lehetőségeket? Fokozni kell a termelést, ha az a környezetvédelem ellen szól is? Nem lehetne a termeléssel egyidejűleg kellő szintre emelni a szennyvíztisztítást is? Ki felel az optimális feltételek betartásáért, megvalósításáért?

H. ZSEBIK SAROLTA

Lászlót, aki a Fehér hajó-t — nem nagy sikerrel — rendezte már Magyarországon, s bár témája közegünkben értőbb fülekre talált volna, mégsem változtatott akkori koncepcióján. Ezúttal is használta az előadást végig zavaró diaképeket, az álmodozó gyerekhangot, kuszán és rendszertelenül váltogatta a valóság- és mesejeleneteket, s még attól sem riadt vissza, hogy — egyfajta naturalizmusra törekedve — a szarvas helyett borjúfejet vetítsen a nézőknek. Hosszúra sikerült a törzs legendáját elmondó rész, ráadásul nem vállalta a rituális játéklehetőséget, szinte rádiójáték szerűen oldotta meg az egészet. Azt is elfelejtette, hogy a színházban a szünetet nemcsak azért találták ki, hogy színész és néző egyaránt megpihenjen, annak is funkciója van. A rendező segítségére lehetett volna a dramaturg (Kmeczkó Mihály), aki törvényszerűen jobb ismerője hazai viszonylatainknak, színházi igényeinknek, igényességünknek, de munkáját nem lehetett érezni a darabon.

Nehéz ezáltal a színészi teljesítményeket értékelni. A két szélsőséget — Momun apót, aki vesztét előidézőn ragaszkodik a hagyományokhoz, nem vesz tudomást a változó világról, és

Orozkult, aki még nemzetiségét is megtagadja, olyannyira az „új élet” embere — Várady Béla és Csendes László próbálták megformálni, nem nagy sikerrel. Várady Béla Momun apója inkább egy örök szolgalelkű, kiszolgáltatott és meghunyászkodó ember, mint jóságban és emberi tisztaságban élő és hívő nagyapa. Csendes László túlkiabálta szerepét, a közönségnek mondta el, szinte narrátorként, Orozkul belső vívódását, mely így hamissá vált. Bár csak epizódszerep Kulubeké (László Géza alakította), a darabban ő adja a megoldást, ő a példakép, mert az új eszmék szerint él, de vállalja népét, tiszteli Momunt és általa a letűnt nemzedékeket; elítéli Orozkult, aki tagadja a múltat és az új körülményeket öncélún kihasználja. Sajnos, László Géza sem tudott a szerephez felnőni, darabos volt, helyenként kínosan szavalt. Lehet, hogy jelmeze is zavarta, mely érthetetlenül katonaruha volt. Jól és hitelesen játszott Gombos Ilona a nagymama-szerepben, Lengyel Ferenc pedig Koketájt figurázva tudott hangulatot teremteni a színpadon. Kövesdy Szabó Mária (Bekej) és Tóth Erzsébet (Guldzsamal) átlagosat nyújtottak, őket is zavarta a rendezői felfogás. Gyöngén sikerült Érsek György (Szejdalmat) játéka, Szőgyéni Tibor a Sebesült szerepében alig kapott bizonyítási lehetőséget. Az előadás díszleteit Platzner Tibor tervezte — jól. Egedy Edit jelmezei csak részben fogadhatók el. A katonaruhán kívül tervezett még a Sebesültnek egy ízléstelen koldusruhaszerűséget. A zenét Simon Zoltán szerezte.

Az előadás után hosszan zúgott a taps. Érzésem szerint — bár volt a bemutatónak néhány kellemes mozzanata — ez elsősorban Ajtmatov érdeme.

NESZMÉRI SÁNDOR